Sorry, this entry is only available in Hungarian.
A Pol Pot ámokfutását az előző posztomban foglaltam össze. Most ellátogatunk a vidéki Kambodzsába. Az első kiruccanás a Hajóút a Mekongon 2004 március
A guesthouse tulaja egy angol lumpen, aki ide házasodott, egy khmer lánnyal él együtt. Mivel én über low budgeten vagyok, de azért látnék valamit a környékből, s neki van egy hajója, így kitaláltam, hogy szerzek turistákat 4–5 főt, akkor ingyen elmehetek.
Hát kiálltam a turista zónába, kezdtem leszólítgatni a külföldieket, s végül beszerveztem négy franciát a hajóra, hogy megteljen és olcsón kijöjjön, de az angol hajótulajdonos – mint azt már megszokhattam volna korábbi interakcióinkból-, nem állta a szavát. Tőlem is kért pénzt. Mondjam erre azt, hogy: ki az, aki itt üzletet kezd? Vagy csak az intelligencia hiánya okozta? Hosszú történet.
Lényeg, hogy reggel indultunk. Volna, mert nem indult a hajó. A Kelet-európai kreativitásom miatt tudott elindulni végül a hajó, s el volt ámulva, hogy megszereltem. Útközben még többször elromlott a motor, volt, hogy elhagytuk a menet közben lerészegedett brit kapitányunkat, s a nagy mulatozásban egy szék is a vízbe került. Én élveztem az elsuhanó tájat, kis településeket és mezőket.
Megérkeztünk szerencsésen egy szigetre, kiszálltunk a homokos fövenyre, szalmatetős házacskák a vízen. De sehol egy üdülő, ennek ellenére pillanatokkal később felbukkan egy helyi asszony a szőttesét árulva. Egy másik, ebédet kínálva, s csapatunk rendelésre máris vágták a csirkét. Én ezen élvezeteket kihagytam vegetáriánus lévén, s inkább nekiláttam megkeresni a falut, hogy lássam hogy élnek a falusiak.
Kellemes meglepetés volt, kedves emberek, a házakban szövőszék, kerékpár felnijéből készített gombolyító gép, melyre egy bolt szakosodott is, ahol ilyeneket lehet venni. Az öregek bételt rágnak, az esküvőhöz pedig nagy tölcsérből üvölt a zene. A genocídumnak ’köszönhetően’ öregek alig élnek, a lakosság fele 20 év alatti, így esküvők mindenhol vannak. A kis hangerő az egy ismeretlen fogalom ezeken az eseményeken, még egy kis faluban is, ahol még áram sincs, maximum generátor. S ha a technika engedi, akkor használják is, akárcsak Afrikában. Itt ettem Délkelet-Ázsia legfinomabb tejberizsét pudinggal.
Közben zajlott a falusi élet, ökör húzta kétkerekű kordélyok döcögtek el mellettem a porban, amik az alacsonyabb részekből termőtalajt hordtak a földekre. Minden csupa por. S az áram sem jut el a falu végére. Nagyon élveztem a falut, de lassan indulnom kellett vissza a szigetre a megbeszélt időpontba. Addig nézelődtem, míg elúszott a hajóm, pedig mondtam, hogy 5-re visszamegyek. Szerencsére észrevettem őket, s ugyan visszafordultak, de ez nem fair, hogy előbb leindultak.
A folyón halászok, akik este úszómécsessel jelölték meg hálójukat, hogy a hajók ne menjenek keresztül ’örök’ vadászmezőiken. Csak azon csodálkozom, hogy van még hal a folyóban, mert az 5000 km-en mindenhol halásszák, s egyedül Vietnamban láttam fish farmokat a folyón. Ellenpontként a folyón és partján gazdagoknak éttermek, kaszinók, zenés helyek.
