Pécs és a nyitott ŰR kiállítás

Sorry, this entry is only available in Hungarian.

A „Pécs nyitva” kezdeményezésre kaptam fel a fejemet.

Tudtam, hogy Pécs nyitott!  Azt is tudtam, hogy nyitott Pécs. Még 2010-ben, a világnak.

Egyrészt nekem mindig kicsit a nyitott mediterrán nyitott hangulatot hozta akárhányszor erre jártam.  Ebben vitathatatlan szerepe volt az egyetemváros jellegnek is, hiszen egy progresszív, lüktető várossá lett általuk, kicsit a bányászváros jelzőt átírva.

Itt indították barátaim a híres Pécsi Szubjektív rádiót, az akkor még létezett szabad rádiós világban, s rajtuk keresztül kerültem a 90-es évek közepén a független rádiózás bűvkörébe, melynek sok-sok éven keresztül műsorszerkesztőként is részese voltam. (Keleten a nyugalom változatlan c. műsoromat a FIKSz rádióban azóta is büszkén vállalom.) Akkoriban csiszolódott zenei és újságírói vénám és vált a szabadság és önkifejezés a létformámmá. No de ne életrajzi vallomás legyen az írásom, hanem miért is érdemes eljönni Pécsre? 

Igen, nyitott Pécs, amikor 10 éve Európa kulturális fővárosa lett, akkor került fel a látogatandók térképre sok embernek. De mintha fénye alább hagyott volna azóta.  Pedig elég sok kulturális esemény zajlott, zajlik mind a mai napig a környéken. 

Erről szólná a mai írásom, melynek csúcspontja az ŰR kiállítás.  De ne szaladjunk annyira előre. Lássuk Pécset.

Nekem az első asszociációm anno Pécsről a POSZT volt.  A Pécsi Országos Színházi Találkozó a magyar színházi szakma legfontosabb eseménye, melyhez Pécs valódi fesztiváli hangulatot tud teremteni. Fiatalabban heti 2x jártam előadásokra részben első szerelmemnek köszönhetően, aki ma maszk és látványtervező, illetve  később a színkritikus páromnak köszönhetően. Szóval része voltam a kísérletező progresszív színházi életnek.

Fishing on Orfű fesztivál 2008 óta egy könnyűzenei fesztivál a Pécsi-tó melletti hangulatos környezetben, mely KisPál egyik érdeme volt zenei tehetsége mellett..

Idén a figyelmemet a  Pécsen 6. alkalommal megrendezett  Fényfesztivál ragadta meg. Ez az esemény is bevonzott távolabbról érdeklődőket, nem is keveset, ha jól tudom 100 ezer embert 4 nap alatt.

Anno 1990-ben a győri Médiawawe fesztivál fényírók fesztiváljaként indult – évekig végig ültem az összes filmet és utána a koncerteken élveztük a szabad kultúrát. De akkoriban a fényírás még a filmes kultúra volt ami a fényképészetből kinőtt, de negyed évszázad alatt már a lézeres technikák jelentik szó szerint a fény írást.

Itt Pécsen fényfestőverseny is volt, több mint 20 helyszínnel. Volt fénygraffiti, holografikus fényobjektumok, de volt a dzsámiban hangtálak mellé járó fényfestés is. Igaz olcsó sem volt a rendezvény a városnak, de inkább költsenek 400 ilyen eseményre, mint egy giga budapesti tűzijátékra. Így örültem, hogy vidéken rendezték meg, igaz idén lecsúsztam róla.

De a pécsi kulturális események szíve a Zsolnay negyed, ahol is rendszeresek a kulturális események, kiállítások, ami megér extra kilométereket Bp-ről is.

Egy ilyen különleges időszaki kiállításét utaztam le többek között Pécsre: címe az  ŰR –  Alternatív kozmoszok.

De miért érdekel valakit az űr, a kozmosz?

Engem serdülőként is érdekelt a világegyetem filozófiai megértése, Carl Sagan úttörő írásai az intelligencia evolúciójáról, a Kozmosz filmsorozatai elérhetővé tette a csillagászatot és az űrkutatás megértését számomra. Ehhez jött tovább gondolásnak Paul Davis Istenek gondolatai, és Stephen Hawking az idő rövid története című műve meghozta a kopernikuszi fordulatot a világlátásomban. (javaslom mindenkinek kicsit beleolvasni, szárnyakat ad.)

