Zimbabwe 5. – egy diktatúra margójára

Az előző Zimbabwe posztom Mugabe által sanyargó országról szólt. Itt folytatom.

Ami 20-40 éve működött, virágzott az nem kellett nekik, most már függetlenül, de romba döntik saját maguk vezette országukat, felélték a tartalékokat és elrontották a mi még működött. Fehér rend helyett fekete káosz kell nekik – mondják egyre többen. Most már csak az maradt, hogy másét vegyék el, történetesen a fehérek (gazdák) virágzó farmjait.

Kompenzációra már nem telik, mert a kongói népmészárosoknak kellett fegyverre a pénz. A fejős teheneket, a termelő farmereket elüldözik, és aztán csodálkoznak, hogy már kaja sincs az országban. A vidéki parasztság megtermeli magának az aszálymentes évben, ami a túléléshez kell, de annyi soha nem lesz, hogy benzinre teljen és elvigye a városi piacra.  

Akitől viszont a farmot elveszik, annak évszázados munkáját veszik el, akik a vadonból teremtettek paradicsomot.. Persze ezt nem a nép kapja, mert azok lojálisak voltak munkaadójukhoz, hanem a vezér hűbérencei, hogy mutogathassák a fuxot (ékszereiket) melyet a fémhulladéknak eladott öntözőberendezésekből, vásároltak. Hiszen csillogni fontosabb, mint termelni/dolgozni.  

Az elkobzott traktor is lerobban egyszer, javítani pénzbe kerülne, s vegyszerre sem akarnak költeni. Trágyázni is munkás, öntözni nem tud, mert már eladta a csöveket, meg hisz növekszik a termés a nélkül is, meg a csirke is a szájukba repül.  Betakarításkor csodálkoznak, hogy nincs termés, nincs mivel elszállítani, nincs hol tárolni, elrohad, megeszik az élősködők, vagy még lábon a betegségek. Nem meglepő, hogy éhség van az országban.  Afrika szindróma. Lopj el mindent, a többi(ek) nem számit.

Tőke nem áramlik az országba, hisz ki azaz idióta befektető, aki pénzt tesz ide, hogy aztán jöjjön egy kapzsi, mohó, No. 1, aki elvesz mindent.  Még saját hűbérenceik sem tartják pénzüket otthon, mert hogyan is bízhatnának a jövőben. Főleg a maguk által teremtett jövőben.  Annyira intelligensek már vannak, hogy felismerték alkalmatlanságukat, de azért amit még lehet, és hatalomban vannak, kirabolják az országból, mert aztán már esetleg más szelek fognak fújni. 

Persze az új garnitúra sem lesz különb, hiszen ők is ugyanazt a vizet isszák, és őnekik is egy nap alatt kell meggazdagodniuk. Aztán mindenki csak a hatalomért harcol, mert ott büntetlenül lehet garázdálkodni. S ez még csak a soft verzió, mert Zimbabwéban nem mészároltak le milliókat, csak félreállítottak, megmérgeztek, megfélemlítettek embereket, a többit kivásárolják, vagy hatalmat ígérnek nekik. Ezt még tehetik egy darabig, mert még nem pusztították le teljesen az országot, és még Földanya is tartogat érceket nekik.

Cola fétisiszta

Segélyek is ömlenek a szép nagy szemű gyermekekért. Lelkes önkéntesek is beáldozzák tudásukat, fiatalságukat, hogy viszonzásképpen évek múlva láthassák, hogy az összes belefeccölt energiájuk és pénzük felesleges volt. Abban a pillanatban, ahogy ők elmennek az országból, a projekteket nem viszik tovább a helyiek. Önálló munkára/gondolkodásra nem képesek, ha nincs mögöttük a főnök, vagy a korbács. Maguktól erőfeszítést nem fognak tenni, hogy jobb legyen az országnak, mert Afrika csak kiélvezi az életet, és amikor ráébrednek, hogy elfogyott  a tartalék, akkor úgy is lesz valami, jön valaki aki majd felépíti az országot. Ha majd kész, akkor elveszik, és ők lesznek majd megint a trágyadomb urai.  Igaz, hogy náluk ismét leromlik az egész, de legalább kiveszik a porciójukat és legalább már ő nem lesz annyira szarban. A többi nem érdekes, mert nem az ő szenvedésük.  Egoista világ?

