TAJIKISZTAN – kis epilógus. Másfélszer Magyarországnyi területen 7.3 millió ember él. Jórészt hegyekből áll az ország, nevezik a világ tetejének is.
Tajikisztánba érkeztem; hát majd azt kell mondjam, hogy ez is időutazás, tán jobban mint Afganisztán. Visszafelé, mert az afgánoknál legalább van élet (igaz halál is), de valahogy ott megélt az élet. itt inkább van vegetáció, hibernálódtak a 80-as évek Szovjetuniójába. Elvannak, beletörődnek, amibe vannak, no de ne tessenek félreérteni, szeretem a tajikokat, mert tényleg vendégszerető nép, folyton meghívnak családjukhoz, inni, enni, teázni, még a legeslegszegényebbje is. Márpedig abból itt van elég, több mint gondolnánk. Akár megkockáztatom azt a kijelentést is, hogy rosszabbul élnek, mint az afgánok.
Dushanbe reptér –Mivel a vízumot meghatározott napra adjak ki, 45 nap, de 30 nap után 25 dollárért regisztrálni kell, mivel nem akartam bukni egy napot sem, így este 23 h-kor, amikor megérkezett a gép, leültem a váróban. Már minden turista elment, már minden vámos határőr hazament, zárják a repteret, én meg ülök a váróban. Az utolsó határőrnek elmagyarázom azért nem indulok; mert várom az éjfélt, hogy másnapi belépő pecsétem legyen. Végül kiegyezünk, hogy ő hazamehet korábban, csak át kell pörgetnie a pecsétet a következő napra. Végül megteszi. Igaz, amikor már az utcán sétálunk, baksist kér. Felajánlottam egy összeget, de kevesellte, így ennyiben maradtunk, harag nélkül elvaltunk.
DUSHANBE
Kint a városban az egyik bolt előtt a rádióból a Modern Talking 85-os slágerei szólnak a tranzisztoros rádióból. Időutazás… és tényleg a szovjet- gorbacsovi időkben találtam magam. Régi orosz járművek dominálják az utcaképet – Moszkvics, Lada, Volga, néha Zaporozsec – és itt mindenki taxis, akinek kocsija van. Az emberek éjjel isznak az utcán, lepukkant épületek körben…és a repülő gyakorlatilag a belvárosban landol. Igaz elég ritkás a forgalom. Nos, egy épülő házban húzom meg magam éjszakára szúnyogokkal egyetemben, mert a parkban alvást ellenjavalták a helyiek. Bűnözés létezik itt is.
Másnap gyönyörű napsütésre virradtam. Körülöttem trolibuszok, magas fák, sugárút. Buszon segítőkész emberek. Máris kaptam egy meghivást éjszakára.. Két nő volt.. Ja, na azért ne induljon el a fantáziátok, mert OK Teréz anya nővérei voltak, Etiópiából. Meghívtak, hogy nyugodtan aludhatok a központjukban. Lám van egy igazi, élő, álszent-mentes irányzata a kereszténységnek. (Az is igaz, hogy az katolikusok Anyaszentegyháza nem is támogatta annak idején Teréz anyát missziójában!)
The river filling up the lake.
Aztán sétálok Dushanbe egyetlen főutcáján. Ez sugárút, fákkal, sok régi épülettel. Látok végül egy külföldi srácot. Ezt az öltözködésükről rögtön ki lehet szúrni, hogy ki a külföldi. Megszólítom, hogy helyi infót kapjak a Pamirról, trekkingekről, stb. Kb. tíz perc után eljutunk a: honnan jöttél -kérdésig, és kiderül, hogy Szlovákiai a srác. Innentől magyarul folytatjuk a beszélgetést. Ő is elhiv egy ingyenes szállásra. Van az orosz autóstopposoknak egy klubja, Avp.travel.ru. A világ több helyén bérelnek 4 hónapra helyet, ahova az összes stoppos beérkezik, aki errefelé utazik. House for all. Ez egy nagyon élő kommunává válik, és a legjobb információ forrás a független utazóknak. Az itteniek sok országból jöttek, mindenhol jártak többnyire, másztak, stoppoltak, és az összes vízum és határátkelési sztorit meghallgathatjuk Dél Afrikától – Kamcsatkáig. Rengeteg érdekes ember gyüjtőhelye egy ilyen ház, jó közösségi érzés van itt, érdekes emberekkel.
Végül nem itt alszom, hanem az eredetileg lebeszélt francia vendéglátómnál. Ő klasszikus inyenc a zenében, hajdan volt kalandozó, aki még lelkében utazik. Elmegyünk teniszezni. Este a kertjében kivetítőn filmet nézünk, jókat eszünk…
Másnap találkozom ‘hazánkból’ ideiglenesen külföldön ’tartózkodó’ magyar párral, akik önkéntes száműzetésként Tadzsikisztánt „választották”. Nekik ez kevés fizetést és rossz körülményeket jelent, mert ugye a vizekben bővelkedő fővárosban jórészt nem iható a víz. Az áramellátás is rendszertelen a hálózatban, így a téli mínusz 30 fokban lehet dideregni a hálózsákban. Mindezért cserébe olyan munkákat lehet végezni, aminek látszata kevés, a helyi élő erők nem tudják felszívni azt a tudást, amit kaphatnának. Mintha egy Comodor gépen akarnánk futtatni egy complex programot. Rengeteg ország önti a pénzt a fejlődő világba, elég sikertelenül. Nincs meg az infrastruktúra és a képzett humán erőforrás, akik képesek ezt hatékonyan felhasználni. Én már öreg vagyok az ilyen önfeláldozáshoz. A tanárokat is mindig tiszteltem, hogyan is képesek egy többségében érdektelen diáktömeg előtt bármit is átadni. Szerintem a tanitás inkább a motivált emberek tovább irányítása -igazgatása kell legyen.
Vissza Dushanbe- ba.
Szóval egy dinnyézős, borozós estén eszmét és tapasztalatot cseréltünk, és megbeszéltük, hogy majd Közép Ázsiában valahol újra összefutunk. Inshaalah. Hétfőn megpályáztam a Kirgiz vízumot, mely 50 dollár lesz, két hét alatt kész, árból nem, de időből tudtam alkudni. Így már péntekre kész lesz.
Addig irány észak és a Fun Mountains! Elindulok, a nagy 3400 méteres Shakhristan és az Anzob hágókon kell átvergődni túrám során, mert földrajzilag elválasztott területek lettek, egy országba gyúrva itt is. A határok mesterségesen lettek megteremtve Sztálin alatt (értsd a történelmi főút a síkságon, a mai Üzbegisztánon vezet keresztül, ami manapság problémás terület e miatt az etnikai megosztottság miatt.).
1929- ig Tajikisztan autonóm terület az Üzbeg köztársaságon belül! 1 millió ember kellett az önálló státuszhoz. Egyszerűen a Khojand régiot hozzácsapták üzbégestől, így önálló köztársaság lett. Ez egyben kompenzació is volt, hogy Bukhara és Szamarkand környéke üzbégek kezén maradt. Sztálini „szarkeverés”.
Végül egy Afganisztánban szolgáló helikopter pilóta vesz fel, érdekes ées intelligens ember. Másolok neki is filmeket, amíg zötykölődünk a földúton. Van egy nagy 5 km- es alagutjuk is, amely hivatott lerövidíiteni az Anzob hágon való átkelést, amit az iraniak készitettek nekik ajándékba (tajik nyelv a farszibol eredt), de a technikai bravúr elárasztódott vízzel. Sebaj, ajándék lónak nem kell nézni a fogát, csak másik kivitelező után kell nézni. Lám Kína itt is kéznél van, segít, és az meg is lesz épitve. Lesz is ára, kínai termékek formájában. Addig pedig marad a pár órás kitérő a 3-4 ezres hágókon keresztül.