Rendszeres hallgatója vagyok a Sokol ébresztő műsorának a tilos rádióban, mely egy űrhajózási műsor, mely izgalmasan közel hozza az elmúlt 60 év próbálkozásait, technikai vívmányait és történeteit lelkes szakértők segítségével.

A Zsolnay negyedben van egy planetárium is, ahol bemelegítésképpen egy szuper informatív, vicces, gyerekeket és felnőtteket is szórakoztató szakmai előadás vitt közelebb az ŰR megértéséhez.

12 év hátizsákos utazásaim alatt többet aludtam szabad ég alatt, mint szálláson, s mindig imádtam nézni a csillagokat, az elforduló világegyetemet, s elgondolni hogyan is van a világ, hol a vége, meg tudjuk e érteni, és Istennek ebben van-e szerepe? Amikor a csillagokat néztem gyakorlatilag a múltat néztem, akár százmilló évet vissza. S ha most látok egy szupernóva robbanást, az lehet több millió évvel ezelőtt történt, csak most jutott ide a fénye. Ez mindig megborzongatott.

 A végső lökést az adta, hogy Pécsre induljak,  hogy a NASA james Webb Űrteleszkópjának képe éppen most járta körbe a világot, új mélységeket nyitva az ŰR-re.

Továbbá ma lépett először ember a Holdra 53 évvel ezelőtt, s azóta 6x járt űrhajó a holdon.

Ezzel szinkronicitásban egy művészeti project érett be Pécsen, amely az Űrt a művészek szemével mutatja be, az ő szemükön keresztül értelmezi, amely adott esetben újabb rétegeket nyit meg a nézőben, mert jórészt nekik van érzékenységük egy újabb dimenzióból értelmezni az értelmezhetetlent: a világegyetemet.

A kiállítás címe Az ŰR –  Alternatív kozmoszok.

Pont ezeket a párhuzamos értelmezéseket mutatja be a kiállítás, amik mind egyről szólnak, egyfele konvergálnak. Mint tudjuk a párhuzamosok a végtelenben találkoznak, s mi más a végtelen, mint az ŰR – melyről e kiállítás szól. Mi van ebben az ürességben, hogy reagálunk erre az ürességre, amiről egyre többet tudunk és mivel tudja a szubjektum betölteni? Ezekre voltam kíváncsi.

Korai sci-fi fantáziák megformálása

Az ŰR – alternatív kozmoszok című tárlatot két korábbi kiállítás inspirálta: az egyik a Magyar Nemzeti Galéria Világmodellek című tárlata (2012), a másik pedig a Vasarely Múzeum megemlékezése a holdraszállásról (Holdmúzeum 1969, 2019). A két korábbi kiállításhoz képest a jelenlegi tárlathoz kifejezetten magyar alkotók munkáiból válogattak: a 2. világháború utáni időszaktól a jelenig, kimondottan a mostani kiállításra készült munkákig, középpontba helyezve az alternatív kozmoszok és valóságértelmezések tematikáját.

Ahogy a kép előtt haladunk, változik az üzenet…

Ez térben úgy valósították meg, hogy egy-egy terem között át kellett zsilipelni, de természetesen ott is voltak az űrrel, űrkutatással kapcsolatos installációk.  Egy Olasz amatőr rádiós hangfelvételeit hallhatjuk a zsilipben, amit rögzítettek az űrhajók megsemmisülése előtti pillanatokban. A kozmonauták utolsó szavai kétségbeesetten mondanak még valamit.

és a feltörő technológia felmutatja másik arcát.

Ezen a kiállításon, ezzel a kiáltásokkal a hősi halált halt űrhajósoknak is emléket állítottak.  Mert ugye ki tudja, hogy Budapesten az Adyligetben létezik ilyen emlékmű? Szerintem senki.

Pedig ezek az űrhajósok nélkül nem lenne jövő. Mert ők voltak az emberiség küldöttei, kiválasztottjai és mártírjai, pionírjei. De az úttörők mindig a nagy rendszer építő kövei, a jövő zálogai. Érdemes jó sci-fiket nézni, rögtön közelebb kerülünk a megértéséhez, amit itt írok.

