Tanzánia, hogy miért ne..

Tanzania
Tanzania, Serengetin kersztül

2006 július  Ha valaki szereti, ha mindig és mindenhol átvágják és még a legapróbb dolgokért is többszörösét kell fizetni, mert mzungu vagyis fehér. Ha vágyod, hogy semmi ne úgy legyen, ahogy azt mondják és nem a kérdéseidre érkezik válasz, annak Tanzánia maga a paradicsom.

 Ha valaki Afrikába jön, azt teheti az állatok miatt (tegye is), vagy az emberek miatt. Ez utóbbiak nagy terheket vesznek a vállukra, ezért is próbálom megosztani, amit jártamban, keltemben tapasztalok. Ha valaki tévedésből ne adj Isten, erre keveredne (erre téved), csak szeparáltan tegye Béreljen kocsit, ne akarjon semmit társadalmi szinten, (ez alatt nem a kultúrát értettem), ne akarjon üzletet indítani, vállalkozni, változtatni, mert a többi Afrikai országtól eltérően itt meg több csalódásban lesz része. Az itteni polgári demokráciákba beköszöntenek a börtönök (diktatúrák) farkastörvényei. Soha ne bízz senkiben. S ez meg inkább jellemző Tanzániára. Sok ősz hajszáltól óvja meg fejét ki rám hallgat.

 A határon pénzváltó hiénák sokasága fogad és pofátlan áron szeretnék beváltani a pénzemet. Szerencsére találkoztam egy Dél-Koreai lánnyal, aki egyedül, kis hátizsákkal utazott el Tanzániából, így vele cseréltem pénzt és adtam neki tanácsokat Malawi-ról. A Malawi vámos nő kiszúrta, hogy nekem vízumot kellett volna venni, de csak annyit mondott, hogy, szerencsém volt, hogy a másik határon ezt nem tudták. Szerencsére nem izgatta magát különösebben, baksist sem kért, s beütötte a pecsétet, én meg átsétálhattam a határon Tanzániába. Még maradt egy kis apróm, amit a két határ közötti hídon akartam beváltani, de itt is elkezdik játszani a lenyúlós trükköt, ami hovatovább pofátlanság, hiszen épp két ország államhatárán csinálják. Jó bemutatkozása ez Tanzániának. Engem mindig elképeszt, hogy amikor átlépek egy határon, ott mennyire minden más lesz. Mennyire a társadalom határozza meg a tudatot. Tanzániai határon román-nak adnám ki magam, de pechemre kiderült, hogy a napokban változtak a vízumszabályok és megszűnt a vízummentességük, így nekem is 50 dollárba kerül a belépési díj, a vízum. Innentől meglepő módon zöld lett a terület, megművelt földek, s úgy látszik dolgos emberek – hogy jót is mondjak az országról, ne legyek túl egyoldalú.

A legközelebbi nagyvárosig Mbeya-ig szeretnék eljutni. Mivel egyáltalán nincs járműforgalom, ezért egy éppen induló buszra szállok fel, amely pechemre egy közeli városkába megy először, ahol kirakodnak-berakodnak, majd téblábolnak vagy másfél órát, újra visszamennek a határig. Már majdnem a guta ütött meg, mert maradhattam volna az útszélén stoppolni, s akkor nem estére érkeztem volna meg… Igaz, így láthattam a kis városkát piacostól, nyüzsgőstől.

Végre elindultunk, de egyórai utazás után a sofőr majd minden faluban leállt beszélgetni. Már csak kapkodom a levegőt, amikor a főúton megfordulunk és letérünk egy földútra, hogy éppen arra sétáló turistákat felvegyünk. Kezd Tanzánia az agyamra menni. Ráadásul nem is a központban tesznek ki, ahogy azt ígérték, hanem valahol egy külvárosi piacnál. Úgy tűnik semmi sem úgy van itt, ahogy azt mondják. De gyorsan akklimatizálódtam a viszonyokhoz, mert én sem annyit fizettem, amennyit kértek. 🙂 Pesti revans.