OUDONGK
Térképen utam itt: https://goo.gl/maps/fKazKWLt5w1BF9FQA
Régi királyi székhely, 40 km-re Phon phen-től. Pár domb, tetejében sztúpák, templomok és a hozzávalók: fotósok, koldusok és piknikezők. Meglepő csak az volt, amikor a sztúpa tövében egy katonatiszt szobrát találom. Ez az az ország, ahol gyorsan isteni rangra emelkednek fegyveresek elméletem valóra válik? De legalább ugyanolyan gyorsan halnak is meg szerencsére. Ami ugyan Istenhez méltatlan, de ugye a földi istenek halandóak.
A khmer rezsim után most kompenzálnak, vidéken mindenhol épülnek az új templomok, melyet vagy a hivatalos kurzus nyomat, vagy a nép hitéről árulkodik. Még nem tudom. Az utóbbit – vallásos hitüket – mérsékeltnek találtam, de igaz, hogy azért Angkort valaki csak létrehozta, lehet abból a tradicióból azért még maradt valami nyomokban, amit az új hatalom kitesz a faliújságra, hogy ő más mint az elődje. Igaz ezt a buddhista tradíciójuk eredetét, mint írtam korábban, Thaiföld magáénak gondolja s ezzel együtt a kulturális szupremitását.
Vidéken a tömegközlekedés a motorkerékpár húzta taliga, rajta két tucat emberrel, avagy a motorra kötözött sertés, vagy a platóra feldobált – ’kicsi a rakás nagyot kíván’ stílusban- sertések tömege, s én csak segély röf-jükre lettem figyelmes. De előfordult olyan mérleg is, ahol az egyen-súly egy kődarab. SI. Tartsunk mértéket. Ha még valaki emlékszik a 80-as évek kedvenc retro rajzfilmsorozatomra a Szabó Sipos Tamás által fémjelzett Tartsunk mértéket, SI.
Szóba elegyedem helyiekkel, próbálom ráncba szedni kortárs történelmüket egy helyi intelligens fiatal segítségével, de még dolgozom rajta, mert ők sem tudják igazán. Mindenesetre ő megörült, hogy egy külföldi érdeklődik az igazság felől, habár ahány ember, annyi verzió, mely maga is mutatja, hogy mennyire kicsomózhatatlan egy dolog.
Elindultam délre, útközben a házak portája előtt bábok. Nem tudtam mire vélni, mások sem tudtak segíteni. A buszon a Szerelem első vérig című fil slágere khmer feldolgozásban is futott videoklipként. Érdekes kultúrsokk. A angol lányok is utaztak velem, akik önkéntesként angolt tanítanak gyerekeknek. White guilt hozta ide őket. Jártak északon is, ahol Pol Pot-ék rezsimjénak utolsó harcoló maradványai voltak az erdőben, s ennek örömére mind a mai napig sűrűn taposóaknákkal színesített a terület. Nem is zavarja őket ott senki nyugalmukban, megy a drágakőkereskedelem Thaifölddel, abból eltartják magukat, s valahogy senki nem akarja őket eltakarítani.
SIHANOUKVILLE
Ellátogattam a 230 km-re levő, Thai-öböl partján, hajdan volt csodás gyarmati tengerparti üdülőhelyre. Mára kihalt homokos tengerpart, régi üdülők csontvázai, kiálló vasak, műanyag csövek színesítik a hullámokba belefáradt tekintetemet. A kaszinók is csak árnyékuk önmaguknak, hajdan volt kínai szerencsejátékosok töltötték itt napjaikat? Ki tudja? De most csak sóvárogva várják a nem jövőt. Pedig milyen jó lenne itt most venni házat, telket, csak ugye ki tudja, mikor hoznak olyan szabályt, hogy elveszik a külfölditől. Ehhez én még túl kispályás vagyok. Potenciál mindenesetre van benne, most 2004-ben még éppen a talpra állás eleje van.
