2006 július  Ha valaki szereti, ha mindig és mindenhol átvágják és még a legapróbb dolgokért is többszörösét kell fizetni, mert mzungu vagyis fehér. Ha vágyod, hogy semmi ne úgy legyen, ahogy azt mondják és nem a kérdéseidre érkezik válasz, annak Tanzánia maga a paradicsom.

 Ha valaki Afrikába jön, azt teheti az állatok miatt (tegye is), vagy az emberek miatt. Ez utóbbiak nagy terheket vesznek a vállukra, ezért is próbálom megosztani, amit jártamban, keltemben tapasztalok. Ha valaki tévedésből ne adj Isten, erre keveredne (erre téved), csak szeparáltan tegye Béreljen kocsit, ne akarjon semmit társadalmi szinten, (ez alatt nem a kultúrát értettem), ne akarjon üzletet indítani, vállalkozni, változtatni, mert a többi Afrikai országtól eltérően itt meg több csalódásban lesz része. Az itteni polgári demokráciákba beköszöntenek a börtönök (diktatúrák) farkastörvényei. Soha ne bízz senkiben. S ez meg inkább jellemző Tanzániára. Sok ősz hajszáltól óvja meg fejét ki rám hallgat.

 A határon pénzváltó hiénák sokasága fogad és pofátlan áron szeretnék beváltani a pénzemet. Szerencsére találkoztam egy Dél-Koreai lánnyal, aki egyedül, kis hátizsákkal utazott el Tanzániából, így vele cseréltem pénzt és adtam neki tanácsokat Malawi-ról. A Malawi vámos nő kiszúrta, hogy nekem vízumot kellett volna venni, de csak annyit mondott, hogy, szerencsém volt, hogy a másik határon ezt nem tudták. Szerencsére nem izgatta magát különösebben, baksist sem kért, s beütötte a pecsétet, én meg átsétálhattam a határon Tanzániába. Még maradt egy kis apróm, amit a két határ közötti hídon akartam beváltani, de itt is elkezdik játszani a lenyúlós trükköt, ami hovatovább pofátlanság, hiszen épp két ország államhatárán csinálják. Jó bemutatkozása ez Tanzániának. Engem mindig elképeszt, hogy amikor átlépek egy határon, ott mennyire minden más lesz. Mennyire a társadalom határozza meg a tudatot. Tanzániai határon román-nak adnám ki magam, de pechemre kiderült, hogy a napokban változtak a vízumszabályok és megszűnt a vízummentességük, így nekem is 50 dollárba kerül a belépési díj, a vízum. Innentől meglepő módon zöld lett a terület, megművelt földek, s úgy látszik dolgos emberek – hogy jót is mondjak az országról, ne legyek túl egyoldalú.

A legközelebbi nagyvárosig Mbeya-ig szeretnék eljutni. Mivel egyáltalán nincs járműforgalom, ezért egy éppen induló buszra szállok fel, amely pechemre egy közeli városkába megy először, ahol kirakodnak-berakodnak, majd téblábolnak vagy másfél órát, újra visszamennek a határig. Már majdnem a guta ütött meg, mert maradhattam volna az útszélén stoppolni, s akkor nem estére érkeztem volna meg… Igaz, így láthattam a kis városkát piacostól, nyüzsgőstől.

Végre elindultunk, de egyórai utazás után a sofőr majd minden faluban leállt beszélgetni. Már csak kapkodom a levegőt, amikor a főúton megfordulunk és letérünk egy földútra, hogy éppen arra sétáló turistákat felvegyünk. Kezd Tanzánia az agyamra menni. Ráadásul nem is a központban tesznek ki, ahogy azt ígérték, hanem valahol egy külvárosi piacnál. Úgy tűnik semmi sem úgy van itt, ahogy azt mondják. De gyorsan akklimatizálódtam a viszonyokhoz, mert én sem annyit fizettem, amennyit kértek. 🙂 Pesti revans.

A varosban (Mbeya) szerencsémre egy jámbor, keresztény angolul beszélő srác csapódik hozzám, ami azért nagy szó, mert itt már mindenki szuahéli nyelven beszél. Ő elvisz egy közeli templom vendégházába, ahol van dormitory, és ott megszállhatok.  Szerencsére Tanzániában az árak aránylag olcsóak és van is választék ételekből. Estére nagyon lehűl a levegő, a sötétedés után az utcák is kiürülnek, a pénzkiadó automaták közelében gépfegyveres őrök vannak. A varos maga nem izgalmas, de a környéken vannak vulkán tavak, ha valaki nem fér a bőrébe.

Kibuszozok az agglomeráció széléig, ahol ismét stoppal folytatom az utamat az innen 800 km-re lévő Morogoróig. Nem könnyű stoppolni. Annak ellenére, hogy ez az ország egyik fő útvonala, járművek csak nagy ritkán mennek erre. Egy benzinkútnál sikerült valakit megkérdeznem elvisz-e, aki pár keresztkérdés és az útlevelem ellenőrzése után felvett kocsijába. Hát igen, Tanzániában ennyire bíznak egymásban az emberek, akkor is ha az külföldi. Már csak megszokásból is. Szerintem silány ha egy társadalom ide süllyedt, habar érthető. Ő egy üzletember, bányákat igazgat, s a sofőrje visz a fővárosba, mert a repülő irreális áron van. Meg neki is. Nagyon érdeklődő volt, jó kérdéseket tett fel Magyarországról, ami ritkaság…

Több száz km-en keresztül fokozatosan ereszkedünk le a fennsíkról a tengerszintre, a táj végig bozótos, szavanna, csak elvétve találkozunk egy-egy faluval, ahol útszéli árusok próbálják eladni készleteiket.(vöröshagyma, krumpli, cukornád, paradicsom banán, és fonott kosarak.) Napnyugta felé egy Nemzeti parkon megyünk keresztül, zsiráfok rohannak át az úttesten, odébb egy elefántcsorda legelészik.  Ilyenkor újra megdobban a szívem, hogy azért Afrikában vannak fantasztikus dolgok is.

De az nem a társadalomnak köszönhető. Habár, amikor kérdezem az embereket azzal kapcsolatban mi jó, mire büszkék Afrikában, országukban, akkor mindig gondolkodóba esnek, hogy mi is jó itt? A helyiek legtöbbször az afrikaiak mosolygását, a nagycsalád rendszerét, volt aki az öltözködést említette, a színes ruhákat, amibe a nők csavarják magukat, vagy az ásványkincseket teszik meg elsődleges jónak, tavaikra, állataikra is büszkék, de a vallások békés együttélése is dobogós helyet ér el a megkérdezettek körében itt Tanzániában. (ami nagy szó a törzsi mészárlásokat követően, hogy elfogadtak a nemzeti hovatartozást a torzsi felett!! (egy európai fordított sorrendet állapítana meg.)

Valahogy az emberi viszonyok, emberi jellemek, kimaradtak a válaszokból, hogy mire is büszkék, mi jó. Vajon miért is? Erre mar megkaptatok a választ, de lejjebbi elméleti szinten is árnyalom majd. A kiterjedt család kérdésében mint kiderül kérdéseimre, ők is meghúzzák a határt; hogyha valaki lusta, vagy senkiházi kiterjedt család ide vagy oda, de az utcán köt ki.

