Bamako rally
2009. január 22-én volt az indulásom Budapestről és elég káoszosra sikerült szokás szerint.
Ráadásul egy magazin is az előző este talált meg, így reggel adtam egy telefonos interjút nekik, aztán meg a képeimet töltöttem fel a netre, hogy publikálhassák. Csak délután tudtam végül elindulni. Stoppal. Münchenbe, ahonnan indul egy gép, amire elég jó áron volt jegy Marokkó fele, kb. negyed áron, mint itthon. Másnap délig kell kiérnem Németországba.
Szerencsére nem esett az eső. A stoppolás többé-kevésbé jól ment az elején: először egy pénzügyőr vitt a határig, a határtól egy román kamionossal mentem Linzig. Sajnos ott beragadtam egész éjjelig, hogy izgalmas legyen.
Érdekes volt, hogy a benzinkutaknál az ATM gépeknél a 4. választható nyelv a lengyel volt. Egyik benzinkutasnál próbáltam megtudni hol van a következő kút, de nem értett németül, amin csodálkoztam. Végül ő kérdezte meg, hogy honnan jöttem, és kiderítettük, hogy mindketten magyarok vagyunk.
Aztán szerencsére tovább jutottam Salzburg és München fele, ahonnan a repülőm indult Agadirba, Marokkóba.
A müncheni reptéren természetesen folytatódott a paranoia: a csomagomat véletlenül ott hagytam egy percre, amíg megkérdeztem valami jegyárat és rögtön ott voltak a biztonsági őrök.
A repülőn végre volt időm olvasni és így kb. összeállítottam, hogy merre fogok menni és rájöttem, hogy nincs annyi időm, hogy elcsípjem a versenyzőket, mert egy éjszaka alatt kellett volna lemennem 1000 km-t. Így repülővel tudtam rácsatlakozni a Budapest- Bamako rally útvonalához, igaz már elég későn, mert a fő csapat már túlhaladt.
Marokkó
A felhős Európából megérkeztem a félig napos Afrikába 3 és fél óra repülés után. Kiszálltam a kellemes langyos időbe, ismét elememben éreztem magamat. Üdv Marokkó! Ha marokkói zenét hallgatnál közben, akkor klikk ide.
Így gyakorlatilag stoppolnom kellett tovább, hogy utolérjem a rallysokat.
Amint landolt a gép rögtön elkezdtem stoppolni Bir Tam-Tam fele. Szerencsére Marokkóban a stop az nagyon könnyen megy egészen napnyugtáig. Nyugat- Szahara fele egyre nehezebb, egyre kevesebben járnak. Végül egy check pointnál szálltam ki éjszaka, éjfél körül, de a rendőrök nem engedtek ott stoppolni. A pár km- re levő Bir- Tam-Tam városáig kellett besétálnom.
Szerencsére az egyik szállás előtt észrevettem két Bamako rallys autót, így a szálloda környékén aludtam és reggel sikerül elcsípnem őket, hogy bevigyenek Laayoune-ig.
Tam-Tamban jártam már 10 évvel ezelőtt, ahhoz képest hatalmasat változott a városka. Akkoriban fél nap alatt ment el 2 autó, most meg így éjszaka is egy-egy autó folyamatosan megy lefele délre.
Aki látott engem az utcán, óva intett a tolvajoktól. Változott a világ, állítólag nagyon sok volt a betelepülő az északi országrészből. Itt délen a fő megélhetési forrás a tenger, tehát jórészt halászok lakják.
Hajnali 5-kor indultunk, így volt esély, hogy beérjem a mezőnyt, de ha lemaradok a versenyzőkről, akkor is sok lemaradt túrás volt, akikhez tudtam volna csatlakozni. Rengeteg check point volt mindenhol, ki kellett adni a kis fiche (ami egy darab papiros, amire fel voltak írva az adataink, így meggyorsítottuk a regisztrációs eljárást).
Laayoune Nyugat- Szahara fővárosa. Természetesen a marokkói hadsereg, rendőrség és hivatalos szervek vették hatalmukba. Szerintem a városnak a fele állami alkalmazott volt. Szerencsémre pont akkor értek be a versenyzők, amikor mi érkeztünk.
Mindenki megállt tankolni a benzinkútnál, és az egyik lengyel párral tudtam tovább menni. Huh, well done, nem volt könnyű, már 2000km meg 3.5h repülés volt hátam mögött, minimál alvásokkal, de sikerült! Ez nagyon jó érzés ám. Ha újabb zenét szeretnél klikk ide.
Nekik különböző pontokat kellett gyűjteniük a verseny során. A legelső ilyen pont amit meg kell találni és lefényképezni, a tengerparton volt, egy elsüllyedt hajó roncsánál. Természetesen a kijelölt feladat nem volt teljesíthető, mert nem látszott a partról a jel. De ez csak a kezdet egy elég szarul szervezett pénzes rallyn.
Az esti tábor is egy katasztrófa volt, egy vizenyős területen volt kijelölve a kempinghely, ahol a kocsik 70%- a elsüllyedt, és egész éjjel lapátoltunk, ástunk és próbáltuk kimenteni az autókat, amik beragadtak, hogy másnap reggel tudjanak indulni.
Volt anyázás és szervezők szidása. A szél erős volt, a homokot fújta, de legalább puhán aludtam és szép csillagos volt az ég.
Január 25- én már sötétben elindult a verseny, pechemre minden kocsi tele volt és senki nem vett fel, így ismét a lengyel párnak a segítségére szorultam. Felvettek ismét.
Jórészt aszfalton mentünk, a Ráktérítőt szintén sötétben hagytuk el köszönhetően a jó szervezésnek. Egy benzinkútnál megálltunk, ott tudtunk vizet szerezni, mosdót használni, majd leértünk a határhoz, ahol teljes káosz volt.
Sokáig kellett várni, de legalább ez egy alkalom volt arra, hogy az emberek szocializálódjanak, ismerkedjenek egymással, majd végül egy bokor alatt még regisztráltunk és utána indultunk a senki földjére. A hírhedt Marokkó Mauritánia határszakasz, amely alá van aknázva, s pár éve még csak vezetővel lehetett áthaladni, hogy ne robbanjanak fel.
Ezen a területen aknáktól felrobbant autók voltak szerteszét és máig nagyon sokan ezt a területet használták arra, hogy autóikat adják- vegyék, hiszen ez egy vámmentes zóna, a senki földje.
A tavalyi Bamako rallyn volt egy kísérlet, hogy kisajátítsa az egyik szervező, Villám Géza, aki alapított itt egy államot, de a marokkóiak ezt nem tolerálták és letartóztatták egy napra.
A Mauritánia részt itt olvassad, a Mali folytatáshoz klikkel ide
Képre kattintással nézhetsz fotókat:
