Mizoram 2.
Aizawl – A legmeredekebb főváros hírében áll, habár La Paz azért mégiscsak 800 méter vertikálisan. A város több hegyre épült, s gyakorlatilag az utcákon kívül nincs vízszintes terület. A házak a hegyoldalra épültek, rengeteg a lépcső, s gyakorlatilag mindenkinek panorámás háza van; irigykedhetünk. 1000 méter magasan fekszik, így klímája tökéletes, eső is van, hideg is csak este, szóval ideális hely éldegélni.. Mármint ha az indiai áraknál drágább életet valaki megengedhet magának. Az emberek is kedvesek, sokat nevetnek, valahogy van életkedv. Persze nekem gyorsan elmenne, ahogy az állandó dugókat nézem,mert ugye hegyek, szűk utcák, sok autó. Azt gondolom, hogy jól élnek, mert azért mindenkinek helyes kis lakása van, tele elektromos berendezésekkel. Ők állítják, hogy szegények, de minden pénzüket a házra fordítják,na meg a családjukra.
Meglátogattunk Merengi nővérét, aki parlament tag, nagy lakás, modern élet, felvilágosult szemlélet. Nagyon jót beszélgettünk arról, hogy mennyire india függő ez az állam, s gyakorlatilag a lakosság jó része állami alkalmazott (bürokrata), így pumpálnak pénzt ebbe a szegény államba, hogy ne legyenek függetlenségi törekvés hangok. Na ja, egymillió embert könnyű kivásárolni, főleg ha nem olyan elvi (vallási) alapokon nyugszanak, mint a kasmiriak. S természetesen bármilyen kezdeményezés, befektetés elhal a bürokrácia kezén-közén. így fennmarad a függőség. Persze a népnek cirkusz kell és kenyér.. mindkettő megvan.. így boldogok. 6 nap munka, vasárnap templom,s így nem is mennek sehova. A férje újságíró, a helyi napilap tulajdonosa… azt mondják szólásszabadság van. Van két mizo tv csatorna, rádió, újság.. s az emberek olvasnak is. Kapok tőlük fényképeket az 50 évente virágzó bambuszról… mert 2009 ben engedélyek hiányában nem tudtam megnézni, pedig akartam.
Közben elered az eső, majd újra kisüt a nap, gyalog megyünk egy fesztiválra.. mert ugye dugó van. Az egyik énekes sztar is késett.. program borul.. habár kicsit szervezetlen,de így nem tűnik fel. A fő attrakció a bambusz tánc (Cheraw) mint említettem, mely eredetileg a szülésben meghalt anyáknak a lelki útját egyengette a felsőbb világba. Egyébként 2 éve bekerültek a guiness vilagrekordok könyvébe, mert 671 csoport 10 ezer tagja egyszerre adta elő ezt a táncot. (persze ilyen elven bármi világrekord, amit más nem csinál).
