2004. A bátyám jött ki értem a Ferihegyi repülőtérre, de még Jakartából írtam neki, hogy az érkezés után csak 1 órával jöjjön értem, mert tudtam, hogy ahányszor visszajövök Ázsiából, a vámosok mindig darabokra szedik a csomagjaimat. Látszik, hogy én nem e világból való vagyok. Nem ide való vagyok. Kénytelen vagyok megszokni a megszokhatatlant?
A vámossal kellemesen beszélgetünk, amíg nyitja a csomagjaimat. Tudtam. Látja, hogy nem drogcsempésszel van dolga, de ennek ellenére, amikor egy korallnak látszó tárgyat talál az egyik zacskóban, felcsillan a szeme, majd büntetőeljárást akar indítani ellenem.
Természetkárosítás, 1 év börtönbüntetéssel büntethető. Lelki szemeiben más csattan is a bilincs… Hiába érvelek azzal, hogy a tengerparton tonnaszámra találhatóak ezek a tenger által kisodort törmelékek, darabkák, (kb. 2-4 cm-es koral darabok az Andamán szigetekről) ez nem hatja meg. Melyik út vezet Budára??
Welcome to Hungary! Ez a magyar valóság. Egy óra hosszat beszélgettünk, majd nem volt képes átsiklani ezen a félmaroknyi ajándékon, és elővette a másik a hivatalos arcát. Ebben csak az zavart, hogy kétszínű. Vagy legyen végig következetesen hivatalos és szigorú, vagy ha jópofizott, akkor ne akadjon meg az ilyen apróságon. Hívta a főnökét, aki jófej volt, hisz nem egy letört, vagy a boltban vásárolt hatalmas koral rózsa volt, hanem tényleg törmelék. Ezután megállapította, hogy ez szivacs, mehetek.
Huh. Utána megint kezdett hizelegni a másik vámos. Már forog a gyomrom hova kerültem!.
Indulnék rögvest vissza Ázsiába.
Welcome to Hungary!
Az első napokban még turistaként sétálok Budapesten. Az eső esik, hideg van. Szürkék és üresek az utcák. Ahogy az emberek is. Rohanó emberek és villamos után futó nyugdíjasok. Már nekik sincs idejük?
Türelmetlen apa gyermekével, s az utcán tapinható a feszültség.
Lerobbanó villamosok, benne lerobbant emberek. Próbálnak elegánsak, divatosak lenni, de a jóhiszemű avíttság érkezik el hozzám. Próbálnak mást mutatni, mint amik.
Csupa lehangolt ember. Hol a belső mosoly?
Homelessek fekszenek a kapualjakban, miközben a család és szeretetet tettük ki a párkányra. Mi beszélunk erkölcsről, és mi vagyunk a világ csendőrei. Quaianoquatzi. Kizökkent világ. Felfordúlt világ.
Én is hontalannak érzem magam, s itthon igazán. Ennyire a tudat határozza meg a létet. Az utazáskor vállalt hontalanság, a szabadság. Itthon, mikor nem érzem magam itthon, rabság. Ez az én nemzeti dalom.
Ázsiához képest Budapesten kevesebb autó van az utakon, de itt mégis anyáznak mellé. Tudjuk, mindenki hülye.
Nem is csodálom. Én most koncentráltan kapom a hatalom packázásait, melyet el kell viselni, vagy akkor én is megőrülök. Szembesülni kell a banki pénz eltüntetéssel, mely akkor érdemel ki egy számlatulajdonos, ha hosszú ideig nincs számláján pénzmozgás. Ennyit ér egy szerződés Európában. Egyoldalúan felrúghatják.
S ha valaki netán poggyászbiztosítást köt, akkor biztos lehet benne, hogy a biztosítok olyan szerződést iratnak alá, ahol tudják, ha kár ér valakit akkor sem kell fizetni. Kész átverő show.
Már olyan egyszerű dolgokat sem képesek intézni, hogy az általam leírt névre utaljanak át pénzt. Másnak küldik. Tény, hogy társadalmak által kreált hatalmasságok mellett kicsinynek érezhetjük magunkat, s nem érezzük helyén valónak. A tehetetlenség a legrosszabb érzés, főleg olyan rendszerekkel szemben, ahol nincs megszemélyesíthető tettes. Csak absztrakt rendszerek. És kafkai reménytelenség. Don Quixote-i szélmalomharc, ha mégis nekirugaszkodsz.
Míg ez a semmisség megélése a természetben egy helyén való érzés. Ott megtalálom a helyem. Miközben a földi hatalmasságok bőszen rontanak ellene és ellenem is. De a természet egy tükör, egyszer csak visszaveri, s mi isszuk meg a levét. Lesz fertőzés, hasmenés, megárad, ránk omlik, vagy egyszerűen belefulladunk. A szemétbe, a sivárságba, az egyedül létbe. Városi magány, ahogy egy dolgozatomban már írtam erről Hamvas Béla után szabadon.
A posta nem értesít, hogy nem képes kiadni pénzt. S a nyitvatartási idő sem azt jelenti, hogy az ügyfelek rendelkezésére állnak. 8-kor nyitnak, de csak 9-től érnek rá. Arról nem is beszélve, hogy tértivevényes, ajánlott küldeményemet eltüntették, s már egy éve nem is fizetnek. S ha megérkezik is, kell 6 nap míg a kerületből ideér, s bedobják a postaládámba. Mitől is tértivevényes akkor?
Ezek után hogyan várhatják el a polgároktól, hogy legyen fizetési és szabálybetartási morál?
A minap a rendőr meg-büntet. Egy zebra végén álltam meg 8 másodpercre Ferihegyen, mire feljelentett, hogy feltartom a gyalogosokat. Mondtam, ok, akkor odébb állok, mert addigra felszabadult 1 hely. Azt nem lehet, mondta. Vagyis ő kényszerít egy szabálytalan állapot fenntartására! S 15 percen keresztül nem állhattam el onnan, amíg ellenőrizte a papírjaimat.
Megbüntetnek valamiért, majd aki szememre hányja ezt, az utasít a szabálytalanság fenntartására. Angol ismerősöm és mamám is próbál vele vitatkozni, esélytelenül. Végül elmondta, hogy azéert büntet, mert főnöke letolta, hogy ma még nem szedett be elég pénzt! S még be is vallja! Szkandallum.
A törvény betűje és a törvény szelleme közötti szakadék egyre nagyobb. Pedig Jézus tanításai óta eltelt 2000 év s egy jottányit sem haladtunk előre?
Nem.
No de jó volt látni bátyámékat, szüleimet, együtt élvezni a sültkrumplit, sajtot, túros sütit, Budapest gyönyörű épületeit, uborkát, töltött paprikát, a belső udvarokat, vinettát, szilvás gombócot s a szellő illatát, a vidéki sajt és borkostoló hangulatát, a baratokkal való találkozás melegséget és örömét.
Ez a másik arc az amit mindenhol keresek, de azért a körités is számit.
2004, Gabor Csonka