Stoppal megyek itt is, de hát nem egyszerű, mert ugye annyira mohó-korrupt állami- maffia ország, hogy 10 km-enként van egy rendőrposzt, és minden autót megállítanak a rendőr -ruhába bújt állami rablók, akik 1-2 dollár összegre levesznek minden autóst!! Ez a khojand-ig tartó 300 km- es úton 3o dollár összeget jelent, miközben egy tanár havi keresete 70-100 dollár körüli itt is! Plussz még autónként útdíjat is kell fizetni. Ráadásul elég hosszan rossz minőségű a földút. Így ingyen senkit sem visznek el szívesen.
Percenként 5 autóval számolva ez nem is olyan rossz kereset. Így az államnak gyakorlatilag rendőrségre költenie sem kell, sőt esetleg még ők tartják el az államot, lehetővé teszi számukra a szabad rablást. Egyszerűen csak nem értem, hogy miért fizetnek az emberek! Mindenkinek szabotálnia kellene, és akkor nem tudnak mindenkit megállitani, ekkor 10-20 percig vizsgálnának egy autót, és elbuknának 50 autót fizetéstől. Ez a nép is birka, behódol bármi rendszernek, elnyomatottságra hivatott. Mindenki arra hivatkozik, hogy nem jól van ez, de legalább nincs háború. Elviselik a totalitárius állami maffiát.
Milyen a polgarháború? Ami a fővárosra és a környékére korlátozódott pár évig. Mindig az afganok jutnak eszembe, hogy ők mennyivel karakteresebb nép, sokkal egyenesebb, van tartása, képes meghalni vélt vagy valós igazáért. A rendőr ott nem is állitja meg, éa vegzálja őket feleslegesen, nem azért van ott. Van egyéb dolguk, túl kell élniük a holnapot. Máar majdnem azt mondom, hogy afganisztánban egy működő rendszer van. Majdnem. Csak pont a karakterességük miatt nem kormányozható az ország. De ez egy másik történet, erről már írtam.
Volt, aki úgy jellemzte a tajikokat, hogy tekintélytisztelők, ami az én olvasatomban megalázkodó, alávetett, alávethető népet jelent. Van, aki azt mondja: udvarias nép, nálam ez pedig őszintétlent jelent, aki nem mer konfrontálódni és inkább elodázza a probléma megoldását. Továbbra is hangsúlyoznom kell, hogy szeretem őket, csak nekem mások a karakterbeli prioritásaim.
Khojand (Leninabad) észak fővárosa, a leggazdagabb országrész, Fergana völgy folytatáasa, üzbegekkel, és termékeny terüuletekkel. Nem különösen érdekes a város, de van Lenin sugarútjuk, illetve nagy Lenin szobruk is. A város volt nevéhez hű képet ad a szobor. Pár szép épületük van, a mecset és medresze, sarló és kalapácsos emlékmű, illetve az élő bazár, a várost átszelő széles sugarút teszi változatossá kiülős étkezdék zenéivel. A vármaradvány ma múzeumkéent funkcionál, ahol a 2.vh blokkban volt egy illusztració, térképvázlat, hogy a vörös hadsereg hogyan kebelezi be Németországot. Aláírásként pedig a Barbarossa terv volt írva. Kis képzavar. (mármint annak, aki még emlékszik történelem órákon hallottakra)
Visszafelé stoppal, Lakat nevű falu is útba esik. Aztán Panjikent felé veszem az utamat, de pechünkre lezárták a hágó felé vezető egyetlen utat. No persze a tíz kilóméterenként sarcoló rendőrök nem szóltak volna az autósoknak, hogy délutan 5-ig az út lezárva, mert ugye nem azért vannak, hogy védjenek és szolgáljanak. Foleg nem arra, hogy informáljanak. Így a hegy tetején a semmiben kell eltöolteniük 5-8 órat az utazóknak, fuvarozóknak. Volt, aki reggel 8 h óta várt, mert éppen aszfaltoztak. A világ legtöbb helyéen ezt éjszaka, vagy részleges lezárással oldjak meg, de itt holisztikusan nem tudnak gondolkodni. Ezek után azt is el tudom képzelni, hogy a polgárháború azért ért véget, mert elfogyott az ember, vagy mert elfogyott a lőszer, vagy egyszerűen már senki nem sponzorálta Nos sikerül a következő 50 km-ig eljutnom a hegyek felé, Sing falujához, ahol már rámesteledett. Meg is hív magához az egyik utas vendégségbe. Áram nincs itt sem, de kedves vonzó kis falu, éppen a Ramadan megtörésére érünk haza. Jó étvággyal eszunk, a fő bölcs-öreggel beszélgetünk. Ők kiváncsiak, foleg a vallasi ügyeket illetően.
Megkapták gondolataimat, ami nekik elég meredek. Így maradtunk a klasszikus kérdés sornál, azaz mindenki a liszt árát kérdezi. Panaszkodnak, hogy a liszt megdrágult tavaly óta. Főleg most, hogy egész Oroszországban bozóttüzek tüzek égtek, és így a termés megsemmisült. Ezért az árak a kereslet kínálat torvénye alapján felfele mennek. Meg amúgy is felmennének, ha van inflációjuk. És van. Nekik a lisztkérdés az komoly létkérdés. Tényleg meg tudom érteni keserűségüket.
Másnap viszont minibusszal mentem az elágazásig, hiszen erre már magánautó gyakorlatilag nem létezik. Igen. Tajikisztán szegény ország. Sok kis lepésben jutok el végül a 7 tó régiójához, Marguzor lake-hez, (tóhoz) ahová egy épülő aranybánya felé tartó teherautó vesz fel. Szép a táj, semmi jármű, nyugalom. Innen már gyalog indulok felfelé. A völgyben, mint 0. napi túra, 6 óra alatt fel is ehet érni a 7. tóig. Szóval elénk, kék színű tengerszemek mellett kaptatok 2400 méter magasságig, szerencsére egész napos idővel kombinálok. Felejthetetlen szépségű a táj alant, letekintve és körben. Este az egyik faluban öregek invitáltak meg aludni. Napnyugtakor az egyik ház elé (a mecset) kiáll az öreg, és kikiáltja az Allah Akbart. Nagyon meghitt. Ilyen lehetett ezer éve is, igazi időutazás. Aztán begyújtanak a kályhába, teát főznek, valamint elfogyasztják a mindennapi kenyerüket teával, vajjal. Most ősz lévén egy kis sárgabarackkal színesítik egyhangú evési rendjüket. Hát az biztos, hogy nem változatos a kenyér-teával minden nap. De az a kedvesség, ahogy megosztják azt a keveset, és ahogy tisztelik azt a keveset az tényleg meghatott. Valahogy hiányzott belőlük a mohóság, ami olyan szép ebben a kontextusban. Amit Isten adott azt egyszerűen elfogadják. Mert ugye haladás, életszínvonal emelkedése csak plusz energia befektetéssel lehetséges. Igaz az is, hogy itt azért a körülmények szűkösek, mind a klíma, mind a földterületet illetően. Tehát elég küzdelem életben maradni ilyen körülmények között, ahol a tél 9 hónapot tart.
Az ország bürokráciája is lassan őröl, mert még mindig jelölik a térképeken Marx, Engels és a Lenin neveit a csúcs elnevezéseiken, 7000m magasságokkal. Aztán pechűkre megtaláltak egy még magasabbat, 7400-as csúcsot. Gondban voltak, hogy azt hogyan nevezzék el, mert mi lehet Leninnél nagyobb???.. Emiatt lett Peak Kommunizma, azaz kommunizmus csúcs, az ország legmagasabb pontja. Elég ötletes, hiszen ki jutott el a kommunizmusig?? Kevesen.
Orosz autóstoppos ismerőseim viszont megmászták ezt a mászás szempontjából legegyszerűbb 7-ezres csúcsot. Igaz eltartott nekik 28 napig, mert várták a jó időt a csúcsmászáshoz. Egyébként az 5 ezres alaptáborig helikopterrel is fel lehet vitetni a csomagokat, felszereléseket, 3 euro /kg- ért. (ha valakit érdekel.)
Fun mountains túra.