Igen, a világűrben vagyunk, lebegünk, de a Föld védelmező oxigénburkában egy külön kozmoszunk van.  Abból kilépve mint egy óceán közepén vergődő csónak vagyunk.  Itt csak más az irány, de a lényeg ugyanaz. S rengeteg ilyen kozmosz van, ezekből csemegézek.

Ezt a lebegő végtelenséget jeleli pld. egy végtelenített video, mely kicsit a felfúvódó, kiteljesedő, majd összeomló világegyetemet hozza egy platformra. S ettől nem áll távol Buddhista Főiskolai tanulmányaimban tanult hindu istenhármasság, mely a teremtés, fenntartás és lebontás istenei jelképeznek. Az örök visszatérés mítosza.

ismét egy végtelenített videó jött szembe, ahol egy kéz kulcsolódik egymásba és forog el újra és újra, tán hasonló értelmezési tarwtományba tenném.

Ezt a végtelenséget érezhetjük egy-egy fura installációban is, amint a Nap csillagunk körül keringő szatelit elektromos és mágneses mezőben gyűjtött adatokat alakít hangokká. Ezek  a rezgések, hanggá alakítva egy foliát megrezegtetnek. Átjön a Nap rezgései és az űr hidege és misztikuma. Rendszertelenül, melyben akaratlanul is keressük a rendszert, ahogy a korai csillagászok is próbálták megérteni a messzi ismeretlent, amit csak a gondolatisággal tudunk megér(in)teni.

Utópia a jövő múltja grafika a sci-fi világát hozza a mába. Ami akkor utópia volt, az ma már a valóság, sőt a múlt.  Ez az időutazás, ami 40-60 év alatt zajlott le, félelmetes képet vetít elénk. Azt, hogy a világegyetem (és Brooklyn is) egyre gyorsabban tágul, benne a dolgok is egyre vadabbul változnak (fejlődnek??), de  a kérdés, ami bennem felvetődik, hogy mi emberek fejlődtünk-e?

S ezek a morális kérdések a határhelyzetekben derülnek ki, amelyekből egyre kevesebb van. Egyre ritkábban vagyunk élet és halál határmezsgyéjén. Te bevállalnál egy olyan űrutazást pld a Marsra, ahol tudod, hogy az életedben már nem érsz vissza? De lehet oda sem? Gondolkodtál már ezen? Bevállalnád?

És sajnos gyakran azt látom, hogy a világ előrébb van, mint annak megértése, feldolgozása bennünk, olyan technológiákat kaptunk, amikkel több kárt teszünk így mint hasznot. (lásd láncfűrész, dinamit, atombomba). S erre a sorsra jut az Antarktisz és a világűr is? Ilyen kérdések mozdulnak meg bennem a kiállítás kapcsán. .

Teremtettünk valamit, ami előre mutat, miközben mi nem tudtunk azzal az újjal szinkronba kerülni. Kizökkent világ. Koyaanisqatsi. Látta aki látta. Érti aki érti. De már a képi világáért is érdemes végignézni, acsodálatos helyekre jutunk általa, s ha megértjük filozófiai üzenetét a trillógiának, akkor már nem hiába éltünk. Itt megnézheted, s Philip Glass recitative zenéje is magával sodor majd.:

Engem ez indított ki (be?) a világba. így lettem utazó, s végül belsőm felfedezője.  Mert ez a film drámaian, minden szó nélkül, a kép erejével Földbe döngölt, – szó szerint is –  hogy márpedig nincs kiút innen.Itt élned halnod kell. „  Ennek súlya végig kisért (kísért) a kiállításon, s tulajdonképpen egész életemen.

Láthatunk messze fényéveknyire, de az életidőnk elégtelen ahhoz, hogy megtapasztalhassunk személyesen máshol, valami más dimenziót. S erre van itt a művészet (művészek) akik behozzák ezeket a dimenziókat.

Ez változatos lenyűgöző tárlat az emberiség világűrhöz fűződő viszonyát állítja a középpontba. S a saját viszonyomat az emberiség tükrében láthatom. S ebben a tükörben az én végességemet.