Soha véget nem érő történet. Mi lesz, ha egyszer Európa rájön erre és nem lesz több segély?  Természetesen Kína szívesen odaáll melléjük, (majd a helyükre), de ők már nem olyan érzékeny, naivak, mint mi. A Darwini harcban a tolldísz és a párbaj nem segít. Nincs érzelgősség és éhen döglik a sötétje. Így annál több hely lesz nekik. Kurt Vonnegut vízió. Ez a jövő, egyétek!!

A legnagyobb szívfájdalmam, hogy az átlag plebsz, segítőkész, kedves és kár lenne értük. Az élet ma már ilyen harc, és elveszik előlük, pedig övék is lehetne, léphetnének előre, lehetnének kiművelt emberfők. Figyelmesebb élet, de ezek már megint csak az európai agytekervényem képzelgései. Ehelyett felélik amilyük van, folyatják a vizet, pazarolják az áramot, amikor van, bőgetik a motort, hagy figyeljen rám mindenki. Az elhanyagolt főúton robognak, amortizálva a járműveket (hova is siet?)

 Már-már közhely, hogy az USÁ-ban 3x annyi tisztálkodási szert használnaka feketék, mint az átlag ember. Kijöttek a nyomorból, hát meg kell mutatniuk, hogy ők különbek.  Hajuk legyen tuti, ruhájuk tiszta,  bőrük illatos, cipőjük csillogjon, és ez hozza a konyhára a pasit.  Csupa külsőségekben élik meg magukat. Bezzeg közben vízben főzött darát esznek, és igénytelen körülmények között élnek. Fontos, hogy a másik nemet elkápráztassák. De lassan elvesztik erejüket, immunitásukat, naphossza lustálkodnak, a munka is csak munka-hely, ahol megpihenhetnek és beszélgethetnek.  Persze ennyi pénzért miért is dolgozzanak? Aztán csodálkoznak, hogy a kínai üzletember a traktorost is Kínából hozza, mert az ott van időben és hétvégén is dolgozik reggeltől estig, s nem kell mögötte álljon egy hajcsár, hogy nógassa. Persze irigylik tőle a kocsit, leütik, ellopják, hisz az nekik is jár, csak éppen dolgozni ne kelljen érte.

Ha elmegy a szakember (fehérek), akkor éhezés áll a házhoz, tapasztalhatjuk Afrika szerte. Mert a fehér eteti és oktatta őket, de cserébe elviszi a nyersanyagot. Ja, hogy nem minden ingyért van? Nem esik a manna? A sült csirkét is le kell vágni? Megpuccolni, megsütni, tüzet gyújtani, a fát locsolni, esetleg elültetni, nem csak a szánkba repül? Ja..? tényleg?…

A Baboon (majom), a diktátor veszi el most tőlük, nem a fehérek! S szervezkedni kellene, hogy változtassanak a dolgon, ja, hogy szavazáskor véleményt kellene mondaniok? Ja az meg micsoda? Lehet olyan, hogy véleményem?

No de akkor mi lesz, meg hogy megbüntetik, és a tömegbe lőnek. Á, inkább nem, jó ez nekünk.  Igaz, nem, de azt legalább tudjuk, hogy milyen. Rossz.  Ez legalább biztos. A másikról fogalmuk sincs. Persze meg sem próbálják a mást, mert azért tenni kéne, és ki tudja mi lesz, ha azok az újak nem mondják meg a tutit, hanem SZABADSÁGOT adnak nekünk.

Akkor kiderül.. Kiderül, hogy semmit nem értünk. Ja erre előbb kellett volna rájönnünk? Akkor amikor még valaki ki akarta mosni őket a szarból, iskolát és kórházat építettek nekik, a farmon ételt is kaptak, a városban áram és víz volt, utak és biztos közlekedés, stabil árak? Építhető, tervezhető jövő? Az nem kellett, már más volt a szaga, más volt a szava. Gyöngyöt a disznónak? Hát bizony igaz, hogy cipőt a cipőboltból, és aki nem akar gondolkodni, annak feleljen meg a diktatúra. Pedig szavamra mondom, kár ezekért az emberekért és én sajnálom őket, de ide friss erő kell, hogy változtassanak. Én már ehhez öreg vagyok.