Majd az idősek produkálnak egy bevezető éneket (amit felolvasnak, hja oda a tradíció), majd őskori puskából lőnek ki valamit.. utána egy népzene következik, amely inkább hasonlít egy karácsonyi keresztény énekre (hja a tradíció odalett), azután az üdvhadsereg pom-pom lányai szórakoztatják a nagyérdeműt; nekem kicsit out of context. De hogy azért ne búsuljak, jött néptánc , dobok, csörgők, ütemes mozgás.. Volt szépségverseny is.. hát nem tudom mi alapjan válogattak őket… ráadasul egyesével jöttek, hogy ne lehessen összehasonlítani őket.. de mindegy is, mert a népi hacuka alá senki nem lát be (csak az illetékesek). Mr Mizoram verseny is volt, pár serdülő.. törzsi ruhában.. Utána még bemutatják a népi sportokat, ugrókötelezés, birkózás ; ahol egy bottal nyomakodnak..A gyermektáncok aranyosak, kecskék módjára összebújnak. Néha elered az eső, de ez nem zavarja a felajzott fiatalokat.. mert ugye mint mondtam a lányok nagyon vonzóak, s liberális nép hírében vannak. Hozzám is odajott egy huszon év körüli helyes lány beszélgetni.. tudott angolul.. aztán kiderült, hogy 15 éves. Mondom itt kortalanok. A másik hostom egy 56 éves hölgy, siman 40-nek mondhatná magát. Ez ázsia. Közben újra rákezd az eső, a dísztribün beázott, menekíti ki a bajszos szikh katonatiszt a politikusokat, esernyővel a kezében. A legvégén gyorsan lezavarták a törzsi divatbemutatót, mert szakadt az eső. Nos ilyen egy helyi augusztus 20. Tűzijáték nélkül, mert a klerus azt is betiltotta, de elfelejtett össznemzeti tűzijátékot adni helyette.. na jah, kínát bojkottálni kell.. pedig érdekes, hogy indiaiak nem fogadjak el őket indiainak, míg politikai szinten meg nem akarják őket elengedni, függetlenedni.
Ennivalók – Töknek a leveleit megfőzik vízben,a banán virágjából is jó főzelék készül. Azért jórészt húsevő népekről van szó, így a sertés és a tehénhús is az étlapra kerül . Chiliből és sertéshúsdarabból csinálnak fermentált ízesítőt. Különleges a citromlé szerű eszenciájuk. Volt még valami iszonyú savanyú piros bogyójuk is. Sticki rice-t is csinálnak, amit barnacukorral tesznek ehetővé. Fermentált szójabab, vagy épp a tökből készült kompót.
A zsidók hiszik hogy az elveszett törzsük itt van Mizoramban , ezt ki is használta sok ember és migrált izraelbe, ahol gondolom jól jön egy kis vérfrissítés, hisz ha van fekete, akkor miért ne lenne kínai arc is. Most itt 8 ezren vannak zsidók, esetleg jól jönnek majd ha egy új igéret földjére kell visszatérniük.
Elvitt a másik hostom egy kis kirándulásra, a mizo skanzenba, amit nemes egyszerűséggel model village-nek hívnak. Mindössze pár bambuszházból áll, szalma tetővel. Láthattam az özvegyek házát, melynek nincs ablaka, a nagy férfi dormitorit, a kovácsét és a főnökét… Sajnos nőknek nem volt házuk, ki tudja hol aludtak (és kivel). A házak bejaratánál állatfej dekorációk, csirketárolók, bent általában tűzhely, felette a hússzárítóval és az ágy. Csak a főnök házának volt két ajtaja (gondolom vészkijárat, hiszen sehol sem életbiztositás ez a szakma.) Ja es elhúzható bambusz ajtó. Itt tanultam meg, hogy a hamut vízben feloldották, s a főzésnél sózás gyanánt használták. Alkoholtilalom ide vagy oda, azért a főnök házában voltak piknikezők whisky-vel.
Mint említettem meredek hegyekből áll ez az ország, s a házak a levegőben lógnak.. nem egy életbiztosítás, főleg földcsuszamlás esetén.. s a földrengés sem ismeretlen erre. Egyszerűen élnek, kávét, teát, gyümölcsöket,édes levelet, bioüzemanyagot és bambuszt termelnek. Állatokat tartanak, sertéseket faketrecekben tartják és főtt rizzsel etetik.
Bambuszkiállitásra is elmentünk, ahol bemutatták a bambusz hasznosításának széles lehetőségeit kezdve a farostlemeztől, parkettától, a faszénen, eceten, különböző építészeti alkalmazásokon át a kézműves intarziákig, képekig, szőttesekig.
De a legérdekesebb, hogy sok rokonát meglátogattuk, akik mind fontos pozíciókban vannak, parlamenti képviselőtől, újság tulajdonoson át a fontos állami hivatalnokig. Művelt, felvilágosult társaság, akik európai életet élnek, de még bebörtönözve a hagyományos struktúrába.. így hétvégeken a kirándulás helyett a templom a fő program.
