Új-Zéland – a megérkezésem, Auckland

Új-Zéland, megérkezésem

2004 Február 9-én megérkeztem repülővel Aucklandba. A kötelező élelmiszer bevallás papírt a reptéren kitöltöttem, a bevándorlási hivatalnok kérdéseire megfeleltem, és bekerült Új-Zéland pecsétje az útlevelembe.

Kilépve egy cirkusz porondján találom magam: körben családtagok várják szeretteiket, kicsit hátrább öltönyös fogadóemberek táblákkal várják érkezettjeiket.

Kint az utcán egy hatalmas kiwi madár kőszobra fogad – mint később szembesülök vele, Új-Zéland kihalóban lévő madár jelképe ez.

A közlekedés mint nyugaton is, drága, így bestoppoltam a városba. Egy idős hölgy vett fel azért, mert unokái is stoppolnak Európában, meg úgy tűnik nyitott társadalom. Ráadásul az 50-es években-Indonéziában dolgozott, érdekes életút az övé is.

Auckland – NZ (Új-Zéland) legnagyobb varosa, gazdasági központja, a maga 2 millió lakosával, de nem a hivatalos főváros. AU után nekem úgy tűnik, hogy ez a hely tele van élettel, éttermekkel, bejárható méretű a belváros. Kellemes hely.

Tájékozódási pontnak mindig ott van a város fölé nyúló 328 méter magas Skytower, a bázisugrók kedvence, ahonnan két tengert is látni tiszta időben, olyan magas, sőt Bombay-ig is ellátni, mely a város határán egy negyed. Ha valaki ugrani akar, akkor azt is megteheti itt a toronyból egy kis extra pénzért, illetve a tövében elpókerezheti a vagyonát. (Lehet, hogy a sorrend fordított?) No persze a kínaiak a fő látogatói a kaszinónak, akár mint mindenhol. Kurt Vonnegutnak mégis igaza lesz? (kínaiak mindenhol)

Auckland az Északi sziget vulkáni dombjaira épült, és mint tudjuk NZ a világ egyik legaktívabb vulkáni zónájában helyezkedik el. Északi sziget legfőbb látványosságai közé tartoznak a gejzírek, vulkánok, termálfürdők, buzgárok, fortyogó iszaptavak stb. Már alig várom, hogy felfedezzem az országot.

Vendéglátóm:

Servas családomnál lakom, mondhatni jólszituáltak, BMW cabrióval, de itt ki nem az? A mama doktor, gyönyörű kerttel és benne hangos kabócákkal. Az ausztrál légyinvázió után újabb terror a nyugalom ellen. De majd jönnek a sandfly-ok is – de az a déli sziget szörny szülöttei, de arról később. (homoki legyek, sokan vannak és csípésük egy hétig viszket.)

BMW cabrióval megyünk el vendéglátómmal az aktuális Jazz street fesztiválra, melyet az öbölben tartanak, és kvázi nyárutó fesztiválként megmozdult a város apraja – nagyja. Az unokák önfeledten táncolnak a 80 éves nagymamával. Hát igen itt tudnak még mosolyogni a nyugdíjasok. Jó látni. Több mint 25 színpadon szól folyamatosan a zene, kellemes idő, a kellemes időtöltéshez.

Magyar közösség

Kiderült, hogy a vendéglátóm legjobb barátnője magyar, így hát találkoztunk vele másnap. Kémikus, de hobbiként a bonbon-t népszerű siti (www.mamor.co.nz), no persze, hogy

könnyen behozhassa kedvenceit. De ki gondolna a bonbon magyar eredetére? Ti. Gundel Svájcból emigrált Magyarországra, és ott honosította meg ezt az édes csodát. Hoppá.

A lényeg, hogy másnap lesz a magyar klub összejövetele. Lám-lám, ami nem jött össze AU-ban, azt itt a sors összehozza nekem. Mindig vágytam találkozni hamisítatlan disszidensekkel, és repülni vissza időben a történeteikkel.

Bevezetésként pingpongozok a frissen kiköltözött erőkkel, és közben beszélgetek velük. Ők,  a fiatal bevándorlók, maroknyian vannak csak. A dán klubban van az esemény!! Kb. 30-40 ember gyúlt össze, jórészt a 40-50-es években kikerült idős emberek, hogy meghallgassák Dr. Ábel András előadását a teremtésről és a big-bum-ról. Ő 56-os repülő-mérnök, kivégzése elől ment külföldre.

