Járatlan utakon – Film

Járatlan utakon film

A felszabadulás felé.

Most fog bejönni Magyarországra a Járatlan utakon című film az Oscar-díjas Jean Dujardin főszereplésével. A Cirkogejzír fogja bemutatni a jövő héten, gondoltam írok pár gondolatot a film kapcsán, hiszen a téma nagyon közel áll hozzám, mondhatni érintettje vagyok, hisz magam is elég nomád módon vándoroltam 12 évig,  s már 9 éve szervezzük a Járatlan utakon fesztivált, így valahogy lesz áthallás a 2 dolog között. Gondoltam lecsekkolom.

Mintha hatottunk volna a filmre, mert az eredeti cím: Sur les chemins noirs lefordítva, a sötét ösvényeken. Talán ez a magyar közönségnek eladhatatlan, holott amivel a film valójában foglalkozik, a belsőnk eldugott sötét bugyrai, amik meghatározzák tudatalatti létünket, amely hat a mindennapjainkra. S ebből világosságra jönni, megvilágosodni, kiszabadulni, nos ez lenne maga a zarándoklat ( közben a mienk is), a film 90 perce. (Az angol címe: On the Wandering Paths – kb. vándorösvényeken, ad egy idillizáló háttérjelentést, amiből szerintem hiányzik a küzdelem, a felfedezés, ami a járatlan szóban benne rejtezik.)

Kíváncsian ültem be a filmre, melynek talán nem a plot, a cselekmény a legérdekesebb része, hiszen az „csak” arról szól, hogy van egy balesetből felépülő francia író, aki elhatározza, hogy gyalog átszeli Franciaországot, s lehetőleg a leglakatlanabb vidékeken keresztül.

Ez még nem lenne elég egy filmhez, bármilyen szép tájakon kalauzol is minket keresztül az operatőr. Persze ez adhat inspirációt egy belső zarándoklatra készülő embernek, hogy nem csak a klasszikus kaminókat járja végig, de azért szerencsére a film több rétegű, és több idősíkon is mozog.

A film elég lassan indul, de amint haladunk a napokkal és kilóméterekkel, egyre inkább belelátunk főhősünk motivációjába és életének részleteibe.

Mint minden utazásnál, itt is az úton történnek a dolgok, velünk, de még inkább bennünk. A találkozások meghatároznak minket és mi mások életére hatunk, s így formálódik karakterünk és sorsunk.

Aki már utazott szabadon, az könnyen azonosul azokkal a jelenetekkel, amikor a többségi társadalom számára érthetetlen válaszokat adunk az életünket megkönnyítendő felajánlásokra, de valahogy ez a missziónk és szabadságunk rovására menne. Persze van az a helyzet, amikor elfogadjuk, mert egy hete nem mosakodtunk, vagy zuhog az eső, de alapjába véve magáért az útért megyünk, hogy feldolgozzuk a minket ért eseményeket, traumákat.

Főhősünk Pierre sikeres író, csodaszép barátnővel, aki egy átmulatott éjszaka után részegen leesik az erkélyről, melynek folyományaként lerokkan és a párkapcsolata is felbomlik. A baleset csak egy katalizátor, hiszen előtte is vándorolt, szabad lélek volt, de párjának csak most válik ez realitássá, amikor a korházban is már csak erre tud gondolni.

Amikor az ember addigi élete egy baleset kapcsán kinullázódik, akkor sokszor a teljes önfeladáshoz, vagy öngyilkossághoz nyúl. De ő elhatározza, hogy elindul a gyógyulás útján, s erről fog írni egy könyvet. 1200 km keresztül a hegyeken. A felszabadulás útja. Ezt akkor ő még csak érzi… de el is indul. S innen kezdődik a film.

Amikor az ember egyedül gyalogol, akkor van ideje elmélkedni, újra értelmezni életeseményeit. Ez a gyógyulási folyamat része. Sokan menekülésnek gondolják, holott ki kell kerülni a traumatizáló közegből (társadalmunk, családunk stb.), hogy beinduljon ez a gógyulási folyamat. Az 1000 mérföldes út is az első lépéssel kezdődik, s az a legnehezebb. Hogy kilépjünk, komoly belső elhatározás  kell, vagy egy komoly trauma, ami kidob az útra. Őt is ez indította el. Aztán ott a vadonban majd alakulnak a dolgok, sorsunk, ahogy a filmben is.