A varosban (Mbeya) szerencsémre egy jámbor, keresztény angolul beszélő srác csapódik hozzám, ami azért nagy szó, mert itt már mindenki szuahéli nyelven beszél. Ő elvisz egy közeli templom vendégházába, ahol van dormitory, és ott megszállhatok.  Szerencsére Tanzániában az árak aránylag olcsóak és van is választék ételekből. Estére nagyon lehűl a levegő, a sötétedés után az utcák is kiürülnek, a pénzkiadó automaták közelében gépfegyveres őrök vannak. A varos maga nem izgalmas, de a környéken vannak vulkán tavak, ha valaki nem fér a bőrébe.

Kibuszozok az agglomeráció széléig, ahol ismét stoppal folytatom az utamat az innen 800 km-re lévő Morogoróig. Nem könnyű stoppolni. Annak ellenére, hogy ez az ország egyik fő útvonala, járművek csak nagy ritkán mennek erre. Egy benzinkútnál sikerült valakit megkérdeznem elvisz-e, aki pár keresztkérdés és az útlevelem ellenőrzése után felvett kocsijába. Hát igen, Tanzániában ennyire bíznak egymásban az emberek, akkor is ha az külföldi. Már csak megszokásból is. Szerintem silány ha egy társadalom ide süllyedt, habar érthető. Ő egy üzletember, bányákat igazgat, s a sofőrje visz a fővárosba, mert a repülő irreális áron van. Meg neki is. Nagyon érdeklődő volt, jó kérdéseket tett fel Magyarországról, ami ritkaság…

Több száz km-en keresztül fokozatosan ereszkedünk le a fennsíkról a tengerszintre, a táj végig bozótos, szavanna, csak elvétve találkozunk egy-egy faluval, ahol útszéli árusok próbálják eladni készleteiket.(vöröshagyma, krumpli, cukornád, paradicsom banán, és fonott kosarak.) Napnyugta felé egy Nemzeti parkon megyünk keresztül, zsiráfok rohannak át az úttesten, odébb egy elefántcsorda legelészik.  Ilyenkor újra megdobban a szívem, hogy azért Afrikában vannak fantasztikus dolgok is.

De az nem a társadalomnak köszönhető. Habár, amikor kérdezem az embereket azzal kapcsolatban mi jó, mire büszkék Afrikában, országukban, akkor mindig gondolkodóba esnek, hogy mi is jó itt? A helyiek legtöbbször az afrikaiak mosolygását, a nagycsalád rendszerét, volt aki az öltözködést említette, a színes ruhákat, amibe a nők csavarják magukat, vagy az ásványkincseket teszik meg elsődleges jónak, tavaikra, állataikra is büszkék, de a vallások békés együttélése is dobogós helyet ér el a megkérdezettek körében itt Tanzániában. (ami nagy szó a törzsi mészárlásokat követően, hogy elfogadtak a nemzeti hovatartozást a torzsi felett!! (egy európai fordított sorrendet állapítana meg.)

Valahogy az emberi viszonyok, emberi jellemek, kimaradtak a válaszokból, hogy mire is büszkék, mi jó. Vajon miért is? Erre mar megkaptatok a választ, de lejjebbi elméleti szinten is árnyalom majd. A kiterjedt család kérdésében mint kiderül kérdéseimre, ők is meghúzzák a határt; hogyha valaki lusta, vagy senkiházi kiterjedt család ide vagy oda, de az utcán köt ki.

A kis közösségekre is büszkék, de azt gondolom, hogyha tényleg olyan jól működne, akkor az utakat kiegyengetnék a házuk előtt, lenne víz mindenhol, és nem pénzért árulnák azoknak, akiknél nincs vezetékes víz, s csak vödörből jutnak hozzá kis közösségbeli jobb sorsú szomszédaiktól.

A baj gyökerét a gyarmatosításban látják! Érdekes, mert Ázsiában is volt gyarmatosítás, és mégis 60 év elég volt nekik bizonyítani, hogy többre képesek. Afrikában nem.