A kis közösségekre is büszkék, de azt gondolom, hogyha tényleg olyan jól működne, akkor az utakat kiegyengetnék a házuk előtt, lenne víz mindenhol, és nem pénzért árulnák azoknak, akiknél nincs vezetékes víz, s csak vödörből jutnak hozzá kis közösségbeli jobb sorsú szomszédaiktól.

A baj gyökerét a gyarmatosításban látják! Érdekes, mert Ázsiában is volt gyarmatosítás, és mégis 60 év elég volt nekik bizonyítani, hogy többre képesek. Afrikában nem.

Azt mondják, hogy kishitűek, ezért nem csinálnak semmit az afrikaiak. Vagy ahogy a múzeumban láttam egy tabló kiíráson, hogy “a mezőgazdasági munka a rabszolgaságra emlékezteti a feketéket, ezért nem akarnak dolgozni a mezőgazdaságban.” Viszont szerintem Tanzánia már 45 éve független, rabszolgaság is eltörölve 300 éve, azóta már két-nyolc generáció felnőtt. Lett volna lehetőségük saját lábra állni, ha annyira bennük van a munka vágy vagy a jobbíthatnék.  Ezzel szemben azt látni, hogy ami volt, azt is lerombolták, vagy hagytak elenyészni. Állítólag szeretik a fehéreket, de inkább úgy gondolom, hogy a pénzünket elvenni, meg a farmjaikat. Ellenben panaszkodnak a vezetőikre is, hogy korruptak. Kérdem én, hogyha más lenne a vezető, az jobb lenne?  Nem, mert csak olyan tud feljebb jutni a ranglétrán, aki hasonló erkölcsi nívóval bír. Ahhoz, hogy a helyzet megváltozzon, még generációknak kell eltelnie.

Morogoro – 200km-re Dar Assalam-tól, nyüzsgő város, körbe nagy kopár hegyek. Vendéglátóm Roger, fiatal talpraesett srác, habar a környezetére amiben el nem ad sokat, ezzel beleilleszkedik a „main stream-be” – hogy magyarosan fogalmazzak. A lakásban nem működik semmi, tető leszakadt, a csap folyik, a szúnyogháló lukas, a konyhából hiányzik a mosogatókagyló, a rezsó ráz, s vágódeszka sincs. Természetesen naponta NET-ezik, mert az kell, igaz tőlem kér pénzt rá, meg telefonálásaira, étkezeseire, ivására és koncertjegyre is. Persze ez Afrikában általános, de valahogy ez mar extrém. Egyik este találtam egy néptáncos helyet, ahol dob ritmusára és sípokra izzadó testek, rezgő mellek és erotikus mozdulatokkal táncoltak. Vendéglátóimmal elsétálunk a székesegyházig, amely szállóvá alakult át, de bemenni nem lehet a műemlékbe, mert ez a szabály. Alternatív ötletük nincs, pld. az őr bejön velem. Ez azért furcsa, mert nem egy parlamenti épületről van szó, hanem egy szép múlttal rendelkező székesegyházról. Utána ellátogatunk a városalapító sírjához, amelyet a gazban alig lelünk meg. Ezt rendbe tenni nem pénzkérdés, mert az egész csak két órai munka lenne. /munka lenne!/ csak éppen a feketéket egyáltalán nem érdekli a múltjuk, főleg ha a miatt dolgozni is kellene.  Ez egy általános jelenség. Kontrasztként érdemes volt látni a város másik felén egy katonai temetőt, amely szépen rendezett volt, természetesen Európai katonák sírjaival, melyek szépen gondozottak voltak természetesen európai pénzből. Mezőgazdasági egyetem is van (privát) a varosban, könyvtárában van pár szép színes újság Indiáról és számítógépes katalógus is. Találtam pár ómagyar mezőgazdasági szakkönyvet is a polcokon!

Temetés:

 Kaptam egy fülest, hogy 4 órakor kezdődik egy temetés. Csak az utolsó pillanatokat tudom elcsípni, mert az információ nem úgy igaz ahogy eljut hozzam. Ez egy gazdag ember temetése, ahol több mint kétszázan vesznek részt. A vendég asszonysereg mind dísz-színesbe öltözve bámul. A rokonok fehérbe öltözve. Fizetett tíztagú asszonykórus hangjára zokognak látványosan az elhunyt férfi nőtagjai – nyilván több szeretője is volt az embernek, aki egyetemi tanár lévén sok nővel rendelkezhetett – a közbeszéd szerint. O sem öregségben halt meg, de ugye az AIDS nem válogat. A kórus a dalszövegeket nem tudja, de szerencsére ott a daloskönyv némelyikük kezében, stílusosan újságpapírba csomagolva. Utána beteszik a dzsipbe az elhunytat, és majd 10 percig tanakodnak, hogy ki hova üljön a járműben. Lassan a jó nép is felszívódik ki dzsipen, ki gyalog elporoszkál. Igen, por van a fold utcákon.

 Esküvő

A közelben észrevettem egy esküvő előkészületeit, így este visszamentem a nagy rendezvényterem helyszínére. Rögtön beinvitáltak, kedvesek hozzam, kapok sor jegyet is, mert nem ám dögivel ihatnak itt. Mint kiderült, ez még nem az esküvő, hanem a menyasszony látványos kikérése és a családok bemutatása egymásnak. Jó kétszáz ember gyűlt össze, meg egy rezesbanda, egy DJ, aki kever, és két műsorvezető, aki levezényli a programot.  Jórészt a felső középosztály képviselteti magát, de látszik, hogy sokan csak elegánsba vannak bújtatva, de mozdulataik, viselkedésük jelzi, hogy ők még lent vannak szocializálva. A menyasszonyjelölt ül az emelvényen a fő helyen. Egy tortát vág fel, amiből megkínálja mindkét családot. Utána pezsgőt bontanak és a szónok egyesével, bemutatja a rokonokat egymásnak. Ezután indul a tánc. Közben megy az ismerkedés, pezsgővel koccintás ürügyén. A facér férfiaknak jó alkalom beférkőzni a női oldalra. Táncot a menyasszony családja kezdi először. Kis zsebkendőt tartva a kezükben. Majd csatlakozik a vőlegény oldala és végül megjelenik a vőlegény is, és együtt mennek az előre elkészített, megterített büfé asztalok felé. Ott rizs, krumpli, sült hús és zöldségek, illetve töltetlen sütemény volt a menü..  Kaptam sörjegyet is, de persze a sör nem volt behűtve. Lényeg, hogy a felszín csillog. A bejáratnál fegyveres rendőrök strázsáltak, hogy vigyázzák a rendet – viszek nekik sort azért.

  Vallás

 Hétvégén vendéglátóm rokonával elmentünk egy keresztény gyülekezethez ahol, amit mondanom sem kell, fantasztikus vegyes kórus énekelt. A beengedő emberek rögtön tudálékoskodtak, buta kérdéseket tettek fel nekem, mielőtt beléphettem volna a templomba.  Hát igen, Isten házába nem mehet be akárki, senkiben nem bíznak. Amikor rákérdeztem miért ez a vizslatás, példaként hozták fel, hogy Tanzániában sok éve valaki valahol robbantott egy templomban.  Kíváncsi vagyok, hogy fehér ember templomban mikor robbantott Afrikában utoljára. Egy másik templomban gitáros zene szólt, és természetesen mozogtak is a zene ütemére. Végül az énekesek botra tűzött pénzzel jártak előre jó példával, majd mentek a hívőkhöz is, hogy ők is tűzzenek pénzt a botra, mert az első önkéntes körben befolyt összeg nem volt elég. Bizony nagy gondot fordítanak a pénzbehajtásra. /adakozásra/, habar általában a feketék ahhoz a gyülekezethez tartoznak, ahonnan többet kapnak. Majd a fúvószenekar szépen kifújta a templomból a hívőket. (Mielőtt valaki felhorkanna az általánosí-tásaimon, megjegyzem, hogy sok emberrel, többek között papokkal, szerzetesekkel beszeltem ebben a témakörben, s nekik is ez a megállapításuk.)

