Vietnám: Észak és Dél között

Vietnám, a múlt
Vietnám, a múlt

HUE másik nevezetessége a Citadella, amelynek kerülete 10 km, és benne, a bíborvárosnak nevezett, kínai mintára épített tiltott város. A világörökség része. Ez volt a király személyes- és köz- tere. Itt születtek gyerekei. A színházteremben volt népzene és táncelőadás, ahol legyezős táncosok és playback zenészek nemzeti maskarában nyomták a negyedik előadásukat.

Hue, kis gyarmati nosztalgia
Hue, kis gyarmati nosztalgia

Thien Mu pagodát érdemes meg- meglátogatni, ahol bonsai-ok sokasága fogad, illetve egy kocsi, amelyen az egyik szerzetes 1963-ban elutazott Saigonba, és felgyújtotta magát tiltakozásul a kormány vallási politikája ellen. Egész véletlenül az egészet végigfotózta egy újságíró, így a hír bejárta az egész világot. Visszafelé benéztem a környék koloniális villanegyedébe, ahol visszarepültem időben a századfordulóig. Igényes épületek, nosztalgikusan gyönyörű belső kertek, üdítő tavacskák lótuszokkal, amelyek elmerengésre késztettek. Nem várt meglepetés ezen az esős napon.   Jól esett.

  Hatalmas piaca van a városnak, ahol viszont mézet nem találni. Amikor jobban utánakérdeztem, elvittek egy zugba, ahol a pult alól előbányásztak egy flaskával.

  1. Vietnámi sír, temető
    Vietnámi sír, temető

    a) Tiltott drog lenne talán a méz?? b) avagy a háborúban USA által vegyszerezett fák utódainak virágaiból gyűjtődött a méz??   c) avagy szigorúan büntetik a mézhamisítókat?.   A helyes választ kérem elküldeni mézrejtély jeligére..

  Mindenesetre inkább cukor szirup íze volt az első üvegnek. Szóvá is tettem. Erre elővettek igazibbnak tűnő mézet még mélyebbről, szinte csak a pókhálók hiányoztak róla olyan antik volt, de azt meg drágállottam. A világon kevés hely van, ahol egy alapelelem ára elérheti ugyan annak az árunak a hétszeres árát (2-14 $). Itt megtörtént.

  Három nap után továbbutaztam Dél felé.  Átvágtunk a  nagy vízválasztón tél és nyár mezsgyéjén, ahol az ország két részre szakadt. A hágón bunkerek és átáramló felhők, amelyek próbálnák áztatni a déli területeket, de itt már a Nap az úr. Megálltunk még útközben a márvány hegyeknél, amely ma inkább zarándok központ, tetején pagodákkal, míg mélyén hindu templom bújik meg.

Vietnám, temetők
Vietnám, temetők

HOI AN -ba érkezvén a busztársaság szállójánál álltunk meg, mire az emberek 70 %-a meg is szállt ott. Ennyit a kényelemről. Mindenesetre zseniális ötlet, hiszen legtöbben utálnak keresgélni szálláshelyet, pénz meg nem számit.

Vietnám utazás
Vietnám utazás

A szállások egyébként igen

drágák (4-12 $-ig az olcsó), de sikerült egy angol emberrel társulnom, igy olcsón kijöttünk.   Hoi An hajdanán a középkorban volt D-K Ázsia fő kikötője, amelyet a hollandoktól malájokig mindenki használt, és építészetének jegyeit az épületeken hagyta, amelyeket raktárnak és szállásnak építettek. Amikor pedig 4 hónap után megérkezett a kedvező szél, elindultak.