Azt mondják, hogy kishitűek, ezért nem csinálnak semmit az afrikaiak. Vagy ahogy a múzeumban láttam egy tabló kiíráson, hogy “a mezőgazdasági munka a rabszolgaságra emlékezteti a feketéket, ezért nem akarnak dolgozni a mezőgazdaságban.” Viszont szerintem Tanzánia már 45 éve független, rabszolgaság is eltörölve 300 éve, azóta már két-nyolc generáció felnőtt. Lett volna lehetőségük saját lábra állni, ha annyira bennük van a munka vágy vagy a jobbíthatnék.  Ezzel szemben azt látni, hogy ami volt, azt is lerombolták, vagy hagytak elenyészni. Állítólag szeretik a fehéreket, de inkább úgy gondolom, hogy a pénzünket elvenni, meg a farmjaikat. Ellenben panaszkodnak a vezetőikre is, hogy korruptak. Kérdem én, hogyha más lenne a vezető, az jobb lenne?  Nem, mert csak olyan tud feljebb jutni a ranglétrán, aki hasonló erkölcsi nívóval bír. Ahhoz, hogy a helyzet megváltozzon, még generációknak kell eltelnie.

Morogoro – 200km-re Dar Assalam-tól, nyüzsgő város, körbe nagy kopár hegyek. Vendéglátóm Roger, fiatal talpraesett srác, habar a környezetére amiben el nem ad sokat, ezzel beleilleszkedik a „main stream-be” – hogy magyarosan fogalmazzak. A lakásban nem működik semmi, tető leszakadt, a csap folyik, a szúnyogháló lukas, a konyhából hiányzik a mosogatókagyló, a rezsó ráz, s vágódeszka sincs. Természetesen naponta NET-ezik, mert az kell, igaz tőlem kér pénzt rá, meg telefonálásaira, étkezeseire, ivására és koncertjegyre is. Persze ez Afrikában általános, de valahogy ez mar extrém. Egyik este találtam egy néptáncos helyet, ahol dob ritmusára és sípokra izzadó testek, rezgő mellek és erotikus mozdulatokkal táncoltak. Vendéglátóimmal elsétálunk a székesegyházig, amely szállóvá alakult át, de bemenni nem lehet a műemlékbe, mert ez a szabály. Alternatív ötletük nincs, pld. az őr bejön velem. Ez azért furcsa, mert nem egy parlamenti épületről van szó, hanem egy szép múlttal rendelkező székesegyházról. Utána ellátogatunk a városalapító sírjához, amelyet a gazban alig lelünk meg. Ezt rendbe tenni nem pénzkérdés, mert az egész csak két órai munka lenne. /munka lenne!/ csak éppen a feketéket egyáltalán nem érdekli a múltjuk, főleg ha a miatt dolgozni is kellene.  Ez egy általános jelenség. Kontrasztként érdemes volt látni a város másik felén egy katonai temetőt, amely szépen rendezett volt, természetesen Európai katonák sírjaival, melyek szépen gondozottak voltak természetesen európai pénzből. Mezőgazdasági egyetem is van (privát) a varosban, könyvtárában van pár szép színes újság Indiáról és számítógépes katalógus is. Találtam pár ómagyar mezőgazdasági szakkönyvet is a polcokon!

Temetés:

 Kaptam egy fülest, hogy 4 órakor kezdődik egy temetés. Csak az utolsó pillanatokat tudom elcsípni, mert az információ nem úgy igaz ahogy eljut hozzam. Ez egy gazdag ember temetése, ahol több mint kétszázan vesznek részt. A vendég asszonysereg mind dísz-színesbe öltözve bámul. A rokonok fehérbe öltözve. Fizetett tíztagú asszonykórus hangjára zokognak látványosan az elhunyt férfi nőtagjai – nyilván több szeretője is volt az embernek, aki egyetemi tanár lévén sok nővel rendelkezhetett – a közbeszéd szerint. O sem öregségben halt meg, de ugye az AIDS nem válogat. A kórus a dalszövegeket nem tudja, de szerencsére ott a daloskönyv némelyikük kezében, stílusosan újságpapírba csomagolva. Utána beteszik a dzsipbe az elhunytat, és majd 10 percig tanakodnak, hogy ki hova üljön a járműben. Lassan a jó nép is felszívódik ki dzsipen, ki gyalog elporoszkál. Igen, por van a fold utcákon.