Mana Pools Nemzeti Park

Harare-ból sok apró részletben jutok el Mokuti elágazásig, ahol a benzinkútnál alszom, habár a helyiek figyelmeztetnek, hogy hiénák és oroszlánok is járnak erre kukát üríteni. A közelben egy kocsmában ódon biliárdasztal és flipper, bakelitos zenegép kalauzol vissza a 70-es évekbe.

A terveim szerint a határtól kenuval mentem volna a parkba, de mint kiderül, csak ritkán vannak túrák és az is napi 150.- dollárba kerül!! No de ennyiért nem is lesznek vizittúrázók! Ez Afrika. Afrika egy már nap alatt akar gazdag lenni.   Nappal a vízben sok, bőgő tehénhangot hallató víziló pihenget tömegével. A Zambezi partjánál alszom egy házikóban, ahova éjjel kijönnek a vízilovak legelni, és az elefánt is ott tördeli a fákat a ház mellett. Nyugalom van, egyedül vagyok, pihenek, és élvezem a természet hangjait.

zimbabwe , elefánt,

A közeli határon a Babbonok (cerkoff majom) tizedelik a takarmányzsákokat, amíg a kamionok napokat várakoznak a vámolásra a határnál. Majd veszekednek a kicsorgó magokért egymással. Aztán jön a sofőr elzavarni őket és kezdődik elölről az egész.

Átesünk egy cecelégy ellenőrzésen, amikor is befújnak az utastérbe, hogy az esetlegesen bent tartózkodó legyek elpusztuljanak. 

Mana Pools nemzeti park

Szerencsére most péntek van, így sikerül egy mennyegzői csapattal eljutnom a parkba. Végig bokros sűrű szavannán keresztül vezet utunk (90 km.) A kiszáradt folyómederben elefántok fúrtak vízlukat, sok Boabab fát látunk, ami nagy törzsátmérőjű magányos fa.. Találunk itt természetesen bilharzia elleni gyógynövényt is. (bilharzia – állóvízben lévő élősködők, bőrön keresztül befúródnak a testbe, majd pusztítják a májat). A parkban kb. heti 10 vendég található összesen.

Mivel sátram nincs, a sakálok ellen beköltözök a kemping egyik mosdójába. Estére érkezik még egy helyi fehér paraszt, aki odavet az oroszlánok elé, mondván, hogy ők külön pénzt fizettek azért, hogy legyen vizesblokkjuk. Kérdeztem, hogy mi lenne, ha végeztek, és utána mennék a zuhanyzóba aludni, de úgy tűnik, hogy kompromisszum készségből és emberi együttérzésből egyesre vizsgáznak. Ha csak ilyen emberek élnének a glóbuszon, és rögtön evakuálnék.  Ez a pokol világ. Egy amerikai lány is kempingezett az egyik itt dolgozó barátnőjével, de a hiénák hallatán bemenekült kocsijába. Ennyit a fejlett világ és a természet kapcsolatáról. Pld. nem akarta tudni, hogy a hiéna csak alvó embert támad meg, és most inkább csak a sült kolbász miatt settenkedik körülöttünk.

Reggel kiderül, hogy nem mehetek az erdészekkel víziló vadászatra, mint mondják (főnökök) ez veszélyes kívülállóknak. Magyarán nem akarnak szemtanukat, hiszen amikor fotózni akartam az állat feldarabolását, azt sem engedték meg. Afrika gyerekkorát éli, azt hiszik, hogy ha nem látjuk, nem történt meg az esemény, mint egy kisgyerek, aki a kezével eltakarja a szemét, s akkor azt hiszi, hogy senki nem látja őt.. 

viziló, Zimbabwe, Afrika

Reggel sétáltam a környéken, az árterületen bivalyok, fejük tetején madár aki tisztogat a szimbiózis hegyében. Béreltem egy kenut, és adtak egy fegyveres vadőrt is mellém, de mint kiderült 3 perc után, semmivel sem tapasztaltabb, mint én. Úgy sincs ideje elővenni a puskáját, ha baj van, s ráfutunk egy alvó vizilóra..