Tervezgetjük további utamat, de kicsit nehézkes és drága a közlekedés.. igy a burmai határ közelében lévő falvakat kihagyom.. pedig ott még meztelenül élnek az emberek, érdekes lehet( már olyat is láttam sokat),de ha nincs aki fordítana akkor nemigen tudnék meg sokat életükröl. így marad Tripura állam, de amikor kérdezgetjük az ismerősöket, senki sem tudja megmondani hogy kell arra menni, mivel és honnan. Mert a főváros elég kiismerhetetlen, mert csupa kis utca fel le.. semmi központtal.. több jeep állomással.. még azt sem lehet tudni, hogy merre melyik kijárata van a városnak, mert ha nyugatra akarsz menni, akkor nem biztos, hogy az út nyugaton vezet keresztül. stb.. na nem baj, ez is a kaland része, hogyan jutok,s egyáltalán hova. Ellátogattam egy falu temetőjébe is, s érdekes, hogy karácsonyra feldíszítik a sírokat műanyag virágokkal és díszekkel, színes vidám hangulatot kölcsönözve a síroknak. Legtöbbjük betontömb, esetleg elkerítve, de régebben egy ovális faragott kő jelezte az elhunyt helyét. A siratás itt 3 hónapig is eltarthat, s az egész falu részt vesz rajta, de 3 nap az a minimum. Ja és az egyház a tizeden felül minden évben szed 3 dollár temetési pénzt, amiből finanszírozza a koporsókat az elhunytaknak. Ha nem halt meg senkid, nem te érted használták fel, de hát ezért nem reklamál senki. Szolidaritasi alap. Egyébként az egyház itt is gazdag, hatalmas templomokat húznak fel, s meg is töltik őket. A boltok zárva vannak.. akad néhány aki szombatista, így vasárnap nagyot kaszál. Igaz a többi bolt is kinyit kérésre, hiszen a házuk aljában van a bolt és csak be kell kopogni, sőt még azt sem, mert az ajtók nyitva vannak, hiszen itt nem igen lopnak.A falut az öregek tanácsa irányítja, akiket a falu választ meg, ők keresnek választ a helyi vitás ügyekre.
Kórház – állami alkalmazottaknak ingyenes.. de gyakran nincs hely, s ekkor jogosultak állami pénzen igénybe venni magánkórházakat. Innen már csak egy lépés az összeesküvés elméletem.. miszerint mi lenne, ha nekem lenne magánkórházam mint politikus, s azért teremtek rossz állami kórházi rendszert, hogy használják az enyémet. Természetesen állami pénzen, hiszen én hozom ezt a törvényt. Brillians idea.
Aztán mesésen alakult az utam, mert kézről kézre adtak az ismerősök, így amikor nyugat felé elindultam, Mamit helységben a főkincstárnok családjánál lakhattam.. aki érdeklődő figura, van már laptopja, de még nem tudja hogy kell használni. Itt még a könyvelés nem excel alapú. Viszont van négy gyereke, így jó keresztény módjára sterilizáltatta a feleségét. Mikor kérdezem, hogy miért nem saját magát, mert ugye egyszerűbb.. akkor egy pillanatra elgondolkodik.. majd felnevet.
