Mihályfi Márta – Karavánnal a Szentföldre

Mihályfi Márta
Mihályfi Márta

Mihályfi Márta – Karavánnal a Szentföldre

Néprajzkutató, dúla, belső utazó,

Utazásaimban a társadalmilag, kulturálisan, vallásilag és egyéb módon perifériára szorult ember érdekel. Spanyolországban a barcelonai meleg mozgalomban, anarchista és házfoglaló csoportokkal tevékenykedtem, Izraelben és Palesztinában a közös megbékélésért, míg Olaszországban különböző önfenntartó csoportban a környezetvédelemért dolgoztunk. Jelenleg a bábasággal, születéssel, szüléssel, szexuális bántalmazással és emberi jogokkal foglalkozom. 2 éven át éltem Mexikóba, ahol indián közösségek gyógyító asszonyaival és bábáival dolgoztam és tervek szerint hamarosan visszatérve újra útra kelek és Mexikóba folytatom ezt a munkát.

 Miközben sokat csavarogtam fiatal koromban is, első igazi

Márti Bethlemben
Márti Bethlemben

kalandom azután indult, amikor megkaptam a néprajzos diplomám a pécsi egyetemen és elvállaltam egy titkárnői állást az egyetem dékáni titkárságán 1999-ben. Bevállaltam azt, amitől a leginkább ódzkodott a mindig szabad lényem: a kötöttséget, a hivatali bezártságot és mindazt, ami ezzel jár. Húha! Ez lenne a NAGYBETŰS ÉLET? Az íróasztal és az akták között arról elmélkedtem, hogy ezt még hány napig fogom kibírni és mikor indulok világgá…

2 hét után feladtam a hivatalos munkámat és elindultam a Szivárvány Család „hippi” karavánjával Görögország felé. És elindult a „flow”, együtt áramoltunk már az élet lehetőségeivel. Mély levegőt vettem és azt éreztem minél messzebbre kerülök a 28 éve felépített, keretekbe kötött lényemtől fizikailag, annál jobban kinyílik a tér.

Karavánnal a Szentföldre
Karavánnal a Szentföldre

Bátran bólintottam rá arra az ötletre, hogy egy kisebb karavánnal áthajózzunk a Szentföldre. Visszajegy nélkül, 6000Ft-al a zsebemben léptem át a határt és rábíztam magam életemben először arra, hogy minden úgy történik majd, ahogy történnie kell.

15 hónapot barangoltam a Szentföldön, vitt az út, a kalandokkal, kihívásokkal és tanításokkal. Vitt az út a sivatagba, a szent városokba és önmagamhoz, a belső lényembe. Abban az időben amikor még nem volt sem mobil telefon, facebook sem… megélhettem a most jelenlétét. Az út, az utazás és az

Egy esküvő a pusztában
Egy esküvő a pusztában

útitársaim lettek a tanítóim, elvonulások, szertartások, betegségek mutatták meg azt, hogy abban a helyzetben ki is vagyok én. A messzi utak elindítottak bennem egy valóságos belső utazást is.

Erről a zarándoklatról mesélek ezen fesztiválon. Hogy utazzunk együtt!

Azóta is tartó sok éves vándorlásomban különböző közösséggel utaztam és dolgoztam együtt. Útjaimban sokféle lényem találkozik egymással: az emberi jogokért harcoló aktivista, a kíváncsi néprajzkutató-antropomókus és az életet

Vissza a természetbe
Vissza a természetbe

megtapasztaló és önismeretre törekvő belső utazó.

Az érdekes az, hogy sokféle kalandot megtapasztalva messzi vidékeken ismerem fel magamban azt a minőséget és erőt, melyhez nem kell messzire menni, mert itt van belül. Ehhez a felismeréshez nekem sokat kellett a világban járnom.

 Terveim: 2014 decemberében a következő előadásokon lehet találkozni a mexikói és szentföldi történetekkel:

Kanyonok is fantasztikusak
Kanyonok is fantasztikusak

– december 3-án, (szerda) 18.30h – 21h, Hagyományos bábaság MexikóbanA Női Őserő Köre szervezésében), Budapest, Fortuna Rendezvényhajó, Margit híd pesti hídfőjénél

-december 9-én, (kedd) 18-20h, Hagyományos gyógyítók és gyógyító eljárások Mexikóban I., Budapest, MagNet Közösségi Ház, Andrássy út 98.

-december 11-én (csütörtök) 18-20h Női szertartások és női rítusok Mexikóban, Budapest, Purnam Yoga, XIV. ker. Öv utca 140.

-december 13-án (szombat) 18-21h, Ezerarcú Mexikó – utazás a szimbólumok, táncok és

A konyha és meditációs kunyhók
A konyha és meditációs kunyhók

szertartások világában, Nagymaros, Nagymarosi Művésztelep

-december 14-én, (vasárnap) 9-12h, Hagyományos praktikák, mágikus eljárások és szertartások a szülés és a születés körül Mexikóban, Budapest, SokSzínTér, Fadrusz u. 14. (A Kosztolányi térhez közel)

-december 14-én, (vasárnap) kb 16htól, Karavánnal a Szentföldre, Járatlan Utakon Fesztivál, Művelődési Szint (Müszi), Blaha

Rainbow csapat
Rainbow csapat

-december 16-án, (kedd) 17-19h, Betlehem, karácsony a szent városban, Veszprém, Megyei Könyvtár

-december 17-én (szerda) 18.30h – 21h, Női szertartások Mexikóban I. A Női Őserő Köre szervezésében) Budapest, Fortuna Rendezvényhajó, Margit híd pesti hídfőjénél

-december 18-án, (csütörtök)18-20h, Betlehem, karácsony a szent városban, (meglepetéssel és ajándékkal) Budapest, Magnet Közösségi Ház, Andrássy út 98.

Várható előadások 2015 januárban és márciusban:
-Hagyományos bábaság Mexikóban, Körmend, Körmendi Fészek Kör
-Hagyományos gyógyítók és gyógyító eljárások Mexikóban II., Budapest,
– Női szertartások Mexikóban II., Budapest
– Női szertartások Mexikóban I.-II. Pécs
– Mexikói szüléskísérői és gyermekágyas módszerek dúláknak, bábáknak Budapest, Veszprém, Pécs
-Húsvét a szent városban Jeruzsálemben, Budapest,

About the author

Világlátott, világjárt, jártas a világban, mert világot járt.
Alternatív világjárás, alternatív világlátás.
155 ország, sok élmény, rengeteg tanulság, és végeláthatatlan történetek. Itt a blogomban.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*