A második napi túra már 14 h fel- levándorlást jelentett. Nem kevés itt 3 ezres magasságokban napi 1 km (1000m) szinteket felküzdeni. Hajnalban gondoltam, hogy az első szakaszra bérlek egy szamarat. A 3 órás szamárháton megteendő útért 30-40 dollárt kérnek a helyiek, miközben a havi átlagkereset az országban 100 dollár. Tajikok barátságosak?? Háát? Igen, aki nincs kapcsolatban a turistákkal, az még igen. A többi hiéna. Így elállok a lustaságom általi megkísértéstől, és marad a gyalogos kaptatás felfele a zsákommal. Átkelek a Tavasang hágón keresztül, 3 400 méter, több órán keresztül, meredeken felfelé, A rossz térképek alapján csak saccolom, melyik lehet a hágó. Aztán a hágón újfent saccolom, melyik út lehet lefelé… hát ez egy ilyen sport.
Turistáknak való jelölések természetesen nincsenek, ha tévedek, fél napot is veszíthetek, no meg rengeteg energiát, hogy visszamásszak megint 6-700 métert. Pár óra lefelé caplatás, aztán szerencsére belefutok egy pásztorba, aki meghív enni (kenyér, kefir, vaj), inni (tea), és eligazít az út helyes folytatásról. Beszélgetek velük oroszul, kiderül, hogy nem is olyan szegények ezek az állattartók, mert egész jó pénzeket kapnak, az állatokért Gyakorlatilag nem kerül nekik semmibe, hiszen a természettől veszik el a füvet, csak ki kell várniuk, hogy megnőjenek. Igaz 3 hónapjuk van erre. Aztán hó fedi a környéket.
Aztán a Munora hágó van még hatra a mai napon. Újfent 700 méter felfelé, 3 500 m-es hágó, így a másik pásztorfaluban csak egy teára maradok, és már megyek is felfelé, hogy még sötétedés előtt alacsonyabb szinten aludhassak, mert ugye az éjszakák nagyon hidegek..
A csúcson gyönyörűen belátni a környező 5 ezres havas csúcsokat. Teljesen térkép e táj… Ezért érdemes erőt kifejteni és izzadni. Ezt csak az tudja, aki már megmászott hegyeket. Sajnos már sötétben érek le a következő völgybe 14 órai folyamatos menetelés után, amit a szintemelkedések tesznek igazán nehézzé. Megint pásztorokba futottam, ami abból a szempontból szerencsés, hogy nem a farkasokkal és a medvékkel kell együtt aludnom éjszaka. Mint mondták, van, de ritka. Ja és persze kapok megint teát, kenyeret, joghurtot és vajat. Jómagam pedig cserébe a csoki, keksz, méz, sajt készletemet osztom meg velük.
Érdekes egyébkent, hogy Közép Ázsiában gyakorlatilag nem készítenek sajtot!!!! Pedig kézenfekvő lenne, mert esszencia, eláll, nem kell tárolóedény neki, mint a kefirnek, stb. Gyufájuk itt nedves, alig működik, így odaadom, nekik az öngyújtómat Miért nem jut eszükbe inkább azt venni?? Megválaszolatlan kérdés marad továbbra is előttem..
Frissen fejt tejet is kapok. Beterelik éjszakára az állatokat a kővel védett karámba, majd kis beszélgetés után mindenki nyugovóra tért. Itt csak az egyik 9 éves gyerek tudott oroszul, a többiek csak tajikul tudtak. Ide már a 70 év kommunizmus kísértetének lehelete sem jutott el, elfagyott és elfogyott útközben. Érintetlen világ. Csodálatos köztük lenni.
Másnap hajnalban indulok tovább elbúcsúzva vendéglátóimtól, az általuk mutatott úton. Fenyőfák, meredek hegyek, messze a mélyben rohanó folyó kísér utamon. Archa Maidan völgy, Idilli, de az ösvény persze újra eltűnt, (pontosabban annyi párhuzamos fut a hegyoldalban, hogy könnyű a nem jót választani) így megint meredek, laza talajon próbálok küzdeni az életemért. Szandálom biztos nem bírná a megpróbáltatást, így mezítláb mászok-csúszok. Pechemre volt, hogy esésem közben, kaktusz-szerű lebenybe tenyereltem, hogy teljes legyen a szenvedésem.
No, de rossz pénz nem vész el, és az eltévedésemnek egy hozadéka volt, hogy felfedeztem egy térkép által sem jelölt tengerszemet. Persze, hogy a térkép mit jelöl és mit nem, az teljesen esetleges. Hiába van 3 különböző térképmásolatom, mind a három mást mutat, de radikálisan. Szóval élőszóbeli hagyományra támaszkodom, és megyek, amerre mondják.
A gond csak ott van, hogy pásztorokba csak 5-6 óránként. Szóval megint dilemma, hogy bevállaljam-e a következő 3 800-m-es hágót, vagy megint leereszkedjek 2 500-m-re és az ott élő pásztorokat kérdezzem.??.
A helyzet az, hogy ha rossz hágót választok, akkor bukok egy napot, meg a hozza tartozó 13 óra gyaloglást és szintemelkedést. Vagy leereszkedem 800 métert, és ha pechem van, akkor vissza kell másznom ugyan ide, mert másik hágóhoz kell menni.
Ezeket megint csak azért írom, hogy legyen elképzelésetek arról, hogy milyen a 3. világban kirándulni terepen, illetve hogy milyen bizonytalansági faktorok vannak. Mennyire vagyunk magunkra és józan eszünkre hagyatva, hogy mennyi képesség kell a természettel való együttéléshez. Szóval, hogy nem is minden fenékig tejfel és nem post-card Picture, hanem izzadság és dilemma faktorai is vannak az utazásnak, kirándulásnak, főleg ha valaki egyedül vág neki..
Ezért szoktam azt mondani a velem utazni próbálóknak, hogy nem ígérhetek mást, mint amit Churchill égert a háborúban a népének (vért, könnyeket és szenvedést).
Az utolsó 3 800 méteres Dukdon hágó tetején, gleccser maradványon kellett átmennem a szandálomban. A hó mellé a szél is felkerekedet, minden ruhám felkerült rám a zsákomból.
De innentől már csak lefelé! kell tartanom! Az sem könnyű, főleg ha meredek, főleg ha már elcsigázott az ember fia. Egész este mentem lefelé folyamatosan, hogy ne fagyjak meg éjszaka. Két folyó torkolatánál beértem egy német csoportot, akiknek ez az 5. napi túrájuk, természetesen szamárral, vezetővel, szakáccsal. Ez nekem 2 nap volt. Más dimenzió.
- napra végre 5 órai séta után elértem az Iszkander kul-t (Sandor tó), amely népszerű pihenőhely, mert ezt a hatalmas tengerszemet csúcsos hegyek veszik körbe, ami visszatükröződik a türkizkék vízben. Fotogén táj, nem vitatható. Az elnökük is ide építtette az egyik palotáját. Lábaim megviseltek, élelmem fogyóban. Itt a 2 200 méteren már forró meleg van nappal, még pár óra gyalogolás vár rám, mire megkerülöm a tavat. Megérkeztem! Huh.
Itt is persze taxi maffia, elérhetetlen árakat mondanak, de legalább aszfaltút van, így azon indulok gyalog, mígnem egy szénát szállító teherautó vesz fel az első faluig. Tisztára civilizáció. Falu, emberek, bolt.
Dushanbe ismét (Sztálinabad)
Innen egy adószedő visz tovább Dushanbéba, aki éppen fenyegető körúton van. Figyelmezteti a falusi boltosokat, hogy már fizetni kellett volna az adót. (miért nem telefonon??) Szinten havi 100 dollárért dolgozik, de neki 2 állása is van, plusz a háztáji. Az országban a jövedelemadó 8%, de ezt amúgy sem fizeti az emberek 50%-a.
Így marad a vízi- energia eladása (ezért nincs áram az országban!), illetve a hegyekből a nyersanyag kibányászása, amire pedig nincs tőke. Emiatt külföldi (jórészt már kínai) cégek viszik a közvagyont, a föld kincseit, és indirekt adják a közpénzeket. Azaz köztünk maradjon, pénzeket. A tajik üzleti világ nagy része a nagyfőnök (értsd: a diktátor) és családi köre kezében összpontosul. Valaki nyitott egy trendi fodrászüzletet, amit gyorsan le is zsaroltak tőluk. Ha nem hajlandók eladni a főnök hozzátartozóinak, akkor valamilyen ürüggyel börtönbe vetik a tulajdonost. Hasonlóan járnak el a jogaikért kutatókkal. Drogot tesznek a kocsijába stb, és máris kivonták a forgalomból 5-10 évre.