Egy másik templomba is elnéztem, ahol szinten láttam egy keresztény istentisztelet. A templomi énekekhez itt is nélkülözhetetlen kellék a dob: legyen ütem és decibel. De itt a pénzgyűjtést megfejelték zöldség árveréssel, ahol más, egyéb nekik adományozott dolgokra lehetett licitálni. Ily módon az istentisztelet (események) fele pénzbehajtás-sal telt el. Ez a vallás ma. De itt legalább kivonultak a templomból kufárkodni. Mert van ahol nem.

A Morogoro közelében laknak maszájok is, akik Északról vándoroltak ide, Kenyábol ismert pásztornép. Különleges ismertetőjelük piros öltözetük, botjuk, illetve hogy az alsó metszőfogukat kihúzzák. A kiszáradt pusztaságban csak pár család lakik, és csak az asszonyok vannak otthon a gyerekekkel. A férfiak a hegyekbe mentek el az állatokkal. Beszéltem az egyik feleséggel, aki nagyon aranyos és szelíd teremtés volt, de azt nem tudja, hogy hány éves, iskolába sem járt. Ő még metélve volt, a másik fiatal feleség mar nem. Három gyerekük született, de mivel a férje vett egy másik feleséget is, most már csak azé a hitvesi ágy. Ő azóta a konyhában kell aludjon, és már szexre sem kell. Ezzel meg is békélt, ez a világ sodra. Az új feleség egy fiatal lány, aki életében egyszer járt csak a 30 km-re lévő városban, az egyik szülésekor. Ennyi az összes kapcsolata a civilizációval. A tejet reggelente kiviszik a főútra és abból lesz pénzük, amit a férj jórészt az állatok gyógyítására szán, vagy alkoholra költ. A maszájok csak saját törzsbelijükkel házasodnak, állatokért vásárolják meg a nőt. Habar arra nincs válasz, hogy mi van ha férfitöbblet keletkezik. (persze variációk születnek a mi agyunkban a lehetőségekről.) A fiúk felnőtté avatása egy metélési szertartásban történik, több ilyenen vettem reszt Ugandaban. Van keresztény templomuk is, az esküvői szertartásra is valami papszerűség érkezik, aki a többiek előtt összeadja az ifjú párt, majd táncolnak. A régi hitvilágukra már egyáltalán nem emlékeznek. A férfiak hét közben az állatokkal elvonulnak a hegyekbe, míg az asszonyok otthon unatkoznak. Az asszony éppen valami szuper orvosságot főz, ami mindenre jó, de persze malária esetén ők is inkább orvoshoz fordulnak. Ruhájuk főleg egy vöröses-bordós lepel, amely alatt páran nadrágot is viselnek. Naponta vízbedarát esznek vajjal, tejjel, és többnyire kecske hússal.

Vízért nem mehetnek a közeli faluba, nem engedik őket a kúthoz. (diszkrimináció, rasszizmus vagy csak szimpla takarodjatok maa innen.) Amikor faggatom a falusiakat, akkor azt felelik, hogy nem az ő problémájuk, hogy a masai-oknak nincs vizük.  Hát Tanzánia nem lopja magát közelebb a szívemhez továbbra sem. Tanzániában már egyre dominánsabb a muszlin vallás jelenléte. A helyi muszlin imaházakban a gyerekeknek tanítják az arab énekeket. Egyik este visszatérve vendéglátómhoz, feltűnik, hogy nem találom MP 3-as lemezjátszómat. Ezután a hátizsákban hagyott pénzem sincs meg. Állítólag a börtönből szabadult öccse tette, de már így este nem akart elindulni megkeresni, bizony nem izgatja az ügy. Van ilyen, mondja. Természetesen egy afrikait nem fogja izgatni, hogyha egy külfölditől eltűnik valami, sőt a lehúzásból sportot is csinálnak,  hiszen ha valaki külföldi, akkor biztos gazdag. Ha az gazdag, akkor el is lehet venni tőle, minden lelkiismeret furdalás nélkül, mert o nem gazdag. Pedig az alapeset, hogy valaki nem gazdag, s dolgozik érte, hogy jobb legyen a sorsa. De itt más logika működik, mint többször leírtam (de nem hittetek el.) Ennek már csak egy hatványozottabb, de nem ritka verziója, amikor családtagok egymástól lopják el dolgaikat, vagy rosszabb esetben meg is mérgezik egymást. (nem az én fikcióm ez!!)  A pénz az úr. A pénz az tudatmódosító szer. A civilizációból ennyi jutott el hozzájuk. Egyoldalúan lettek civilizálva, mert a fényképezőgépről gyakran a puska jut eszükbe a gyerekeknek. (bizony ok nem csak a filmekből ismerik). Habár az is érdekes, hogy az angol nyelvben a ’shut,’ lőni ige jelenti az exponálást is.

Ideák? Azok nincsenek, eladják már a választásokon.  Bizony, az a válasz(tás)uk a jövőre, meg a sajátjukra is.  Csak lassan már nincs mit eladni. A munkaerejükből hiányzik a munka, termőföldjükből a termés, ásványi anyagukból az  -ás- ige. Afrika csak azt érti meg, amit muszáj, ha látja az ostort. Messzire gondolkodniuk reménytelen. A jelenben időznek.

Voltak kísérletek arra is, hogy valaki példát szeretett volna mutatni, mert hátha csak az hiányzik az afrikaiaknak. Annak az lett a vége, hogy meglopták, és kiközösítettek a szűkebb környezetéből. Erre ők, a kevés lelkes példamutató afrikai automatikusan szegregálták magukat, mert belátták, hogy reménytelen a helyzet az országaikban. Ezután ok is csak magukkal törődtek.  Nincs vegyülés a néppel.  Így maradnak az értelmiségi szigetek, akik, ha tehetik gyereküket külföldön járatják iskolába, vagy magániskolába iratjak, ahol persze külföldi (jó) tanárok vannak. Majd mikor vezető pozíciókba kerülnek, már persze nem a népre gondolnak, mert az mar meglopta, kiközösítette őket. Itt élnek, de a maguk kásáját főzik. Mivel nem bíznak a helyi rendszerekben (miért is bíznának), ezért a pénzük is külföldön landol. 

