Kirgizisztán úti beszámoló 2010
Szept. 17-én érkeztem meg Tadzsikisztánból a Shari Tas határátkelőhöz, ami kb. 4000 méter magasan van, s már szeptember közepén esik a hó! Hideg van, s egy szál szandálban itt ragadtam a senki földjén egy teljes napra… valószínűleg világrekordot döntve a senki földjén időzés témájában.
Nos, azért gondoltam, hogy érdemes megemlíteni, megosztani ezt a történetet, hogy a nemutazó olvasó is megérthesse és átélhesse a határátkelések és a hivatalos dolgok bonyodalmait a 3. világban. Tudniillik, ezek a Közép-Ázsiai bürokráciák még nem lábaltak ki a szovjet medve öleléséből, s amikor valaki vízumot igényel a követségen, akkor napra pontosan kell megmondania, mikor érkezik meg.
Ez nem gond, ha valaki két hétre megy nyaralni repülővel oda-vissza. De ha valaki földön utazik, mászkál a hegyekben, a követség csak fényévekre van, akkor logikusan úgy választja a vízum érvényességi dátumot, hogy a biztonság kedvéért a másik ország – jelen esetben a tadzsik – vízumának lejárta előtti nap legyen az érvényesség kezdete. 1 nap átfedés elég kell, hogy legyen egy határátkeléshez.
De nem itt. Persze 4 héttel a vízumkezdés előtt egy átlagember nem gondolná, hogy a Kirgizisztán es Tadzsikisztán között elterülő több ezer km-es határövezetben, csak két határátkelő használható külföldieknek.
Nos, hát akkor az biztos nagy forgalmat bonyolít le, gondolnám ártatlanul, amikor Dushanbe-ban a vízumért folyamodtam. Ebben nagyot tévedtem, mert 2-3 naponta megy egy, azaz egy UAZ minibusz Murgab és Osh között a Pamírban (400km). Ez azt jelenti, hogy 17-én, 1 nappal korábban elmentem a határig a biztonság kedvéért, mert kb. 2-3 naponta megy egy UAZ jeep, az is akkor, ha összejön egy járműre való utas.
Az Isten tudja, mikor megy arra másik jármű Murghab-ból, hisz egy orosz stoppos lány már két napja vár ott. Tudom, hogy a tadzsik határőr hiénák az ingyenes immigration card-ért is 10 dollárt kérnek a kiszolgáltatott, tehetetlen átutazótól; hisz napokig tart eljutni egy másik határállomásig, ha itt visszautasítanak, vagy nem akarnak korrupció nélkül átengedni. Én nem akarok okot adni, hogy megzsarolhassanak. (Mert ugye a másik határt választani megint 4-5 nap zötykölődést jelent, meg pénzt. Nem is keveset.)
Nos, szóval határállomás, 4200 méter magasan. Szakad a hó. Persze csak engem kutatnak át mint gyanús alakot, míg a helyieket nem. Rólam gondolják, hogy drágaköveket csempész, holott szabadulnék minden fölösleges kilogrammtól a zsákomból. Szerencsére minden simán ment. A regisztráció miatt sem pampoghattak, mert nem léptem túl az engedélyem, s 30 napnál nem voltam tovább; így folytathattuk az utat tovább a tömött UAZ-on a 20 km-en át tartó senkiföldjén.
Sajnos sikerült ebédidőben érkezni a kirgiz határra, s akkor nem zavarhatja nyugalmukat senki – még ha egész nap max. 4 autónyi forgalmat bonyolítanak le ezen a határon átlagban. Ugye nem mozdulnak, mert ebédidőből senki nem zökkenheti ki őket, akár egy pecsétnyomás idejére sem – igazi szovjet feeling, amit még utánam dobnak.
Vízumom csak másnap, 18-ától érvényes. Próbáltam megdumálni velük, hogy átmehessek a határon, hisz mire leérek a jeep-pel a hegyről, már másnap lesz. Mit számít az a fél nap? Segítőkészen letelefonáltak a legközelebbi városba. Innen 7 óra kocsival, de Osh-ban sem adtak engedélyt. Pedig tök mindegy lenne, mikortól kezdem a 30 napot – de a papír, az papír. Tehát itt állok mezítlábasan a szakadó hóesésben, 3500 méter magasan, reménytelenül…
Hóesés, hideg, szél. Szandálban rohangálok fel-alá, hogy valamelyik épületben meghúzhassam magamat éjszakára, de nem engedik. Aztán az egyik határőr mondja, hogy aludjak a szállodában. – Hogy hol??? – kérdezem. – Itt a semmiben?? Nem láttam semmi erre utaló nyomot. Visszafele mutatott és 1 km-rel feljebb, a senki földjén állt egy házikó, arra gondolt. Szálloda… hm, hát irány megnézni – hisz nincs más választásom. Meglepetésemre egy nagyon szép kirgiz lány élt ott (ugye, mint a mesében), meg a húga, öccse. Szóval ott húztam meg magamat az elkövetkező napokban. Mert ki tudja, mikor jön a következő jármű? Így lehet, hogy Magyarországon én vagyok ‘a leghosszabb időt senkiföldjén eltöltött magyar állampolgár’. Ezt is megéltem 38 éves koromra.