Vietnám, halászat
Vietnám, halászat

 Itt jelent meg először a kereszténység, amelyet templomok sokasága jelez. Rhodes is hittérítő is itt kezdte meg tevékenységét. ( Ő honosította meg a latin betűs irást a 17. sz-ban). Igyekezetének köszönhetően a Vatikán halálra ítélte illegális prédikációjáért.   Más nemzetek is felépítették az istentiszteleteik helyét (pagodákat, középületeket, hidakat), és ez a sokszínűség ma a világörökség része.   A városka selyméről lett híres, ami a mai látogató számára csak rengeteg ruhabolt formájában köszön vissza. Itt l fotó alapján is elkészítenek öltönyöket, ruhákat másnapra. Boltjaiknak köszönhetően a helyi (bevásárló) turizmus paradicsoma, ezért lehetetlen olcsó szállást találni, habár a hely megér egy estét..

Vietnám, stílusos étterem
Vietnám, stílusos étterem

A turizmus idevonzotta a művészeteket, galériákat, éttermeket, boltokat. A városkának elvitathatatlanul van egy kellemes hangulata, ráadásul előbújt a Nap, és ez okozott nekem két nap eufóriát. (lehet, hogy napimádó vagyok??) Újra itt a nyár, és meleg az idő. Azért a strandot kihagyom.     Másnap befizettem megint egy szervezett túrára (1.5 $), hogy eljussak a 45 km-re lévő My Son-ba, amely a Champa királyság (II—XV.sz.) politikai és kulturális központja volt. A város kereskedelmi kapcsolatainak köszönhetően, a hinduizmus importálódott ide annak minden elemével együtt. Ennek téglából készült, mára kissé romos maradványait járhatjuk körbe a túra során 3.3 $-ért. Mondanom sem kell, hogy a  a világörökség része., Az ásatások még folyamatban vannak.

Ami igazán emlékezetes maradt számomra: a tavasszal való találkozás, kellemes meleg, csend, légyzümmögés.   Köröttem hegyek magasodnak, és beleszippantva a levegőbe, tavaszillat értődik és árad szét bennem. Visszafelé csatlakozom a hajón visszautazókhoz, ami igen lassú és hangos élmeny gyenge ételekkel.

Megállunk egy kézműves falunál, fűrészüzem, fafaragók, lampionkészítők, bivaly húzta eke megtekintése húsz percben. Szervezett túra. Még bolyongok Hoi An belvárosában, a piacán, ahol megjelent a teafű és a kávékiöntő csésze is. De a legviccesebb a vidámpark, ahol a körhintán a gyerekek felülhetnek az autóra, helikopterre, vagy a tankra. Szokniuk kell a sereget, elvégre itt kötelező három évükbe kerül. A folyóparton a hajónepperekkel, az utcákon a képeslap dealerekkel kell megküzdeni.  Este megint egy 12 órás autóbuszút áll előttem, és indulok Délnek az igazi nyárba.

Egyik éjszakai megállásunkkor hallottam egy magyar hangot..   Igen, egy magyar pártól származott. Szelték a kilométereket Délnek, és kicsit feszítettebb ütemben teszik, mint én, mert ők azok, akik egy hónap alatt bejárják Kenyát és Zimbabwe-t (KFT). Valóban a világban rengeteg helyen jártak, Dél és Közép amerikai, afrikai kalandjaik igen színes utazásokat sejtetnek. Hozzájuk képest az én nyugdíjas ázsiai utam mézes-hónapoknak tűnik.

Zsolt ejtőernyőzött, légdeszkázott, majd váltott a hegymászásra, de legfőként azért építész és igen aktív. Barátnője Gyöngyi e viharos utazásban piheni ki a marketing stresszeit, de utazásuk során is történtek izgalmak.

Szenegáli fogdaélmény egy taxis jóvoltából, guetamalai hamis pénz affair, perui rablócsoporttal való küzdelem. De a legizgalmasabb perui élménye annak a hegymászó csapatnak lehetett, akik a pályaudvaron jégcsákánnyal verekedtek meg a helyi rablóbandával, hogy a felszerelésük megmaradjon. Szóval az én kis nyugodt utacskáimmal inkább hallgatok és figyelek.