Ez is problematikus, hiszen amire mi ráhangolódtunk az évszázadok alatt, – oktatás, mentalitás minta- itt hiányzik. Mindenek gyökere az oktatás. Ahhoz, hogy tanuljanak, tanulni akarjanak, ahhoz szükséges a motiváció! Gyerekkorban csak a szülőktől, a társadalomtól vett minta alapján lehet indíttatásunk, ami ugyebár a sziget jellegből adódóan igen korlátozott réteget érinthet. Még akkor is nehéz, ha valakit egy fehér családba adoptálnak, ahogy egy ismerősöm tette. A múltat eltörölni nem lehet (a régi agystruktúráról ne is beszéljünk).  Több generációt tart eltörölni a régit és eljutni a változásokhoz. Legyen az akár munkához való viszony, avagy a demokrácia megértése.  Talpán legyen az a tanár, aki a múltat felhasználva (értve) építi ki az új gondolkodást ezekben a gyerekekben. Ritka az ilyen oktató/ás.  De a kokakola-fogyasztói attitűdöt miért sikerült ilyen sikeresen átvenni??

Utam, stoppjaim során rengeteg emberrel találkoztam, aki tanult, vagy járt Európában és rögtön látni, hogy hozzáállásuk egészen más. Az a minta, amit ott láttak, még ha emberi oldala nem is mindig szeretnivaló, de az infrastrukturális, életszínvonalbeli eredménye kétség-telenül az. Afrikába azzal a hittel térnek vissza, hogy lehet másképpen csinálni (jól, gyorsan, hatékonyan). Megvívják a maguk harcait és legalább anyagi szinten saját életük megváltozik. Könnyebben jutnak álláshoz, de az enteriőr a régi marad, az nem számít annyira. Mindennap vízbedarát és sült húst esznek továbbra is. Ők is elbuknak az belvárosi kilógó göröngyben, guggolnak a WC-n, de legalább a munka(morál) és a pénz terén történt valami változás az életükben és ez nem kevés. S a többi népekkel mi lesz? Vagy beérik őket, vagy nem. Félteni őket persze nem kell. Eddig is elvoltak valahogy, és ezután sem lesz másképpen. Most, már ha van áram, üvölthet a zene, eszegetnek is valamit, vízért is elsétálnak a kúthoz. A köztes időt pedig áttrécselik, hiszen úgy sincs mit csinálniuk. Azaz lenne, de ezt a kört már lefutottuk. Semmelweis óta már szüléskor sem kell meghalni, az oltásoknak és a külföldi erőből és erővel felépült vízkutaknak köszönhetően nem hal meg minden második gyerek fertőzésekben sem. Így a népesség = probléma nő. Viszont az infrastruktúrát nem teremtették meg, jelesül a mezőgazdaságot, ipart, és a hátteret adó oktatást. Tehát Afrikában a helyzet változatlan (volt és lesz). Csapataink (lelkes európai volunterik) harcban állnak, de teljesen feleslegesen.

Vandorboy jelenti éppen Hondurasból

Ha van hozzáfűzni valótok szívesen várom postaládámba.

Mit gondoltok másképpen? mire alapozzatok?

Sikerült valami újat mondanom? Mit?

A turizmus a 21

Dar es-Salaam

Egy Dél-afrikai vadász visz el Tanzánia legnagyobb városáig, mely egy 3 milliós nagy káoszfalu, amely egyébként nem a főváros. (fogadjunk, hogy nem tudod mi Tanzánia fővárosa.) Jórészt kertes vagy földszintes házakból álló gigapolisz, és csak a belvárosban találhatóak a gyarmati időkből megmaradt 2-3 emeletes épületek. A tömegközlekedést és a dugókat itt is jórészt mini buszokkal oldják meg (dala dala a nevük) hatásos szennyezést okozva a városnak. Itt hallottam sok hónap óta először szirénázó mentőautót, milyen furcsa!

Akihez érkeztem (volna), az az utolsó pillanatban lemondta a vendéglátást, miután vártam rá 90 percet. Így elvágta azt a lehetőséget is, hogy időben tudjak szervezni másikat. Mint mondtam, Tanzániában semmi nem úgy van, mint ahogy mondják, még akkor sem, ha hetekkel korábban már írásban egyeztettünk s egy nappal korábban szóban megállapodtunk valamiben. Nos, ez megtanít improvizálni, habár egy rossz reputációjú, bűnözőkkel teli városban (ha az ismerős becsap, mit várhatunk idegenektől?!) nem a kedvenc időtöltésem éjszaka csomaggal két négyzetméter biztonságos helyet találnom, kimenni innen meg 2h-t tartana.

Így hasznos időtöltésként a rendőrségen bejelentem az értékeim eltűnését. Próbálják megérteni a történteket és jegyzőkönyvbe leírni. Az ügyeletes rendőr kicsit ideges lesz rám, amikor kijavítok a jegyzőkönyvben olyan „lényegtelen” dolgokat, amiket tévesen írt le, pld. az elkövető nevét, vagy a történetet.  Nem mintha emiatt nem intézkednének (mert amúgy sem intézkednek), de legalább a saját oldalamról igyekszem pontos lenni, hogy a saját lelkiismeretemet megnyugtassam, hogy nem miattam nem megy az ügy. Másnapra ígérték a legépelt, hivatalos példányt, mert ugye a számítógépet nem ismerik itt sem. Persze másnap derült ki, hogy nem lett kész a papír, meg egyébként is a formanyomtatványt nekem kell lefénymásoltatnom 4 példányban. Azon már nem is lepődöm meg, hogy nekik csak 2 példányra van szükségük, a többit megtartják maguknak. Nyilván ha rendőrt kellene hívnom betöréshez, akkor nekem kell elmenni értük, meg még baksist fizetni, hogy intézkedjenek. A fénymásolásért is kétszeres összeget kér el tőlem a fénymásoló hölgy, mert fehér vagyok. Tehát nemcsak az ismerősök, hanem a hatalom emberei is átvágják az ügyfeleket, ha az fehér. Érdekes hogy az ilyen diszkriminációktól ritkán hangos a sajtó. Csodálkoztok, hogy fáradok Tanzániában?

Később beszélgettem egy indiai üzletemberrel (végre egy értelmes világlátású ember !!, akinek van köze a spiritualitáshoz is), aki az afrikai korrupció kapcsán elmondta, hogy Kenyában legalább működik a korrupció, de Tanzániában az sem, még ha fizetnek is a hatalom embereinek, azok újabb trükköket találnak ki, hogy hogyan csikarjanak ki még több pénzt az ügyeiket intéző emberektől. Tehát még a korrupcióban sem tisztességesek.

Egy keresztény templomban kapok végül (nagy nehezen) menedéket (útlevél, rendőrségi papír vizsgálat). Beszélgetek a papokkal, s kérdésükre először vázolom a kereszténységhez való viszonyomat: mondom nekik, hogy azt látom, hogy nagyon sok álkeresztény van szerte a világban, s a történelmi múltjuk sem szeplőtlen. Ezen jót nevetnek, mert tudják mire gondolok, osztották véleményem. Persze nem a misén, ahol legalább itt, teltházas előadás folyt. Ja és két részes volt, mert annyi érdeklődő van! Persze a felső és középosztály.

Elsétálok Kariakoo felé, ez a piaci negyed, amit a helyiek kimondottan veszélyesnek tartanak – de mit nem – ?.. Gondolom, mi jöhet még ezután, vesztenivalóm már nem sok, amit tudtak, már elvették tőlem, hát elnézek oda. Próbálok digitális kamerát venni az ellopott helyébe, de csak drágán és gyenge minőségű kamerákat tudnak mutatni, mely jelenség Afrikában kórkép, hiszen nincsen vizuális igényük, akkor miért lenne kamerájuk..

