Az élet, és egy kis karakterológia – avagy Afrika erős idegzetűeknek és halandóknak.
A középosztály házaiban nagy fotelok és a 70-es éveket idéző bútorokat zsúfolnak be a lakásba. Nagymama házak hangulat érződik, kacatok, mackók, tányérok, csipkés terítők. Közben a konyha kong az ürességtől.
Napról napra vásárolnak be. Egy kicsi olajat, egy kis rizst, kukoricát, babot vagy cukrot. A nők napjai állandó mosással, mosogatással, és a katonaságnál itthon megszokott folyamatos takarítással telnek.
Gyakran képesek a városból csak azért hazamenni, hogy megmossák a fogukat, mert nagyon fontosnak tartják, hogyan jelennek meg a külvilág előtt. Arra már töredék energiát sem folytatnak, hogy a konyhában legyen működőképes csap, kilincs, vagy víz, vagy a zuhanyzóban egy szeg, ahova bihari pontokat vagy a gatyánkat akasztanánk.
A kilincs helye megvan, de a kilincs már hiányzik.
A TV-ben többnyire beszélgetős műsorok vannak. Ha véletlenül akad egy film a héten, azt már egész héten ajánlják előre, sőt még a film előtt három perccel előbb is intrókat vágnak be, melyet 3 perc reklám követ. Afrikában jórészt Nigériából importált szappanoperák szögezik képernyőhöz a nézőket és adják meg az alaptémát a konyhai beszélgetésekhez.
A hírekben politikusok lelkesítő beszélgetéseit hallhatjuk. Úgy tűnik ez a program-egyhangúság sem mozdítja az embereket a könyvek felé. Ha valaki biztos bukásra ítélt üzletbe szeretne vágni, az nyisson könyvesboltot Afrikában.
Az iskolásoknak sincsen könyvük, sőt, középiskolát fejeznek be úgy emberek, hogy nem volt soha tankönyvük!!!. Már-már belátom, hogy az egyetemet végzett embereknek se sorakozik legalább pár tankönyv a polcán, az már csak a tünet.
A helyett, hogy már születne egy civilizáció, szinte borítékolható, hogy eltűnik, ahogy az érdeklődés is a világ iránt. Na jó, a „Hogyan legyünk gazdagok mindenáron” témája talán kinyitja szemüket, fülüket, de a tudatukat azt nem. Csak vannak az emberek, de a probléma az, hogy nem a helyükön. Új világ van, régi idők dalaival. Itt nem a zenét értem, mert a hiphop és a DMB, és egyéb elektronikus ritmusok rögtön behálózzák tudatukat, itt inkább a mentalitásra gondolok, amit már annyiszor említettem.
Dzsipet akarnak, és modern életet, de (hatékony) munka nélkül. A modern lét vívmányait akarják (kocsi, ház, étterem, sor) maguknak a régi életmódjukkal (támasztom a fát). Nem tesznek semmit a dolgokért, hanem elvárják az eredményt, mert az kijárt nekik, hisz ők Mandela/ Nyerere stb. népe. Legalább szabadok, azaz annak hiszik magukat, holott sokkal nagyobb a béklyójuk, mint korábban volt.
Itt az új világ kihívása, amit akarnak is, meg nem is tudják megugrani. Kellene a kényelem és komfort, de az ehhez társuló munka, kitartás, erőfeszítés nélkül. Ebben a matematikailag levezethetetlen egyenletben vergődnek mostanában. Ami biztos, hogy ez a profil váltás nem megy 200 év alatt sőt két generáció alatt (sem)!
Néha találkoztam fényes elmékkel, akik tudnak európai módon gondolkodni, de sajnos ők csak szigetek, mert bármit is szeretnének mozdítani a helyzeten, az parttalan. A saját környezetük lehetetleníti el őket. Ha nem ismerős, lojális vagy, akkor lehetőséged nincs. Ha ismerős vagy, akkor meg képességeid nincsenek. tehát nincsenek meg azok a fix normális társadalom adta pontok amiről el tudnának indulni. Így nem csoda, hogy Európában keresnek menedéket, akik többet jobbat szeretnének. S nagy dolog, hogy adtak sokuknak lehetőséget kitörni ebből a zárvány társadalomból.
Az egyetemet végzettek körében is csak 0,01 % tud hatékonyan gondolkodni, tervezni, érteni a problémákat, látni a helyzeteket és megoldani azokat, – mondták a beszélgetések során diplomás ismerőseim.
A készségek nem képesek kialakulni a közeg miatt, ami gyerekkoruk óta körülveszi őket, kezdve attól, hogy nincsenek játékaik, törődés és elvont probléma felvetés.
Az iskolában is kiverik belőlük a megértést, csak szajkóztatják velük a válaszokat és így marad az ismétlés–rögzülés tandeme, amely nem enged teret az új idők új dalainak. Így betonozzák be tudatukat időtlen időkig. Ez több mint béklyó.