Ma a Sydney egyetemen tanít, találkozott Teller Edével, Fidel

Castróval stb, és az anyagfáradás terén tett kutatásai a Nobel bizottság érdeklődési körébe került. Kalandos életét könyvekbe írta, így tudhatunk az atomtitokról, U2-ről, CIA-ról stb. Szépen beszél magyarul, de már pár szó angolul jön ki neki is, így ötven év után (nekem már pár hónap után is).

Szóval mi szél fújta őket erre? Volt, aki jött, mert a férje ment, van, aki elolvasta a kommunista kiáltványt és ráeszmélt, hogy azt nem akarja.

Volt, akinek elege volt, és éhbérért nem akarta építeni a szocializmust. Volt, akinek volt egy találmánya,

Venezuelába ment volna megvalósítani a tervet, de nem engedték ki. Hát ment később, 1956-ban.

Volt, aki munkástanács vezető volt, neki mennie kellett. Legtöbben egy szál ruhában ugrottak fel egy nyugatra tartó teherautóra a forradalom utolsó napjaiban, és Bécsben várták sorsuk eldőlését.

Volt, aki a táborban egy napi ismeretség után megházasodott, az életük végéig kitartottak egymás mellett. Elképesztő életutak, itt egy teremben. A menekült táborokban vártak, majd ahova engedélyt kaptak, oda utaztatták őket bérelt repülőkkel.

Volt, aki rögtön talált munkát, és pár hét után már motorja is volt. Volt aki évekig krumplin élt, hogy vehessen egy házat ahova a gyerekük születik.

A legtöbben semleges érzéssel vannak Magyarország felé (nincs nosztalgia, nincs harag). Persze itt mindenki jobban tudja, hogy mit kell otthon tenniük a politikusainknak, és nekünk, osztják a tanácsokat.

A fiatalok többnyire önmagukat jöttek kipróbálni NZ-ra, és mivel szakmunkás hiány van erre, aki szakmával bír könnyen boldogul. A diplomások letelepedését megkönnyítettek hivatalosan, de ha a felszín alá nézek, kiderül, hogy a fele sem igaz. Stoppoltam egy holland fülorvosnőt, aki ide telepedett le, de a szakmai szervezetek nem akarják az idegen erőket befogadni, és így nem is kapnak azonos fizetést. Naná, mindenki félti a székét. Pedig biztos vagyok benne, hogy az itteni oktatási rendszer színvonala alatta van az európainak.

No, mindegy, az ötlet jó, hogy a kiművelt emberfőket vegyék el a szegényebb országoktól. Újfajta gyarmatosítás..

Sokan csak bevásárolni jöttek ide, mert van itt minden jó, mi szem szájnak ingere: kolbász, hurka, káposzta, paprika, tokaji és egri bor, zsír, sonka. Az előadás után vacsora magyar nótával. Nos, igen, ez az ’országimidzs’. Cigányzene nótával. Brr.. Kötelességemnek éreztem, hogy megmutassam mi is a magyar népzene, és szerencsére az egyik fiatal lány tagja az itteni hattagú táncegyüttesnek, és ő értékelte erőfeszítéseimet. De az idősebbeknek maradt a jó

ebedhez szól a…

Akinek maradt rokona az rendszeresen (1-3 év) hazalátogat, és hozzák ide a szlovák leves port. A többiek már nem. Itt élek, ez a hazám….

15 évig volt magyar rádióadás, havi 45 perc, de már öregek, és nincs, aki csinálja helyettük. Persze lenne, de mást csinálnának, mint amit ők elképzelnek, így inkább semmi ne legyen, s lehessen sírni, hisz magyarok vagyunk.

Nos, én évekig csináltam rendszeresen rádióműsort Magyarországon, és úgy érzem inkább az akarat hiánya, illetve az új erők retardáltatása miatt szűnt meg a műsor. Szomorú. Amikor helyiekkel beszélgetnek, nem kerül szoba a történelem, a múlt, állítólag a kiwi-ket (Új- Zélandiak) nem érdekli a történelem. Végül is, amijük nincs, az miért foglalkoztatná őket?

Volt kezemben a hetente Melbourne-ben megjelenő újság, a Magyar szó (Melbourne-ben van a világon a legnagyobb anyaföldön kívüli magyarság). Kiállítás Magyarországról 10 éve volt utoljára, de magyar napokat az akkori siker ellenére sem terveznek. Pedig jó alkalom lenne az itt élő ezer magyarnak élővé tenni száradó kapcsolatukat a kultúrájukkal. De persze így, 50 év távlatából már egyre kevesebb erre az igény. Pedig én annyi mindent tennék.. de igény nincs rá.. Lassan elpakolunk, összesöprünk, és utánunk kiürült a magyarokkal telt dán ház.

