Indonézia, Bali, gamelán

Indonézia, Jáva felfedezése

Sorry, this entry is only available in Hungarian.

JÁVA

Ide szorult az ország lakosságának többsége. 150 millió ember egy 1.4 magyarországnyi területű szigeten. Túlnépesedett sziget, sok-sok kulturális örökségekkel. De ez alól Surabaya városa kivétel, mert itt az őrült nagy forgalmon kívül gyakorlatilag semmi sincs. Az egyetlen látnivaló az itt ragadt turistának egy orosz haditengeralattjáró, amelyet ’89-ig az indonéz sereg használt. Ma kiállítási tárgy, mely előtt esténként esztrád koncerteket adnak elő. A miliő jó, a zene és ének nem. Viszont a fiatalok az énekessel együtt táncolnak, s a kávézókban lehetett iszogatni.

A vonat utazás:

A hajnali vonattal Jogjakartába indulok a legendás ekonomi klasszon. Árusok lepik el végig a vonatot ételt-italt, gyümölcsöt árulva, snack ahogy dukál. Mellé mindig kerülnek állomásonként cserélődő zenészek, karaokézók, sima és vak koldusok, néha punkok. Van, aki párnát ad bérbe kockás fenekű embereknek. De kinek jut itt eszébe inget, babát, füzetet, szemüveget, sapkát, kést, övet, gumikrokodilt, lámpát, ventilátort, babaruhát, csavarhúzó készletet vásárolni? Lehet kapni atlaszt, melyben halványak és torzak a képek, melyek egy-egy tájegység építészetét és népviseletét mutatják be. A vallásokat is tárgyalja, s meglepő módon az iszlámot a Taj Mahallal népszerűsítik. Persze nem hiányozhat a palettáról a vallási fanatikus sem, aki az egyházának gyűjt. Van, aki kínai toll és vonalzó árusításával próbál szerencsét. Csodálom, hogy egy vonalzó eljön ide Kínából, hogy egy vonatban találjon gazdára.

De úgy tűnik, hogy a tű és biztosítótű biznisz sem megvetendő. Kíváncsi vagyok a vállfaárusok mikor jelennek meg. Viszont érdekes, hogy a helyben masszírozás még senkinek nem jutott eszébe (otthon sem!).

Nekem a legszimpatikusabb, aki egy seprűvel járja végig a szerelvényt, összeseperve a felhalmozódott almot, majd pár apróval távozik.

JOGJAKARTA

Java legkellemesebb helye, olcsó szállás és ételek, kitűnő klíma, mozgalmas éjszakai kulturális élet. Egyetemváros, rengeteg fiatallal és sok zenével.

Java kulturális életének része a vayang orang előadás, Ramajana balett gamelán zenével kísérve, mely egy kvázi színházi előadás a hindu eposzból sok csatával, nyilazással.

Árnyjáték (vayang kulit) előadás, mely egy külföldinek érthetetlen, mert nem csak a hindu eposz részeit dolgozzak fel, hanem aktuálpolitikai betéteket is elmesél az árnyjátékos, aki egy személyben mozgatja a bőrből készült lapos figurákat, egymaga produkálja a párbeszédeket, és ráadásul zörög a jelenetekhez. S mindezekhez egy gamelán zenekar játssza a talpalávalót. Részt venni egy ilyen előadáson inkább egy társadalmi esemény, sokan beszélgetnek, esznek-isznak, alszanak az előadás alatt, mert ha a full verziót adják, az este 9-től hajnali 5-ig tart!!

A klasszikus bábjáték is hasonló az árnyjátékhoz, csak faragott bábukkal történik ugyanaz.

A császári palotában is (Kraton) naponta vannak különböző előadások, zenek, énekek, mesék az érdeklődőknek. Maga a palota felejthető, de állítólag építészetileg a kozmosz leképezése, hogy harmóniában legyen az uralkodó a világgal.

Bird market – hogy mit esznek ezek a madarakon? No és egy halom bogár közül lehet válogatni. Egyébként néha énekversenyt rendeznek a madaraknak, s aki nyer, azt drága lesz megvásárolni.

A város függetlenségének napját hatalmas koncertegyveleggel ünnepelték. A környék összes híressége fellépett az óriás színpadon olyan széles palettát felmutatva, mely felöleli a rap, rock, pop, punk, metal, laza esztrád műfaját. Fellépett a helyi Viszockij, a jávai raszta reggae manus, de szerencsére volt Aceh és Bali népzenéje is. A fiatalok együtt énekeltek, táncoltak a sztárokkal, meggyőzve, hogy a fiatalok itt is teljesen olyanok, mint otthon. A technika ördöge persze beleszólt a showba, viszont egy fantáziadús videóklip teljes sikert aratott, mely egy főzést vágott szeletekre, hangmintákkal dallamot kiadva.

Este az utca tele népzenészekkel, a vásárlóutca átalakul étkező utcává, a mozgóárusok leterítik a gyékényszőnyegüket a járdára, s onnantól szabad a piknik.

BOROBUDUR

Java alfája és ómegája, ahova el kell menni. Persze csalódás lesz, de olyan sok látnivaló nincs Jáván. Az i. sz. 8 sz.-ban épült egy hatalmas buddhista sztúpa, melynek oldalában rengeteg faragvány vezeti végig a látogatót a profán világból a nirvánába. A tetején látványos 72 db sztúpa, benne Buddha szobor, amelynek a lábát, ha megsimogatjuk, bajunk nem lesz, de állítólag szerencsét hoz. A környező hegyekre gyönyörű kilátás, de egy ilyen vulkánnak köszönhette pusztulását és túlélését is.

Igen, Jáva a vulkánok hazája. Elmentem a Merapi vulkánhoz (Kaliruang falu), de csak napfelkeltéig lehetett tisztan látni a füstölgő 3000 csúcsot, mely méltóságteljesen emelkedett a síkság fölé. Felmenni tilos, mert a vulkán aktív, így maradt a környező erdőkben való kirándulás, s a magaslati klíma élvezese. A szálláson jó a könyvtár, s itt találtam az első Tibet Lonely Planet útikönyvet a 80-as évekből. Izgalmas olvasmány volt az akkor nyitottá vált Kínáról, melyben még őszinte és vagány tanácsokat adott a szerző, hogyan játsszák ki a hatóságokat. A legviccesebb, ha valakit elkapnak a nyitott városokon kívül, akkor önkritikát kell írnia, majd kiutasítják az országból, vagy meghosszabbítják a vízumát. Hivatalosan (legálisan) egy Dalai Láma képet lehetett bevinni az országba, személyes használatra. Akkoriban a stop egy bevett utazási forma volt, de ha valaki busszal utazott, akkor biztos lehetett benne, hogy a tibetiek imádkoznak majd érte, hogy odaérjen. Egy ilyen út hetekig tartott akkoriban, a porról ne is beszeljünk. Volt, aki kerékpárral próbálta (s a hatóságok elkobozták a bicóját, majd azt adták bérbe kínaiak Lhászában), volt, aki jakot vett. Van, aki laktanyában lakott, s az utazó bizton számíthatott egy titkos ügynökre a háta mögött. Szóval jót utaztam Tibetben, érdekes kézbe venni egy valódi útikönyvet.

Elstoppoltam Prambananba, ahol egy 9. sz.-i hindu templomegyüttes a szenzáció, szinten a világörökség része, melyet még éppen az iszlám invázió előtt építettek. Aki járt Indiában, annak kihagyható, s egyébként is 10$ beugróval sarcoljak a külföldieket itt is.

JAKARTA ismét

Hirosima évfordulójára érkeztem vissza Jakartába ügyeimet intézni, de katasztrófák kísértek. Bármit is akartam elintézni, csak rosszul végződött. A legmegrázóbb, amikor a postán post restante feladott csomagomat és levelemet a negatívjaimmal együtt eltűntnek nyilvánították. Hiába lobogtattam a feladóvényt, hogy ebben az épületben adtam fel, s ide kellett érkeznie, tehát nem volt módja eltűnni, nem hatott. A feladóvényre pedig úgy néztek, mint egy ufó által idematerializált érdekességre, vagy 20 ember próbálkozott a rejtéllyel. Körbeállták, vitatkoztak felette, de ötletük nem volt, melyik szobában lehet a csomag. Mivel péntek du. volt, megnyugtatásomra mondtak, hogy hétfőn újra nekiveselkednek a csomagom felkutatásának. De ha ötletük sincs?

