Pakisztán, Sost környéke

Júl. 30.

Sost-ból elmegyek a xxx völgyig. Reggel kínai építőmunkások vesznek fel, akik éppen felmérik a Karakoram highway-t, mert szélesíteni fogják, és állítólag itt még vonat is fog járni, amit elég nehéz elhinnem, hogy Kínából egy 4000-es hágón átjön egy vonat. De a kínaiaknak semmi sem lehetetlen.

Pakisztán gazdag ország, sok nyersanyaga van, illetve van kikötője, ahol a kínai áruk tudnak piacra menni. Mondanom sem kell, hogy ismét szép tájakon száguldunk keresztül. Sostban éppen krikett bajnokság döntője zajlik, így felmegyek a magaslati faluba, onnan szép rálátás van az egész völgyre.

A jeep el fog indulni állítólag 1-2 óra között. Az emberek egy része már bent ült, de csak 4 órakor indult el, tehát kellett várni 2-3 órát.

Még elmegy szerelőhöz, aztán vissza, majd étterembe, hogy még több utast próbáljon szerezni. Egészen idegtépő, dehát ezért olcsó a közlekedés. Én addig a fotóboltossal beszélgetek, adok neki a hard disk-emből zenéket, de a folyamatos áramszünetek miatt nagyon lassan halad ez a folyamat. Addig eszem és vásárolok almát, lekvárt, mézet, sajtot, kekszeket az útra.

Aztán amikor elindulunk, a rendőr posztnál regisztrálni kell. Majd jön 3 óra földúton döcögés. A folyó közelében megállunk a hűtőtankot feltölteni valami barnás vízzel. Ha ezt otthon mondjuk a Mercedes szervízben látnák, biztos hogy öngyilkosságot követnének el.

A folyó átkeléskor a férfiak kiszállnak a kocsiból, és gyalog ugrálnak át. A nők maradhatnak a kocsiban. A völgyek itt nem annyira kövesek, hanem inkább homokosak. A málló kövezet kimutatja, hogy milyen ércek vannak benne. Több termékeny terasz mellett is elhaladunk, cseréljük az utasokat, és megérkezünk Zodkhanba. Ez az utolsó falu, innen több túrázási lehetőség is indul a hegyekbe.

A xxx” guest ház” egy hospitality clubos tagnak a tulajdona, főhadiszállása, és vele már korábban kontaktáltam. Most éppen Afganisztánban utazik, külföldieket vitt át a hágókon. A rokonát helyettesíti, de közel sem olyan egyéniség, mint ahogy azt a vendégkönyvben írják róla az emberek, de a tesója biztos jó fej.

A vacsora maradékát megkapom, és a hagyományos jurta hangulatú, szőnyegborítású házban aludhatok 150 rúpiáért, vacsorával. Szóval nem olcsó, de legalább fedél van a fejem fölött.

A francia párossal ismét találkozom, este zenéket másolok nekik, de az áram szokás szerint elmegy. Errefelé a wakhi emberek laknak, és ezt a nyelvet használják.

Aug 1.

Pihenek, eszem, az iskolát meglátogatom, de üres. Reggel 9-kor még semmi élet nincsen.

A boltban is azt érzem, hogy megállt az idő, nem sok mindent lehet kapni. Igaz, egy-egy ceruzáért megjelennek a gyerekek.

Ma sincs áram, az elemes kisrádióból szól a helyi zene.

Amikor kimennek dolgozni, betakarítás van éppen, ez egy csoportmunka, és a szomszédok segítenek egymásnak.

Itt nem kell elképzelni hatalmas búzamezőket, csak a kert környékén, a völgyben. Van itt egy xxx track, a xxx völgyben.

Délután 4-kor elindulok a faluból, ekkor még mindig meleg van, de valaki behív teázni. Ezzel feltöltődve egy fárasztó 2-3 órás menetet csinálok fel a hegyre. Nagyon jó fények vannak, vízcsatornák viszik le a vizet a faluba. Zöld a fű, szépek a hegyek, de ahogy elérem a gleccsert, ott kezdődnek a gondok, mert nem tudom, hol kezdődik az ösvény. Így csak átvágok a kőhalmokon, a folyótorkolatnál. A gleccser völgy mindig változik, nincs nagy turizmus, hogy kijárt utak legyenek.

Ezért úgy döntök, hogy ott alszom, és majd másnap reggel folytatom a túrát, mert feljebb még esélytelenebbnek tűnik a küzdelmem a kövekkel. A zsákomat sem akarom tovább cipelni, és amúgy is sötétedik. Eszem, már szúnyogok is vannak itt, de legalább nincs hideg éjszaka. Aztán szokás szerint este előadásokat hallgatok, és azon fantáziálgatok, hogy milyen közel vagyok a halálhoz, és ezt miért is csinálom. Talán azt akarom bizonyítani, hogy nem félek tőle?

Aug 2.

Hajnalban indulok tovább. Felfelé elesek, elveszítem a lámpámat és a napszemüvegemet, nem találom az ösvényt. Végig a gleccser hordalékban mászom. Laza talaj, elég nehéz rajta közlekedni, de végre sikerül megtalálnom az ösvényt. 60 fokos lejtőn és laza talajon kínlódom tovább. Találok egy vízesést, a patakok eltűnnek, majd délután 4 óra után ismét elszakadt a szandálom, pont egy … előtt. Pillanatragasztóval megragasztom. Felmerült bennem a dilemma, hogy folytassam-e az utat, de már annyi rossz történt velem, hogy ezt már jelnek tekintem. Nagyon nehéz lelkileg, hogy feladjam. A gleccsert egyébként végig látom, már sok meglepetést valószínűleg nem ígér, ráadásul felhősödik az ég arrafele, lehet, hogy eső is lesz, ezért úgy döntök, hogy visszaindulok. Természetesen lefelé már könnyebb az út.

Találkozom útközben pár pásztorral, akik csacsival mennek xxx fele. tehát ezek szerint mégis van forgalom itt, és lehetséges végigmenni. Sebaj, most már nem indulok neki.

Leérek a gleccser folyóhoz, de nem akarok újra átkelni, ezért csinálok egy kis kerülőt.

xxx fele indulok, errefelé már jó az idő is. Majd vissza Zodhkan fele. Lovakat is látok. Napnyugta fele, mikor érkezem, még folyik az aratás, közösen dolgoznak, közösen vacsoráznak. Engem is elhívnak enni. A nők külön esznek. Rizst és krumplit kapok. A hús állítólag téli eledel, dehát ez érthető is, hiszen amikor mínuszok vannak, akkor ha levágták az állatot, akkor annak a húsa sokáig eláll, és semmi hűtőszekrényre nem számíthatnak errefele.

Nagyon aranyos, hogy estefele a gyerekek elkezdenek zenélni, majd táncolni, ahogyan a szüleiktől látták. Nagyon élvezik, én is élvezem, csinálok egy videót is róluk.

Este megint a csillagok alatt alszom.

About the author

Világlátott, világjárt, jártas a világban, mert világot járt.
Alternatív világjárás, alternatív világlátás.
155 ország, sok élmény, rengeteg tanulság, és végeláthatatlan történetek. Itt a blogomban.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


*