Sebaj, így legalább ketten evezünk, mert mást nem tudtam találni a vendégek közül erre a kalandra. (nem azért jönnek az emberek). A csónak oldalát megkocogtatjuk rendszeresen, így a szunyókáló vízilovakat nem éri váratlanul, hogy ott evezünk, így illedelmesen alámerülnek, mi meg persze kikerüljük őket. Sok madár is van az árterületen, kis szigetek, teljesen a mi Tisza folyónk hangulatát hozza, persze otthon vízilovak nélkül.  Délután egy iskolai buszhoz csapódom, és érdekes látni, hogy a gyerekek életükben először látják a Zambezi folyót, lemerészkednek a partra, s óvatosan megérintik a vizet.

zsiráf, Zimbabwe

Este egy értelmes zimbabwei fehér párral beszélgetek, aki szerint Afrika fő problémája a túlnépesedés. Jót beszélgettünk és engem így aposztrofálnak, ’az utóbbi 6 hónapban én voltam a legérdekesebb ember, akivel találkoztak.’ Ilyen szürke a világ? 

Féljünk-e az állatoktól? Másnap teszek egy nagy sétát, amit általában puskás őrrel szoktak megtenni a látogatók, mert veszélyes, de ismerem az állatok viselkedését, s optimista vagyok, s tudom, hogy előbb halok ember által, mint állatoktól. Persze a sűrűbb bozótosokat igyekszem kerülni, s érzékszerveim is a maximumon. Itt az oroszlán csak elmondások alapján létezik, és csak akkor támad, ha éhes. A bivaly és az elefánt hangos jószág, így hallani, ha jön. A víziló csak éjjel mozog  a szárazföldön, s előle fel lehet szaladni termeszvárakra. A hiéna meg csak mozdulatlan embert támad.

Innen Afrika második legnagyobb víztározójához utazom, a Kariba tóhoz, mely egyben a Zimbabwei-Zambiai határ is, amelyet a Zambezi folyó választ el egymástól. A kempingben 3 zambiai emberrel osztom meg szállásomat, akik üzleteléssel foglalkoznak és állítólag rokonok. Másnap sikerült egy sétahajó utat szerveznem, amely nem is olyan egyszerű ebben a kihalt, válsággal sújtott hajdani viziparadicsomban. A gazdasági válság miatt az élet leállt a tavon, a halászokat leszámítva.

Délután egy elefánt okoz riadalmat a város utcájában, aki a kukás ház tetejét lebontotta, és jókat falatozik a szemétben a műanyag zacskókat sem kímélve. Ha véletlenül valakinek a kertjében van jóízű fa, akkor a kerítés sem akadály, hogy bemenjen. Amikor az emberek az utcán megunják a randalírozását, akkor elkezdik kővel dobálni, hogy álljanak odébb a böhöm ormányosok.

Másnap bérlek egy kenut, hogy felfedezzem a tavat, de mire visszaérek lakótársaim eltűntek. Amikor átnézem csomagjaimat, szomorúan konstatálom, hogy a digitális kamerámnak és összes pénzemnek lába kelt. Rögtön hívjuk a határőrséget, de ott már éppen átmentek. Hiába kértem őket, hogy állítsák meg, vagy értesítsék a rendőrséget, azt már nem tudták megtenni, hiszen nincs telefonjuk. Így nekem kellett járművet szerezni, átkönyörögni magamat a határon, feljutni a Zambiai rendőrőrsre, hogy értesíthessék az útblokádnál dolgozó kollégáikat, mert innen még két óra út eljutni a főútig tolvajaimnak, s addig két útblokád is van.

Mint másnap megtudtam semmit nem tettek, mert a rendőrség telefonját kikapcsolták számla nem fizetés miatt, rádiókapcsolatuk nincs, ezúttal igazolva a teóriámat, hogy a rendőrség tényleg csak arra jó, hogy az elakadásjelző háromszög meglétét ellenőrizze.

Egy fillér nélkül most már új helyzetben átrajzolt tervekkel folytattam utamat.

Gábor Csonka

vandorboy

About the author

Világlátott, világjárt, jártas a világban, mert világot járt.
Alternatív világjárás, alternatív világlátás.
155 ország, sok élmény, rengeteg tanulság, és végeláthatatlan történetek. Itt a blogomban.

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *

*

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.

Facebook Like Button for Dummies