Gyakran vannak áramszünetek, amit generátorokkal váltanak ki, ami viszont zajos és büdös. Sőt, az Internet-kávézókban külön – drágább- árat tüntetnek fel, amikor generátorról üzemeltetik a komputereket, tehát ez a megszokott medre a városnak. Így sok százezer generátor ontja a füstöt és a zajt a városban.  

Nemzeti múzeumukban van egy kiállítási rész a rabszolga-kereskedelem hátrányos következményeiről. Arról, hogy az asszonyok egyedül maradtak, és hogy az emberek manapság nem szívesen végeznek mezőgazdasági munkát, mert a rabszolgaságra asszociálnak. Persze, amikor a nemzetközi segélyeket felveszik, akkor nem asszociálnak a megalázkodó koldusra? Ugye nem? Vagy lehet, hogy a munka nem teszik? Lehet, azaz biztos. Másik hátrány szerintük, hogy házasodáskor hátrányos megkülönböztetésben részesültek azok, akik rabszolga felmenőkkel rendelkeztek.  Ennyit a társadalmi szolidaritásról és megértésről. Habár nem hiszem, hogy amikor megerőszakolnak egy nőt, s az rabszolga felmenőkkel hozakodik elő, akkor undorodva félredobják. (legalábbis a múzeumban ez az olvasat nem merült fel.. )

A fehérekről csak annyit – akiket ugye állítólag szeretnek itt, de te nem érzel belőle semmit -, hogy a múzeum jelenkor történelmi résznél, csak a fényképeken látható, hogy 3 fehér ügyvédje is volt Nyererének, aki később a forradalmi párt elnöke, miniszterelnök, köztársasági elnök, külügyminiszter és Nemzetközi Lenin békedíjas kitüntetett lett. Kis túlzással állíthatom, hogy fehérek ügyködtek a feketék szabadságáért, amit két világrendszer vetélkedésének köszönhettek.

Zanzibári kiruccanásomat elhalasztom, mert ugye külföldieknek vagy tízszeres árat kell fizetni a hajóért, fellógni pedig úgy tűnik bonyodalmas. A turista információ szerint pedig nincs más mód eljutni a szigetre. Persze van, de nem tudják, nem mondják. Sebaj, én felfedező típus vagyok, így kiderítem.

3 nap elég is volt a városból, így irány. Kisbusszal megyek ki az első faluig, Thumbéig. A buszon megismerkedtem egy helybélivel, aki végül meghív magához. Laboránsként dolgozik a faluban, és elmondta, hogy Afrikában nem adnak vért az emberek önkéntesen, vagyis csak akkor adnak vért az emberek, ha valamelyik rokonuknak kell. Nincs jövőképük, hogy másnak is jól jöhet baleset esetén. Ez sincs benne a kultúrájukban. Önzőek? Persze, ha propagandával, sörrel, Colával megtámogatják a projektet, akkor a fiatalabb generáció már rávehető, hogy önkéntesen adjon vért. 

Este egy vacsorára vagyunk hivatalosak, ahol két német embert búcsúztatnak, akik partner falujukat és partner egyházukat jöttek meglátogatni. Jöttek ellenőrizni, hogy mi született abból a sok pénzből, amit Európából küldtek. Most is adtak 500 Eurót, hogy fénymásolót vegyenek és bejelentsék, hogy jövőre 6 embert meghívtak Németországba. Érdekes a partnerség értelmezése. Kíváncsi lennék, hogy a feketék mit tudnak adni a német egyháznak? Kis ünnepséget rendeztek a részükre, közösen elénekeltek egy indulót, kánonban még németül is. A köszöntőbeszéd után svédasztalos lakomát csaptak, majd átadták apróbb ajándékaikat: ruhaanyagot, kávét és egy kis festményt a kéttagú német delegációnak. Végezetül énekeltek és búcsúbeszédeket tartottak, minek keretében a német ember (hisz precíz) nem felejtette el felróni a helyieknek, hogy nem csináltak kápolnamegnyitó ünnepséget, amikor ideértek, amit vélhetően ők pénzeltek. (még csoda, hogy elkészült)

Másnap reggel egy muzulmán üzletember vesz fel, akivel jó minőségű utakon száguldunk, de egy rendőrblokádnál elakadunk. A rendőrséget már a fél falu körbevette, mert nemrég tolvajt fogtak és várták az eredményt, hogy mi lesz – nyilván a falu népe nem akarta, hogy pénzért elengedjék a rendőrök a tolvajt. Nekünk is papír „gondjaink” akadtak, mert pénzt akartak kicsikarni belőle a rendőrök. Mivel sofőröm nem volt hajlandó lefizetni őket, ezért vagy 30 percig tartott, amíg visszaadták a hivatalos papírjait. 

Továbbutazáshoz órákat ácsorgok, az úton narancsárusok rohamozzák meg a buszokat. Sokuknak a már messze lévő buszból dobálják ki az árát, kicsit lealázva szerencsétlen árusgyerekeket. Itt egy melaszt szállító kamion vesz fel, akivel haladok egy jó ideig. A benzinkútnál a gumicseréért egy hordónyi melasszal fizet. Végül egy hölgy vesz fel, aki egy holland emberrel házasodott meg. Látszik rajta, hogy egészen európaiul gondolkodik. Nem beszél félre, hanem a kérdéseimre válaszol,- ritka kincs..  Most itt élnek Tanzániában és legjobban a korrupciót utálja, mert mindent csak úgy lehet elintézni, ha lefizet valakit, aki egyébként fizetést kap azért, hogy intézze az ügyeket..

MOSHI

Ez a falu a kenyai határ közelében lévő turisztikai központ, mely népszerűségét a közeli Kilimandzsáró hegyének köszönheti, amely Afrika legmagasabb hegye, habár túrázni drága. Napi 50 dollár belépő és kb. ugyanennyi a hegyi vezetőért, plusz az ételhordár 4-5 napra. Itt a hegyekben sokkal hidegebb már a klíma, de kellemes. Innen indulnak a hegymászó csoportok meghódítani az 5200 m-es csúcsot, ahova naponta 100-150 ember érkezik, teljesen elveszítve így az intimitás érzését.

A városka egyébként jellegtelen, a mellékutcákat könnyű por lengi körül.

Mooshi már annyira turista hely, hogy már alig találni nyitva tartó éttermet, ahol nem kétszeres áron lehet kapni ebédet. Sok mozgóárus és túrafelhajtó próbálja eladni szolgáltatását. Ha nincs rá vevő, akkor meg csak pénzt kérnek. A főtéren egy Coca-Cola köztéri óra áll. Úgy tűnik nekik közömbös, hogy Cola óra, vagy fegyveres /rabló/ szobor áll ott. Asszem művészetet nem említettem. Volt okom rá.

Mellesleg egy körforgalommal odébb egy fegyveres hős szobrához tényleg dukált egy géppisztolyos őr. Hogy meta-gondolataimat metamorfologizáljam.