 Esküvő

A közelben észrevettem egy esküvő előkészületeit, így este visszamentem a nagy rendezvényterem helyszínére. Rögtön beinvitáltak, kedvesek hozzam, kapok sor jegyet is, mert nem ám dögivel ihatnak itt. Mint kiderült, ez még nem az esküvő, hanem a menyasszony látványos kikérése és a családok bemutatása egymásnak. Jó kétszáz ember gyűlt össze, meg egy rezesbanda, egy DJ, aki kever, és két műsorvezető, aki levezényli a programot.  Jórészt a felső középosztály képviselteti magát, de látszik, hogy sokan csak elegánsba vannak bújtatva, de mozdulataik, viselkedésük jelzi, hogy ők még lent vannak szocializálva. A menyasszonyjelölt ül az emelvényen a fő helyen. Egy tortát vág fel, amiből megkínálja mindkét családot. Utána pezsgőt bontanak és a szónok egyesével, bemutatja a rokonokat egymásnak. Ezután indul a tánc. Közben megy az ismerkedés, pezsgővel koccintás ürügyén. A facér férfiaknak jó alkalom beférkőzni a női oldalra. Táncot a menyasszony családja kezdi először. Kis zsebkendőt tartva a kezükben. Majd csatlakozik a vőlegény oldala és végül megjelenik a vőlegény is, és együtt mennek az előre elkészített, megterített büfé asztalok felé. Ott rizs, krumpli, sült hús és zöldségek, illetve töltetlen sütemény volt a menü..  Kaptam sörjegyet is, de persze a sör nem volt behűtve. Lényeg, hogy a felszín csillog. A bejáratnál fegyveres rendőrök strázsáltak, hogy vigyázzák a rendet – viszek nekik sort azért.

  Vallás

 Hétvégén vendéglátóm rokonával elmentünk egy keresztény gyülekezethez ahol, amit mondanom sem kell, fantasztikus vegyes kórus énekelt. A beengedő emberek rögtön tudálékoskodtak, buta kérdéseket tettek fel nekem, mielőtt beléphettem volna a templomba.  Hát igen, Isten házába nem mehet be akárki, senkiben nem bíznak. Amikor rákérdeztem miért ez a vizslatás, példaként hozták fel, hogy Tanzániában sok éve valaki valahol robbantott egy templomban.  Kíváncsi vagyok, hogy fehér ember templomban mikor robbantott Afrikában utoljára. Egy másik templomban gitáros zene szólt, és természetesen mozogtak is a zene ütemére. Végül az énekesek botra tűzött pénzzel jártak előre jó példával, majd mentek a hívőkhöz is, hogy ők is tűzzenek pénzt a botra, mert az első önkéntes körben befolyt összeg nem volt elég. Bizony nagy gondot fordítanak a pénzbehajtásra. /adakozásra/, habar általában a feketék ahhoz a gyülekezethez tartoznak, ahonnan többet kapnak. Majd a fúvószenekar szépen kifújta a templomból a hívőket. (Mielőtt valaki felhorkanna az általánosí-tásaimon, megjegyzem, hogy sok emberrel, többek között papokkal, szerzetesekkel beszeltem ebben a témakörben, s nekik is ez a megállapításuk.)

Egy másik templomba is elnéztem, ahol szinten láttam egy keresztény istentisztelet. A templomi énekekhez itt is nélkülözhetetlen kellék a dob: legyen ütem és decibel. De itt a pénzgyűjtést megfejelték zöldség árveréssel, ahol más, egyéb nekik adományozott dolgokra lehetett licitálni. Ily módon az istentisztelet (események) fele pénzbehajtás-sal telt el. Ez a vallás ma. De itt legalább kivonultak a templomból kufárkodni. Mert van ahol nem.