Mi érdekes van még Auklandban?

– Art galery. Művészeti múzeum. Local art key collection-ként hirdetik, de egy szép épületben maroknyi maori kép, a többi pedig feledhető. Tudom az én hibám, hogy mindent európai sublótommal mérek, de nekem az a szint, azaz alap nekem.

Kellemes parkok találhatók itt, nyüzsgő egyetemi életük van,

századfordulós épületeik, pár art deco érdekesség a 20-as évekből.

Sajnos a zöldségpiac fogalmát nem ismerik itt sem Ausztráliához hasonlóan, igaz a kistermelők itt is eltűnőben vannak.. Ellenben vannak szupermarketek, csak azok, már csak abban tudnak gondolkodni itt az emberek.

A központban kirakodóvásár van, ahol az ázsiaiak úgy hirdetik áruikat, hogy: from the far East. (Ha tudnak, hogy az nyugatra van innen).

Szóba elegyedem egy Tonga szigeteki párral: kevés maradt a kultúrájukból mondják, turista szigetté váltak, ahol a gazdagok süttetik bájaikat (hájaikat?)

– Múzeumok.

Zsúfolt tárgyi emlékekkel az óceániai szigetvilágból, de az élet hiányzott belőle. Már a régi fotók is művinek tűntek. Napi két

maori tánc és zenei előadás szigorúan turistáknak bemutatva. Persze majd hamar rájövök, hogy ez a kultúra sem létezik már.  A jólét asszimilál.

De legalább a maoriknak jobb sorsuk volt, mint az aboriginoknak. Harcosabbak voltak, és velük anglia jobbnak látta kiegyezni. Úgy tűnik mind a mai napig az erőszak evolúciós előny.

A waitangi day – nemzeti ünnep – ennek az emléke. A 2. emelet természettudományi kiállitas, ahol pillangókat húzhatunk ki a fiókból. 3. emelet a háború. Izgalmas informatív kiállitás. Miért is lépett háborúba Anglia az első Világháborúban?. (vicces) Mind a mai napig nemzeti ünnep és a megemlékezés napja a Galliopolisi ütközet dátuma, ahol a törökök lezúzták a kiviket. 11 ezer halottat produkáltak az I, Világháborúban, a II.-ban 100 ezer katonájukból 18 ezer esett el. Gyászosan szerepeltek.

De mit is kerestek olyan messze?? No, igen a béke szigetéről háborúzni, ahol még ragadozó sem volt a fehérek érkeztéig egyszerűbb.(aucklandmuseum.com). Én nem ismerem az európai veszteséglistákat, de szerintem egy csatában többen haltak meg mifelénk, mint itt a háborúk során összesen. Itt pedig nemzeti ünnep (megemlékezés) a csata napja. Nekünk bizony rengeteg nemzeti ünnepünk (?) lehetne. De ki kíván meg depisebb lenni?

Persze az USA segítségnek itt is ára volt (mi tudjuk ezt a németekkel kapcsolatban), és hamarosan Malaysiában, Koreában és Vietnamban találjuk a NZ harcoló alakulatokat. Hogy tanulunk e-a múltból. Soha.

Egy parkban elköltettem reggelimet, és közben beszédbe elegyedtem egy helyi alkoholista homlessel, aki szintén ott fogyasztotta reggelijét egy üveg sor formájában. Kicsit odébb superman-nek öltözött fiatalok próbáltak egy táncot.

Eden hill – vulkáni kúp a város közepén, szakrális hely volt a maoriknak. Nekünk meg szép kilátás a városra, piknikező turistákkal, kutyát sétáltató helyiekkel. Napsütés, enyhe nyár, panaszra semmi ok, sőt az elhagyott kamerám is meglett. Indulhatok tovább.

Új Zealand drágább ország, mint AU, puccosabb, talán nincs benne az a hatalmas puszta érzés, térélmény, mint AU-ban, ahol minden farm. Ott valahogy minden grande, hatalmas, de közben inkább túlhirdetve van minden (great Alpine road, great barrier reaf, great au. bites, great ocean road etc..).

Itt Új-Zélandon európaiabb léptékű, bensőségesebb, kifinomultabb, zöldebb, érthetőbb, élhetőbb minden. Ámen… induljunk neki…

A stop igazán jól megy, ki sem szállok a kocsiból, már egy másik meg is áll. Végül egy koszovói srác visz Bombay-ig. Két éve él már itt illegálisan. Örül egy kelet-európainak, földik vagyunk. Szegény, de amikor kiszállok csokit és sütit ad, de a pénzt visszautasítom.

Folytatáshoz ide klikk