Az csak nagy szerencse, ha valakinek lehetősége van eljutni Európába és látni, hogy máshogy is lehet a problémához, a munkához hozzáállni. Ennek a töredék értelmiséginek hihetetlen energiájába és áldozatába kerül (család) hogy életben tartson projekteket. Azok is csak addig működnek, amíg külföldi segély pénzek ömlenek bele, mert belföldön jórész nem is értik a probléma felvetést, nemhogy támogassák is azt. Főleg nem anyagi erőforrásokkal. Innét már csak a lelkesedés vihetné az ügyet, de az mint tudjuk, nincs Afrikában. Itt csak a pénz motivál. Ha tesz valamit azt csak érdekből csinálják. A pénz: ez az új, ezt preferálják
Ideák? Azok nincsenek, eladják már a választásokon. Bizony, az a válasz(tás)uk a jövőre, meg a sajátjukra is. Csak lassan már nincs mit eladni. A munkaerejükből hiányzik a munka, termőföldjükből a termés, ásványi anyagukból az -ás- ige.
Afrika csak azt érti meg, amit muszáj, ha látja az ostort, ha már nincs más út, lehetőség. Akkor mozdul. Addig elvan. Messzire gondolkodniuk reménytelen. A jelenben időznek
Voltak kísérletek arra is, hogy valaki példát szeretett volna mutatni, mert hátha csak az hiányzik az afrikaiaknak. Annak az lett a vége, hogy meglopták, és kiközösítettek a szűkebb környezetéből. Erre ők, a kevés lelkes példamutató afrikai automatikusan szegregálták magukat, mert belátták, hogy reménytelen a helyzet az országaikban. Ezután ok is csak magukkal törődtek, vagy elléptek nyugatra.
Nincs vegyülés a néppel. Így maradnak az értelmiségi szigetek, akik, ha tehetik gyereküket külföldön járatják iskolába, vagy magániskolába iratjak, ahol persze külföldi (jó) tanárok vannak. Majd mikor vezető pozíciókba kerülnek, már persze nem a népre gondolnak, mert az mar meglopta, kiközösítette őket. Itt élnek, de a maguk kásáját főzik. Mivel nem bíznak a helyi rendszerekben (miért is bíznának), ezért a pénzük is külföldön landol.
Ez is problematikus, hiszen amire mi ráhangolódtunk az évszázadok alatt, – oktatás, mentalitás minta- itt hiányzik. Mindenek gyökere az oktatás. Ahhoz, hogy tanuljanak, tanulni akarjanak, ahhoz szükséges a motiváció! Gyerekkorban csak a szülőktől, a társadalomtól vett minta alapján lehet indíttatásunk, ami ugyebár a sziget jellegből adódóan igen korlátozott réteget érinthet.
Még akkor is nehéz, ha valakit egy fehér családba adoptálnak, ahogy egy ismerősöm tette. A múltat eltörölni nem lehet (a régi beidegződésekről ne is beszéljünk). Több generációt tart eltörölni a régit és eljutni a változásokhoz. Legyen az akár munkához való viszony, avagy a demokrácia megértése.
Talpán legyen az a tanár, aki a múltat felhasználva (értve) építi ki az új gondolkodást ezekben a gyerekekben. Ritka az ilyen oktató/ás. De a kokakola-fogyasztói attitűdöt miért sikerült ilyen sikeresen és zökkenőmentesen átvenni??
Mit adott a külföldi tapasztalat az afrikaiaknak?
Utam, stoppjaim során rengeteg emberrel találkoztam, aki tanult, vagy járt Európában és rögtön látni, hogy hozzáállásuk egészen más. Az a minta, amit ott láttak, még ha emberi oldala nem is mindig szeretnivaló, de az infrastrukturális, életszínvonalbeli eredménye kétség-telenül az.
Afrikába azzal a hittel térnek vissza, hogy lehet másképpen csinálni (pld. jól, gyorsan, hatékonyan). Megvívják a maguk harcait és legalább anyagi szinten saját életük megváltozik. Könnyebben jutnak álláshoz, de az enteriőr a régi marad, az nem számít annyira. Mindennap vízbedarát és sült húst esznek továbbra is.
Ők is elbuknak az belvárosi kilógó göröngyben, guggolnak a WC-n, de legalább a munka(morál) és a pénz terén történt valami változás az életükben és ez nem kevés. S a többi népekkel mi lesz? Vagy beérik őket, vagy nem. Félteni őket persze nem kell. Eddig is elvoltak valahogy, és ezután sem lesz másképpen.
Most, már ha van áram, üvölthet a zene, eszegetnek is valamit, vízért is elsétálnak a kúthoz. A köztes időt pedig áttrécselik, hiszen úgy sincs mit csinálniuk. Azaz lenne, de ezt a kört már lefutottuk, hogy miért nem.
Semmelweis óta már szüléskor sem kell meghalni, az oltásoknak és a külföldi erőből és erővel felépült vízkutaknak köszönhetően nem hal meg minden második gyerek fertőzésekben sem. Így a népesség = probléma nő.
Viszont az infrastruktúrát nem teremtették meg, jelesül a mezőgazdaságot, ipart, és a hátteret adó oktatást. Tehát Afrikában a helyzet változatlan (volt és lesz). Csapataink (lelkes európai volunterik) harcban állnak, de teljesen feleslegesen.
Ha van hozzáfűzni valótok szívesen várom postaládámba.
Mit gondoltok másképpen? Mire alapozzatok?
Sikerült valami újat mondanom? Mit?
Vandorboy jelenti éppen Hondurasból