Amit itt tehetek most, hogy élvezem a kellemes időt, sétálgatok a homokos tengerparton, ahol a vendéglősök még nem adták fel, s nyitva vannak, mert pár ’eltévedt’ utazó azért eljött ide. Az egész hosszú tengerparton talán 4-5 napozó embert látni. Kicsit szellem tengerpart, a kibelezett házak háttér teszi azzá. Mert hiányzik az őslakosság, az élet. Egy korábbi fénykor maradványa látszik. Nagy utak, terek, köztéri szobrok, – egyébként ebben a térségben több felfegyverzett szobrot találni, mint máshol a világban, köztük egy body builder Buddha-t, de sehol egy lélek.
Elsétálva a kicsit messzebb levő városkába egy marokkói piac hangulatával találkozom: ékszerkészítők, zöldségárusok, varrónők és kifőzdék szabdalják a cipő és ruhaárusok forgatagát. Minden egy helyen. Ez a piac, kb. mint nálunk a Józsefvárosi piac.
Este ki lehet ülni a hegyoldalba és bámulni a feljövő teliholdat és a kikötő hajókat, illetve a bárok egyikében tölteni a sört és az időt, jó esetben jazz-t hallgatni. Mert az is van. Elképesztő kontrasztok vidéke Sihanoukville.
KAMPOT
Innen 100 km-re található Krong Kampot Az út busszal a külföldieknek drágább, mert állítólag a rendőrnek fizetni kell a külföldi fuvar után. Bribe-arizmus, ahogy én nevezem ezt, skin tax. Itt minden hatóság olyan szabályokat állít fel, amilyet nem szégyell, s vitának helye nincs. Önkény. Képzelem milyen lehetett régebben. A központi irányítás hiányzik.
Még be sem érkeztem a minibusszal a városkába, de már észrevett egy motoros, és az ablakon bedobott egy szállodaismertetőt a későbbi fuvar reményében. Talpraesettek az ázsiaiak az biztos. Mint nálunk a keletibe érkező nemzetközi vonatokhoz kimenő magánszállást ajánló Zimmer Ferik. Persze a motoros által beígért összegért nem volt szállás, de hagytam, hogy a pénzéért megdolgozzon. Végül találtam egy szállót, aminek a balkonján kötöttem ki, mivel a tulaj rugalmas volt. Ez is egy opció, mivel a komfort nem fontos nálam, inkább a biztonság a szállásom funkciója.
Szép koloniális épületeket látni a városban a szokásos színes lepusztultságukban. Ez hangulat, nem leírható. Pár étkezős helyen kívül gyakorlatilag a semmit lehet tenni.
A nőnap estéjén sétálgatva, belefutottam egy verekedésbe. Mindez az ’olimpiai stadionjukban’, ami nem más, mint bérházak közötti grund, melyet jó esetben kosárlabdázó gyerekek használnak. Itt zajlott a városka egyetlen nőnapi ünnepi eseménye: a thai boksz. Az egész férfilakosság ott volt, hadd legyenek már egy kicsit egyedül a nők. A harcosok belépve a szorítóba szertartásosan meghajoltak a négy égtáj felé, majd marokkói kígyóbűvölő zenére elkezdték kesztyűben cséphadarni egymást, látszólag minden koreográfia nélkül. Ez engem egy picit egy utcai verekedésre emlékeztetett. A menetek többnyire a harmadik körig eldőltek, s fekvő embereket vittek le, avagy a tréner bedobta a törülközőt. Pontozásos győzelem csak egyszer volt. S a legmeglepőbb, hogy az esemény főszponzora a ring oldalán lévő feliratok tanúsága szerint egy festékgyár.
Motort béreltem a motortaxisok nagy bánatára, s elnéztem a közeli barlangokhoz. Denevérek lógatják malackás orrukat, fák gyökerei ereszkednek a mélybe, mely egy szent helyet rejt magában. Belül hajdan templom honolt, mára annak maradványai – köszönhetően Pol Pot bajtársnak. Hát igen, hozzá társul a baj. Az biztos, hogy őt nem lehet kihagyni az ország történetéből. Bárhol járunk, a hatása felbukkan.