A Morogoro közelében laknak maszájok is, akik Északról vándoroltak ide, Kenyábol ismert pásztornép. Különleges ismertetőjelük piros öltözetük, botjuk, illetve hogy az alsó metszőfogukat kihúzzák. A kiszáradt pusztaságban csak pár család lakik, és csak az asszonyok vannak otthon a gyerekekkel. A férfiak a hegyekbe mentek el az állatokkal. Beszéltem az egyik feleséggel, aki nagyon aranyos és szelíd teremtés volt, de azt nem tudja, hogy hány éves, iskolába sem járt. Ő még metélve volt, a másik fiatal feleség mar nem. Három gyerekük született, de mivel a férje vett egy másik feleséget is, most már csak azé a hitvesi ágy. Ő azóta a konyhában kell aludjon, és már szexre sem kell. Ezzel meg is békélt, ez a világ sodra. Az új feleség egy fiatal lány, aki életében egyszer járt csak a 30 km-re lévő városban, az egyik szülésekor. Ennyi az összes kapcsolata a civilizációval. A tejet reggelente kiviszik a főútra és abból lesz pénzük, amit a férj jórészt az állatok gyógyítására szán, vagy alkoholra költ. A maszájok csak saját törzsbelijükkel házasodnak, állatokért vásárolják meg a nőt. Habar arra nincs válasz, hogy mi van ha férfitöbblet keletkezik. (persze variációk születnek a mi agyunkban a lehetőségekről.) A fiúk felnőtté avatása egy metélési szertartásban történik, több ilyenen vettem reszt Ugandaban. Van keresztény templomuk is, az esküvői szertartásra is valami papszerűség érkezik, aki a többiek előtt összeadja az ifjú párt, majd táncolnak. A régi hitvilágukra már egyáltalán nem emlékeznek. A férfiak hét közben az állatokkal elvonulnak a hegyekbe, míg az asszonyok otthon unatkoznak. Az asszony éppen valami szuper orvosságot főz, ami mindenre jó, de persze malária esetén ők is inkább orvoshoz fordulnak. Ruhájuk főleg egy vöröses-bordós lepel, amely alatt páran nadrágot is viselnek. Naponta vízbedarát esznek vajjal, tejjel, és többnyire kecske hússal.

Vízért nem mehetnek a közeli faluba, nem engedik őket a kúthoz. (diszkrimináció, rasszizmus vagy csak szimpla takarodjatok maa innen.) Amikor faggatom a falusiakat, akkor azt felelik, hogy nem az ő problémájuk, hogy a masai-oknak nincs vizük.  Hát Tanzánia nem lopja magát közelebb a szívemhez továbbra sem. Tanzániában már egyre dominánsabb a muszlin vallás jelenléte. A helyi muszlin imaházakban a gyerekeknek tanítják az arab énekeket. Egyik este visszatérve vendéglátómhoz, feltűnik, hogy nem találom MP 3-as lemezjátszómat. Ezután a hátizsákban hagyott pénzem sincs meg. Állítólag a börtönből szabadult öccse tette, de már így este nem akart elindulni megkeresni, bizony nem izgatja az ügy. Van ilyen, mondja. Természetesen egy afrikait nem fogja izgatni, hogyha egy külfölditől eltűnik valami, sőt a lehúzásból sportot is csinálnak,  hiszen ha valaki külföldi, akkor biztos gazdag. Ha az gazdag, akkor el is lehet venni tőle, minden lelkiismeret furdalás nélkül, mert o nem gazdag. Pedig az alapeset, hogy valaki nem gazdag, s dolgozik érte, hogy jobb legyen a sorsa. De itt más logika működik, mint többször leírtam (de nem hittetek el.) Ennek már csak egy hatványozottabb, de nem ritka verziója, amikor családtagok egymástól lopják el dolgaikat, vagy rosszabb esetben meg is mérgezik egymást. (nem az én fikcióm ez!!)  A pénz az úr. A pénz az tudatmódosító szer. A civilizációból ennyi jutott el hozzájuk. Egyoldalúan lettek civilizálva, mert a fényképezőgépről gyakran a puska jut eszükbe a gyerekeknek. (bizony ok nem csak a filmekből ismerik). Habár az is érdekes, hogy az angol nyelvben a ’shut,’ lőni ige jelenti az exponálást is.

 

About the author

The most traveled Hungarian

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..

Facebook Like Button for Dummies