A volt ellenzéki vezér is így járt, senki nem tudja, hogy hova s meddig tűnt el. Ja és a legnagyobb vicc, hogy a diktátoruk Nobel békedíjat kapott, mert ő került ki győztesen a polgárháborúból, azaz politikailag korrekten szólva ‘sikerült befejeznie a polgárháborút’. Vicces. Hát kíváncsi vagyok, hányan haltak meg?! De biztos vagyok benne, hogy voltak nagyobb kataklizmákat megoldó őszinte emberek a világon, akik nem kaptak díjat ezért.. Miért pont Ő?? Ennyire nincs közkézen használható politikus erre a díjra? Szomorú.
No, hát ezért az országból a ‘legtehetségesebb’ (illetve tisztánlátó) emberek már disszidáltak, illetve Oroszországban dolgozik az ország másik fele. Azok, akik többet éreznek magukban annál, hogy itt maradjanak 150 dollárért dolgozni. Ők adják a GDP jelentős részét, fizetésük hazautalása révén. Kevés ország van a világon, ahol a lakosság fele külföldön dolgozik.
Így a diktátor kiépíthette a saját állami maffiáját, mert nem maradt konkurense. Maradt az országban az alkalmazkodó, megalkuvó, korrumpálható emberanyag. Tipikus esete az elnyomható, karakter nélküli népnek, mint már fentebb említettem..
Itt tudatilag még a múltban élnek; meg tán a szovjet idők előtt. Avicenná-ra büszke Tajikisztán, hogy itt született, igen a 13. században! Azóta senkit nem tudtak felmutatni a béke Nobel díjas diktátorukon kívül. Az oroszok ide is, mint civilizátorok érkeztek. Amíg itt voltak, volt is fejlődés. Ők voltak a civilizátorok. Megint fura ezt az Oroszország ügyet Kelet- európai szemszögből leírni, ahol a szabadságharctól kezdve nekünk inkább a haladás kerékkötői, a szabadság eltiprói voltak.
Láttam kortárs festőktől pár érdekes képet, tehát azért van még spirit, csak tér nincs a megnyilatkozásra. Az ország még nem kész rá, hogy művészetekkel foglalkozzon, hogy műveseket tartson el. Az operaház (természetesen zárva) előtti tér jobb híján gyerekek társas játszóterévé vált. Tajikisztánban ilyen a magas kultúra, ez is az oroszoknak épült anno.
Érdekes, hogy az éttermekben fel van tüntetve a menükártyán, hogy mennyibe kerül, a pohár, a tányér használata stb! .Ha összetörted ennyit fizetsz majd érte. Vicces mi? Illetve hangosan szól a zene, hogy te egyél, és ne dumálj étkezés közben.
Az országban szinten még nem sikerült 80 és 92- es benzinnel nagyobbat előállítani, mondom időutazás Közép-Ázsia.
Nincs is jobb, mint a ramadánt (napi éhezés vallásosaknak – böjt) megtörni egy saslikkal. Ahogy itt szokták! S erre mondják az emberek, hogy a Ramadán jó az egészségnek. Mindig ezt hozzak fel érvként a kérdésemre. Ez után kérdezem tőluk, hogy ha olyan jó, akkor miért nem tartják egész évben, és minden nap?? Kérdésem után ők is elmosolyodnak.
Laktam az orosz autóstoppos klub szállásán is. (avp.travel.ru.) Minden évben bérelnek egy házat a világ különböző pontjain, és az összes autóstoppos ott tud megszállni, élményt cserélni. Kommuna élet van itt. Együtt főzünk, eszünk, közben reggeltől éjszakáig záporoznak a mesélt történetek. Van itt lengyeltől, beloruszig minden szláv nemzetiségű, no meg jómagam. Egyik estére szereztem projektort, így a kertben tarthattunk diavetítést 45 embernek a Kommunizmus csúcstól a pápuákig. Fantasztikus csapat, oroszul tudóknak, kincsesbánya az a tudás amit ezek az emberek felhalmoztak. Anton Krotov alapította, aki azóta már vagy 40 útikönyvet írt és stoppolási tanácsokat könyvében. Az ő életformája is az utazás, de meg csak 45 országban járt. Mint kiderült, én vagyok az egyik veterán, legtöbbet utazó és magyar, a magam 7 éves utazásával és 120 országával. Hm, öregszem.
Pamír
PAMIR hegység
A fővárostól a Pamír legnagyobb városkájáig, Khorog-ig a távolság csak kb 500 km, de eljutni oda legalább 20 óra utazás jeepel. A Pamír highway-t 1934- ben fejezték be a szovjetek. Osh városát köti össze Dushanbéval, és mint utánpótlási utat építettek a keleti végekre. Pamír highway szóból valószínűleg nem az autópálya jelentést kell meghallani, hanem a szó szerintit, miszerint magasan futó út. A Pamírban 3-4 ezres hegyeket mászunk meg, de a minőséget tekintve, bármelyik nemzetközi rallyt próbált embert megrázza. Szó szerint, hisz az aszfalt inkább ritka kivétel, amely még az Afganisztánba tartó orosz tankok alatt ott volt, mert ugye abból a célból építették. Mára az élet útjává vált Kina-Kigriz-Tajik országok között. Ezen utakon keresztül az élelmiszer bejuthat az országba, de kínai kacat is.. A feltételes mód és a kijelentő mód helyénvaló n ebben a kontextusban.
Egy érdekes sztori. Amikor a sofőröm megállt enni egy boltnál, a kereszteződésben láttam két stoppost. Odamegyek hozzájuk érdeklődni, milyen a stoppolás a Pamirban?, Az egyik gyerek csak néz, nézeget, és azt mondja. Nem Magyarországról vagyok?? De igen. Akkor én téged ismerlek!! – mondta. 2 evvel ezelőtt találkoztunk Yazd városában !! Kicsi a világ. Egy lengyel utazó ismert még fel, akivel Iránban találkoztunk 20 percre.
Egy értelmes, ügyvédnek készült kamionsofőr vesz fel éjszaka egy rendőrblokknál. Egész éjjel rázkódunk, fel- le, jobbra- balra. Másnap megálltunk kerekeket ellenőrizni, addig gondoltam könnyítek magamon kicsit. Félrevonultam az úttól, de nem messze. Amikor már dolgom végeztem, észrevesz a sofőr, s elkezd kiabálni, hogy mi-na, mi-na! – Na mi?? Mii??? Mina?? Mit mond? Mi az öve?? Aztán leesik a tantusz, és megértem, hogy mina = mine = egy aknamezőn vagyok.
Taposóaknák hazája a határsáv, s mindez azután, hogy már elhagytam Afganisztánt. Régebben láttam a Beyond borders című filmet, amiben láttam ilyen területet. Hat igen, az út a határt jelentő folyó mellett fut több száz km- en keresztül, de miért pont ott van aknamező ahol dolgom végeztem?? Egyébként végig gyönyörű az út, bár néha járőröző gyalogos határőrök tűnnek fel, de gyakorlatilag még így is a drogcsempészet megakadályozhatatlan, különösen ilyen elhagyatott szakaszon. Ebből él az ország másik fele. A maradék lakosság meg vegetál, túlélésre rendezkedett be.
Nemrégiben esőzések, voltak, rengeteg hidat elmosott a hegyekben. Egy hozadéka volt számomra, hogy a megáradt folyó partján a hegyek visszatükröződései megragadják fotós tekintetetemet. Valóban gyönyörű az út, csak fájdalmasan hosszú.