A közelben egy másik barlang, ahova helyi önkéntes guide gyerekek tolmácsolásával jutottam el, s a klasszikus öngyújtó-falevél páros segítségével tekinthetők meg a barlangi freskókat. Pár másodpercig fellobban a láng, addig nézhetem. Pol Pot hívei itt húzódtak meg a polgárháború alatt, de nem álhatták a vallásos enteriőrt, hát itt is romokban minden kultúrának látszó tárgy.
Ezután egy kis mászás után a hegy tetején kötöttünk ki, ahonnan a környező síkságra lehetett lenézni, szép panoráma tárul elénk. Eközben a gyerekek gyümölcsöket szedtek nekem, melyet közösen ettünk meg. Lefelé szúrós bokrokon baktattunk, s a legkisebb gyerek ezt mezítláb hajtja végre. Elismerésem.
Visszafele a városba menet meghívtak egy esküvőkre. A bejáratnál szokás szerint matyóba öltözött vendégvárók, bent hangos zene, kint édességárusok, motortaxisok, ha valaki nem lett volna elégedett a bent történtekkel.
De ami hihetetlen volt számomra, hogy ebben az országban szelektíven gyűjtik a sörös dobozokat! Kicsit beelőzték Mo-ot. Az esküvőn gyerekek csaptak le a kiürült flakonokra. Pénzt kapnak érte!
KEP
Szellemvároska. Mint Csernobil 2. De itt sugárzás helyett Pol Pot pusztított. Az eredmény ugyanaz.: kihalt város. Az épületmaradványokat a fák és néhol a szegény családok vették birtokukba. Az infrastruktúra, utak, szobrok, kerítések asszisztálnak a szebb múltat idéző épületcsonkok körül. Az épületeket lerombolták a bajtársak, hisz gyűjtötték a vasat és a fémet (no meg a lakosságot), de nem a békét védték.
Régi üdülőfalu volt, mára halászfaluvá serdült, hogy az idetévedő belföldi turistáknak a rákhozamot eladják. Az élelmesek pedig műanyag szőnyeget fektetnek le az aszfaltra és azt kínálják bérbe a piknikezőknek. Pár gazdag már észbe kapott, s kinőtt a földből villája felismervén, tudván a hely szépségét, melyet egyik oldalról a tenger, hátulról pedig egy hegy ölel.
Motoroztam a Kampot környéki folyó menti falvakban, s a nap szenzációja az volt, hogy motoromat beletornáztuk egy pici csónakba, s én azon ülve, lábammal kitámasztva és egyensúlyozva izgultam végig az evezős kalandot. Hát végigfutott bennem, ha ez az ingatag csónak, amely már így is túlmerült, kicsit meginog, akkor én azt a 100 kilós motort meg nem tartom s ki nem szedem a vízből. Volt szívdobogás meg egyensúlyozás. Szerencsésen átértem, így mentve a napom, mert estig nem értem volna vissza a városba, ha itt vissza kellett volna
Egy kínai kommunához érkeztem, gyümölcstermelésből élnek, csomagolnak is belőle nekem. Kedvesek. Ami ötletük nagyon tetszett, hogy a gyümölcsöt egy hosszú bambuszrúdra erősített kosárkával szedik, így nem kell a fa szélére mászniuk. Cukornád ültetvények és durián is található itt. Ez utóbbi a legendásan büdös gyümölcs, ami gourmetetek kedvence, és tényleg jó, de megfelelő mértékben kell hígítani, hogy az ízt érezzed és ne a szagát erősebben. Tejberizsbe kiváló.
De a gránátalmát is féltő gonddal nevelik, mindegyiket befedik egy ronggyal, hogy a nap ne érje olyan erősen. Elképesztő. Belefutottam bors ültetvénybe is, éppen szüretelték, ez is nagy élményem volt. Aprólékos munka, és a pici termést létrákról szüretelik.