Az itteni hospitality clubos vendéglátóm az első őszinte ember, akivel megismerkedtem Tanzániában! Tényleg felfrissülés az ember a zombi sivatagban. Ő az Adventista egyház tagja. Jókat tudtam beszélgetni vele vallási kérdésekről. A családnál ahol laktam a kerti szárítókötél leesett a földre. Gondoltam, hogy hasznossá teszem magam és megjavítom. De afrikai középosztálybeli családhoz jellemzően persze nincsen szögük és kalapácsuk otthon. Megjegyzem neki, hogy Európában szokott lenni. Erre vendéglátóm felkapja a fejét és mondja, hogy bizony, amikor Európában járt, azt tapasztalta, hogy ott az emberek maguk építették a házaikat. Hát igen, mondom, nálunk jellemzőbb, hogy érteni akarjuk a rendszereket, amiben élünk, s fejleszteni.

Okozatok és a rövid gondolkodás..

Elbotlanak az emberek az utcán a kilógó valamikben, vagy megsérülnek. A poros út miatt naponta vizet pazarolva mossák kocsijukat, suvickolják sáros cipőjűket. A gödrökben tönkreteszik járművüket. Az öreg kocsik kiválóan szennyezik a levegőt is.

A rövidlátás jellemzője az is, hogy naponta húszszor járnak el a sarki boltba, mert csak akkor vesznek valamit, ha már kifogyott, pedig pénzük van rá. Még akkor is csak keveset vesznek, ha nem is szegény családról van szó. Jellemző, hogy nem működik a vízcsap, nem záródik az ajtó, ha víz van, áram nincs, vagy fordítva. Minden nem lehet, minden nem működhet.  Mobiltelefonjuk persze van (felvágni kell), csak feltöltött egység nincsen (az úgysem látszik).

Egész életük elhazudva, még a hitük is. A templomokban eltáncolják, kiéneklik magukat, kicsit azt érzem, hogy ez nekik a kulturális program…. és hiszik, hogy Istentől van minden, ami jó. No és a rossz?  A rossz is jó, mert elmúlik és akkor majd Istennek lehet köszönetet mondani. Halleluja. Táncoljunk és doboljunk.

Moshiban a szentbeszédet, amelyet a pap felolvas, süketeknek jelbeszédre fordítják. Érdekes..

Másnap ellátogattam a Kilimandzsáró tövéhez. Mivel ez már turista zóna, ezért az is benne van, hogy tízszeres !! árat próbálnak elkérni egy rövid busz útért is. Szerencsére a buszon előzőleg megismerkedtem egy helyi emberrel, aki helyre tette a kalauzt, aki röhögve mesélte neki, hogy volt már fehér, aki a tízszeresét is kifizette. Még csak nem is szégyenkezett miatta, itt ez  a normális. Csak rabolni minél többet, nem látva azt, hogy ezzel felégeti a holnapi kenyerét. Egyre kevesebb külföldi fog jönni az országba, ha hírét hallja ennek, és azok is csak a néptől szeparáltak lesznek, s taxival vagy szervezett túrával fognak utazni. Így egyre kevesebb lesz a fóka, s egyre több az eszkimó. Viszont ez a rabló életmód csak egy darabig működik, utána a jövőjüket ölik meg. Ezért szegény Afrika. Nem látják a jövőt. Nincs jövőképük.

Elnéztem egy szakipari iskolába, ahol éppen a hegesztést tanulták. 12 gyerek nézte, ahogyan az egyik hegeszt. Így vizuálisan sajátíthatták el a gyakorlati tudnivalókat. Ez itt a módszer, így nem is kellene csodálkoznom, hogy nincs minőség. Honnan is lenne?

A közeli vízesésnél van egy kis kiállítás a chaga kultúráról, ahol megtudhattam, hogy a női metélés azért volt, mert az egyik istenségüknek emberáldozatot kellett bemutatni: egy szűz, érintetlen nőt. Viszont hogyha a nőt serdülőkorban metélték, (persze érzéstelenítés nélkül!), akkor már nem volt jó áldozatnak. Ezek után már csak azt nem értem, hogy miért folytatják sok helyen manapság is ezt a szertartást, amikor már nem hisznek azokban az istenekben.  Persze Arisztotelészen edzett logikánk itt sem egyezik a helyivel.

Nekem viszont erről a nőmetélésről sokkal praktikusabb magyarázat jut eszembe. Ha a nő nem élvezi a sex-et, akkor kisebb az esélye, hogy mással fog hálni. Mert itt Afrikában mi sem természetesebb a sokpartnerűségnél, habár itt is domináns a kereszténység, de az ösztönök erősebbek.

Volt itt a kiállításon story a rettegett főnökről, aki addig ölte a misszionáriusokat, amíg azok meg nem mérgeztették egyik családtagjával. (lám a nagycsalád!! Amit úgy szeretnek az afrikaiak.)

A vízeséshez egy történet fűződik. Házassága előtt teherbe ejtettek egy lányt, ami nagy szégyen volt akkoriban (ma ez a gyakorlat), így ment volna vízbe vetni magát, mert tudta, hogy az öregek megkövezik, vagy átszúrják dárdával, ha ez kiderül. A sziklánál viszont meggondolta magát, mert érezte, hogy meg fognak neki bocsájtani. De ekkor jött egy leopárd és hátrálás közben leesett a szakadékba. 

ARUSHA

Egy tébolyodott, drága város, amely kiinduló pontja a Serengeti parkba induló turista businessnek. Felülök az első kisbuszra, amelyik kivisz a városból és onnét megint teherautó stoppal folytatom utamat a végtelen térben. A Ngorongoro kráter közelében már a fákon is maribuk székelnek. Határozottan turista övezet lévén, a kispénzű arra vetődő nem érezheti jól magát.

Mindenesetre felpakolok sok élelmet, mert ki tudja hány napig tart átkelni a két parkon, mert így is 4-500 km a legrövidebb úton. Percenként húz el egy turistákat szállító kis autóbusz, de végül egy maszáj szállítást végző teherautó puttonyában indulok tovább a Ngorongoro kráter bejáratáig. A Ngorongoro kráter Nemzeti park bejáratának WC-jében gumi óvszerek vannak. Hát igen, kit mire inspirál az állatok látványa.

Szerencsére a parkőrök segítőkészek, és segítenek stoppolni egy helyi dzsipet. Velük a kráter pereméig megyek, ahonnan belátni a több km átmérőjű krátert. Elképesztő színek és gyönyörű panoráma, amelyet megnézni csak a kiválasztottaknak lehetséges, mert 30.-+100 dollár a belépő, plusz a kocsi és az idegenvezető bérlés, ami szintén kb. napi 100-150.- dollárt jelent. Innen szerencsére egy olasz lány vesz fel kocsijába a Serengeti park bejáratáig. Ott megint tart egy darabig, amíg sikerül megbeszélnem valakivel, hogy átengedjenek a parkon. Miután megkaptam a fővezértől az engedélyt, utána még fél napot kell várnom, hogy találjak valakit, aki hajlandó felvenni. Addig is bóklászok a környéken, megnézek egy kopjét, azaz kis hegyecskét, (kvázi kunhalom) mely a Serengeti-síkság egyik kiemelkedő nevezetessége. Melegen ég a Nap melegétől a kopár szík sarja, míg várok a stopra. Egy helyi tanzániai család visz tovább, akiknek a Nemzeti park egy rally pálya és eszeveszett száguldásba kezdünk, hogy zárásig kiérjünk a parkból, mert ugye ennyi pénzért még záróra is van. Meg por, s közben nyelem a port. Az erdészek tüzeket is gyújtanak, hogy kontrollálják a spontán tűzvészt a száraz síkságon. Vízilovakra, zebrákra, csak egy futó pillantást vethetek, majd belepi az állatokat is a por. Ami azt illeti, ez a világhíres park nincs telezsúfolva állatokkal, és azt persze nem hirdetik a nyaralni ideérkező turistáknak, hogy a migrációs időszaknak ebben a szakában éppen Kenyában van a legnagyobb állatsűrűség. 

