Az előző 3. részben a keleti végeken jártunk
Délelőtt keveredtem haza, addigra már német útitársaim is készek voltak az indulásra. Irány nyugat felé.
Útközben megálltunk Bayamoban a forradalmi múzeumnál, amely életem legunalmasabb múzeumja. Rossz fotókat és pár aláírást lehetett találni. Ez volt az a part, ahol Fidel és csapata partot értek Kubában és elkezdték a forradalmat.
Viszont Bayamo teljesen kívül esik a turista zónán, ezért itt már lehet találni helyi éttermet, ahol helyi pénzért lehet olcsón enni. Pl. sütit 3 forint 60 fillérért, avagy menta teát 1 forintért. Szóval végre megkaptuk az igazi Kuba feelinget. Kuba önmagáért.
Innen délre van a tengerpart felé a Comandancia de la Plata, Fidelék búvóhelye. Itt a zord, hegyvidéki díszletek között zajlottak a 20. századi kubai történelem legfontosabb eseményei. Fidel Castro, Che Guevara és csapata ezekben az erdőségekben húzták meg magukat az ellenállás során. A parancsnokság egyszerű faépületei között és a környékén kirándulva megelevenedett előttünk az a korszak, amelyből a jelenkor egyik legfurcsább politikai kombinációja jött létre: a karibi szocializmus.
Folytatódott az utunk, a közelben egy híd leomolva, az utakat a tenger félig már elmosta, hogy dicsőíthessék a kommunista mérnöki bravúrokat. A német utastársaimnak el kellett intézni, hogy meghosszabbítsák a kocsi bérlést, viszont telefonfülkét találni szinte lehetetlen, vagy ha van, akkor az, nem működik. Még szállodából sem tudták elintézni a telefonhívást. Ez Kuba. Furcsa világ.
A nap végén elértünk Kuba legdélebbi kiszögelléséhez Cabo Cruzba. Itt egy elhagyatott katonai támaszponton aludtunk, a felbujtásomra felemeltük a sorompót és bementünk.
dec. 8. Cabo Cruz
Erős szél fújt, de nagyon szép volt a kilátás. Reggel viszont megérkezett egy kiskatona és nagyot csodálkozott, hogy mit keresnek ott külföldiek. De nem csinált belőle ügyet, mert lehetett látni, hogy neki is ciki lenne, hogy nem volt itt éjszaka. Így szépen leléptünk csendben.
A falu még éppen hogy csak éledt. Viszont az úttörők nyakkendőben és tisztelegve indulókat énekeltek a tanórák előtt. A tanár azon problémázott, hogy a gyerekek hogyan tartják tisztelgés közben a kezüket, ahelyett hogy azzal foglalkozott volna, hogy az iskola ajtói egyáltalán nem működnek.
Ezután egy másik tengeri fürdőhelyen álltunk meg, de nagyon gáz a partja. Tehát semmi érdekes. Mondjuk, van egy étterme ugyan, de nincs benne asztal!. Összesen két széket tudnak produkálni, mert a harmadikon az ártábla áll. S ugye ide nem exportáltak kreativitást, hogy megoldják ezt a nehéz feladatot. Máshol is állhatna a tábla, hisz üres az egész étterem, de a vendég le van szarva. Kicsit nosztalgikus érzésem van a hazai 70-es évekre.
Aztán persze rendőrös kalandunk is volt, mert Las Tunas-ban, két kört is tettünk a körforgalomban, mivel nem derült ki, hogy merre kell lefordulnunk. Ezt a rendőr észrevette és rögtön leintette az autót. Viszont kiderítette, hogy nem is vezethetné a másik német srác az autót, mert csak az egyikre szólt a biztosítás.
Ezért a rendőrőrsre vezettek minket, erre van idejük. Eljátsszuk a teljesen hülyét, mert 200€-ra akarnának minket büntetni. Ez egy átlagembernek az éves bére. Végül megegyeztek egy köztes összegben. This is Cuba my friend.
Ezután tovább mentünk 100 km-t észak-nyugat felé Santa Cruz del Sur-ba, szintén tengerpart, ahol próbáltunk keresni egy jó partot alvásra, de közben bele ragadtunk a sárba. A helyiek végül is segítettek kitolni minket illetve szállást találni. Minden jó, ha a vége jó.
Az 5 részben folytatás Camagueybe, mely a kedvenc helyem lett.