Annyira kevés az utazó, hogy kisebb és távolabbi falvakban a pici gyerekek félnek a fehér embertől, a nagyobbacskák pedig egymást bátorítják, hogy valaki kezet merjen fogni velem. A felnőttek pedig eközben az árnyékban, pénzben kártyáznak.
Egyik déli sziesztámat egy dombtetőre épült templomban töltöm, ahol pedig a szerzetesek tv-nézéssel ütik agyon az idejüket. Lám, a tradícióknem épülnek vissza romjaikból, maximum templomok formájában, de szellemiségben már a gyökereket kivágták.
Bokor Hill Station és Preah Monivong National Park is egy opció annak, aki nem tud mit kezdeni idejével, Pol Pot partizánjai itt húzódtak meg sokáig, előtte meg a francia gyarmati vezetők. De én már láttam szép helyeket eleget, no meg drága is a belépő a külföldiek részére. Belőlünk tartják el állítólag a parkot, s máshonnan nincs bevételük. Érdekes. Így ez most kimaradt, kisebb bánatomra. Kis pénz, kis foci, mondom én, de a helyeknél fontosabbak a történetek nekem, így utazom tovább.
A folyó egy másik részén muszlim közösségre akadtam, meg is lepődtem. De szóba elegyedtem velük, s szerencsére khmer kedvességük megmaradt, barátságosak voltak. Ők a 15. századi Vietnámból települtek át, s a ’Brother No.1.’ = Pol Pot idején kötelezték őket a disznóhús evésére, (amiről egyébként az átlag éhező buddhista khmer még álmodni sem tudott), aki pedig megtagadta, azt kivégezték. Vízpróba: jó nem lehetsz. Azért ez a Pol Pot kicsit szadista perverz is volt, állítom.
Kambodzsa gasztronómiájáról nem sokat írtam, mert eléggé hal és húsalapú, így a menüm mindig ugyanaz: ’rice with vegetable’ (zöldséges rizs). S ezen belül vannak variációk, de a legjobb a karfiol és ananász összesütve.
A tésztakészítésről egy kis videó
Ezt követi a zöldbabszerű növény, s ezután jönnek a salátaszerűek, melyek inkább leves verzióban fordulnak elő. Ahhoz viszont borsot használnak, így igazi magyar étellel találkozhatok.
Bogarakkal eddig nem nagyon találkoztam, pedig az ország erről is híres. De lehet, hogy azért, mert az éhező emberkék mindent megettek a börtönökben, ami az útjukba került, mert ez volt az egyetlen protein beviteli lehetőségük. Ez a “Pol Pot gasztronómiai hatása” részhez lehet beilleszteni a történelmükben.
Ülök a guest house tetején, írogatok, miközben az egyik távoli szomszédnál dolgoznak az erősítők, üvölt a zene. A ventilátor ráirányítva, nehogy túlmelegedjen, s hadd ne legyen csönd. Esküszöm, hogy egy müezzin erősségét meghaladta a hangerő. Ja kérem, ha betör a technika, akkor itt csak a technika a limit, nem egy belső igény, hogy csendebb legyen. Kisgyerekek öröme az új láttán. No igen, hajnali négy körül újrakezdték a hangoskodást. Talán emiatt nem tudnék Ázsiában élni, mert a zaj az alaprezgés.
Március 8. a nők napja. Ünnepnap, ennek örömére nehéz motort találni, s a másnapi buszút is drágább lett .
Egyébként a világon talán ez az ország bír a legtöbb ünnepnappal, állítólag van, amelyik 15 napig is eltart. No persze ez a lakosság legnagyobb részét kitevő parasztságot igen kevéssé érinti, hiszen a malac ünnepnapon is sír, ha éhes, kapálni és öntözni pedig kell bárki is ünnepel. Igen, ünnepek városi huncutság.
Gábor Vándor, Phnom Penh, 2004.03.10 14.00
A befejező etápom Angkor Wat és környéke lesz.
A képre kattintva a nyíllal lehet a fotó albumban lapozgatni:
