Pakisztán az egyik kedvenc helyem, gondolom a hegyek szerelmeseinek nem kell külön bemutatnom. 3 hónapot voltam az országban, ebből 2.5-öt trekkingekkel a hegyekben töltöttem, illetve ahol volt jármű ott stoppoltam. Shimshal-völgy, Gilgit régió, Hunza környéke, méltán népszerű az utazók között. Mivel elég lakatlan régió, kevés ember él itt, nagyon egyszerű körülmények között, így a gyalogszer a legáltalánosabb, van ahol hetente csak 1 jármű fordul, s tartja a kapcsolatot a külvilággal. 2003-ig még út sem épült. Iszlamabádtól 740 km-re van, ami Bp – münchen távolság, csak hegyi utakon.

Kedvességük határtalan, segítőkészek, de a zord klíma itt 3 ezer méter felett megtanította nekik az egymásrautaltságot és a közösségi élet előnyeit. Jórészt pásztornépek (jak, juh, kecske), de a völgyekben kihasználva a 2 hónap enyhébb időt, termesztenek gabonaféléket és rizst. Napi élelmük a lencse és rizs, mert tápláló és hamar megfől, hiszen a hegyekben kevés a tüzelő, hiszen a fa is csak a folyóvölgyekben van.

Sok kalandban volt részem, 5400 méteres hegyre fel, kb. 9 nagyobbacska trekking 2-4.4 ezer métereken, rengeteg úttévesztés, eltünt hegymászó keresése (reménytelenül) stb. De minden pillanata felemelő és felejthetetlen, minden nehézsége ellenére.

A hegység fiatal, így elég sok a fel le menetelés, jellemzően napi 800-1400 méter szinteket emelkedtem, ha pechem volt, akkor le is volt legalább a 2/3-a. Amikor túráztam, napi 14-16 órákat mentem, hogy minél kevesebb napból teljesítsem, így kevesebb élelmet kell cipelnem. Utána 1-1 nap pihenő valamelyik faluban, ahol végre eszem meleget, kipihenem magamat és regenerálódom. Mert lássuk be kevés élelemmel, 1 hálózsákkal, megfáradtan szükségem van kis komfortra.

Itt a fotóalbumban pár hangulatkép, amíg nem születik meg a blogbejegyzésem.

A képre kattintva jutsz az albumba, ahol léptetheted.