Mauritánia, Atar-fele

Mauritánia – A lepukkant Maghreb (Bamakó rally)

Az előző részben leírtam, hogy jutottam a Bamakó Rallyra és Marokkóba.

Most a Mauritánia szakaszról írok.

Ha közben helyi zenét hallgatnál akkor itt. vagy itt klikkelj

Szóval Mauritánia. Továbbra is a Bamako rally csapatait stoppolom, s talán innentől könnyebb lesz, mert legalább beértem a mezőnyt, s ma végre a táborban lehetek, s kérdezősködhetek személyesen is a csapatoktól, ki tud /szeretné elvinni az egyetlen stoppost az idei rallyn?

Mauritánia, Bamako rally Vándorboy

Megkaptam a ’visa on arrival’-t a mauritán oldalon, egy pecsétet 20 euróért. Otthon a szervezők kb. 5x ennyiért csinálják a követségen, s a versenyen való részvétel feltétele, hogy ők csinálják.  Ügyes. Pedig  a rally az low assistance, azaz adhattak volna döntési jogot a résztvevőknek… de amúgy  úgy vettem észre, hogy ebben a kalandban a pénz nem számít. 

 Marokkó, Mauritánia, Bamako rally Vándorboy
Marokkó, Mauritán határ

Akik indulnak azért jó bőrben azaz körülmnyek között vannak. De ez autósportokra mindig is igaz volt. Perzse érthető, hogy nem bízzák több száz ember bejutását a véletlenre, habár a vízum sem jelent semmit, ha nem akarnak beengedni a szervek.

Mauritánia határ, Bamako rally Vándorboy
a pecsét

A vicc, hogy nekem sokkal előbb meglett a pecsétem prompt, mint a többieknek akik már bírtak a vízummal, ráadásul a hivatalnokok meg is hívtak engem teázgatni, beszélgetni, mert tea idő,  s az sem számít, hogy 100 autó vár kint. De mit tehetek, ha hívnak fogadd el! Klasszikus Magreb tea.. kb. kávé sűrűségű, keserű mentás esszencia, melyet kompenzációképpen agyoncukroznak. Ezt hörpintgetjük több körben egy picike pohárkából. Miközben a rallysok vártak.

Mauritánia, Bamako rally Vándorboy

Abdullah, a segítő emberke gyűjtögette az útleveleket, hogy amikor majd jön a főnök, aláírhassa a sok száz magyarnak. Egyébként itt már tűző meleg napsütés van, kellemes széllel kombinálva, ideális utazóidő. Izgatottan várom az elindulást.

Mauritánia, Bamako rally Vándorboy

Amikor végre tovább indulhatunk pár óra múlva, éppen láthattam a világ leghosszabb vonatkaravánját a lenyugvó nap fényében. Mivel napi 2 megy, szerencsésnek mondhatom magamat. Lenyűgöző, ahogy az 1 km hosszú szerelvény úszott a sivatagban szép lassan. Így napnyugtakor nagyon szép, fotogén a táj is. Szórvány viskók kísérik végig az utunkat a továbbiakban.

Mauritánia, Bamako rally Vándorboy

Az útvonalunk nagyjából, mert google map nem tud mellékutakat.

Mauritánia, Bamako rally Vándorboy

 A népsűrűség érthetően minimális.  Úgy tűnik, hogy itt azért jóval nagyobb a szegénység, mint Marokkóban, és átlagban is sokan élnek, és élvezem a látványt meg a teret.

Mauritánia, Bamako rally Vándorboy

Aztán lőn este, és feltámad a szél, fújja a szemünkbe a homokot, ahogy azt elvárhatjuk  egy sivatagtól, romantikus filmek ide vagy oda. Este nem találom meg a táborban azt a kocsit, akik ígérték, hogy tovább visznek.

Mauritánia, Bamako rally Vándorboy

Így elkezdem körbekérdezni a beérkezett nyolcvan autó csapatait, hogy hátha van valahol hely, de mindenhol teltházat jelentenek. Végül az 55-ös csapat ajánlotta föl, hogy ha nagyon szeretném, akkor összehúzzák magukat, viszont akkor nekem kell először kiugranom a kocsiból ásni, hogyha elakadnak. Deal. Köszönöm a Tik-Tak csapatnak.