Jókat beszélgettünk, inspiratív társaság voltak.  Újra szembesülnöm kellett privilegizált helyzetemmel, hiszen utazni sokáig csak mások ’rovására’ lehet, azokéra, akik egész életükben dolgoznak, hiszen ha mindenki utazna, akkor a világ éhen maradna, nem működne.   (valakinek a hátországban is kell maradnia) De még szerencsére, hogy az emberek különböző igénnyel és érdeklődéssel bírnak, és nem mindenkinek mindennapi vágya az utazás. Sőt.  De persze az sem mindegy, hogy ki hova születik, és milyen kulturális háttere van, mert utazáshoz kell intelligencia, kíváncsiság és tolerancia. Talán így van jól, nekem mindenesetre.

Visszatérve az utazó létformához, és hogy minek a rovására történik. Az életmódunkat mi választjuk (szerencsés esetben tudatosan), de emberek százmilliói élnek úgy, hogy más (természet, egyensúly?) rovására teszik. Ellenben utazva is lehet úgy élni, hogy minimálisan avatkozom be a hagyományos életvitelükbe (pl. nem ütöm az asztalt és követelek sört és hamburgert).

A magam módján pedig kompenzálok, próbálom ezt a tudott privilegizált helyzetemet hasznára fordítani valaminek. Ha mást nem, egy teljesebb és készebb embert kap vissza a világ. Az egy másik   kérdés, hogy kell-e a világnak ilyen ember(ek). De erről majd felsőbb bíráim döntenek..

Kompenzálok, és esetleg az emberek, ismerőseim alapszükségletein túli igényeket igyekszem kielégíteni (virtuális utazás, utazási tanácsok, fotó, vallás, irodalom, és konyhabölcsességek). Talán létrehozok valami maradandót, és ilyen primitív módon próbálom túlélni önmagamat.

A kérdes, kell-e?. Mindenesetre voltam már legenda Indiában, őrült – sok   ember szemében, másokéban tanító, ám annyiban élettapasztalataim az ösvényükön ösztökölte az előre (és önmeg-)haladásukat,   önmegismerésüket, akkor az így jól is van.  De az uton levés – mint említettem – egy önmegismerési ÚT (szó szerint is), folyamat, ahol az élethelyzetekben önmagunkal találkozunk. Amit és ahogy teszek, illetve reagálok le formátumán belül.

Egyfajta tükör az élet, azt látjuk, azzal találkozunk, amik vagyunk. (a jó és kevésbé elfogadott oldalunkkal együtt).    Visszatérve a normális élethez: szerintem azon belül is létezhet, létezik önmegismerési út, talán még nehezebb, mint az utazóké, mert kevesebb és kevésbe intenzív élmények alapján találkozhatnak önmagukkal. Több hétköznapi élet-zaj veszi őket körül, amiből nehezebb kitekinteni a tükörbe.  Befelé figyelni pedig talán több türelmet és elhatározást igényel, mint az utazó életforma, ahol ” az ÚT csak úgy adódik”.

Tehát aki teheti, válassza az utját, aki nem, az pedig próbálja meg az adott helyzetet útnak tekinteni, azon járni. A végeredmény pedig remélhetőleg ugyanaz lesz mindannyiunknak: az (ön) megértés, boldogság.

Szóval hajnalban megérkeztem NHA TRANG tengerparti üdülőhelyre. Az emberek  már a parton tornáznak, Tai Chi-znak, tollasoznak, kocognak etc.  Ahogy kiszállok a járműből megcsap a tengerparti üdülőhely feeling: meleg, szél, éttermek illata, szállodák látványa,  ahogy ezt már a Földközi tenger  partján  megszoktuk. Talán itt annyival több, hogy vannak építészeti emlékek a homokos parton kívül.

Ebből a legérdekesebb a dombtetőn elhelyezkedő hindú templomegyüttes, Angkor mintájára. A folyótorkolatnál sziklák állnak ki a vízből, rajta házacskák, és a bűzlő csatornák felett pedig viskók. Itt dolgozott Pasteur munkatársa, Yersin, aki a bubópestis mikrobáját fedezte fel, és mellesleg az ő javaslatára lett Dalat (erről később) a nyári hűsölőhelye a francia elitnek.