Másnap stoppal indulok tovább, mert napi két jeep jár erre a megye fővárosába. Egy helyi elvisz a következő faluig, majd egy motoros, majd egy teherautó platóján zötyögök tovább a földúton. Pont egy temetésbe ütközöm, 4 hónapos csecsemő halt meg. Összegyűlt a falu, siratnak, perselybe megy a pénz, megy a dob és a kántálás. Meghívnak ebédelni is. Innen megint teherautó vesz fel, egy iskolát látogatok meg, majd beért a napi két jeep közül az első. Így a maradék 50 km-t a jeep tetején töltöm, hogy teljes panorámában legyen részem.. meg ugye nincs hely belül. A Tripura határánál átmegyek a hídon, s rögtön visszazökkenek indiába… nagy színes, zajos forgatag, a heti piacba botlottam Mahmun falujában. Ez azért is jó, mert a Riya törzs asszonyai is lejöttek a környékről, így tovább színesítették a törzsi fotóalbumomat , s ráadasul kedvesek is voltak, helyiek fordítottak nekem.Innen tovább megint egy jeep tetején, míg Panisagarban a vasútállomásra értem, ahol kiderült, hogy nem áll meg a vonat. A legközelebbi állomás 10 km-re van, mondta a vasutas, s mivel késik a vonat, így van egy órám, hogy elérjem a vonatot. De mint kiderült, ez 30 km volt, a teherautó akit lestoppoltam nem volt képben hol van Dharmanagar.. de nem is lehetett, mert nem az úton volt.. hanem onnan még 10 km re.. szerencsere 2 órát késett a vonat, igy elértem.. amit egy tojásrántottával ünnepeltem.
Nos egyenlőre ennyit Mizoram-ról. Talán az első magyarként kaptatok beszámolót aki erre járt.. hisz mostanában oldották fel az engedélyt, s külföldit nemigen látni errefelé.
Indiai logika:
Vonatoknak csak a sorszámát írják ki, vagy hogy melyik express! De hogy honnan megy hova!? Azt nehéz kideríteni.
India, 2011 november
Ukrán légitársaság volt a legolcsóbb, amit nem bántam meg, mert ültem kis motoros gépben, majd kijevben 5 óra várakozás, wifi vel.. majd tovább végig jó ételekkel es kiszolgálással. A repülőn egy szlovén lánnyal ismerkedtem meg, akinek a pasija indiai, így rögtön lett is fuvarom a városba, ráadasul ott laktak, ahol az én hostom is. Jó kezdés. Fura, hogy a metróhálozat nem indul reggel 6 előtt ebben a 15 milliós városban. De a szúnyogok éberek voltak..
Govindpur-i metró környékén lakom, nagyon élő negyed, utcai piacokkal, heti bazárral, meg halpiaccal. Nyüzsög hajnaltól- éjfélig.
Másnap elnéztem a kamera bazárba, old Delhi-ben, megjavíttatni a lencsémet, ami 2 évente szétesik, hiaba lett Canon szervízbe szerelve. Mo-n pedig megfojtották az egyetlen brand független szervízt.. így otthon 15 ezer alatt rá sem pillantanak a lencsére. Itt pedig rövid alku után 20 dollárból megvan, sőt végig is nézhetem a nyüzsgő utca porában, hogyan szedik darabokra. Aztán felkapok a turista officeból egy program magazint, s elkezdek koncertekre, előadásokra járni. (ez nem evidens a turisták 99.9%-nak, ezért írom le). Lodhi garden, Kamani auditorium, international center a 3 ász, ahol mindig van tradicionális zene, tánc és színházi előadások. Két hét alatt legalább 10 koncertre elmentem, ahol a manipure, Tibet, odisszi, bharatya natham táncokon kívül, sok variációban láttam szitar, sharod, table, quawalli, gazel, stb koncerteket. Nagyon élveztem.
Az egyik hostom egy Kínai srác volt, elképesztően nyitott egyéniség, látja és érti az országban zajló eseményeket, ami a legtöbb agymosáson átesett oktatasi rendszerben felnőtt generációknak már nem adatik meg. Sőt amikor a dalai láma jött, akkor meg is akarta látogatni, de ez meghiúsult,bár nem az ő hibájából. Aztán hónapokkal később találkoztam a vonaton egy kínai lánnyal, akinek sikerült találkoznia lámával. Teljesen meglepődött, hogy nem gyűlöli a kínaiakat,talán még sajnálja is őket, mert sokan visszamennének a szülőföldjükre, de az már nem lehetséges, vagy esetleg börtönnel kell számolniuk. Hja itt nem a reciprocitás elve él.