Irány Atar.

Mauritánia, Bamako rally Vándorboy

 Másnap kiderült, hogy ez nehéz mutatvány lett volna, hiszen én ültem belül, de értettem az üzenetet. Nagyon kedvesek, mert rögtön sátrat is kapok tőlük (mert meleg klimára nem cipelek ilyen huncutságokat, főleg ha egyedül utazom). Ott alszom közelükben, hogy nehogy lekéssem a másnap hajnali indulást, hamár ilyen nehéz embereket taélálni, akik befogadnak egy stoppost.

Mauritánia, Bamako rally Vándorboy

Reggel én is segítek nekik összepakolni, megmutatom, hogy hogyan lehet egy hálózsákot, illetve egy sátrat is, betenni egy picit helyre. Legalább ennyit én is hozzáteszek életükhöz, igyekszem megszolgálni a lehetőséget.

Mauritánia, Bamako rally Vándorboy

A csapatom nagyon vagány, jó hangulatúak. Úgy kerültek be a rallyra, hogy 2 törzsvendég ült a Tik Tak nevű vendéglátó ipari egységben, s láttak egy riportot a tv-ben az első Budapest Bamako rallyról. Megtetszett nekik, s eldöntötték, hogy ők is szeretnének indulni következő évben. Bevették a kocsmáros cimborájukat is, vettek egy autót, feltuningolták, jártak a forma 1 pályára gyakorolni,  gps kezelést is betanulták, s idén elindultak. És szeretik, élvezik, s komolyan veszik!

Mauritánia, Bamako rally Vándorboy

Hajnalban volt egy eligazítás, ahol kiderült számunkra, hogy mindenféle csalások voltak az előző etap-ban. Eltüntetnek jeleket egyes részvevők, így a később érkezők már nem tudták megtalálni, és ezáltal pontokat vesztenek. Ilyen egy magyar rally, magyarokkal, csalással – később a záró-díj-kiosztó ünnepségen kórusban kiabálták a résztvevők: bunda, bunda… talán nem véletlenül.

Mauritánia, Bamako rally Vándorboy

És hab a torkán: a szervezők meg is változtatták a mai szakaszt, mondván, hogy nem biztonságos itt a határövezetben. Ami butaság, hisz a fegyveres teveháton ügető beduin hogyan is rabolná el a csapatban haladó, szatelit telefonnal rendelkező száguldozókat.  Viszont így 400 km helyett mondjuk 800 km lett a napi táv. Ráadásul aszfalton. Unalmas. A versenyzők dühöngtek.

Mauritánia, Bamako rally Vándorboy

 Szerintem a legtöbb ember nem azért jött, hogy aszfalton utazon több ezer kilométert. Szóval a csapatom rendesen besokallt, lehangolódott, Így végül mi is kelletlenül megállunk Nouakchottban, Mauritánia fővárosában. A tura csapatokkal együtt volt a táborozás,  mivel sok nap után már folyóvízre, zuhanyzásra és melegágyra vágynak a versenyzők.

Mauritánia, Bamako rally Vándorboy

Itt összefuthattunk a túra kategóriában indultakkal, ahova a legendás Ikarus busz is megérkezett. Vicces a napozóernyővel a tetején, illetve csapolt sörrel, belül.- mert ügye azért becsempésződik a folyadék, iszlám ide, iszlám oda.

Mauritánia, Bamako rally Vándorboy
A nevezetes kocsma busz

A csapatom egy ötcsillagos szállodában szállt meg, én pedig fölhívtam egy kanapészörfös ismerősömet, és nála fogok lakni. Nagyon érdekes figura volt, rendesen kibeszéltük az ország helyzetét, s hogy milyen itt élni.

Mauritánia, Bamako rally Vándorboy,  Nouakchot
Az elengedhetetlen tea

Nouakchot – a főváros

Hát azért elsőre, ha valaki Afrikába érkezik, akkor azért elég sokkos lesz ez a főváros, hiszen itt még gyakorlatilag komoly utak sincsenek. Csacsifogatok az utcákon, az utat befújta homokkal a szél, és nagyon kevés helyen aszfaltozott. Emeletes házat alig látni, kibelezett, ablak nélküli roncsok a tömegközlekedés, szóval, nem gondolná egy erretévedt ufó, hogy ez a főváros.

