Queensland Ausztrália

Ausztrália 7. – Észak Queensland

Ausztrália újratöltve 2/2   Az előző részben Még Sydney-ben voltam, majd 2 hónapra elkalandoztam Új-Zéland fele, s mivel Brisbine-be volt a legolcsóbb repülőjegy, hát ide jöttem vissza. Kicsit aggódtam, hogy visszaengednek-e, mert 3 hónapos vízumom volt, de gond nélkül bepecsételtek.

Cukornád ültetvények mellett

 Irány Brisbine-ből Északra Cairns felé. A mostani blokkomat térképen itt látjátok.

Mást hozott az élet, ausztrál utam alatt volt egy két hónapos új-zélandi intermezzo. Visszatértemkor Brisbane-be (QLD= Queensland) érkezett a repülőgépem NZ-ról, onnan felstoppoltam északra Cairnsig. (Erről később írok részletesen.)

Kuranda kb. 30 km-re van Cairns-tól, immáron a trópusi zónában. Ez egy japán turistafalu, sok bolttal, pillangó farmmal (és magyar biológussal), a közelben egy esőerdővel és vízeséssel.

Ez már trópusi zóna, sok esővel, Au, QLD

A dzsungel séta kiépített úton van ugyan, de mivel én vagyok reggel az első az erdőben, ezért még találok valamit az intimitásból, a madarak aktív életéből. Magányosan csurgó patak, erdőillat, burjánzás. Az esős évszak végén vagyok, de még naponta többször esik az eső. Bújócska. Percenként változik az idő.

Elsétálok a közeli vízeséshez (Barron falls, 3km), útközben színes virágok a fák tetején és az út szélén. Közben termeszvárakra is egyre nagyobb számban bukkanok. Természetesen vonatot is építettek ide a hegyekbe az angolok, de nem ám a két szép szemünkért, hanem hogy hatékonyabban pusztíthassák az erdőket, s a 2-3 méter átmérőjű farönköket könnyebben elszállíthassák.

Ma turistákat szállít a sípoló vonat, a kiözönlő zajos tömegeknek pár percük van, hogy kigyönyörködjék magukat a messzeségben dübörgő hatalmas vízesésben, majd sípol a vonat, visszaszállnak, s mennek tovább Kuranda vásárlócentrumába.

Én a gyalogos megoldást választom, de a környék nyugalmát továbbra sem lehet élvezni, mert nincs. Motoros légfúvóval fújják el az erdőben a főútról a lehullott faleveleket. Miért is??

Az aboriginal mitológia szerint a vízesésben hallhatjuk a teremtés hangját (guju guju). Lassan a turisták és a gépek zaja arra indít, hogy a vándorhangya életmódom helyett territoriális állat legyek a jövőben…

A piacon van méz árus is különlegességekkel – tok, licsi, blue gum (ausztrál eukaliptusz), mareeba, tea fa, avokádó, – és az esőerdő virágaival. Kis állatkertben krokodilok, kígyók, s az első telepesek életét bemutató fotótárlat. Van kengurusimogató, s külön pénzért az emberek nyakába tesznek egy koalát egy fotó erejéig. Így lesz a pillanatból örökkévalóság erejű kép. Milyen érzések maradnak?

Egy fotós srác visz a tengerpartra vissza, aki sokat utazik, s a kérdésemre, hogy mit nem szeret AU-ban, az első válasza az, hogy az ozzy nők. Utána hiányolja, hogy nincs tűz, lelkesedés az ausztrálokban.

Innen egy idős pár vesz fel, a férfi vitorlással hajózgat, a hölgy (eredetileg lengyel) szintén fotós, backpacker (hátizsákos volt), nemrég jött vissza Afrikából. Éppen egy könyvén dolgozik. Hasonló tervet melengetek én is, de egy kicsit mélyebbre szeretnék menni a felszínnél, tovább annál amit egy utazó lát. Érdekel, hogyan alakította a történelem az adott ország/ környék kultúráját, embereit. Miért olyanok amilyenek? Milyen tendenciák érvényesülnek társadalmukban, mi a jövőképük, stb?

Errefele akarnak letelepedni a környéken. Jót beszélgetünk, végül egy vaskos könyvet ajándékoznak nekem: Led by Destiny. Ezt egy lengyel lány írta, Kinga Freespirit, és illusztrálta fotókkal. 5 éven keresztül stoppolt a világ körül, blogja a hitchhiketheworld.com.

(Majdnem találkoztunk pár évvel később Afrikában, de sajnos a lány addigra már meghalt maláriában).

