A járda visszavétele

Aki nem áll ki semmiért azt bárki elsöpri
Aki nem áll ki semmiért azt bárki elsöpri

Miután visszatértem 10 éves utazásomból, ismét szembesülnöm kellett a rideg urbánus, bürokratikus valósággal.
Ennek apropója a Szentkirályi utca 4 szám melletti építkezés, pontosabban annak több éve való szünetelése miatt.
Miivel építkezéshez a 8. ker. önkormányzatnál kiadtak területfoglalási engedélyt, így a járda egy részét 5 éve lezárták a gyalogosok elől, mert egy elektromos kiállást (órát) építettek. Ez rendben is volna, amíg zajlik az építkezés (habár 1 méterrel odébb is beköthették volna az el. vezetékeket..).
De mivel már több mint 2 éve áll az építkezés, az önkormányzat miért nem veszi észre?
Ha észrevette, s gondolom igen, akkor miért nem intézkedik ennek a helyzetnek a felszámolásáról?
Milyen törvény alapján kényszerítik már évek óta INDOKOLATLANUL a gyalogosokat az úttestre? (napi több ezerről van szó)
Ez úgy tűnik, nem érdekli a polgárokat, mert ha a hatóság tesz valamit, azt úgy gondolják el is kell fogadni. Én pedig úgy gondolom, hogy nem árt gondolkodni dolgokon, mi indokolt, mi nem, mi az a szükséges rossz, amit a közjóért el kell viselni stb..
Ezért eljártam az Önkormányzatnál, s ígéretet kaptam, hogy 15+30 napon belül hivatalból elbontja.
Ez miért nem jutott eddig senkinek eszébe? Tán ez inkább a fő kérdés.
Illetve az, hogy az állampolgár mit tehet jogállami kereteken belül, ha mégsem lesz elbontva a kerítés?
Illetve, ha csődbe ment a cég, s nem történik semmi, s valaki népharagból, a közjóért elbontja a kerítést, akkor milyen retorziókat kap a hatóságtól?

Akkor peersze rögtön intézkednek (ellenünk?
Szóval indítottam egy petíciót lehet támogatni a gondolatot
http://www.peticiok.com/szentkiralyi_utca_4_eltti_jardat_kapjak_vissza_a_gyalogosok

Illetve a határidő lejártakor egy figyelemfelkeltő tüntetést szervezek az utcára, ami akár lehet villámcsődület, hiszen úgyis az úttesten kell közlekednünk.. s semmi nem tiltja, hogy fel s alá közlekedjünk az adott szakaszon, mivel a járda le van zárva.. FB oldalamon majd jönnek a részletek. Like it? So like it!

About the author

Világlátott, világjárt, jártas a világban, mert világot járt.
Alternatív világjárás, alternatív világlátás.
155 ország, sok élmény, rengeteg tanulság, és végeláthatatlan történetek. Itt a blogomban.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*