Mauritánia, Bamako rally Vándorboy, Nouakchot

Próbálnék fényképezni az utcán, de úgy tűnik, hogy fotóparájuk van, habár nem is őket fotóztam, de hát legalább ez egy olyan ország, ahol mindenki szeret beleszólni mindenbe. Így működik a félreértelmezett iszlám. Vagy ez csak egy, az előző katonai puccsnak a félelmei? Igazi Afrikára még jellemző  a hatalomtól való félelem, ezáltal önnállóan döntést hozni nem mernek, s inkább tesznek semmit (amit másra is kiterjesztenek), mintsem tegyenek valamit, amit utána a hatalom szankcionál (mivel nem korlátozott önkény, így reklamálni esélytelen).

Mauritánia, Bamako rally Vándorboy, Nouakchot

A piac

Beleütközöm valami piacszerűségbe is itt a környéken. Ott helyben vágják az állatokat, és pár paradicsom mellett ülnek a nők egész nap. Ennyi a piac. Biztos, hogy nem a vegetáriánusok paradicsoma. Mondhatni, egy kicsit drágább mint Európa, ráadásul rosszabb kiadásba, minőségben. Főleg, ha külföldi az ember, akkor meg pláne még drágábban jön ki, mert  az időjósok szerint a fehér embereknek végtelen sok pénze van. Ezt a politikusok meg vallási agitátorok kiegésztik azzal, hogy mert kizsákmányoltak minket.

Mauritánia, Bamako rally Vándorboy, Nouakchot

 Összefutok itt élő fehér külföldiekkel, akik nagyon dicsérik Mauritániát, hogy mennyit fejlődött. Hát, hogy mennyit, azt én nem látom, de mivel ők itt élnek, biztos tudják.

Nouakchot, Mauritánia, Bamako rally Vándorboy
alkalmi piac, Nouakchot

Este az utcák már nincsenek kivilágítva. Gödrös utakon megérkezek az ismerősömhöz. Ő egy éttermet üzemeltet. Három kaja közül is lehet választani. Igaz, vegetáriánusoknak csak valami köles van  (nem kőleves, de majdnem), joghurttal leöntve, és természetesen homokszemcsékkel dúsítva, hiszen Mauritániában vagyunk, ahol mindennek ura a homok. Bizony, itt sivatag környékén csikorog a vacsora. Ha babot eszünk, akkor pedig kődarabok járulnak a fogunk fele. Kellemetlen, ebből derül ki, hogy mi milyen óvatlanul eszünk Európában.

Mauritánia, Bamako rally Vándorboy, Nouakchot
vendéglátom.

Az biztos, hogy a jó fog és a jó gyomor alapfeltétel a túléléshez itt. Vendéglátómmal nagyon érdekes beszélgetést folytatok a mauritániai életről, vallásosságukról.

Nouakchot, Mauritánia, Bamako rally Vándorboy

Január 27-én hajnalban még elnézek a városnak a nagy piacára. A taxissal volt egy kis afférom, amit már rutinosan kezeltem, mert nyilván máshova akart elvinni a megállapodott árért, aztán, ha már odavitt, ahova vitt, akkor már nyilván többet akart kérni, csak hát most éppen emberére talált.

Nouakchot, Mauritánia, Bamako rally Vándorboy
Nouakchot bolt

Mindenesetre tény, hogy a külföldieket nem éppen szeretet övezi, de a szegénység az kétségbevonhatatlan a városban, ahol szerintem Mauritánia lakosságának a fele összpontosul. Nagy nyüzsivel éppen nyitnak már a boltok, csordultig pakolt kisbuszok várakoznak utasokra.

Nouakchot, Mauritánia, Bamako rally Vándorboy

Na, sebaj, megtalálom az 55-ös csapatomat a szállásukon. Aszfalt napunk van megint. Több száz kilómétert haladunk autóutakon, szerencsére elég jó állapotúak, jórészt sivatagi a táj.

