Thaiföldi etápja utamnak befejeződött, elértem a bonyodalmak után a határig.
Kambodzsa 1 – Megérkezés 2004
A kambodzsai oldalon egy SARS bódé is volt, ahol nyilatkoznunk kellett arról, hogy nem vagyunk fertőzők. Gondolkodtam, hogy felvilágosítom őket, hogy már a chicken flu (madárinfluenza) jött divatba. De aztán mégsem, mert akkor mit csinálnának a sok nyomtatvánnyal, amire még Sars van írva? Amit egyébként pénzért!!! kell megvenniük a Thaiföld felől érkezőknek. Kár ne érje a ház elejét.
Kambodzsa 2x nagyobb mint magyarország, 16millió lakossal. Szembeszökő változás Thaiföldhöz képest, hogy a határ után már csupán egy földút várja az áthaladókat, no meg sok motortaxi. Stoppolok egyet a következő faluig, ahol pénzt váltok egy boltban, majd egy pick up hátulján zötyögök az első városkáig, ahonnan már mini busszal tudom megtenni a maradék 75 km-t.
Az útelágazásoknál kínai kapukon keresztül vezet az út, s a falvakban mindenhol a kommunista párt táblái díszelegnek. A múltat eltörölni nem lehet. Az időutazás ismét elkezdődött.
Vasárnap lévén esküvőktől hangosak az útszélek, ahol felhúznak – vagy nem- ideiglenes ünnepi sátrat, hogy minden arra járó lássa a frigy megszületését és az ünneplőket, természetesen karaokéval kombinálva, ahogy az már Ázsiában elvárható.
A temetés is zenés, földíszített teherautó halad át a városon hangszórókkal felszerelve.
PHNOM PEHN
Célom a főváros. Phnom Pehn-be érve a nagy széles utak ellenére dugóba kerülünk, köszönhetően a Vietnámnál dúsabb személygépkocsi tulajdonviszonyoknak. Mondjuk ezt nem gondoltam volna. Habár lehet nem a kocsik száma, hanem az infrastruktúra és forgalomszervezés okozza a káoszt. Balos a közlekedés, ahogy a kormány is, de jobbkormányos autóból is sok van. Fura mix. S kipufogó bűz.
Az egymilliós városban nincsen tömegközlekedés csak a tömeg közlekedik motoron, gyakran öten ülve rajta (na, jó abból az egyikük gyerek), de hárman minimum. Az a taxi is, 2-3 embert felvesznek… telemotor elven.
Pár sugarút nevén kívül az utcák csak számozva vannak, mintha USA-ban lennénk. Orosz és Csehszlovák sugárútak mutatják politikai családjakut, habár az utóbbi kicsit idejétmúlt, no de majd biztos lecserélik ha rájönnek. Pár királyuk és elnökükről is elneveztek utakat, illetve Mao Ce tung és De Gaulle érdemelte még ki, hogy főutcákat nevezzenek el róluk.
A pagodák és templomok mind újszerűek, kvázi utángyártottak, mert a 30 év kommunista diktatúra elsöpörte őket (jobb esetben élelem raktárnak használták fel a vallási épületeket).
A hátizsákosok paradicsoma
A Boeng Kak tó mellet van az utazók negyede, a traveler negyed, s itt is kialakult thaiföldi mintára a helyi Khao San road. A hotelek (2-3$), utazási irodák sokasága, internet kávézók (1$/h) és éttermekben olcsó ebéd (1-2$) meg bárok várják a pénztárcánkat és szórakozási igényünket.
Én egy picit távolabb szállok meg, de ugyanaz a képlet: tó fölé nyúló kiülős terasz szalmatetővel, függőágyak, billiárdasztal, TV és naplemente. Amikor megérkeztem éppen a nyulakat etették a tóból szedett növényekkel.
A környékükön pedig a valós városi szegénység vesz körbe, autentikus környezet egy kíváncsi utazónak – kedves emberekkel, kalyibájuk előtt kártyázó és italozó családfőkkel.
Egyik este egy kisfiú szülinapját ünnepeli a szomszédság, de elkeseredésemre itt is a „Happy birthday to you” dallama csendült fel. Nos, ennyiben már sajnos nem autentikus, habár kíváncsi vagyok, hogy hagyományos kultúrák, vagy akár Európában, 200 évvel ezelőtt ünnepelt valaki születésnapot? ( nem)
Eggyel könnyebb eset kommunikáció terén a Khmer nyelv mint a Vietnámi, de ha valaki nem beszél angolul, akkor az activity tudásom itt is könnyen csődöt mond.
Itt találkoztam egy amerikai lánnyal, magyar felmenővel, habár Magyarországról neki sem jut eszébe sok, a barátnőjének pedig csak a cigányok. Nesze neked országimázs.
