Vietnám – modernebb, de kommunista
Vietnám – Késő délután sok hercehurca és feszültség után végre kiléptem Laoszból. A hegyeken át, a felhők között átfagyva átlibegtem Vietnamba. A híd túloldaláról már hallatszott a zene, és máris jobban éreztem magam a zónahatáron túljutván, amelyet az útikönyvek és követségek nem jeleznek az átjárható határok között. Így lettem magyar Amundsen. Büszke vagyok magamra. (Mert kedves olvasóim közül senki nem segített az interneten up to date info-t keresni!!) Persze nem könnyű ez 2004-ben, de itt 10 évvel még visszább a netes világ..
Nehéz úgy háborút nyerni, ha a hátország nem segít, de most szerencsére sikerült. Átjutottam a határon, ott ahol külföldi eddig nem próbálkozott, pedig Hanoi felé logikus átkelő pont.) No, mindegy, kockáztató típus vagyok (de nem hazárd), van, amikor bejön. Szeretem tesztelni az életet, azért van, hogy kipróbáljuk..
Vidám, kedves határőrök közé érkezem a vietkong oldalon, picit beszélnek angolul. Amíg várok, addig beszállok ping-pongozni! Ezt sem hittem volna a sok laoszi macerák után, hogy itt ilyen vidám barakkra lelek. A pecsét pik-pak meglett, és tovább játszom a határőr tisztekkel. Ez ám az országimázs! MAGYARORSZÁG –Vietnám pingpong meccs a határon..
Jön egy laoszi emberke, de 5 $ -ért vinne el engem a 3 km-re lévő faluig, hát elküldöm, majd legyalogolom. Most végre pinpongozhatok. Habár tudom, ezen a határon gyakorlatilag nincsen forgalom, főleg igy estefelé, esik az eső, hideg is van, nincs hol aludnom…. No, de mindegy, jól érzem magam, és nyessük a labdákat.
Hívnak enni, majd szereztek egy kocsit, amely majdnem Hanoi-ig elvisz, de előtte kötelező volt velük innom. Így jó hangulatban teltek következő óráim.
Ezt már nem utasithattam vissza, mert akkor lőttek volna a vietnami -magyar barátságnak. Esetleg meg jól jöhet ez a barátság, mert a világ 5. legerősebb seregével bir az országuk. Ahogy a seregünk állapotát ismerem, még szükségünk lehet rájuk. Leverték USA-t, majd Kinát, amit válltig tagadnak a kínaiak, de ezt már megszokhattuk, hogy Kina semmi rosszat nem csinál, hogy náluk semmi rossz nem törtenik, arról pedig végképpen nem tehetnek, hogy fiatalok a tankok alá kerültek a Tien An Men téren 1988-ban.)
Szóval a dolgok részemről jól végződtek, fuss el véle. De csak lassan, mert köd van, 5 méterre látni csak, így egy faluban majdnem elütöttünk valakit. A közvilágítás a házakból kiszűrődő gyertyafény, a földúton szikladarabok, fák. Ez az előjáték az útszélesítéséhez, mert “nemzetközivé lesz holnapra a határ….” Kiváncsi vagyok, hogy a 3 nagy közül, ki eszi meg előbb Laoszt. Thaiföldieknek – kultúrális előny, Kínának – gazdasági előny, Vietnamnak – geográfiai, történelmi.
Az első városkánál megállunk, etetnek, itatnak kedves emberek, majd tovább sétálok, és még két helyre hívnak be. Egész más idáig a benyomásom a helyiekről, mint Laoszban volt. Kb 4 óran keresztül ereszkedünk le a hegyekből. A csecsemőo előre kerül, a mama pedig ki a kocsibóol hányni. Hát ezek(et) sem Kolombusz nemzet(t)e, nem utazó nép.
Viszont megjelenik a szalagkorlát, visszatér a latin betűs írás a laoszi girbe-gurba utak után. De jó. Viszont vicces, hogy mindent szó-ta-gon-ként írnak, de ez egy jezsuita szerzetesnek köszönhető, aki a mandarin kínait latinosította, és így maradt félmegoldás: kínais szavak, latin átírás.
Az országúton sok fekvő- rendőr lassitja a forgalmat, ami 2-3 szembejövő autót jelentett a 4 óra hegyi úton kanyargás alatt. Éjfél körül keresztezzük az Hanoi- Saigon vasútvonalat, amely egy árva magányos sínpárt jelent. Ez Hanoiban is egysávos, pedig ott 3.5 millióan laknak. Éjjel egy után megérkeztem, nem tudom hova, se térképem, se dong-om (így hívják a pénzüket, 1$ = 500 VND), se olcsó szálloda, csak hideg és szél. Ki kell húznom az éjszakát, hideg van. Igen errefelé is van tél..
Hajnal 5-kor végre egy minibusszal elindultam Hanoi felé, de persze jött a trükközés, 10-szeres árat kértek. Majd amikor nem mentem bele, és ez nem jött be nekik, akkor a csomagom miatt kértek volna dupla árat. Trükkösek. Ekkor kiszállással fenyegettem meg őket, így végül maradtunk a 3 dollárban, amivel még mindig túfizettem őket, de legalább béke volt erre a pár órás útra.
Megérkeztem Hanoiba, de se pénzem, se nyelvtudásom, se térképem, nos akkor hogyan tovább?
Itt olvassad a folytatást.