Nouakchot, Mauritánia, Bamako rally Vándorboy
Az intercity tömegközlekedés

Vannak itt is ellenőrzőpontok, de itt csak cadou-t,( azaz ajándékokat) kérnek, így mindig kiadunk valami tollat, sapkát. Útközben egy-egy falunál megállunk, és ott is adunk a gyerekeknek ajándékokat, de erről érdemes leszokni, mert rögtön akkora hatalmas tumultus támad a kocsik között, hogy nem tudunk elindulni.

Nouakchot, Mauritánia, Bamako rally Vándorboy
Nouakchot tömegközlekedés

Kiosztunk egy pár idegesítő türelemjátékot, amelyek egy európai számára megoldhatatlan feladatok elé állítják, türelem híján. De sebaj, itt a homokban lesz idejük eljátszani vele. Viszont a kocsi súlyát csökkenteni kell, s mivel Mauritániában tényleg nagy a szegénység, itt tényleg jó helye lesz bárminek is.

Nouakchot, Mauritánia, Bamako rally Vándorboy

De amikor már tényleg távol vagyunk a civilizált világtól, a főúttól, akkor az emberek már nem is jönnek oda kérni,  mert nincs rá mintájuk. Ilyen még soha nem történt velük, ezért tök jó nekik adni, mert így a meglepetés erejével hat. Kvázi isten ajándéka.

Mauritánia, Bamako rally Vándorboy
Ajándékoknak örülő helyiek, Mauritánia,

Persze le van szervezve a rally által egy iskolánál egy kollektív átadás, amire rögtön ráveti magát az egész falu, főleg a felnőttek, természetesen. Szóval, nem olyan jó élmény látni azt, hogy nem az iskolának marad. De lesz valakinek, vagy legalább is azoknak, akiknek jó összekötettésük van. Erről szól Afrika.

Mauritánia, Bamako rally Vándorboy
Iskolai ajándékok, ki tudja mi marad a gyerekeknek.

Nap végére elértünk egy hegyes részhez, ahonnan nagyon szép napnyugtánk volt, és beláthattuk az egész sík sivatagi síkságot, egy városkával megspékelve.

Mauritánia, Bamako rally Vándorboy

Közelünkben megállt egy taxi, kitette a mamát a gyerekkel, és jött oda kérni, hogy nem elég nekik eljutni a céljukig a benzin. Persze ez a kérdés, hogy ez miért most jutott eszükben, miért nem akkor, amikor elindultak? De mindenesetre bepróbálkozott.

Mauritánia, Bamako rally Vándorboy
Mauritánia, utonállók

Egyébként Mauritániában nagyon drága a benzin. Sőt, a városoktól távoli helyeken csak dízelt lehet kapni, és így a benzinnek a literenkénti ára a 3 dollára is fölmegy.

Mauritánia, Bamako rally Vándorboy
Bolt és ami a fontos nekik

Este egy kempingben volt táborhelyünk, ott tudtunk találkozni a csapat többi tagjával is, akik a sivatagon keresztül jöttek, amit mi kihagytunk, a nouakchott-i kitérő miatt. Mivel az én csapatomnál nem volt hely, ezért a csomagom egy másik autóban jött, aki még nem érkezett meg, így ott vagyok hálózsák és minden nélkül, a világ végén.

Mauritánia, Bamako rally Vándorboy
Az esti vacsora

Szerencsére az egyik csapat beinvitál az általuk bérelt házba, így együtt élvezem a csapattal az esti főzést, partit, sztorizásokat, sörözést, pálinkázást, amely még mindig van a hozott csempész anyagból.

Mauritánia, Bamako rally Vándorboy
Hajnali itiner kihirdetése

 Január 28., szerdán reggel, eligazításon, egyre több a bekiabálás a szervezők felé, mivel megint töröltek egy szakaszt, pedig itt érdekes helyeken mentünk volna keresztül, pl. láthatunk volna sivatagi krokodilt, barlangrajzokat, illetve szép, hegyes tájat.

Mauritánia, Bamako rally Vándorboy

Ehelyett vissza kell menni az aszfaltúton odáig, ahonnan jöttünk, és ha ezt egy nappal korábban méltóztattak volna közölni, akkor nem jöttünk volna ide be, hanem rögtön megyünk a harmadik napi táborhelyre. Fejetlenség felső fokon.