Taman Mini Indonesia

Ha már nincs mit csinálnom hétvégén, akkor elnézek az 1971-ben a város szélére épített skanzen szórakoztató és kulturális központba. Az ország minden kultúrája képviselteti magát, jórészt az építészeten keresztül, mert a kiállítások gyatrára sikerültek. Az infó pult semmit nem tud, a helytörténeti múzeumban fogalmuk sincs mikor kapta Jakarta az új nevét. De van libegő, nyeregvasút, éttermek és gyerek szórakoztató központok. Sajnos a szuvenír shopokban nem lehet kapni igazi kézműves termékeket, népzenéjükre pedig esélyem sem volt. Kar, hogy egy ilyen mega project ilyen apróságokon csúszik el, de a 30 éve bebetonozott alkalmazottaktól bármi újítást várni dőreség lenne. Ha valaki hétvégén jön, annak esélye van belefutni zenés-táncos előadásokba, de sajna csak másodvonalbeli amatőr énekesek és tancosok jutnak térhez a színpadokon, legtöbbször elköpesztően gagyi zenével.

Tán a legnívósabb múzeum a Technika Múzeuma, mely egyébként minden országban órákig leköt. Olyan triviális dolgok vannak bemutatva, pl. hogyan viselkedik a lufi vákuumban, a szabadeső testek vákuumban, van szenzoros hárfa, lebegő föld, helikopter elv, légáramlastan, s persze sok játék a fénnyel, tükrökkel, elektromossággal és a súlyokkal. A vizuális érzékcsalódásról is volt egy import kiállítás, melyben elmagyarázták, hogy az agyunk miért így érzékel. De hogy magyar hiúságunk is ki legyen elégítve, a külföldi nyelveken bemutatott hangutánzó szavak között a magyar is egy példa volt. Ha otthon is van ilyen múzeum, bárki gyerekét bevállalom egy délelőttre, bizton jót fogok szórakozni.

A közeli Korán múzeum katasztrófa: üres, az őrt úgy kellett felébreszteni jegyért, a múzeum nem informatív, sötét, unalmas, s az sem zavarja őket, hogy a felkasírozott fényképek jó része már a földre engedte magát.

Visszavonatoztam Szolóba, ahol már két hete próbálom elintézni a vízum hosszabbításomat a bevándorlási hivatalnál, de félelmetes, hogy az emberi lények mennyire semmisek (próbálva fontosságukat prezentálni). Amikor az ember megfelel egy általuk kitalált feltételrendszernek, akkor egy újabb verzióval állnak elő, s az egész addigi munkád, rohangálásod a kukában végzi. Utána arra tesznek erőfeszítéseket, hogy megmondják miért nem lehet meghosszabbítani. Miután mindent megmagyarázok, hogy bizony lehet, akkor megint újabb papírokat kérnek, s jó ideig azt sem mondjak, melyik nap jöjjek vissza. Lehet próbálkozni. S egy végső aktusként rabosítottak. Így jár mindenki, aki másodszorra hosszabbítaná a vízumát, mind a tíz ujjamról lenyomat készült, s genetikai mintát is csak azért nem vettek, mert fogalmuk sincs mi az. Szóval még mindig várom a soromat és a pecsétet.

Voltam egy helyi gazdag család esküvőjén, hatalmas állófogadással és sok fényképezkedéssel. Mindenki szépen batikba öltözve prezentálja magát, később vállalkozók karaokéznak a színpadon, majd az ifjú pár köszöntése után mindenki megrohanta a svédasztalt. Ők is csak emberek.

Szerencsére találkoztam egy helyi fiúval, aki segít, illetve itt vannak magyar ösztöndíjas diákok, akik gamelán zenét tanulnak, s velük töltöm időmet, s járunk este árnyjáték előadásokra és gamelánra, eszünk jókat és a semmit teszem. Csak azt, amit a hivatalban is tesznek az emberek: pénzért.

No mindenkinek jó ’gusztus huszadikát!

Gabor Csonka, Vandorboy, 2004.10.19 Solo, Indonesia

About the author

Világlátott, világjárt, jártas a világban, mert világot járt.
Alternatív világjárás, alternatív világlátás.
155 ország, sok élmény, rengeteg tanulság, és végeláthatatlan történetek. Itt a blogomban.

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *

*

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.

Facebook Like Button for Dummies