Yemen- Szudán – Humanitárius szervezet munkatársaként a világ körül – Mócz Krisztina

Sierra Leone_karantén alá helyezett házak látogatása
Sierra Leone_karantén alá helyezett házak látogatása

Mócz Krisztina vagyok, aneszteziológus- és intenzív terápiás orvosként dolgozom Budapesten.

Téma: Orvosként  az MSF-fel Jemenben és Szudánban

Nagyon szeretek utazni, túrázni.  Már kezdő orvosként is foglalkoztatott, hogyan tudnék eljutni a világ szegényebb tájaira gyógyítani.  Végül 2008-ban, miután leszakvizsgáztam és a Rókus kórházat, ahol dolgoztam,  bezárták,  jelentkeztem az  Orvosok Határok Nélkül nemzetközi segélyszervezethez.

Császármetszés után-Szudán - Mócz Krisztina
Császármetszés után-Szudán – Mócz Krisztina

Eddig négy misszióban vettem részt, kétszer voltam Nigériában, majd Jemenben és Szudánban gyógyítottam.

Ezekben az országokban az egészségügyi ellátás még nagyon gyerekcipőben jár, kevés a pénz, a gyógyszer és a szakképzett személyzet. A szükség viszont hatalmas, ezért mindig azt éreztem, nagyon hasznos dolgot végzünk. Rengeteg ember életét mentettünk meg, akik nélkülünk nem jutottak volna kórházi ellátáshoz,  és sok-sok gyermeket segítettünk a világra biztonságos körülmények között. Persze a felszereltség nem olyan, mint akár itthon vagy

Járóbeteg rendelés - Mócz Krisztina
Járóbeteg rendelés – Mócz Krisztina

nyugaton, így sokszor elő kellett  venni a kreativitásunkat.

Mindenhol egy remek nemzetközi csapattal dolgoztam együtt, ahol mindenkit egy cél vezérelt:  segíteni a rászorulókon, és ez hatalmas erő.  Boldoggá tesz, hogy sok-sok embert gyógyíthattam nemzetiségre, vallásra való tekintet nélkül. Mindezen közben persze a helyi viszonyokba és  a kultúrába is beleláttam,  talán jobban is, mintha turistaként lettem volna jelen.

Ezek az utak mindig elgondolkodásra késztetnek, látván hogy hogyan élnek az

Ikrek Szudán - Mócz Krisztina MSF
Ikrek Szudán – Mócz Krisztina MSF

emberek pl. Afrikában:   kik is vagyunk mi, hol tartunk itt Európában,  és miért is panaszkodunk annyit.

Ezekről a tapasztalataimról szeretnék mesélni a fesztiválon, sok-sok képpel fűszerezve. Bemutatom majd a településeket, az embereket, a házat, ahol laktunk, a kórházat  és lesz szó a helyi betegségekről is. Így  talán érthető lesz, miért érzem mindig úgy, hogy időnként vissza kell mennem a misszióba gyógyítani,  és persze feltöltődni.

Mert a betegektől és az ott lakóktól többet kapunk vissza, mint amennyit adunk és az

Csecsemőmérleg 2 - MSF
Csecsemőmérleg 2 – MSF

emberek hálás tekintete mindennél többet jelent számomra.

Viniczai Virág vagyok, 2012 óta dolgozom az Orvosok Határok Nélkül (Médecins Sans Frontières, MSF) humanitárius szervezet beszerző/logisztikus munkatársaként. Márciusban értem haza legutóbbi missziómról Sierra Leonéból.

Előtte Haitin, a Kongói Demokratikus Köztársaságban, a Fülöp-szigeteken és Dél-Szudánban dolgoztam hosszabb-rövidebb ideig.

Ezekről az élményeimről, tapasztalataimról tartok majd előadást a fesztiválon, hogy lássátok milyenek a mindennapok ezeken a kevesek által látogatott országokban, milyen körülmények között élnek, hogy látják jövőjüket, s én az övékét. Mócz Krisztina lesz előadó társam, aki Szudán,  Nigéria és Jemenben dolgozott a MSF-

MSF Sierra Leone_EBOLA IS REAL
MSF Sierra Leone_EBOLA IS REAL

el.

Az MSF-hez való csatlakozásom előtt az ENSZ Menekültügyi Főbiztosságán dolgoztam, de egy idő után úgy éreztem, hogy a budapesti irodában ülve túl messze vagyok azoktól, akikért a szervezet dolgozik, nem ismerem azt a valóságot, ami a menekültek, menedékkérők mindennapjait jelenti, nem tudom, milyen körülmények között, hol élnek, milyen problémákkal szembesülnek….

Ezért aztán úgy döntöttem, hogy az irodát terepmunkára, Budapestet pedig a nagyvilágra cserélem, hogy kérdésimre választ kapjak.

Az MSF (magyarul Orvosok Határok Nélkül) az egyik legnagyobb, 1971-ben alakult nemzetközi humanitárius szervezet. A független szervezet orvosi segítséget nyújt a háborús konfliktusok, a járványok, a természeti és az emberek által okozott katasztrófák áldozatainak, valamint mindazoknak, akik a nagy földrajzi távolság vagy etnikai helyzetük miatt nélkülözik a megfelelő egészségügyi ellátást.

Nemzetközi viszonylatban többnyire a francia megjelölést – Médecins sans Frontières, rövidítése MSF – vagy angol fordítását – Doctors Without Borders – használjuk. Az MSF több mint 70 országban tart fenn egészségügyi központokat és biztosít orvosi továbbképzést.

A szervezet projektjei széles körű tevékenységet ölelnek fel: a gyógyítás és betegellátás mellett vállalják kórházak és egészségközpontok építését illetve újjáépítését, mobil klinikák felállítását, menekülttáborok ellátását, pszichológiai gondozást, kutak építését és tisztítását, valamint a lakosság egészségügyi felvilágosítását és a helybeli munkatársak továbbképzését.

A szervezet „több kontinensen végzett úttörő humanitárius tevékenységéért” 1999-ben Nobel-békedíjat kapott.

A szervezet legközelebbi irodája Bécsben található, érdeklődők jelentkezését továbbra is fogadják.:

 https://www.aerzte-ohne-grenzen.at/en/msf-work-with-us

A szervezet weblapja: www.msf.org

Társelőadó –  Mócz Krisztina,  aki Szudán,  Nigéria és Jemenben dolgozott a MSF-el.

About the author

Világlátott, világjárt, jártas a világban, mert világot járt.
Alternatív világjárás, alternatív világlátás.
155 ország, sok élmény, rengeteg tanulság, és végeláthatatlan történetek. Itt a blogomban.

Comments

  1. Kedves Hölgyem !Olyan dologgal találkoztam amit nem tudom hogy valós csak átverés .megismerkedtem egy orvossal a neten és ő most Jemenben teljesít humanítárius szolgálatot mint sebész 2 éves szerződést írt alá who-val és most szeretné megszakítani és rendkívüli szabadságot kért de nekem olyan jelzést írt hogy ennek van egy díjja mivel toborzón keresztül ment oda .Most arra lennék kíváncsi hogy ilyen létezik-e Who-nál? Ténylegesen pénzzel kell megváltani egy orvost hogy szabadságra tudjon menni egy humanitárius szolgálattól.Várom válaszát .Köszönettel

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*