Stein Aurél (1877) is megfordult erre, gondolom az ő nyomdokait követtem a Ghunt völgyben. Xung Zong és Marco Polo is járt ezen a környéken, továbbá még sok utazó, kalandor. Ők részesei voltak a great game-nek, amely az orosz medve és az angol birka lökdösődéséből alkotta a szót. Ez külön történet. De ki hallott a híres Charles de Ujfalvy antropológusról?? (Magyar-e??) http://hu.wikipedia.org/wiki/Ujfalvy_K%C3%A1roly_Jen%C5%91
Az ő kutatásaiból derül ki, hogy a pamíriak 38%- a szőke volt 1908 -ban! Kék szemű. Már megint Nagy Sándort és bandáját lehet felelőssé tenni a dologért, vagy a nem sokkal korábban arra hóditó oroszokat? Ki tudja? Azt hiszem a macedón ősök felmutatása vállalhatóbb a helyieknek. Ha valaki olvasgatásra adná szemét, akkor Robert Middletown – Huw Thomas: Tajikistan and the high Pamir c. egy kilós könyvet ajánlanám. Ez papír könyv.
Tajikisztánban gyakorlatilag 3 féle tajik nép létezik, Északiak, Dushanbé környékiek és a Pamíriak. Ez utóbbiak szívesen elszakadnának az anyaországtól, mert támogatást sem kapnak tőlük, vallásukban is mások, ismaili iszlámok. A nyelvük is teljesen különbözik. Pamíri nyelvek maguk is völgyenként különbözőek, ezért nem értik egymást.
Észak, Khojand környéke, mint a leggazdagabb vidéket, jórészt üzbégek lakják. Ők nem bánnák az önállóságot Míg a hivatalos főváros és környéke próbálja egybetartani a 7 milliós lakosságot. Egyébként is 2 millió közülük Oroszországban dolgozik, a másik 5 millió tajik a környező országokban, főleg Afganisztánban és Üzbegisztánban.
Ramadán – Még soha senkit nem láttam a Pamirban, aki tartja a böjtöt. Igaz ők az ismaeli irányzatot képviselik az iszlámban, ami elég liberális vállfajta a siita iszlámnak. Ok nem az a típus, akik megszenvednének, vagy meghalnának a hitükért. Az iszlám 5 pillére csak az építészetükben jelenik meg. Tény, hogy alkalmazott iszlám, mert a vendégszeretet az még alapeset. A kornyéken mindenki nagyon hálás a Svájcban élő vallási vezetőnek, Aga Khan- nak (kenyai ősökkel is rendelkezik). Rengeteg pénzt nyom a környékbe, (Afgán, Pakisztán és Tajikisztán pamíri térségébe) étel, oktatás, infrastruktúra fejlesztésére, kultúra megtartására. Gyakorlatilag úgy tűnik nekem, hogy ez a kortárs iszlám, de mivel Svájcban él, nem korrumpálódott annyira, ezért jut el a pénz a kiválasztottaknak.
Vagy afganisztáni drogpénzekből finanszírozza a fejlesztéseket? Habár ez utóbbit kétlem, mert ott a sunniták viszik a pálmát (meg a drogot) Továbbra is kérdésként merül fel, honnan finanszírozza az egészet, mert az ismaelita közösség relatíve kicsi, szegény területekről van szó. Sehol nincs domináns politikai erő, vagyis Igazi lúzerek szegények. De az Agha khan foundation kulturális hagyományok megőrzésében is szerepet vállal, weblapjáról le lehet tölteni tradicionális zenemintákat a pamíri térségből.; ( www.akon.org, www.iis.ac.uk ). Egész jók pld : Doulratman Hol, Zafar Ayubi, akiket útközben hallottam lejátszani kamionosoknál. Olyan jó, hogy itt nem nyugati zeneket hallgat egy átlagember, kicsit Bolíviában vagy Peruban érzem magam, ahol a tradícióknak még talaja van.
No, de a kérdéshez hozzátéve, találkoztam egy sofőrrel (igaz északról, a vallásos területről jött), aki szigorúan tartotta a böjtöt, és még 3-4 ezer méteres magasságban kiszállt dacolni az elemekkel és a hideggel, hogy Allah-ot dicsőíthesse. Kirakta a teherautó elé a kis szőnyeget, és a jeges szélben borongott. (borulgatott).
KHOROG A kereskedelmi központja a Pamír hegység nyugati szélén A várost 30 ezren lakják, 2 200 méter alacsonyan van, innen minden csak felfelé terjeszkedik. Nem egy nagy város, de az egyetlen jelentős központ, piaccal, tömegközlekedésre szánt minibuszokkal, illetve itt lehet felszerelni magunkat a hegyi túrákra térképpel, élelemmel, mert később már tényleg pár emberből álló falvak vannak.
Pamíri ház –általában az univerzum szimbóluma (ugye, mint az égbolt), tetején van egy kis ablak, sok elforgatott négyzetű keret felett. Három része (szoba, konyha, bejárat) szimbolizálja a 3 világot (állat, növény, ásványok). Az öt tartóoszlop Ali vallási vezető családtagjait jelképezi (bölcsebb interpretációk az iszlám öt pillérét látják benne, avagy az öt prófétát). Nyilván a legmesszebbre látók a korábban gyakorolt zoroasztránius vallás öt elem rendszerét látják meg benne. Hova ültetnek a házban, mint vendéget, annak is jelentősége van, melyik pillér közelébe kerülsz Mutatja a státuszodat. Aga khan kifüggesztett képe meg szinte kötelezően.
Botanikus kertjük is van Khorogban, de nem hajlandóak együttműködni a helyi kézművesekkel és az őket inspiráló NGO- val, akik keresik a természetes színezékeket adó növénytípusokat. Pedig tudható, hogy folyt ez ügyben ott vizsgálódás, de nem hajlandok megosztani az eredményeket velük. Ennyit az autoritásról és az együttműködésről az országban. Ezért maradi és nem halad.
Nem sokat időzhettem ezen az egyébként kellemes klímájú hegyeken a vízumom miatt. Így hamar elindultam a Wakhan völgyön keresztül, amelyik kb 200 km hosszú, de sok izgalmas látnivalóval. Magánautó szinte nincs, a jeep vagy minibusz pedig drága, ráadásul rossz autóval többe kerül ugyanaz az út! Logikus, ha kétszer annyit fogyaszt, akkor fizess kétszer többet! Viszont ha van választási lehetőség, akkor miért választják az öreg lerobbant autót?
Első állomásom a Garam Chasma hot Spring, magasan a hegyekben, ferfiak- nők külön időben mártózhatnak. Keresek egy mási forrást, de az kicsi lötty, ráadásul csak bőrhibás embereket latok. Ezért nincs sok kedvem velük ücsörögni ebben a vízben. Lefelé gyalog megyek az elágazásig, majd apránként tovább. Egy piciny faluban ér az este. Három házba is meghívnak éjszakára. Mindenki kedves, igaz látok utcai veszekedést is, de ugye az alkohol mindenhol rombol.
Ishkasim piac (afgán piac) a következő érkezési pontom. Kéthetenkénti szombati piac vonzza ide a látogatót. Ez egy sziget, az afgán határon, idáig átjöhetnek kereskedni a határ mellettiek, habár a piac nem több 10 perc körbesétálásnál. Viszont élő, érdekes, hogy mi minden kacatot árulnak és vesznek.
Yamchun erődje a közelben található,a 12. századbeli. Majd felkapaszkodunk a Bibi Fatima hot Springhez, amelyik állítólag a nőknek termékenységet hoz. Persze fantáziám beindul: biztos azért, mert tiszta a nő / férfi, és így szívesen hálnak egymással. Ennyi a csoda.
Vrang faluja még keletebbre van. Ott egy buddhista stupa együttes, zoroasztriánus tűztemplom, hermit (szerzetesi cellák), caves (barlangok), és pár vízimalom a látnivaló. Egy másik faluban egy kőre vésett solar kalendar. A temetőben érdekes, hogy a sírokra különböző vasdarabokat helyeznek, javarészt régi gépjármű alkatrészeket, csapágyakat stb.. Sokáig nem jöttem rá, hogy miért. De már tudom. Ha érdekel megírom e-mailben.
Langar falu – tradicionálisan kifestett házak a hegyoldali sziklakon. Több mint 6 000 barlangrajz látható, továbbá shoh kambari Oftab sírhelye, aki ide hozta az iszlámot.