Az biztos, hogy több idő kell ennek a 250 kiállítási tárgy és installáció befogadásához, értelmezéséhez.  Mi majd 3 órát voltunk bent, de a gondolatsorok egyre csak jöttek felfelé. Már ez a szó is érdekes, mert az űrből  a felfele az teljesen relatív. Nincs kapaszkodó.

Talán még több idő is kellett volna, mert annyi utalás, szimbólum, és asszociáción keresztül kerülhetünk közelebb ezekhez a dimenziókhoz, ami akár egy életet is betölt. Ugyanakkor pedig kitölt. Megtölt, Feltölt. Igen, én ezzel lettem teljesebb, amihez ez a kiállítás is hozzáadott.

Átzsilipelünk most egy másik terembe, a Megfigyelők kozmoszába

Fekete lyuk az egész világegyetem.  S benne az ember egy felvillanásnyi kísérlet. Ezt az idő kísérletet szolárgráfiával örökítette meg Szécsényi Nagy Lóránd fotósorozata, ahol  a csillagok relatív mozgását fotózta ki egész napos expozíción keresztül. Amikor egy pillanatfelvétellel az örökkévalóságnak fotózol, akkor egy 24 órás expozícióval mit fotografálunk?

Az emberiség évezredek óta figyeli a kozmoszt. Rendet keres benne, hisz úgy érzi magát biztonságban.  S ezt jelenti maga a görög szó is.  Évezredek tudása, kitartása kellett a naptárak létrehozásához, égi események rögzítéséhez és természetesen megjóslásához. Ami a tudomány szemszögével előrejelzésnek hívnának ma. Anno ezek a lelkes polihisztorok évtizedeken keresztül jegyezték a bolygók állását, a nap tevékenységét. Ezek az adatok és következtetések ma is megállják a helyüket. Ilyen eredeti kézirat is volt a kiállításon.  De ma már ki ülne 40 évig az eget fürkészve, hogy rájöjjön valamire.

 Ez a fajta ismétlődés, de eközben változás digitális átirata vagy imitációja a következő vizuális effekt ami szembe jött egy videó installáció formájában. Alan Turing matematikai titkosítási  módszerével manipuláltak, toltak el egy szimbólumot, ami színekké alakult. Ezzel egy hangi és képi architekturát hozott létre. Ebben merengek egy kicsit.

„A közgyűjteményi anyag a csillagászathoz, az űrkutatáshoz és általában a Kozmoszhoz, a Világűrhöz kötődő történelmi és kulturális, politikai és tudományos közegről is vall. Ezt a történeti magot új nézőpontok, megközelítésmódok veszik körül, amelyekhez a Dokkolás után Zsilipeken keresztül vezet az útunk a Megfigyelők Kozmoszába.

A láthatatlan bolygók, ismeretlen naprendszerek felé vagy éppen a Domesztikált csillagképek irányába. A tudomány és a művészet határterületeiről éppúgy válogattunk munkákat, mint olyan hétköznapi tárgyak felhasználásával létrehozott művekből, amelyek egyszerre idéznek meg kozmikus struktúrákat és emberi viszonyrendszereket.” – szól az ismertető.

Kicsit odébb egy nagyon mai „űrfelvételre” esik pillantásom. A 60-as években már megjelent a pixel festészet, pedig akkor még messze voltunk a digitális technológiáktól. Persze lehet véletlen is, de ismét jelzem a művészek intuiciós erejét.

Egyik kedvenc előadóm Dávid Gyula fizikus aki világegyetemről tartott előadásaiban gyakran hoz fel példákat Sci-fi íróktól, akiknek a sejtéseik már jóval a tudományos bizonyítottság előtt beépültek a műveikbe.  Váteszek.

Itt pedig 8 űr hangot hallgathatunk meg:

Belőletek mit hoz fel ez a pár perc? Nekem Van benne valami messzi, magányos, reménytelen, mint amikor a szomjan halni készülő még gyalogol a sivatagban hátha belefut vmi életbe… s közben van ideje a világegyetemen gondolkodni.. meg a halálon.. s az élet értelmén értékén.