 A tengerparton rengeteg halászhajó, melyek többnyire éjszaka dolgoznak reflektorfénynél. Természetesen katedrálisuk is van (30-as évek), gótizáló stílusú, oldalában sok-száz sírfelirat, mert a vasútépítés nem volt tekintettel az elhunytak hamvaira. A közeli dombtetőn volt egy óriás buddha szobor, és közelében egy koldussal, aki visszadobta a pénzt, amit adtam neki.  Amit még itt tehet a turista, hogy egy napra elmegy a közeli szigetekre hajókázni. Erre jól szervezett túrák indulnak (6 $-ért) reggelente a közeli kikötőből.

Mi persze a sajáat szakállunkra tesszük, aminek meg is lett a végén az eredménye (szokás szerint nézeteltérés, kalandos motoros üldözéssel és verbális összecsapás a kikötői matrózokkal). Lehetett úszkálni a korallmezők között, illetve ugrálni a hajó tetejéről a vízbe. Ebéd után pedig megnyílt a “floating bár”, ami szerintem kitűnő ötlet (biztos nem vietnami a copyright). A vízen úszott a rekesz bor, sör, és mentőövben ücsörögve a “bár”pultra tett lábakkal lehetett élvezni a nedűt, a vizet, miközben üvöltött a zene (na, ezt viszont biztos vietnami találta ki). Egy rövid időre megálltunk egy strandnál is, igaz azon kívül semmi nincsen ott, de a biztonság kedvéért belépőt szednek. Utolsó program pedig egy sziget közelében egy kosárban kieveznek a turistával a mólóig. Ennyi, de fotogén.

Kellemesen átpirulva lustálkodtam végig a következő napot, mielőtt nekivágnék busszal az ifjú ház sok paradicsomának, amely egyben a francia gyarmatosítók üdülő és hűsölőhelye.

Az 1500 méter magasan fekvő DALAT első blikkre nagy csalódás, mert egy hatalmas város (130 ezer lakóval), sok zajjal és házzal. A helyi mézeshét- központként emlegetik. Ezt a vonalat erősíti a “szerelmesek völgye”, a központi tavon bérelhető hattyú formájú csónakok, a vízeséseknél romantikus hidak, és természetesen az elmaradhatatlan fotósok. Ott helyben elkészítik a képet, és még aznap megkapják az arra vállalkozok. De nem vagyunk híján a zenélő digitális testsúlymérőknek sem, és ezek még ki is nyomtatják a mért adatainkat. Vannak, akik igénybe is veszik!

 A zenélő knédliárus ezek után már nem is megdöbbentő, akárcsak a sok műanyag vacak az árusoknál. De ami biztos nem kerüli el az erre vetődő figyelmét: az Eiffel torony. Persze mobil átjátszóként funkcionál, de este kivilágítva pompázik, hirdetve a múlt nagyságát.

A központban van a piac, ahol a rendőrök megjelenésére a mozgóárusok hirtelen átalakulnak zöldségcipelő asszonyokká, majd a veszély elmúltával újra leteszik kosarukat. Gondolom a Pestieknek ismerős a képlet a metróaluljárókból. De a legizgalmasabb, hogy napnyugtakor a zöldségpiac egy szemvillanás alatt átalakul használt-ruha árusítóhellyé. Viszont vietnámban egyedülálló módon hétvégeken, este lezárják a belvárost a motoros forgalom elől. Fenséges ez a vibrálás nélküli nyugalom, és egy kis ízelítőt kaphatunk abból a korból, amikor és amiért a franciák idetelepültek.

Vietnam utolsó királya is itt pihengetett, rezidenciáját a franciák építették a 30-as években, de maga az épület beltere inkább hasonlított egy 70-es években épült panelépületre, annak minden elemével (pl. fehér olajfestékkel bekent beépített szekrény, egyszerű WC, kád, bőrfotel stb.) Ami meglepő volt, hogy a király ilyen egyszerűen élt.

A Saigon folytatás itt következik.

About the author

The most traveled Hungarian

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..

Facebook Like Button for Dummies