Kint havazott, de a kutyának még egy vacak odút sem csináltak. Amikor felvetem ezt nekik, az együtt érző válaszuk így szólt: aludhat a kocsi alatt. Csak arra nem gondolnak, hogy a széltől ott sincs védve szegény pára. Egyébként jakokat tartanak, s kontrasztként folyamatosan a mobiljukkal vannak elfoglalva, meg a tv és a CD-lejátszóval, amely 24 órán keresztül ugyan azt a 15 számot sugározza. Borzasztó. De a jó hír: tehát van áram!
Welcome to Kyrgyzstan! Vissza a civilizációba a világ végén – elég kontrasztos. Folyamatosan jönnek-mennek a határőr fiúk – érthető módon – a szép lány gravitációs együtthatója a Holdéval azonos. Némelyiktől kérdezem: mit dolgozik – akkor azt válaszolják, hogy a drog business-ben. További kérdésemre pontosítják, hogy ők azok, akik keresik és lefülelik a csempészeket. Persze ebben a korrupt világban ezt nem tudni. Általában csacsilábon kel át a hegyek között a heroin. Legritkább esetben járművel és hátizsákban érkezik az afgán por.
Szóval élem pamíri hétköznapjaimat: jak vaj, joghurt, kenyér, tea. Vacsorára krumplis leves. Mindez 2 dollárnyi összegért, ami a szállásban benne van. Király. Még fűtenek is, mert mindig főznek valamit, vagy ghí-t készítenek, vagy teát, stb.
Este egész jót beszélgetek az egyik rokonukkal, aki elég gazdag (vámos!!), s úgy gondolja, hogy a házassággal nem változik meg az ember élete. (Ide úgy kanyarodtunk, hogy mindenkinek az a 3. kérdése, hogy miért nem vagyok házas? – Na, mi az első kettő?? Ld. később a *-nál.) Mire a válaszom: zsenyimszja pozse, zsivjom bolse – szoktam mondani. Próbálom vitatni, hogy semmi nem változna az életemben, s hogy ez akkor igaz, ha nincsenek kulturális igényei valakinek vagy együtt él a nagyszülőkkel, akik átvállalják a gyereknevelés terheit. Illetve, ha szarik a gyereknevelésre. Erre azt mondja, hogy ők simán bárhova el tudnak menni, s fizetik a baby sitter-t.
No igen, de ő anyagi jólét tekintetében hány százalékát képviseli a társadalmuknak? 0.001% -át. Hát, ez nem statisztikailag mérhető. Aztán beszélek neki a túlnépesedésről és a fogyatkozó területekről, erőforrásokról. Lassan megérti Európa koncepcióját. A kevesebb, gyakran több. Nos, itt a válasz mik az első kérdések: * 1. Hány éves vagy? 2. Nős vagy? 3. Miért nem? Békésen elszenderedek az egyik meleg szobában (sajnos a helyes lány nélkül…)
A következő nap teljes nyugi van. Délután szerencsére jött egy ZIL. Megalkudtam vele a következő 30 km-re, az első faluig, Shary Tash-ig; ahonnan már jöhetnek teherautók Kínából és egy közeli szénbányából is. A hó rendületlenül esik tovább. Ballagok a faluban, s felvesz egy szénszállító teherautó. A hátránya csak az, hogy még 3 hágón kell átmenni ezzel a tragaccsal. A másik meg az, hogy nincs több gázolaja. Nem várt fordulat. Tényleg így a vakszerencsére bízva magukat indulnak el???
Várunk egy étkezőnél (ilyenek is vannak ám, tiszta Európa). Ismét részesülök a falusi ’megáll az idő’ életből; de legalább bent tudok várni a helyiségben, ahol duruzsol a kályha és nincs olyan hideg. Addig ők próbálják lestoppolni a többi arra haladó teherautót gázolajért. Késő délutánra végre összejött, így indulás!!! De ekkor jön a fekete leves, mert felfelé csupán 10 km /h-val döcögünk, mégis felforr a hűtővíz. Megállunk. Majd víz a hűtőbe. Megyünk. Felforr. Leállunk stb. Majd lefelé ismét probléma… Szerelés. A hűtővédő felszerelése, hogy ki ne hulljon a víz. Szintén lépésben. Kamaz. Majd útlezárás valahol. Útépítés. Dagonya a sárban, amikor kilépünk. De legalább vidám, jó társaság az apa és fia. Végül éjjel 1-kor kiszállok egy falunál, ahol található egy termálfürdő. Meghúzom magamat egy kiüresedett házban, s majd másnap fogom kiélvezni a termálvizet.
Másnap reggel jött a hideg zuhany, mert ugye forró fürdővel kezdeném. A hőforrás éppen hogy testhőmérséklet alatt teljesített, kint pedig hideg volt. Így egy hét fürdetlenség után még rádobok pár napot. Sebaj. Kibírom. Úgyis hideg van, nem izzadok annyit.
Stopp tovább. Innentől már személyautókkal, amelyek jóval gyorsabbak; habár folyamatosan meg kell állni a juhnyájak vonulása miatt. Vége a nyári legeltetésnek, s jönnek már le a hegyekből a hideg elől. A lankákon jurták állnak. Kumiszt árulnak. Lovak nyargalásznak a zöld mezőkön. Egész idilli kezd lenni a táj a kopár Pamír után..
A történet folytatásához ide klikkelj. A 3. rész pedig a fővárosba visz.
Ha tetszett a történet, jutalmazzad alul egy like-al.