Pourt Douglas üdülőfalu puccos vásárlóutcával, kocsmákkal, s természetesen a csomagomat sehol nem hagyhatom (látlelet a környékről, a segítőkészségről). Végül egy thaiföldi étteremben engedik letenni. Sétálok, majd este jót beszélgetek velük. Ők sem szeretik a vörös nyakúakat (red neck-eket vagyis ausztrálokat, kvázi farmereket), mert megbízhatatlan munkaerők, nem szeretnek dolgozni.

Hát igen, nem szeretnék egy fejezetet kerekíteni Ausztrália migrációs politikájáról, mely alapvetően rasszista, s mindent megtesznek, hogy ne jöjjön senki az országba. 2005-t írunk.

Sok tüntetés zajlik a mostani kormány politikája ellen, mely paradox módon nevében liberális, de valójában jobbos konzervatív.  Itt politikusok a legnagyobb nyugalommal küldenek vissza menekültet olyan országba, ahol kivégzik az ország elhagyásáért. Koncentrációs táborokban tartják évekig a menekülteket gyalázatos körülmények között. (De lehet, hogy csak az au. standard szerint rossz körülmények ezek, egy Balkán körüli állapothoz képest meg szuperek ezek a befogadó táborok? Sosem tudom meg.)

De azt csak be kellene látni, hogy a földeken jórészt külföldiek dolgoznak, rendkívül limitált jogokkal, lehetőségekkel, míg a helyi erők aktivitása jórészt az ivászatban és a kocsikban merül ki.

Túl könnyű lét, mely az ország nyersanyagainak eladásából és a külföldi szorgos kezek munkájának köszönhető. (Ha egy gyár véletlenül ide települ, akkor az hozza a munkásait Ázsiából, mert azokra számíthat, s dolgoznak mint a gépek.)

Mangrove erdő

Itt minden termék kínai, s a nyersanyagokat (fát, érceket) Kínának adják el. Még általános iskolában tanultuk, hogy ez a legnagyobb butaság, mert a feldolgozott termék munkahelyet teremt (kvázi pörgeti a gazdaságot), s eladásából több haszon keletkezik. Itt pedig munkaerőhiány van, s notóriusan távol tartják a külföldieket. Paradox.

 Persze akik nagyobb vagyonnal rendelkeznek, azoknak könnyebb az útjuk, mert csupán a letelepülési papírokon átvergődni 1,5 millió forintba kerül, s akkor még csak a papírokat adta be valaki, s az elbírálás még fényévnyire van.

Érdekes volt olvasni egy útlevélkérő lapon, hogy 2002-ig!!, ha egy ausztrál más országban állampolgárságért folyamodott, abban a pillanatban elvesztette sajátját. Jelek..

De persze ha egy letelepedni szándékozó (avagy az utóbbi 10 évben letelepedett) felhozza aggályait az ausztráliai létforma, politika, kulturális és környezeti tudatossággal kapcsolatban, akkor elintézik azzal, hogy nem muszáj itt élni. Eszükbe se jut, hogy egy messziről jött ember kívülről nézhet rá egy problémára, esetleg más meglátása lehet, s jobbító szándékkal tenné. A helyiekben fel sem merül, hogy lehet másképpen is élni, gondolkodni. Az ausztrálok azt hiszik, hogy itt minden a legjobb. Természetesen itt is vannak nagyon éber és tudatos emberek, de ők nem a többség (mondjuk máshol sem).

Mossman Gorge (szurdok) – egy teherautósofőr visz el idáig, ahol a Kukuyalanji Abo törzs kommunája van (abo = aboriginal,  bennszülött, az ausztrál őslakos törzsek elnevezése).

Este van, hát sétálok a faluban, s megkérek egy abo családot, hogy nyissa ki a babkonzervemet. (Mi mást? Az a legolcsóbb.) Meglepődve látom, hogy egy nagy x-et vágtak bele késsel, ami arról tanúskodik, hogy nincs konzervnyitójuk.

Egyébként európai mintájú családi házakban laknak, de belül ágyon, matracon kívül csak kosz és rendetlenség van (no még tv természetesen). Megkérdeztem, hogy mondják a nyelvükön hogy köszönöm.

Erre a fiúk átkísért egy másik házhoz, ahol az egyetlen asszony lakott a faluban, aki még beszéli a nyelvüket! Ő és a családja pedig annyira megörültek, hogy valaki hallani akarta a beszédjüket, hogy rögtön egy könyvet ajándékoztak nekem, mely a törzsük történetét dolgozta fel.

Amit nyilván az állam támogat, de érdeklődés hiányában ők nem forgatják. Maximum a kártyalapokat, hogy valamivel elüssék idejüket. Beszélgettünk, majd végül náluk alhattam. Érdekes volt megismerni a családjukat.