Szerveztem sok találkozót a helyi közösséggel (c.s.), volt cooking event, mozizás, egyszerű találkozó. Részt vettem naming ceremony-n, amit a gyerek első szülinapjára szerveznek. Nagy show, zenészekkel, táncosokkal, krisna murtit is hoztak.. illetve a végén nagy lakoma volt mesés ételekkel és édességekkel. Sofőr jött értünk és vitt haza.. asszem nincs okom panaszra.. amit egy cipőgyárostól megkaphatok,azt megkaptam. De a legzseniálisabb ötletem a metró meeting volt. Mivel Delhi nagy (keresztbe a metrók 48 km hosszúak), s 5 vonal van legalább… s az emberek panaszkodtak, hogy nem tudnak eljönni, mert messze van stb… hát erre megszületett a megoldás… megadtam, hogy 5-től 8-ig a metróban leszek, hívjanak, s mi elindulunk arra.. ő erre, s találkozunk. Egy darabig együtt metrózunk, s közben várost nézünk, mert a delhi metró a város felett siklik.. s a jegy 150 percig érvényes. Ha valaki újra hív, akkor arra metrózunk. Zseniális ötlet szerintem (ebből van nekem a legtöbb), de mint kiderült senki nem jött el, csak ígéretek voltak. Igen, megtanultam, hogy indiaira ne számíts, ők virtuális világban élnek, a meetingekre is inkább odatelefonálnak, kérdezősködnek, de nem jönnek el. (na jó, max 20 ember jön el egy több ezres közösségből.) Valahol megértem, mert kimozdulni valahova minimum két óra, s csak azért hogy ismeretlenekkel találkozzanak, ahelyett, hogy a megszokott tv műsorát nézze.. asszem nem competitive modern világ. S ez nem csak a c.s. közösségre él, mert a nagyszerű klasszikus zenei és tánc programokra is vagy 30- 60 ember jön el a 15 millióból, pedig mind ingyenes! Szörnyű látni, hogy ami szofisztikalt, bonyolult, figyelni kell, értelmezni kell, amiért erőfeszítést kell tenni az mind nem kell. Az egyszerű, a pop, az egészségtelenért meg bármennyit el lehet kérni ,s tömegek mennek el rá. Kizökkent világ. S a fél világ azon dolgozik, hogy a szart megtermelje, eladja, gürizzen érte hogy megvehesse, hogy utána boldogtalanabb es egészségtelenebb legyen. S ebben a pokolban próbálják jól érezni magukat!! Tisztára úgy érzem magamat mint egy bibliai próféta, aki károg a levegőbe, próbálja felmutatni a világban, emberekben és a kultúránkban fellelhető értékeket, de már meg sem látják, mert nem is erre szocializálódtak. Mindenhonnan a silány felé terelik az embereket,s persze már nem is igen van más út, mert feléltük ami jó és szép köröttünk (mint világjárt ember mondom) , felszámoltuk társas, magán kapcsolatainkat, viszonyunkat a külvilággal környezettel,de igazából azt sem tudjuk hová tartozunk, kik vagyunk. Hamis bálványokat követünk és önnön fajunk felszámolásán munkálkodunk. (a többi már csak mutatóban). Hja, már megint ide keveredtem.. nos ugorjunk.
Még érdekes delhiben csütörtökönként a Nizzamudin mecsetben zajló Qawally zene, amely egy szufi tradicio, isten dicsőítése (a szunnik által elítélt módon) zenével. Erőteljes , életteli, magasztos műfaj, melyet azért pakisztánban űznek nem iskolás fokon. Ami itt még érdekes, hogy vannak megszállott (bolond) nők, akik itt rohangálnak egy sarokban, rázzák magukat, eksztázisba esnek.. kiabálnak.. nekem gyanús, hogy amikor vége a zenének az emberek eloszlanak, s akkor ők is gyorsan visszaállnak a normális kerékvágásba. Pedig szép nők, nem hiszem, hogy nincs akivel levezethetnék a felesleges energiáikat. A mecsetben rengeteg szufi sír van, az emberek viszik az áldozatokat, virágokat.. valahol tényleg azt érzem, hogy errefelé az iszlám háza tájékán még találkozni a hit elő formáival. Egyébként delhiben az elgondolásainkkal ellentétben hideg tud lenni. Este lemegy a hőmérséklet 5-8 fokig, s nappal sem mereszkedik 25 fok fölé, ha süt a nap. így már alig várom, hogy ismét Kolkata-ba érjek, ami a tengerpart mellett fekszik, s ezért kiegyenlítettebb az éjszakák és a nappalok melege.
Vonat a legjobb forma eljutni, s a külföldieknek van turista kvóta, így nekünk nem kell hónapokkal előre megvenni a jegyet, mert akár utazás előtt pár nappal is kapunk az elkülönített készletekből. Sokan el sem tudják képzelni, milyen áldas ez, mert soha nem jártak kintebb a turista zónából. Igaz itt is bizonyos rituálékon keresztül kell esni, ami kb. 1 óra sorban ülést jelent, (ahelyett, hogy sorszámoznának), így mindig odébb kell csüccsenni. No meg előtte sorban állni, hogy megkérdezzük mikor megy a vonat s hova, s hogy van-e hely rá. Habár már van internetes oldaluk, de az is elég használhatatlan a fenti okok miatt. Mert itt az állomásokon sem az érkezés helyét írják ki, hanem a vonat számát… meg esetleg a nevét. Ja és nem tesznek ki egy menetrendet sem, hogy lássuk a rendszert hova mennek es hova nem a vonatok… meg ugye a számukat.. de hát még fényévekre vannak a felhasználóbaráttól. Persze lehet nem is az a céljuk, hogy az emberek értsek a rendszereket, hanem hogy szolgálják. Függjenek tőle. Erről szólnak a modern kialakult társadalmi rendszerek. Vagyok “ én” es a “ti”. Nekem legyen jó, s hogy mi van veletek vagy ne adj isten azzal? Irreleváns. Sajnos nem a “Mi” társadalmat teremtjuk meg, mert abba energiát kell fektetni, érteni kell, felelősnek lenni, kooperálni, együttérezni stb.
No de megint messze “szaladtam” Delhitől. Viszont már a vonaton… kaptunk enni és még lepedőt is.. döbbenet. Igaz ez a vonat heti kétszer jár csak.. hogy ne essünk túlzásba.. s a szerelvény végén van elektromos áram.. hatalmas fejlődés, sőt az új vonatokon már minden kupéban van. Hurrá. Én csak a felső ágyon töltöm a 20 óra vonat utat, élvezem, hogy árusok sem jönnek, olvasgatom a laptopomon elmentett dokumentumokat.
Kolkata – valamiért szeretem ezt a várost, van benne valami érzés, patina, ami valahogy a 70’es évek zamatát hozza fel, ahogy az emberek öltözködnek, viselkednek, van még bennük egy kis szerénység ami a delhi kotyvaszban nincs meg. Ez is büdös, zsúfolt, átláthatatlan.. de rejt sok kincset, ami csak a türelmes megértő szemlélő talál csak meg. Minden indiai utam alkalmával találok okot, hogy erre jöjjek.. s mindig új arcára bukkanok a városnak. Most éppen a hétvége arca van, amikor nincs forgalom, már már kínosan kihaltak az utcák. A heti egy nap pihenőjét tölti a bürokrata sereg. Nem is tudom, hogy india államnak miből van pénze finanszírozni ezt a lebzselő tömeget. Nem fizeti túl, nem is hatékony, így mindig meg kell kennie az állampolgárnak..aha, hát így finanszírozza.
folyt