Mauritánia, Bamako rally Vándorboy

Innentől megint konvojban haladunk a társainkkal, így a cébérádión nagy dumaparti folyik. A fővárostól 600 km-re keletre van Kiffa a következő úticélunk, ahol a túra és verseny kategória egybeér. A buszon az utolsó söröshordót is csapraverik, szól a zene, tevehúst is rendelnek az emberek.

Mauritánia, Bamako rally Vándorboy

Megy a lehúzás természetesen, mert hát külföldiek vagyunk, sok pénzzel, ha már ugye kocsival jöttünk. Ha valakinek elromlott vagy javítani kellett valamit a járgányán, még 1 db csavarért is 300 forintot kértek. Az ezer forintos benzinről ne is beszéljünk.

Mauritánia, Bamako rally Vándorboy
kocsikat karban kell tartani

Viszont az jó dolog volt, hogy a szervezők elintézték, hogy a kipecsételés itt történjen meg, mivel másnap zöldhatáron fogunk átmenni.

Mauritánia, Bamako rally Vándorboy
A mali határörség kitelepülve

Mondjuk, nem is annyira zöld, inkább a sivatag, de hát ezt így hívják.

Mauritánia, Bamako rally Vándorboy
A veterán trabant csavargó

 Itt a táborban volt két veterán autós is, a két német Trabantos, akik már mind az öt kontinenst megjárták. Azt mondják, cég reklám, pedig ilyen cég már nincs is. Niva is van, Skodával is versenyeznek, jött régi Opel is, szóval, ami szem-szájnak ingere.

Mauritánia, Bamako rally Vándorboy

Tán ez az első és utolsó hely, ahol időben értek az emberek táborhelyre, és szocializálódhattak. Igazi kemping-feeling volt. Ilyenek kellett volna lenni végig, szerintem mindenki örült volna neki.

Mauritánia, Bamako rally Vándorboy

Vagy esetleg három kategóriát indítani: egy a zúzós ralisoknak, akik nem alszanak, és csak a pontokat gyűjtik, akkor lenne egy laza ralis, ahol terepen mennek, de már a pontok nem annyire érdeklik őket, és vannak túrások, akik ugye a társasági életért utaznának, közben élvezve a szavannai és a sivatagi tájat.

Mauritánia, Bamako rally Vándorboy
Az ipari zacskó a hitelesített súly

Most is körbekérdezgetem, ki tudna elvinni, de mindenki tele van, és most már úgy tűnik, hogy az 55-ös csapat is elfogadott, részük lettem, néha én is tudok nekik segíteni. Így innentől már együtt, csapattársként tudok velük utazni.

Mauritánia, Bamako rally Vándorboy

A 118-as csapatban van egy motoros repülős ember, ő reggel és este fölszáll, és föntről videózza a tábort. Arra gondoltam, hogy ez egy bokros terepen még jól is jöhet nekik navigácós-formának mert ugye a GPS-ek elég rosszul működnek, rendszeresen nem a megfelelő helyre rajzolják be a főutat, így rossz terepviszonyoknál jól jöhet egy ilyen madártávlat.

Mauritánia, Bamako rally Vándorboy

Éjszaka én a tábortól messze alszom, egy dombtetőn, hogy láthassam a holdat és a csillagos eget.

Mauritánia, Bamako rally Vándorboy

Irány Maliba

Január 29-én reggel még vettem egy kis lekvárt, aztán irány a szavanna. Nem tudjuk, hol van a határ, de érrezzük a változást, mert egyszerre csak tiszták a faluk, kedvesek az emberek, mosolyognak, és valahogy már nincs az a nagy feszültség, amit tapasztaltunk Mauritániában. Sőt, még engedik azt is, hogy fotózzuk őket. Szóval, olyan öröm közöttük lenni.

Mauritánia, Bamako rally Vándorboy

Ha tetszett, alul a like segt ezt megtenni.

Megérkeztünk Maliba. A történetem 3 része Bamakóban folytatódik.

A fotóalbum alul léptethető.

About the author

Világlátott, világjárt, jártas a világban, mert világot járt.
Alternatív világjárás, alternatív világlátás.
155 ország, sok élmény, rengeteg tanulság, és végeláthatatlan történetek. Itt a blogomban.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*