A közelben pedig fogadó irodák a tippelni vágyóknak, többek között magyar KEK vagy BEK mérkőzéssel is. Ez mondjuk meglepett.
Modern világ a filmek terén is reánk köszönt itt a városban. Minden helyi étteremben verekedős kínai filmet kell nézni, ahol mindig sietnek, s nyugodtan fogadást lehet rá kötni, hogy 3 percen belül elhangzik az első ütés.
A város vasútállomása nem bonyolít le túl nagy forgalmat lévén kétnaponta egy vonat indul innen, de arról az egyről sem lehet infót szerezni a helyi vasutasoktól. Ennek örömére a vasúti síneket elfoglalják az árusok.
Boltok, árak
Fura hogy Kambodzsában mindennek dollárban van megadva az ára, de természetesen egy pillanat alatt átszámítják riel-re (1$ – 4000 riel de nyugatabbra Thai Bath-al is lehet fizetni).
A szupermarket kínálata alulmúlja, árai pedig felülmúlják európai társaikét. Mindenesetre a légkondi biztosított, hisz ez egyfajta úri passzió mintsem az élet alap folyása. Az még a helyi kisbolt.
A boltokban előbb kapok digi kamerához memóriát, mint objektívemhez UV szűrőt. Pedig még csak 2004-et írunk, de már digitalizáció felé tart a világ.
Az intézmények előtt, illetve a hidakon mindenhol géppisztolyosok strázsálnak, a játszótereken és parkokban pedig csak egyenruhások. Rend a lelke mindennek. A vörös khmerek csak zászlót váltottak, de mentalitást még nem.
A piacok zsúfoltak, amit tetéz ’motoros nemzet’ mivoltuk, mert a tömegben sem szállnak le motorjukról. Kényelem dugót teremt – születhetne egy új mondás.
A bagett 500 riel (1/8-ad usd), ebéd az utcán 500-1500 riel, cigi 1$, sör 0.5-1 $. Vagyis kis tétel riel, a nagy már usd.
Persze ne feledjük azt az apróságot sem, hogy itt a motor eltűnési ráta még Vietnámot is megelőzi. S ha ez még nem elég, akkor azt is mondom, hogy esténként fegyveres rablásokról is kapni híreket. Állítólag itt használják is a fegyverüket ellenállás esetén, de másnapra biztos lehet benne az áldozat, hogy iratait, bankkártyáit visszakapja. No, igen az országban nincsen ATM tehát a plasztik lap számukra nem érték.
Az újságban egyébként multik is hirdetnek marketingest keresve, jó pénzért. Elgondolkoztam. Mert alapvetően szerettem itt lenni, majd 1 hónapot vltam az országban. Persze ebben az is közrejátszott, hogy 1 hónapos lázat kaptam, aminek az eredete máig rejtély. De erről később.
Mivel a fővárosban is elég sokat voltam, naplómat írtam, így jutott időm elmélyülni a helyi ügyekben is.
A Cambodia Daily-ben egy cikk ragadta meg a figyelmemet, miszerint helyreállították a lerombolt Thai követség épületét. A követségen az egyik vízumra váró khmer azt mondta, hogy a két külügyminiszter a telefoniában üzleti versenytársak, s ez (azaz a miniszter) provokálta a konfliktust a thai-ok ellen. De én jobban hiszek a svéd verziónak, miszerint az egyik thai színész azt nyilatkozta, hogy Angkor az a thai kultúra része. Persze ez érzékenyen érintette a khmereket, hiszen nekik gyakorlatilag Angkor az egyetlen kulturális maradványuk, így ha azt elvitatják tőlük, akkor semmi nem marad a múltjukból.
Mintha azt mondanák egy magyarnak, hogy a török kiűzése nem a mi sikerünk, hanem a labancoké. Ezért a feldühödött tömeg behatolt a követségre és szétdúlták. Hát, ha kevés van, akkor arra érzékenyebbek. Jól lerombolhatták. A helyreállítás 46 millió $ volt.
Az édes bosszú. Kapcsolódó hír, hogy az egyik minisztérium döntött arról, hogy a thai stílusú szobrokat eltüntetik a templomokból, hogy a khmer hagyományt védjék, egyébként az „új generáció krízisben lesz, mert ha azokat imádják, akkor a thai királyt is”!!! (Lehet pontozni ezt a magyarázatot, mely a cikk szerint három minisztériumot is érint. Képzeljük hány lehet az országban! Megint a falba vésett nevek és a könyvégetés, sírok eltüntetése dereng fel, hogy csak így tudnak fellépni, mert más eszközük, érvük nincs.
A folytatásban a főváros látnivalói közül egy killing fields-et látogatok meg.
A képre kattintva a nyíllal lehet a fotó albumban lapozgatni:
