ARS POETICA.
Or the man facing you.
My name is Gabor Csonka. I am 48 and come from Budapest, the capital of Hungary. In the last 14 years I have traveled extensively (155 countries) and completely independently on as low a budget as possible, motivated to discover the real world and its peoples as long as possible.
I planned my journey with a very small budget so that I was forced to face and overcome far more difficulties than the average traveler. I wanted to seek new challenges and resolve them with the assistance of the people I met. Independent, because I have no fixed plan other than to visit some area or culture, allowing the countryside to reveal itself and friendly people to give me a deeper insight into local life and customs. This wandering has taken me across 5 continents and 61 countries.
My favorite place to travel is Asia, but not because I have a degree from a Buddhist University (studying philosophy, religions, art and culture of the East). My instinct attracted me to this continent where I have found that the ordinary people smile more, and are more understanding and trusting than in Europe. For those who have traveled extensively in Asia I may have nothing new to say, but for those who are keen to learn about real life on this wonderful continent, I aim to share my experiences through my writings (mainly in Hungarian and some in English), and my photographs.
I arrange slide- shows for the public to tell them about the countries I have visited, and organize exhibitions for my photographs. This is my mission – to show the land and people as they really are. Most people have a preconception about Asia based mainly on media reports or travel programmes, which feature principally the main tourist attractions, and perhaps a little geography learnt at school. They have little real knowledge or understanding of the people or their rich culture.
And how do I?
I am fortunate to have studied cultural anthropology, so I know that the manner in which one arrives at a place can influence how one is received by the local people e.g. to arrive as a typical tourist or as a strange (unusual) man. To reach by bicycle a village over 2000 meters high, or by walking deep into the jungle, brings changes to the local peoples preconceptions. I eat with them, sleep with them and then we can start communicating openly without masks. Sometimes I am the first white man they have seen so I let them know more about us.
Of course travel without a sponsor is difficult but I have a strong desire to discover lands, lives, cultures, so I do so in my own way. When I have to fill in questionnaires I just write as my occupation: traveler. To be truthful I have done so many things in my life I can’t mention all. In Hungary I had a regular radio programme reporting about interesting people, thoughts, arts, traditions etc. I was editor of a journal, editing and writing books, organizing exhibitions and many other things.
Travelling and Buddhism, what is the connection? According to the wise people: to accept new things (thoughts) you should put away the old ones, or „give away everything and follow me” (as Jesus taught). By giving up the secure life you can achieve (attain) a kind of emptiness. Let things work on us, not knowing where we will sleep that day, what we will eat, or whom we will meet. As the Buddhist monks do. Through this kind of emptiness could come everything. The void (emptiness) would be filled with everything (life, experience). And everyone could do it virtually, through my writings and my photos
Gabor Csonka
Vandorboy
Vandorboy
the hungarian global nomad
A vándor aki 125 országban ütötte fel a fejét, hogy a helyét találja. 8 év vándorlás után jutott erre az oldalra, ahol összegzi ami szöget ütött a szemében, fejében, s most teret kapott hogy megossza másokkal is. Ha részese kívánsz lenni a nagy utazásnak, akkor jo helyen klikkelgetsz.
Én még nem jutottam el 125 országban, de egy jó pár helyen megfordultam vándorként. Nem szeretem az előszervezett utakat, mert tapasztalataim szerint ekkor csak egy pénzes turistának néznek.
Én is a Buddhista Főiskolán végeztem, és keresem a hazámat, amit már négy évesen kijelentettem, hogy meg kell találnom. A szívem a Polinéz háromszögben maradt és oda is húz vissza. Az ország és az emberek tisztasága (nem fizikailag értem, bár az is példamutató) ott megdöbbentő. Én, az ott felhalmozódott avagy még megmaradt ősi tudást szeretném összegyűjteni mielőtt a “fejlett” nyugati civilizáció végleg tönkreteszi. Más emberek és kultúrák megismerése, olyan mintha magadba mélyednél, és önmagadat is jobban megismered.
Vandorboy, full respect!
Engem is “világutazónak” hívnak néha, pedig közel sem vagyok hozzád. Én is sokat stoppoltam (kb 17’000 km-t), de mindig csak az utazás és a kaland kedvéért. Magyarországon csak azért, hogy eljussak A-ból B-be, talán kétszer stoppoltam, de aztán rájöttem, hogy az nem tetszik. De utazni más.
Mi is aludtunk már útszélén, padon, állomáson, kilátó mellett (Monaco fényeivel a lábunk alatt), templomkertben, stb. Sokszor volt, hogy meghívtak magukhoz vendégségbe, ebédre/vacsorára, éjszakára. Vagy CouchSurfing.
Általában haverral, vagy barátnővel megyek. Kb. egy Budapest – Lisszabon, vagy Budapesttől Albánia déli részéig tató távokban gondolkodunk (egyelőre :)).
