Nos megjártam az előző részben a Great Alpine road-ot. Most jön a folytatás.
Sydney csak 700 km Wangarata-tól. Egy éjszaka alatt leérek. Kapok stoppot, először egy volt világutazós családot, majd ez buzit, majd egy hiperaktív (speed-ező) kamionost, aki más sokadik körét teszi Melbourne és Sydney között folyamatosan. Köztudottan drogoznak a hajtás miatt.
Ami furcsa, hogy itt a sztráda néha egy sávos lesz, útkereszteződéssel, s gyakran tábla figyelmezteti az esetleg szembe haladókat: wrong way , go back. Vicces.
No meg a világ legszárazabb kontinensének kikiáltott Ausztrália sztrádái csatornázva vannak. S jó bőven találni döglött madarakat, ami legalább annak a jele, hogy vannak szép számmal.
Sydney egy kellemes üdülő város hangulatát adja, sok beach lehetőséggel, enyhe dombokkal, sok zölddel és tavasz illattal. Mindig tavasz van itt? Úgy tűnik nekem, hogy igen, itt mindenki mindig nyaral. Üdülőváros, villákkal, strandokkal, esküvővel a tengerparton, papírsárkányt eregető gyerekek, napozók és végtelenbe merengők sokasága a parton. Szerencsés adottságú város, ahol a természet vezette a városvezetőket.
Sydney
Több száz metróállomással bír a város, ami csak 13 vonalon található. S mindezt 4 millió embernek. Igaz, nem olcsó. Kamerával figyelnek és mozdonykísérő is jár hozzá, s az ellenőrök sem hiányoznak. Van egy monorail vonaluk is, de inkább turistáknak. Villamos csak mutatóban, pár vonal.
Egy 80 éves hölgynél lakom, ő a SERVAS host-om. Egy tavaszillatú, zöld negyedben lakik, ahol a domboldali háza a kerti fák koronájára néz. Ott eszünk a teraszon a fák koronájával egy szinten. A hölgy 1949-ben disszidált Magyarországról, kiválóan beszél még magyarul, s ahogy látom, néha összejárnak a magyarok, sőt magyar étterem is van, s karácsony hullámain még bejglit is ettem.
A mamáját a nyilasok lőtték le, s őt már a gettóból szabadították ki az oroszok. A kommunistáktól sem várt többet. Ugyanaz a tervrajz – idézhetném kedves ismerősömet. Így disszidált.
Mivel szilveszter éjszaka van, hát besodródom a tömeggel a központba. Hűtőtáskák, plédek, piknik hangulatban várják az emberek az esti két tűzijátékot. Skót dudás, mozdulat-ember szórakoztatja az arra vetődőket. Semmi petárda vagy trombitaszó. Az utcák lezárva, mindenhol tömérdek rendőr, nálunk ennyi egyenruhás egy hajdan volt március 15-én sem volt.
A tűzijátékok pedig feledhetőek a magyar parádék mögött, habár impozáns az Operaházzal a háttérben, illetve a lezúduló görögtűz a hatalmas hídról, de a tuc-tuc zene mellőzhető lenne.
Power House Museum – eklektikus. A pápua faragványok után űrtechnika, majd keleti szőnyegek ellenpontozzák a 20-as évek használati tárgyait.
Hay Market – igazi ázsiai nyüzsgés fogad a maga gagyi műanyag termékeivel. A kereskedők 98%-a ázsiai. Viszont zöldségek olcsón kaphatóak.
Hajóút a környező öbölbe, háttérben az Operaház, majd sziklás part, s nyaraló hangulatú beach-eken keresztül vissza. A vízen sok vitorlás, motorcsónakos még több.
Operaház– az ország jelképévé vált, igaz egy dán építész tervezte, s 1959-ben kezdték építeni, de időközben a politika kikezdte őt, s a beltér már egy lojálisabb ember körzőjét dicséri. Így itt is lehet „restricted view” jegyet kapni. (Ahol a darabot a teljes vizualitás hiánya miatt a fantáziájával egészítheti ki a nagyérdemű. Ugye milyen ismerős a képlet?)
Botanic garden – kellemes park, melyet átszel a főút, s a park közepén egy nagy üvegpiramis.
Art Gallery – impozáns, ódon hangulatú épület Pythagoras és egyéb hírességek felfestve a homlokzatra. Bent majd minden jelentős európai festőtől van egy kép. De a legizgalmasabb az ABO művészet a pincerészen.
Museum of Contemporary Art – a design része fantáziátlan, az ABO kortárs művészet, valljuk be, gyenge. Viszont Bridget Riley kiállítása meggyőző. Habár ezt már Vásárhelyi (Vasarely) rég megalkotta. Csak ő nem kap teret és publicitást. (De Aucklandban egy galériában volt kint repro-ja, de az eladónő nem tudta, hogy mely nemzet fia volt Vasarely).
Elhagyom Sydney-t, este 10-kor elkezdek stoppolni az autópálya sötétjében, s akadt két fuvarom is, igaz az egyik kicsit őrült srác volt.
Éjszaka egy híd alatt alszom, mert esik az eső. Reggel egy másik stoppost találok ott, aki szintén ott ragadt éjszakára, de csak egy kistáskával jött Brisbane-ből, s megy dolgozni Melbourne-be! Pár ezer km.
Adok neki enni, inni, de mivel az nem elég, az éjszakai eső készítette pocsolyából iszik. Hát, az biztos, hogy Ausztráliában fura emberekből nincs hiány. Gyakran látni félmeztelen embereket a városban, sokan mezítláb járnak vásárolni. December 6-án egy rendőrautóból trombitál és csilingel egy mikulás. Őrült felcicomázott kerékpáros a városkában és még sorolhatnám.
Másnap egy Osho tanítvány vett fel, aki visszafordult, hogy felvegyen! Voltak misztikus találkozásai Indiában, de hát kinek nincsenek ott? Nagyon helyes lány, szörfölni volt a lakhelyétől 2000-km-re!! Most megy vissza kreatív art-ot tanítani. A kocsija hátulján egy felirat: Don’t forget to breathe. Ne felejts el lélegezni.
Szóval ti sem, ha lélegzetelállító történeteket olvastok valahol…
Gábor Csonka, 2005. febr.
Az Ausztráliai történetem a trópusokon folytatódik, Queensland, Cairns környékén 2 hónap múlva. Addig pedig vízumom lejárta miatt elugrottam Új-Zélandra, amit elég jól bejártam. Arról a történeteim hamarosan itt.