Itt véget ér a völgy, semmi közlekedés nincs tovább. Innét 2-3 nap gyaloglás következik a hegyeken keresztül, a Karakorum highway-hez. Ismét szerencsém volt, stoppoltam négy német utazót, akik jeeppel tesznek párnapos körutat a környéken. Csatlakoztam a lányokhoz, fizettem a részem. Hiszen németek, önkéntesek. Egyébként itt dolgoznak különböző oktatási projecteken.
Felkapaszkodunk a Khargush hágóhoz (4 344 m. magas). Chokur- kul sós tónál találkozom egy orosz hátizsákossal, aki korábban szinten az autóstoppos házban szállt meg. Kicsi a világ, avagy Tajikisztán. Mindenki mindenkivel összefügg. Egy szál tornacipő, pici hátizsák, sőt még egy kamerát sem visz, de megmászik mindent, elalszik mindenhol, neki nincs hideg parája mint nekem, orosz medve nemhiába mondják az ilyen emberre.
Aztán elbúcsúzom a nemetektől, és irány megint egy hot Spring. Forgalom a Pamír highway-en gyakorlatilag nulla, mert a kínai kamionok (napi 15is jár erre,) nem vesznek fel utasokat, az egyébjármű pedig fehér holló. Végül étkezik egy UAZ. Amikor lestoppolok egy ilyen matuzsálem UAZ minibuszt, akkor mindig ott a dilemmám, hogy felgurul-e a hegyekbe?? Hol ragadunk le?? Avagy hallgassunk a helyiekre? (hol tegyenek ki, indul-e onnan marsrutka (kisbusz) egyáltalán, és ha igen mikor?) Nos, ez a járgány párszor leragadt, majd szerelik, beindul. Hátul a csomagtartóban rugdalózott egy szegény bika. Aztán 20 km után végleg feladja a sebességváltó. Ennek ellenére valahogy eljutok a következő településig.
Jelandy hot Spring. A főút mellett, szerencsére egy Niva autóba felvesznek harmadik utasnak, az első ülésre. Szemem előtt lebeg, hogy rövidesen a fagyos lábaimat már a kellemetes forró vizekben áztathatom. A településen lévő szanatóriumban együtt étkezünk egy spanyol csoporttal, infót cserélünk, majd elmegyünk az ingyenes forráshoz, ahová a helyiek is járnak.
Másnap hajnalban Turuntai –kulttól (kul= to) trekkingelek.. Kicsit szemerkél az eső, én pedig optimista vagyok. Nekivágok. Az út 6 óra felfelé menetben, miután megérkezek a tóhoz. 3 800 méter magasan, gyönyörű lecsiszolt kőformák, még a fű is zöld, de az olvadás miatt kicsit mocsaras a tó kornyéke.
A térkép megint nem igazit el, de jól saccoltam meg a következő hágót. A meredeken megint a laza talajjal küzdök. A szomszédos hegyek mögül a felhőkből következtetve vihar készülődik. Jön a vihar, rövidesen már dörög, villámlik. Szinte mellettem is csapkod már Félelmetes. Hát más választásom nem lévén, csak előre menekülhetek. De ne már, pont most? Itt a semmi végén csapjon agyon egy villám?? Na ne…!
Elkezd esni az eső, majd a hó, fúj a szél, küzdők az elemekkel, meg a magassággal, mert ugye oxigén ilyen magasságban már nem látja el úgy az izmokat sem. Felértem végre, de lefelé pedig olyan meredek az oldal, hogy mászni is kell. Ez az az út, amit a térkép jelöl. Hát más standardok, az biztos. Lejjebb mar csak eső esik, de átfagytam eléggé, így csak száguldok vagy 6 órát lefelé, egészen az első településig. Megváltás. Be is hív az első tanyasi ember, megkínál étellel, amelyet jó étvággyal elfogyasztok. Hálózsákomban is sokáig didergek, mire adnak még egy pokrócot. Életmentő volt.
Másnap a Shokh dara völgyön gyalogok vissza Khorog felé, kb 140 km maradt mögöttem.. Ez mind semmi ahhoz képest, ami az oroszokkal történt 10 nappal ezelőtt a Sarez- tó túra után. Mivel az eső elmosott egy hidat, ezért még 80 km-t kellett extra gyalogolniuk. Lake Sarez – víztározó –Hegycsuszamlás révén jött létre 1911-ben, 60 km hosszú, 550 m mély, amely ha kilyukad, akkor Türkmenisztánig elmos, elpusztít mindent az útjából.
De itt most süt a Nap, füves a rét, körben havas hegyek, piciny faluk. Iidilli kívülről; Itt élni már keményebb életforma, mert már a krumpli sem terem meg ilyen magasan, és a nyár olyan rövid, mint Finnországban.
Meglátogatom a helyi iskolákat is. Útba esett egy vár, mellette pedig egy természetes hőforrást láttam meg. Úgy tűnik mosdásra-egyenlőre nincs gondom. Aztán pont jött a hetente egyszer erre járó mentőautó az orvossal. Felvettek. Kiszálltam 40 km után Deruj falu közelében.
Durum- kul trekking – Egy másik tengerszemre vetettem szemet a térképen, amely csak pár óra trekkingnek tűnt. Szintén lélegzetelállító a völgy, kopasz magas, hegyes hegyek övezik, öntözésre szolgáló vízcsatornák az út mellett, mar évezredek óta látja el vízzel a hegyoldalakat.
A tónál összefutok egy öt éve Tibetben élő ausztrál párral, akik turizmusfejlesztésen dolgoznak itt helyi NGO -sokkal, filmet is készítenek. Nagyon konstruktív beszélgetést folytattunk Tibet ügyben. Ők sokkal optimistábbak, mint én. Az afgán útjukat törölni kellett, mert Amerikában valami idióta keresztény szektavezető Korán könyvégetést jelentett be, válaszul a meggyilkolt NGO-s munkások miatt. Erre persze a mérsékelt észak Afganisztánban is zavargások törtek ki. Hát tuti, a papot elküldtem volna Kabulba könyvet égetni, mert könnyű onnan USA-ból szónokolni. Nem látja be, hogy sok ember életét és munkáját is veszélyezteti egy buta, meggondolatlan tettel.
Estére egy helyi tanár hívott meg magához vendégségbe, aki nagyon felvilágosult volt, sőt még angolul is megtanult. Magától önszorgalommal, szótárból.!! Nagyon tisztelem az ilyen lelkeket.
Másnap elnéztem az iskolájába, ahol még Lenin idézetek ékesítik a folyosó falát. Na de tényleg, ebben az országban mindenki visszasírja a régi szép időket. Közelben volt egy vízesés is. Itt is a helyiek meghívtak teázni, beszélgetni, majd nekivágok újra gyalog a folyó mentén utamnak. Az idő is remek, útközben mindenki joghurttal, kenyérrel kínál, tényleg töltődőm lelkileg.
Roshtqala – vörös erőd. A legenda szerint annyi embert mészároltak itt le, hogy vörös volt a fala. Mára csak rom. Innentől ismét összefutok az ausztrálokkal, akiknek még van egy vizitjük egy másik hegyi faluba. Csatlakozom hozzájuk. Körülnézek a faluban. A helyi boltokban semmi használhatót nem kapni. De elvisznek egy szent sírjához, meg egy családhoz ebédelni. Innét tisztán látszanak a korábban említett évezredes öntöző és vízvezető csatornák a messzi hegyoldalakon.
Khorog ismét. Nagy szerencsére a nemzeti ünnepükre értem vissza a civilizációba. A parkban szavalóverseny, úttörők tánca, még népi táncokat is bemutattak. A városban kiöltözött árusok népi sapkákat és szőtteseket árulnak, a rendőrök készenlétben a zavargások ellen, habár maroknyi ember a világ végen nem fogja hatalmas urak hatalmát megdönteni.. Egy expat buliba is elhívtak, potluck party, végre ehetek finomakat. Rám fér.