A szállás árak nyomdafestéket nem tűrnek, mert 200-400 dollárért van szállás naponta, víz nélkül. Sebaj, a zsiráfok aranyosak. A parkon kívüli állatvilág a városkörnyéki szeméttelepeken turkál.

Tanzánia ezen részén, még a nyilvános vízkutak is lakat alatt vannak. Poros zsákként leszállok a kocsi platójáról és rögtön csapatnyi fiatal verődik körém a kisvárosban, Balili-ben, ahova megérkeztem. Az egyikük – Nseti a matektanár -, felajánlja, hogy aludhatok náluk.  Este a ház előtti tűznél beszélgetünk. Vannak érdekes kérdései is. Pld., hogy mi az a kis mozgó fényes az égen? Ezután elkezdek beszélni neki a műholdakról, csillagokról, fekete lyukakról, fényről, időről. Vegre valakit erdekel. S vannak kérdései!! Hurrá.

OKTATÁS

Másnap ellátogatok az iskolájába. A mitugrász igazgató kihív az órájáról és reklamál, hogy úgy megyek be az iskolába, hogy azt sem tudják, ki vagyok. Említettem, hogy a tanár úr vendége vagyok, de az igazgató kedvéért erre eljátszom, mintha pont most érkeztem volna meg. Mint amikor a lemezjátszó tűjét visszateszem pár barázdával – Bemutatkozom, és az engedélyt megadja. Lényeg a forma. A vezetők elvárják, hogy úgy tegyünk, mintha fontosnak tartanánk őket. De persze mindig azok várják el, akik nem fontosak. Biztos gyötörte a kíváncsiság, ki ez a fehér a nevesincs falu környékén. 

Bementem egy másik érdekes órára is, amely a választásokról szólt, ahol 45 percben mondták el azt az ismeretanyagot, amit otthon három perc alatt el lehet mondani. De csak a tényeket, de nem az összefüggéseket: mert arról egy szót sem szóltak, hogy a szavazással hogyan befolyásolhatják az emberek a jövőjüket. Összefüggések megértése abszolút nem létezik az oktatásban, hanem csak az adatok és szavak bemagolása. 

Egy másik tanár földrajz óráján beszélnek az erdőirtásról, talajerózióról, klímaváltozásról, de egy szó sem esett arról, hogy ez a három hogyan függ össze és hogyan következik egymásból. Minden órán szót kértem és diskurzust folytattam a gyerekekkel. Olyan kérdések is érkeztek hozzám, hogy mire is jó a földrajz? Próbáltam elmagyarázni, de az ő világukban ez éppen olyan irreleváns, mint nekünk az elméleti fizika. Próbáltam hétköznapi mintákat hozni, de azok mind a civilizált világot tükrözik. Valóban, aki a falujából sohasem mozdult ki, könyvet és TV-t nem látott, annak mit is lehet mondani a világól? Ismeri a falu utcáit, tud ásni, látja a hegyet, és tudja, van esős és száraz évszak.  (egyébként csináltam én kutatást olyan régiókban is, ahol van tv, hogy milyennek is látják az életet Amerikában, Európában? Mint a válaszokból kiderült, hogy gőzük sincs arról, amit saját szemükkel látnak a tv-ben! Nem tanultak meg értelmezni, érteni. Iszony. Gyakorlatilag bámulni a kecskéket ugyanannyi agytevékenységet vált ki, mint bámulni a tv-t. De akkor minek is?? Habár attól félek, hogy otthon is egyre inkább így lesz.

Európában az oktatás évszázadok alatt belénk verődött kultúra, életlehetőség, mondhatni úri passzió (innen nézve, otthon pedig élet-halál kérdése, vagyis a jövőé). Meghonosítani más gondolkodási lehetőséget a többi világban, alapvetően meddő vállalkozás. Utána a tanári szobában kérdezgetnek a fény mibenlétéről, földrengésről, csakhogy az érdekesebbeket rebbentsem fel, hogy mik mozgatják meg az agyukat.

Az oktatas angol nyelven folyik, amin először felháborodtam, hiszen van saját nyelvük, a szuahéli. Csak később értettem meg, amikor egymás között beszéltek, hogy gyakran angol szavakat kevernek a mondandójukba. Amikor rákérdeztem, hogy ezt miért nem a saját nyelvükön mondják, azt válaszolták, hogy nincs rá szavuk. S itt állt össze a kép, hogy az oktatás nagyon európai világot tükröz, amihez felnőtt a nyelvünk. De nekik erre nem is volt szókészletük, így érthető, hogy angolul tanulnak. A nyelv után a következő akadály a tudat, majd a motiváció. Szóval nehéz Afrikának.

Adalékok az országról

Az utcára néző konyhaablakot befalazzák az emberek, nem a zaj, de a tolvajok miatt. A félelem ennyire befolyásolja az életminőségüket. Európában általában az égtáj határozza meg a ház tervezését, itt a biztonsági követelmények. Lehet, hogy én nem szeretnék itt élni?

Érdekesek azok a házak, ahol már van csillár, TV, hűtő, viszont még áram nincsen. Kivárják. Viszont zajkeltő eszközt azért már használnak, elemről.

Találni ókori hűtőszekrényt is, amely egy doboz, hungarocell fedővel. Vicces szintén az egybeépített lámpa- rádió-magnó konstrukció is.

Milyen gyümölcs a kedvenced? – kérdeztem valakitől. A banán, hangzik gyakran a válasz. Amikor megkérdezem miért, azt válaszolják azért, mert azt egész évben lehet enni.  Szenzációs!

Tanzánia és más afrikai országok, ugye sírnak a gyarmati múltjuk miatt, de pár adat: 1910-ben a német gyarmatok részesedése Németország kereskedelméből az 1 %-ot sem érte el!

1912-ben Belga-Kongó hozzájárulása az ország kereskedelméhez, szintén 1 %. Szóval nem Afrikából élt Európa, úgy tűnik.

Tanzániában, hogyha megemlítem: Magyarország, rögtön az Ikarusra asszociálnak az idősebbek, míg a fiatalabbak rögtön a Nokia telefonjukra mutatnak, mert Magyarországon gyártják az elemeit. Van, aki a szélmalmokra asszociál, sebaj, az is Európában van, s legalább asszociált..

Láttam olyan óriás plakátot, amin sót reklámoztak! Fantasztikus! Sok fantáziadús céget is látni, pld: Hope Dental, Mohamed Trans Ltd. stb.

A nő csak fiatalon az, gyerekszülés után már csak anya. Európában már arról is van fogalmunk, hogy szülés után is nő maradhasson, nő lehet az asszony.

Egy magazint lapozgatva látom, hogy Tanzánia szépségkirálynő jelöltjeinek  75 %-a egyeneshajúvá tett lány volt. Pedig ha tudnák, hogy Európában pont mindenki barna akar lenni, és hullámos hajú.

A buszon árukat is szállítanak, mintegy teherautót helyettesitve, s ha utas is van az csak plusz..

