Chile – az uj – vilag..

By , 2011. július 3. vasárnap 11:24
Chile

Chile

 Chile – az uj – vilag.. Australiából repültem Chilebe. Aucklandban kellett eltöltenem 28 órát a reptéren. A reptéren a fotóboltban nem értenek a fényképezőgéphez, elemük nincs, hogy kipróbálják, kézikönyvet nem nyitják ki, mert be van csomagolva.

Este 11-kor a büfé zárásakor egy csomó süteménnyel gazdagodom, mert egy maori lány a büfében selejtezett számomra A kápolna az egyetlen nyugodtabb hely a reptéren, mert csak néha tér be valaki, felkapcsolja az összes lámpát, majd fél percet imádkozik és elmegy. (természetesen csak vakító lámpák sokasága alatt tudnak imádkozni, hogy Isten mindenképp lássa buzgalmukat, s kimenetkor mindig elfelejtik lekapcsolni.)
Délután 5-kor indulna a gép, de Chile-i légitársaság nem kapkodja el a dolgot, 1 órás késéssel szállhatunk be. Szóltam vegetáriánus étel ügyben, de persze mégsem kapok. Már vártam. A chilei légitársaság plédjei lopás gátlóval van felszerelve, s rajzfilmen mutatják be a biztonsági ismereteket. Viszont kapunk szemellenzőt és füldugót, s a pirosba öltözött életteli stewardessek próbálják ellentételezni a társaság egyéb hanyagságait. Korrekt TV-s, videós programok és még telefonálni is lehet a gépről. Egy kedves chilei hölgy mellé kerülök, aki 10 évig gyűjtött erre az útra AU-ban, hogy viszontlássa rég nem látott rokonait. Leszálláskor az Andok által körülvett völgyben landolunk az El condor pasa zenéjére. Stílusos. Megérkeztem Dél- Amerikába!!

Santiago Kilépéskor nem rohamoznak meg a taxisok, kulturalt sokkmentes érkezés. A hegyen levő szent szobra körbebástyázva telefontornyokkal.
Hajnalban házmesterek söpörgetnek, kockaköves széles utak, versengő buszok sokasága előzgeti egymást. Topisok az emberek, öreg hajtáspajtások. Próbálnak nyugatiasodni, mert van kerékpárútjuk, de ezek gyakran egy 2×5 sávos útba torkollanak, ahol nincs tovább. Onnét a versengő buszoké a terep, ahol három sáv a buszoknak van elkerítve. Jórészt 3-4 emeletes panelok, grafittik a szürke falakon, építkezések mindenfele. Lovaskocsik, széles utak. Sok boltban háromszor, de minimum kétszer kell sorbanállni, ha vásárolni akarok, mert kiállítanak egy számlát, amit a pénztárnál kifizetnek, ott lepecsételik, majd egy másik eladónál felvehetik az árut.
A városban még sok kis üzlet van, benne szorgos kezek, gumijavító, rugó és tömítő árus, szabó, mosodás, rövidáru, elektromos bolt és pékség. Sok a játékterem és a WC mindenhol fizetős. Az utcákon mindenhol nyüzsi, tele a metró. A szupermarketek mintegy katonai létesítmény, egyenruhások tömege áll éberen.
Az utcák tele vannak alkalmi árusokkal, cipőpucolókkal, és megjelentek a riksák is. Az árusok kétkerekű taligán tolják zöldségeiket. Kicsit odébb kukázó idősek, a falakon aktuális popsztárok plakátja, vagy Jézus dicsőségét hirdető grafittik. A templomtéren pedig s festők adják az alapszínt, az egyébként szürke moszkvai hangulatot adó városban. Az utcán csókolózó, kézen fogva sétáló párok emlékeztetnek moszkvai fiatalságomra. Délelőtt a központban tüntetés Pinochet ellen , illetve diákok a tandíj bevezetése ellen. A kormány megunta, hogy a diákok nem fizetik vissza a diákhitelt, így most piaci alapokra helyezték, amelyet nem akar elfogadni a diákság. Délután az utcai performerek veszik át a belvárost, bábuval táncoló előadók, pantomimes utánozza a járókelőket, van, aki beszédével köti le a sétálók figyelmét, és vannak, akik táncbemutatót tartanak, forgó dobosok kintornával kisérve. Lényeg, hogy hangos, mozgalmas és színes legyen. Nem a mozdulat-művészeké a jövő. Dinamika, zaj kell a figyelem megragadásához, ebben a nyüzsgő városrészben.
A piac élő központ, kiabáló árusok sora, illetve kacat és mozgóárusok próbálnak túladni babákon, TV antennákon és még ki tudja mi mindenen.
Van kellemes kisvendéglős kerülete a városnak, merészen színesre festett házakkal.