Űrverseny, hidegháború

Előkerültek plakátok a 60-as évekből, amelyen hirdeti az MSZMP agitprop, hogy Békét Biztonságot Európának! Nem –  a háborúra.  Talán nem is lehetne aktuálisabb az üzenete itt ezen a kiállításon is.

„Ehető gomba gyilkos gomba” plakátja már az atom versenyre utal, ahogy az űrkutatás is a békés idealista megközelítésből vált a katonai hadviselés eszközévé. Ahogy az ember munkáját segítő dinamit is az emberiség kezében fegyverré vált elég hamar. Elgondolkodtató.

Andy Warholt idéző atombombát sugárzó színes hátterű tévék is felbukkantak.

Természetesen Farkas Bertalan, első magyar űrutazónk sem maradhat ki a kiállításból. Egy érdekes hangmix jön sztereóban. Egyik fülünkön a Szojuz–36 űrhajó kilövését követhetjük, a másikon pedig egy Korai öröm hangulatú énekes zene alkot lebegős egységet.

De volt egy bográcsban fővő űrhajó, medúzaszerű űrhajó, vagy éppen egy rakéta márkéjú és formáju orosz porszívó is bekerült az installációk közé.

Egy kijelzőn az éppen Kongó felett levő űrszonda real time képeit láthatjuk, hogy a valóságba visszatérjünk. Kicsit elfog a vágy, hogy én is megtapasztaljam a 415 km magasbani élményt.

Természetesen korai sci-fi filmeket is nézhetünk a tv-ken, sőt még a Mézga család Köbüki karaktere is felbukkan egyszer. Láthatunk zenészeket, akiket megihletett az űr világa.  Pld David Bowie space oddity albumát Vasarely tervezte, s a lemez az 1969-es holdraszálláson inspirálódott. Tán kevesen tudják, hogy Vasarely 500 db sziligráfiáját is felküldte a szojuz 75-el és visszatérve azok az UNESCO világörökség részét képezik ma.

vagy éppen a Rammstein videoklipjében űrflipperezők mutatnak torz tükröt a magasztos-malasztos Amerikának, s vívmányaik végeredményének.

Egy másik átzsilipelt  teremben egy földgömbre 4 oldalról vetített, neten random talált archetipikus képek egymásba áttűnő képsorozata roskaszt a puffokba. Egy meditatív hanginstalláció erősít az érzelmekre.

Keresgélsz a sötétben. Menekülni akarsz, de nem tudod merre kellene menni. Kénytelen vagy magadba nézni és meglátni, amit nem szeretnél látni.

Átlépünk innen egy 3 D univerzumba, mint egy végtelenített játék, generál geometriai tereket amiben örökké keringsz. A tér és idő beláthatatlansága telepszik rád.

De hogy nem ilyen ijesztő az is mutatja, hogy elkezdesz merengeni ezeken a témákon, s egyre közelebb kerülsz a megfejtéshez, magadhoz a jelen pillanatodhoz. S ha ennyivel előrébb vagy akkor már megérte eljönni.

Ki kell emelnem tárlatvezetőnk tudását, lelkesedését, magyarázatait, ami nélkül ez a kiállítás csonka lenne, mert ebben a végtelenben néha kellenek a támaszkodási pontok.  Kevesen vagyunk annyira erősek, érettek, hogy csupán az intuicióra, a látottak csupasz befogadásával, az értelmezéssé kinövő megértéssé teljesedjen a kiálltás anyaga. Kell egy Hermész aki átvisz ebbe a világba, s néha rátekinthetünk, s benne támaszt találunk a sok látvány között.

A kiállítás a Zsolnay negyedben M21 galériában látogatható augusztus végéig, vagy insaAllah tovább 1-2 hónappal. Jó szívvel tudom ajánlani.

Pécs megér egy estet.

Tudjátok PÉCS NYITVA

és még be is lehet öltözni egy 80 kg-os ruhába.

About the author

Világlátott, világjárt, jártas a világban, mert világot járt.
Alternatív világjárás, alternatív világlátás.
155 ország, sok élmény, rengeteg tanulság, és végeláthatatlan történetek. Itt a blogomban.

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *

*

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.

Facebook Like Button for Dummies