Zarándoklata alatt újabb balesete során találkozik egy másik vándorral, akinek inspirációt ad, s rá bízza H. David Thoreau Walden című könyvét, mely addig hű társa volt. Elválik tőle is, szimbolikusan kimondja, hogy már egyedül, támasz nélkül is képes megcsinálni, már ő vált támasszá mások számára.  

Később egy tapasztalt vadonjáró barátja csatlakozik hozzá, aki életveszélyből menti ki főhősünket. Pierre nem adja fel a tervét, elindul ismét. Ez az állhatatosság, kitartás viszi egyre tovább – maga felé. Majd testvére is csatlakozik hozzá 1-1 szakaszra, ahol ő mozdítja ki komfort zónájából lány testvérét, s ébreszti rá, hogy lehet neki is élnie kellene életét. Rokonával is találkozik, akinek a párja halálát segít feldolgozni, elengedni.

A dialógusok-ra építhető föl a film és mondandója, mind előhoztak belőlem sok aha élményt, amiről regényeket lehet írni, de legalábbis én blogot vezettem ezekről. Mindenkinek megvannak ezek az élet dialógusai, s ez adja a savát a filmnek, ahogy a vadonban c. filmben is. Minél távolabb vagyunk a civilizációtól, annál kevesebbet kell/ akarunk beszélni, mert a legtöbb dologra, megértésre nincsenek szavaink, ezek nem kifejezhetők, csak megélhetők, ráérezhetünk.  S ha a film egy kicsit közelebb hoz ehhez, elindít a természet fele, kicsit többet értünk meg belőle, s általa magunkat, akkor már érdemes volt beülni a moziba.

Viszatérve  a történethez, egy kolostorban is meghúzza magát, ahol belső munkára van tere, s a kőszobrok is spirituális tanítást adnak. Ahogy a meditációban is egyre kiélesedettebb a figyelmünk, érzékenységünk megérezni, látni dolgokat, úgy a belső zarándoklat alatt is új csatornák nyílnak bennünk, s a természet, kövek is üzeneteket közvetítenek nekünk. Egy szerzetesnek azt üzente hogy itt kell leélnie életét, neki azt, hogy az ő misszióját kell befejezni. Az egész világegyetemmel tudunk társalogni, mutatja a szobor példája.

Lecseréljük a társadalmat a természetre, s ott lesz az új otthonunk. Aki sokat túrázott, már átérzi ezt az élményt, amiben a film segít kicsit.

Szóval ahogy közeledik az út végéhez, úgy gyógyul meg testileg és lelkileg is főhősünk, aki igazából nem csinál semmi hősieset, de mégis: önmaga határai meghaladása visz el a felszabaduláshoz.

Sok szenvedésen megy keresztül, de az ő saját útját járja, míg elér a tengerhez, mely maga a végtelenség, a szabadság szimbóluma. Elért a felszabadulás felé.

Induljatok el ti is.

Bemutató: május 18, a cirkon a link itt.

Rendező: Denis Imbert (aki adaptálja Sylvain Tesson névadó könyvét. 2014

Forgatókönyvíró: Sylvain Tesson bestsellere nyomán: Diastème, Denis Imbert

Producer: Clément Miserez, Matthieu Warter

Operatőr: Magali Silvestre de Sacy

Szereplők: Jean Dujardin, Anny Duperey, Izïa Higelin, Joséphine Japy

16 éven aluliak számára nem ajánlott! 

Bemutató: 2023. május 18. Forgalmazza a Cirko Film

About the author

Világlátott, világjárt, jártas a világban, mert világot járt.
Alternatív világjárás, alternatív világlátás.
155 ország, sok élmény, rengeteg tanulság, és végeláthatatlan történetek. Itt a blogomban.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


*