Pl. a Budapest – Lisszabon három hét volt, és 100 ezret költöttünk közben (szállásra, kajával, mindennel). Az egy hónapra is 130 ezer, úgy, hogy közben sokat aludtunk Hostelben (kb minden harmadik este, a zuhanyzás miatt), ami esetleg menet közben kipróbálnivaló vagy megnéznivaló, azt nem hagytuk ki, tehát néha turistáskodtunk is.
Szóval ez egy átmenet a tényleg nomád életmód (a te verziód) és a kényelmes de drága utazás között.
Tehát az ilyen átmeneti stílusú utazás kijön havi 130 ezerből, Nyugat-Európában! De az EU-n és az USA-n kívül simán lehet havi 60-80 ezerből (vagy még kevesebből) utazgatni. Ezt azoknak írom, akik szkeptikusak az anyagiakkal szemben.
És ami rendkívül fontos: az ÉLMÉNY, a TAPASZTALAT, és a kettőnek köszönhetően a FEJLŐDÉS.
2-3 hét stoppolgatás Nyugat-Európában képes teljesen megfordítani valakinek a felfogását, a hozzáállását. Előtte mindenki féltett minket, hogy de hát elrabolnak, kirabolnak, eladják a vesénket, stb.
Ehhez képest annyi kedves emberrel találkoztam, hogy meggyőződésem lett, hogy az emberek alapvetően jók.
(Persze ehhez az is kell, hogy mi pedig ártatlanok legyünk, mert ha hátsó szándékunk van, azt úgyis megérzik, és úgyis lereagálják.)
A “kihasználásról” én úgy gondolkodom, hogy a stoppos is adhat: jó társaságot, történeteket, új információkat, érdekességet. Egy európai főleg Európán kívül lesz nagyon népszerű…
És aki valaha stoppolt, az később a saját kocsijával úgyis meg fog állni minden stopposnak, és így meg is van a világ egyensúlya, és a stoppos kultúra megmaradása. 🙂
ziv
engem inkább az érdekelne, hogy így hogy lehet valakinek barátnője, azért mindenki szeret(ne) tartozni valakihez.
szerintem ez lehet egy szomorú része a dolognak, de a többi nagyon tetszik, és hát igen, Mo-n elég sok a beszűkült szemléletű ember, de ez csak azért van, mert nem merték megvalósítani azt, amit a szívük diktált, a félelem miatt van, és ezért kötözködnek.
de nem mindenki ilyen, és én is annak a pártján vagyok, hogy csinálja mindenki azt, amit a szíve diktál, mert ugye nem mindenkinek ugyanazt mondja, nem mindenkinek az a vágya, hogy stoppoljon, engem a hideg kirázna pl.
szóval csak így tovább, és egyébként szerintem senkinek sem lesz nyugdíja egy 30 év múlva, szóval emiatt aztán végképp nem érdemes idegeskedni.
szandi-tol
Bár már régen íródott ez a komment, mégis kedvet kaptam, hogy hozzászóljak…
Olyan társat kell találni, aki szintén kalandvágyó természetű, és szívesen utazik. Mondjuk a családalapítás már kicsit problematikusabb, de az is egy opció, hogy az ember fiatalon kiutazgatja magát, aztán később megállapodik valahol, valaki mellett.
Bár én még nem voltam olyan túl sok helyen (csak Európa pár országában) és az USA-ban, hátizsákos utazóként pedig egyelőre csak az El Camino-n szereztem tapasztalatot, imádtam és rengeteget tanultam az úton. Bár azt még nem sikerült megállapítanom, hogy az utazás nálam önmagamra találás vagy inkább menekülés önmagam elől. Az egyik részem azt mondja, hogy karriert kell csinálni, alkotni, létrehozni valamit… a másik azt, hogy családot akarok és gyerekeket… egy harmadik meg azt, hogy legszívesebben itt hagynék csapot-papot, és beutaznám az világot. Hatalmas álmom egyszer végigtrekkingelni Dél-Amerikát, különösen Perut, Chilét, Bolíviát és Argentínát. Európában ugyanígy vagyok Svájccal, Skóciával és Finnországgal. Talán kipróbálhatom magam önkéntesként ezekben az országokban. Vannak ilyen tervek, hogy részt venni különféle közösségi kezdeményezésekben. Legújabban pl. nagyon tetszik az ökofalu ötlete. Olyan jó volna, ha mindez beleférne egy életbe…
Belefér egy életbe.. semmi nem lehetetlen.. példa az én életem.. bár én még adós vagyok a család-gyerek projetel.. de még van pár évem :)) Tehát ne add fel az álmaidat..
Amikor megnézem a térképet, hol mindenhol jártál, csak annyit mondok – Irigyellek téged. Annyi látnivaló…ez az élet megérte.
No igen, a sportolókat, zenészeket is irigyelhetjük, de nem tudjuk min mentek keresztül, hogy eljussanak oda ahol te most látod őket.
Viszont mindenki előtt nyitva áll az út az önfeladásra és önmegvalósításra.