Bartang valley – Geisev völgytúra. Az egyik német lánnyal elstoppoltunk a kb 100 km-re-északra fekvő völgyig, ahol szintén elmosta a folyó a hídját a minapi eső, így kalandos volt átkelni a folyó felett egy drótkötélen függő kis ládában. Itt is van 4-5 tó felfelé. Mi csak a harmadikig jutottunk 6 óra intenzív felfelé haladással. Pár házacska volt felfelé utunkban, amelyek szállásként funkcionálnak turistáknak. Ház mellett kis kert barackkal, közelben kaszáló és kis vetett búza. No meg a kristálytiszta patak, mely néha megbújik a sziklák alatt.
Az izgalmas út visszafelé volt, mert sötétben értünk vissza. Egy madzagon lehetett visszahúzni a ládikát, amit az erős szél összegabalyított, no meg a sziklák elszakítottak. Ezért megrövidült. Aki kalandtúrára vágyik, annak ez kötelező Indiana Jones gyakorlat.
Végül a Pamír Highwayen a Gunt valley mentén indultam Murgab felé. útközben egy esküvőre is behívtak, a fiatalok hogy a kulturális spektrumom teljes legyen. Szeptember közepe, a Ramadan vége. Ezzel beköszöntött a házasodási szezon. Utolsó őszi napot még kihasználjak a kerti mulatságra. Van élő zene, hangosítással, füvön ülő násznép, amint falatozgat, és az esemény jelentőségét mutatja, hogy gyümölcs is volt az abroszon. Igaz azt senki nem eszi, mert a hús a fő esemény. Na meg a vőlegény.
Aztán tovább indulok kelet felé., itt már ellenőrzik az útlevelet, az engedélyt, de tovább tudok menni.
Egy teherautós vesz fel. Üzbég, Kamazzal, és ezt mondta: – húsz éves a kocsi és még mindig ad egy falat kenyeret nekem. Aranyos. Koi Tezek hágón átvergődünk, 4 272 m. magasságban, földúton, de megint a fennsík méltóságteljes. Messzire tekintve a gyűlő vihar színeivel még misztikus is.
Alichur településig megyek vele, és már besötétedett, amikor ideérek. A vendégházban húzom meg magam, ropog a tűz, fagypont körül van kint, érezhetően beköszöntött az ősz szeptemberre. Házigazdánkkal falatozunk, beszélgetünk.
Masnap Bulun- kul tóig tervezem a túrát. Ez 16 km, és ismét szerencsém van, mert megy egy teherautó arrafelé a korábban lekaszált fűért. Hajnali indulás, fagypont körül a higany mérőszála.
A tó közelében levő pár házból álló település utolsó aktív napjait éli vélhetően, mert köszöntget a tél. Ropog a lábam alatt a deres talaj, ez olyan érzés és hang számomra, mintha friss havon haladnék, holott csak kiszáradt, ingoványszerű a terület. Hajnalban már befagyott pocsolyák is láthatók. Pár szépen díszített nemez kirgiz jurta is a végnapjait éli az út mentén. Kaszálás után visszaviszik ezeket Murgab-ba.
Nos, egyelőre ennyit, mert megérkezett az útlevelünk Európából, és indulhatunk Etiópiába!
Mindenkinek kellemes karneválozást innen a meleg és szárazság szítta Észak Kenyából.
Vandorboy, Gabor
2011 febr. 19.
p.s. – ja, hogy miért ennyi bürokrácia és határátlepő történet? Azért, mert ezt a köorlevelet sokan olvassák olyanok is, akik az utazók kasztjába tartoznak, és így nem kell tízszer megírnom ugyanazokat az információkat nekik. Elnézést azoktól, akik csak a belső utazásomra, vagy a történésekre kíváncsiak.
Miért ilyen hosszú a leírás? Miért próbálom átfedni minden általam látott aspektusát a kultúrának, ahol előfordulok. Ez egyben egy napló, amelynek rövidített változata fog könyvben testet ölteni, sok fotóval.
De lehet kommentálni, amit írtam, és lehet kérdezni. Ígérem, válaszolok.
2.rész. Kelet Pamír
Bulunkul – szerencsére, ahogy megérkeztem településre, rögtön meginvitáltak éjszakára. A faluban kis kemencékben sütik a kenyeret. A nők közösen mosnak, a férfiak a kaszálón dolgoznak, a gyerekek az iskolában ismétlik a tanultakat.
A jurtákhoz is elbarangoltam, amiben kirgizek laknak. Ott is megvendégeltek, beszélgettünk, sőt a gyerekekkel sakkoztam is. Elég bizarr, hogy az egyszerű életformába a kínált finomságok is előteremtődnek. Motiváltak az emberpalánták, csodákra képesek. Mindenki lovakon poroszkál, és gumicsizmában jár-kel.
Utána, mikor már felmelegedett az idő, elindultam a 4 200 m magasan fekvő tóhoz. Egy hőforrás is van a partja közelében. Jjól esik megint áztatni a hidegre keményedő sarkaimat. A víz éppen meleg, kint pedig fúj a szél. Napnyugtától a házban is csak hálózsákban léteztem.
Reggel, amikor elindultam mindenhol befagyott tócsák voltak láthatók. Fantasztikus formák, színek a tó környéken, öröm túrázni ilyen környezetben. Csak 36 km visszafelé Alichurig, ami napi járóföld A hátsó utat választom, ahol romok , hőforrás és egy gejzír is útba esik. Jól esik egyedül lenni a természettel, csönd, béke honol körülöttem, szemet gyönyörködtető a táj. Egyedülálló, boldogító érzés tölt el.
Aztán félúton járok, amikor felbukkan egy UAZ teherautó, benne német fotósokkal. Hurrá, mert ők minden érdekes helyen megállnak majd. Kiteszem ujjamat, fel is vesznek. Profik, a Nikonommal képtelen vagyok visszaadni azt a látványt, amit ők fotóznak, 500-as lencséikkel. Ez a profizmus. Ők rögtön a kocsiban le is töltik a laptopra, és ha nem jó, akkor újat fotóznak. Sok helyen megállunk. A Kelet Pamír már szelídebb dombokkal mutattatja magát, letisztult, megnyugodott formákkal, a színek napnyugtás meleg színek. Völgyek, folyók, kanyarok tűnnek el sorra.
Estére Murgabba erünk, ahol alig sétalok 50 métert a belvárosban, szembe jött egy ember, nézett, majd megkérdezte, hogy van e hol aludnom? 5 perc múlva már a házában melegedtem egy tea mellett. Közben mar készült a vacsora… tea, kefir, kenyér, a szokásos menü, krumplilevessel megtetézve.. Nem is értem, hogy itt miért nem esznek babot? Tápláló, könnyű szállítani, víz is van, de kiderül, hogy nincsen tüzelő főzéséhez.. Na, igen. Fák nincsenek sehol, kis bokorkezdeményeket gyűjtenek, de az pillanatok alatt elég. Teának jó , de hogy órákig főzzek a babot, arra nem. Foleg, hogy ilyen magasan a forráspont is alacsonyabb, soha nem készülne el.
Murgab – Pamír badakhshan része. Magassága 3 576 m, 310 km Khorogtól, de egy napi autózás után , a vad keletnek nevezném. Jórészt kirgizek lakják. Az utcaképhez tartozik az eldobott gumióvszer és a birkalábak is Másnap ellátogatok az iskolába. Sikerül bevásárolnom élelmiszert, de sajnos a 100 km-re lévő hőforrásokhoz már nem jutok el, mert ott is leszakadt egy híd. A földcsuszamlás pedig eltorlaszolta az utakat. Innen semmi más érdekesség nincs elérhető távolságra. Az egyetlen tömegközlekedés az az UAZ jeep, persze drágán mérve, több napra a legközelebbi rendes benzinkúttól is. Hideg van még nappal is, így ideje az visszaindulásra gondolnom.
Csakhogy itt 2-3-4 naponta indul egy, azaz egy UAZ minibusz. A vízumom két nap múlva lejár, ezért próbálom elcsípni a sofőrt, hogy a határig eljussak, ami 200 km távolság csak, de borsós 30 dollár az ára.
Alternatíva nincs, ezt belátom, amikor a városka szélén találkozom egy orosz lánnyal, aki mar két napja ül ott, és nem vette fel senki. Egy napot nekem is várni kell, de szerencsére van egy kőből épült jurta, kulturális központjuk, ahol a nő értelmes, számítógépe!! is van, amely napelemről!! működik, – na ebben biztos valami Eu szervezet keze van!
Nos, így filmet nézünk együtt. Ez az országrész már annyira elszeparálódott Tadzsikisztántól, hogy az órát is eggyel előre kellett állítani, a Kirgiz valósághoz mérten. A piacon teherautók konténerekből árulnak, ha nyitva vannak, de inkább akkor, ha valakiről tudják, hogy jön. Elég halott hely. Itt semmi nem terem, nem is értem miért élnek itt emberek. A gyümölcsöket szintén Kirgizisztánból utaztatták idáig A csokoládé konfettik pedig Oroszországból. Feltankoltam élelmiszerből, és másnap hajnali 5 -kor felvett a jeep, és indulás a határ felé.
Természetesen sofőrünk ilyenkor áll meg útközben tankolni, kereket szerelni, mert tegnap egész nap nem volt ideje, mert kőrözött a városban utasokért. Ez csak egy kis kulturális adalék.
A határhoz az Ak Baital hágón kell átvergődni. Ez 4 655 méter magas, és mivel magasabban jártunk, elkezdett esni a hó, szeptember közepén! Első pihenőnk Kara- kul tónál, 4 000 méteren volt. Ez a tó 10 millió éves, meteor vájta tó, érdekessége, hogy májusig fagyott állapotban van. A határ felé már mély hóban utazunk. Kyzyl art pass 4 282 m magasságban van. Csak minket-külföldieket ellenőriznek, belenéznek a csomagunkba. A többiek mind jó állampolgárok. Köveket keresnek a csomagokban, drágaköveket.
Most már értem, hogy amikor kirándultam, a helyiek miért kérdeztek állandóan, hogy geológus vagyok?? Mert gondolom, jórészt azok fedeznek fel helyeket a cégeknek feltárásra. Mert ugye az országnak nincsen pénze magának kitermelnie a kincseit, így főleg kínaiak jutnak az ínséges ipart kielégítendő ércekhez.
Az út jó része a Kínai határ mellett ment, végig kerítéssel, itt a világ leges- legvégén, szögesdrótokkal, aknamezővel. Kína nemrég vásárolta meg a hegynek ezt az oldalát, mert eddig a hegytetőn volt a határ. Rossz nyelvek, vagy jól értesültek azt mondták, hogy máris találtak azon az új szerzeményen értékes ásványi anyagokat. Kínaiak, nem buták. Hamarosan Tajikisztán is Kína része lesz, ahogy ez mar Burmával, Laosszal is megtörtént. Újkori gyarmatosítás.
Aztán 20 km senkifoldje következik, már az orrunkig sem látunk a havazástól, de legalább lefele tartunk.
Bor Dooboo – a határ Kirgiz része.
Természetesen ebédidőben érkeztünk, ami szent, annak ellenére, hogy napi három járműnél több itt nem megy át a határon! Semmibe nem kerülne az ott dolgozóknak, hogyha gyorsan elintézik az érkezőket, és utána nyugodtan folytathatnák étkezésüket.. De itt ugye nem a kutya csóválja a farkát. Így varunk a hidegben.
A vízumom másnap kezdődik, próbálom meggyőzni a határőröket, hogy üssenek be következő napi pecsétet. Rendesek, megértőek, de felhívják Osh-város hivatalát, hogy engedélyt kapjanak, de persze nem lehet, mert állítólag már csináltak valakinek ilyet, akit elkaptak egy városban.
Hiába kínálok alternatívát, hogy a következő falunál kiszállok, mert lehet, hogy két napig nem jön erre jármű, de nem hatottam meg őket. Mondjak, hogy holnap átmehetek, legyalogolhatok.. Ott toporgok a hóban a szandálommal, elképzelem az éjszakámat, semmi jó nem néz ki, meg egy szabad épületrész sincs. Az hogy megengedik-e, hogy ott aludjak a poszton, az kérdéses. De erre visszamutat a senki földjére, hogy ott van egy hotel, aludjak ott. Hotel?? A senki földjén?? Elég rossz vicc.. Semmi épületet nem látok, azt hittem csak viccel. De nem, mert kb 1 km-re tényleg volt egy ház, benne két fiatal lány és az öccsük, aki a yakokra vigyáz.
Hat igen, ilyen magasan az életet már csak ezek az élőlények élik túl, mármint a yakok. Nos, 2 dollár összegért lehet ott aludni, ennivalót is adnak, no meg van kályhájuk, illetve elektromos áram!! Civilizáció, itt a világ leges- legvégén! Tajikisztánban még a fővárosban sem mindig van. Itt pedig mindig. Sőt még a mobil hálózat is működik. Az egyik lány nagyon szép, van is sürgés-forgás körülötte, jön az összes kiskatona melegedni.
Az egyik rokon katona egész értelmes, minden témában érdekeset mond, tud érvelni és indokolni. Elég jó bemutatkozás ez az országnak. Örülök, hogy megérkeztem, pihizek, olvasok, de mindig jön valaki beszélgetni, tea folyamatosan van, duruzsol a szamovár, meleg érzetet ad, készítik a ghi-t, szól az egyetlen CD. Nézem a kinn fázó kutyát, a békésen hulló havat, a végtelen csendet és az örökké valóságot.
Másnap délután szerencsére jött egy üres teherautó, amely szenet fog hozni visszafelé fuvarként. Ők felvesznek emberi összegért a maradék 40 km-re lévő Sary Tash-ig, aminek nem vágtam neki, mert ugye a szabdal nem jó a hóban. Vizes lesz a zokni is. Így kivártam, írogattam, olvasgattam, élveztem a semmittevést, ami az intenzív egy hónap után azért jól esett.
Így talán magyar honpolgárként csúcsot döntettem a földi senki földjén eltöltött idő tekintetében.
Nos, ennyit erről, remélem inspiráltam sok embert, hogy ellátogasson ebbe az országba.
HOZZÁSZÓLÁSOKRA próbált válaszaim:
Említettétek, hogy miért foglalkozom olyan sokat a politikával? Miért ezt veszem észre? Mások a szőnyeg mintáira emlékeznek, nyilván ők ehhez értenek. Én meg semmihez, így ezt latom meg.
Én sokkal szívesebben veszítem energiáimat felfelé kaptatva egy hegyre, mert tudom, az egy megváltoztathatatlan valóság, és tudom, hogy ez ezzel jár. Viszont az emberiséget, mint értelmesnek nevezett lényt, próbalom ebből a szemszögből szemlélni, és nem értem, hogy ha valami mehetne egyszerűbben, jobban, ésszerűbben, miért kell emberek sokaságának szenvedniük értelmetlen törvények és rendszerek alatt?! (mert nem értelmes sokaság) Értelmes lényeknek kellene lennünk. Mennyivel más lenne az élet. Azt próbálom tudatosítani, hogy az élet milyen szép és gyönyörű, és erre jön a képbe az ember az általa jóváhagyott társadalmi törvényekkel, elvárásokkal stb, ami teljesen ellene van a józan észnek, s nekem, mint embernek is fölösleges szenvedéseket okoz. Neked is, biztos vagyok benne. Létrehoztunk egy komplex struktúrát, amit nem tudunk kezelni. (na, most nem akarok megint belemenni, hosszú lenne). Persze, nem kérdőjelezek meg mindent, csak piszkálom azt ami (szerintem) nincs jól. Szóvá teszem, ilyen vagyok. Nem szeretnék olyan utazó sztorikat írni, ahol mindenki mosolyog, mindig sut a nap, egymásra borulnak boldog családok, és jókat esznek. Erre van a fejlett letelepedett élet, szappanoperák, Mc Donaldsek, Mátrix. http://www.youtube.com/watch?v=DC78wv8h-m0
Lehet élni ilyen valóságban is, nem vitatom, Kényelmes állas(üulés)pont, de erre én nem vagyok alkalmas.