Felpörgetett világ, az egyik étteremben a felszolgáló nem habozott elvenni az egyetlen tányért valaki elől, melyet azon nyomban elmosás nélkül megpakolt és kihozta nekem az ebédet. Szerencsére kanalukból több volt, így reklamációra semmi ok..

Az utcán is szól a dob és a fa xilofon, legalább ilyet is láttam, habár ez a kivétel, mert mindenhol erősítőkből szól a zene.

Errefelé a forgalom igen gyér, így nagyon lassan haladok Mwanza felé. Ez a Viktória-tó délkeleti oldalán elterülő nagyváros, amely Rio de Janeiró szerű, hegyekkel körülvett területen fekszik. Már többet esik az eső így augusztusban. A piacon mindenütt zungu price /lényeg, hogy fehéreknek drágább ár/ Kamuland. Szerencsére a vendéglátóm segít eligazodnom az információhiányban, pontosabban a ’nem információk’ halmazában, hogy ne verjenek át.

Mwanza

Gyakran ébresztenek hajnalban kiabáló, utcán sétáló vallási őrültek. Régebben ezt komolyan lehetett venni, mert pusztába ment ki ordítani, mert így azt hihették Istennel beszél. Most így ez idegesítő.

Mwanza  7^th day adventist egyháznak éppen most volt az egy hétig tartó nagy sátoros ünnepe, amelyet az egyik közeli domb tetején rendeztek. Folyik a nagy parádé és halleluja.

A város piacán kétszer is próbálkozik velem egy zsebes. Elsőre ellöktem magamtól, mert gyanúsan közeledett, de bent a tömegben újra próbálkozott. Lehajolva nekem jött és már azzal a mozdulattal a zsebemben volt a keze. Rögtön fellöktem egy zöldséges pultra és csak azért nem ütöttem meg, mert mégis csak vendég vagyok ebben az országban, és nem tudom mi a közhangulat olyan esetben, amikor egy fehér ember üt egy feketét. Utólag megtudtam, hogy a tolvajokat az emberek az utcán meglincselik, és amikor a rendőr odaér, csak annyit mond, hogy miért hagyták életben. Hát igen, ez az útja a gyors tisztulásnak.

Vendéglátóm tanár. Meglátogatom a középiskoláját. Az épületben van pár computer kövület, de még a tanárok sem használhatják, mert azok üzleti célra vannak. Fizika órán iskolás szájbarágás volt, ahol tábláról másolták, amit meg kell tanulni, bemagolni. Biológia órán szellemi fogyatékosok ismertetőjegyeiről beszélt az egyik tanár, melyben felismertem a fogyatékosság jegyeit. Fura. A kémia szertárban éppen vizsga folyt, ahol a diákok serénkedve komoly arccal úgy tettek, mintha tudnák, hogy éppen mit csinálnak. Vicces volt így kívülállóként ezt a színjátékot néznem. Mi is csináltuk ezt régen!

Teherhajóval hagynám el az országot, de a kikötőben mindig csak ígérgetik, hogy melyik nap indul a hajó. Tanzániában viszont az a biztos, ami már megtörtént. Ha fenn szeretnék lenni a hajón, akkor személyesen kell mindig érdeklődni. Amikor az egyik délelőtt sikerült megegyeznem a kapitánnyal, akkor még egy akadályt kellett legyőznöm, mert mint a népmesékben, itt is a pokol kapujának kijáratánál is van egy utolsó akadály. A bőrlehúzó szakmunkás, a bürokrata, a bevándorlási hivatal embere, aki a kilépő pecsétért 8 dollárt akar kérni.  Felmegy a pumpám. Már az embert elmenni sem hagyják ebből az országból?? A dagadt nő unott képétől tényleg ideges leszek, aki egy délután annyit keres, mint más tisztes emberek egy hónap alatt és ehhez még halál unott képet is vág. Nem érdekli, hogy semmiféle kilépési díj nincs, csak a hatalommal való visszaélés. Ilyenkor visszaállítanám a halálos ítéletet. Utána még volt képe feljönni a hajóra ingyen vacsorázni.

Persze azt tudni kell a harmadik világbeli országokról, hogy állami hivatalokhoz úgy juthatnak emberek, hogy súlyos pénzeket fizetnek az illetékes elvtársnak a hivatalért. Ezáltal ők is beléphetnek abba a korrupt rendszerbe, mely kis idő múlva milliókat fial nekik, és felépítik villájukat. De miért ez a halálos unott pofa? Ha unja, ne csinálja! A hajón jót beszélgetünk a kapitánnyal a hivatalnok nő előtt az afrikai korrupció országromboló hatásáról és a pozícióban lévők, /hatalomban lévők/ felelősségéről. Szidom a korrupt hivatali rendszert. A kenyai kapitány utána megkérdezte, hogy tudtam-e, hogy ott a hivatalnok. Hát persze ,mondom, azért beszéltem róla, hogy lássa magát, hogy nem biztos, hogy ennek így kell lennie.

A hajón megismerkedtem egy indiaival, aki jó humorú, szakrális tudása is van és hosszú idő óta az első ember, akivel jót lehet beszélgetni. A bürokráciáról elmondja, hogy jobban szereti a kenyait, mert biztos lehet benne, hogy az ügye elintéződik, míg Tanzániában minél több bőrt akarnak lehúzni az emberről, de a rendszer még így sem működik. Ahogy a kikötő sem. Több órás késéssel indulunk Ugandába, mert áramszünet volt a városban, így nem tudták felemelni a hajóhidat, amin át megpakolták a hajót. Mi jöhet még?? 

Mikor még a dokk dél-afrikai tulajdonban volt, ez soha nem történt meg, és a bepakolás is gyorsabban ment. De a fekete világban a dolgok másként mennek. Nem mennek. Ki fizeti a várakozást, ki fizet érte? Ki a felelős? Ezt a szót nem ismerik, biztos ez is hiányzik a szuahéliből. Az ebédidő is két óra hosszat tart, még ha egy héten csak két alkalommal kell is dolgozniuk pár órát. Persze ha nincs felelős, ott nem is fog történni semmi, ezért is szegény Afrika, és már nem sajnálom őket. Ők sem sajnálnak tőlem két-háromszoros árat kérni mindenért. Még az ott élő indiait is átvágnák, amikor narancsot venne a hajón. A narancsárus nő reklamált azért, hogy a hajót kenyaiak vezetik és nem az ő törzsbelijük. Erre az indiai nem hagyja ki a ziccert, a választ: „Ha tanzániaiak vezetnék a hajót, akkor ki árulna narancsot?”  Szuper visszavágás!

HAJÓÚT

Követhetem a GPS –t, hogyan haladtam át az Egyenlítőn. A hajót Angliából hozták, majd darabokra szedték és a Viktória-tavon szerelték újból össze. A parancsnoki hídon nincsenek dupla technikák és a gépházban is trópusi meleg és elviselhetetlen zaj van, amit a munkások fülvédő nélkül kénytelenek elviselni órákon keresztül. Reggel az indiai kereskedő vegetáriánus étkezést próbál elintézni a szakácsnál, de persze afrikaira sikerül, ami azt jelenti, hogy a normál ételhez hozott pár darab chilit a szakács.. Ennyit a kreativitásról és a konyhaművészetről.

Hát lássuk, mit is hoz Uganda.

Gábor Csonka