Természetesen mivel őrzi a nyelvét, ez egy tudatos család a többihez képest, habár volt köztük egy debil, egy rokkant, s pár éjszaka hazaérő fiatal is. Konyhájuk szegényes, külön esznek, a hűtő csak dísznek van, s még kenyérpirítójuk sincsen. Igen, az evés itt nem központi téma. Az csak a túlélést szolgálja, nem gasztró kaland.Viszont az ivás igen, az aranyozza be a hétköznapjaikat, amíg a segély tart.

A cd játszóból country zene szól, csöpög a csap, míg a tv-ből szemcsésen jön a program, mint nálunk a 70-es években. Nem prioritás erre költeni. A wc-ben pedig újságpapír van a puha wc papír helyett és több éves kosz. S elengedhetetlen kelléke a házaknak az innen- onnan odakerült kutyák, macskák hada.

Hajnalban kirándulok egyet a folyóvölgyben, amíg a turisták nem kelnek fel.

Napfelkelte körül még élénk a fauna. Zubogó folyó, sziklák, függőhíd.

Itt ugyan át kell másznom, mert le van zárva ösvényburkolás!?! miatt. De ez a legszebb része a parknak, (ugye a tiltott gyümölcs a legédesebb, nézzétek meg a képeket!). Sok informatív tábla, az abo-k hogyan használták /éltek együtt/ a természettel. Anno.

Itt találkoztam egy igazi arasznyi gyíkkal egy fán, párán áttörő napsugarak simogatásával, hatalmas fákról leereszkedő indákkal, friss levegővel, nyugalommal, stb. Paradicsomi körülmények. Visszatérve a hídon a nem tiltott zónába rögtön hangos, zajos piknikező turisták élvezik a természetet.

Egyébként jellemző Ausztráliára, hogy minden a kocsisoknak van kitalálva, s egy kilométernél soha nem kell többet gyalogolni, hogy elérjenek egy helyet. Ha mégis, akkor oda már senki nem megy! A helyi abok 25 dollárért elkísérik a csoportokat a közeli sziklarajzokhoz, s élő ismereteket nyújtanak az erdőről.

Ma jött egy orvos is a faluba, rendszeresen elnéz ide. A fő probléma az abo-knál a vese és a cukorbaj, no igen, az életforma váltás problémája megjött a jóléttel. Yalanji.com.au

Diantree rainforest – francia lányok, majd egy öreg méhész visz tovább északra, ezután a folyóig a révész. Esténként rengeteg krokodil várja a hibázókat – mondja. Innen északra már folyamatos krokodilveszélyre figyelmeztetnek a táblák, habár mostanában senki nem halt bele támadásukba. Ezek után velem sem lesz baj, tartom a távolságot a folyóparttól alváskor, mert ugye 50 méternél nem megy messzebb a krokodil a víztől.  Ezt jó tudni mindenkinek!

Ezt sokáig tartott megfejtenem

Ha történik is incidens, az inkább a részeg pecásokkal /parton elalvókkal történik. A túlparton egy szép filippínó lánnyal elegyedek szóba. Banánt árul, s ő szintén érzi a társadalomból való kirekesztődést a származása miatt.

Egy fiatal backpacker trio visz tovább, nem állunk meg az ice-cream factory-nál, vagy a tea ültetvénynél, viszont megállunk minden érdekességnél: kilátópontok, boardwalk-ok (fából készült sétány, hogy ne károsítsuk a talajt.).  No igen, itt nem az ösvényen sétálunk, hanem fahídon a növényzet felett. S természetesen tábla figyelmeztet, hogy milyen csúszós és veszélyes eső után az a 350 méteres séta. Egy másik tábla pedig a természetben levés veszélyét hirdeti. Nem csoda, hogy az emberek nem akarnak kimozdulni (a kocsmából).

 Az egész nemzeti parkban csak egyetlen túra van, az egyetlen hegycsúcsig, de: „csakis fitt és gyakorlott túrázóknak javasolják!”. 3,5km 7h-t!! vesz igénybe a tábla szerint. Hát igen, ha már ki kell szállni a kocsiból egy ozzy-nak az már komoly túra.  

Mindenesetre izgalmas és látványos a mangrove mocsáron keresztül sétálni, s ha időt adunk neki, életre kel az erdő: mocsárfutók, pókok, csigák, madarak és estére persze a szúnyogok. Mert a természetben alszom, hol máshol?

A folytatásban az Észali Területek felé indulok.

Queensland, Australia
Queensland, Australia


About the author

Világlátott, világjárt, jártas a világban, mert világot járt.
Alternatív világjárás, alternatív világlátás.
155 ország, sok élmény, rengeteg tanulság, és végeláthatatlan történetek. Itt a blogomban.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Facebook Like Button for Dummies