A város közepén a Cerro Santa Lucia dombtetőről körbe lehet látni a 6 milliós megapoliszra , melyet egybefüggő szmog réteg takar. Körben az Andok csúcsai, mely tiszta időben impozáns látványt nyújt. Elvetődtem egy fogyatékos kórházba, ahol a sportpályán éppen tolókocsisok gyakorolnak és akadályversenyt rendeznek. A végén a legügyesebb tolókocsis srác teniszezhetett az edzővel. Meglepő módon megizzasztotta ép embertársát. Jó volt látni önfeledt nevetésüket, mosolyukat, amely megerősített abban, hogy így is lehetnek boldogok.

Mogorva rendőrök lepik el a város minden részét, megadva egy multat idéző alaphangulatot. A diktatúra szaga máig érződik, de állítólag nem korruptak. (A népességhez viszonyítva Chilében a legmagasabb az egyenruhások száma.) Kontrasztként Che Guevara polos, lángoló szemű forradalmár fiatalok, alternatív kocsmák minimál grafittis interiőrrel, élénk éjszakai élet, sörözések. A házakat fegyveres őrök és magas kerítések őrzik. Május végén még mindig hideg van.

Valparaiso. Nagy nehezen sikerül elstoppolnom Valparaisoig, Santiagotól két órányira, a Csendes Óceán partján elterülő nyüzsgő üdülővároshoz, Chile turisztikai büszkeségéhez, ahol a hosszas, hideg szürke napok után végre napsütés fogad . A kikötői „sétány” felejthető, mert igazán értenek a romantikus helyek elhidegítéséhez. Minden lepusztult, a 70-es éveket időző, de mégis Chile tudatában ez a mintaváros. Erre büszkék mindenhol. No 1 turista célpont, turisták nélkül. Tény, hogy a szürke szmogos Santiágó után ez egy felüdülés. A város sarmja a század eleji fából készült siklók, melyek felvisznek a hegyoldalra.
A főtéren egy katonai emlékmű magasodik, fegyveres őrökkel ugyebár, – a múltat eltörölni nem lehet. A város legizgalmasabb része a hegyoldal, színes házakkal, kávézókkal, mediterrán hangulatot próbálnak idevarázsolni, de még kell nekik 10 év, hogy a lepusztultságból kikupálódjanak.
A börtön – ma kortársművészek telephelye-, korábban sok politikai fogolynak adott helyet és az egyik úgy szökött meg, hogy a szembelévő bordélyházban megszervezte, hogy nyitott ablak mellett bujálkodjanak a prostituáltak. Így az összes őr kukkolással volt elfoglalva, igy észrevétlenül leléphetett.
Látszik, hogy a fiatalok kreatívak, díszítik, festik, dekorálják portáig környékét Ennyi előnye a diktatúráknak, hogy kreatívvá, érdeklődővé teszik a fiatalokat, mivel direkt módon nem fejezhetik ki magukat. Este kocsmázó egyetemistákkal kezdek beszélgetni. Egyikük irodalmár, aki nagyon büszke országuk rejtett költői kincseikre, melyek Nobel díjasaiknál (P. Neruda, és Gabriel Mistral) is jobbak. A másik srác filozófus, német gyökerekkel, aki büszke a chilei filozófusokra, de elégedetlen országával abban, hogy a chileiek pontatlanok és nem effektíven dolgoznak. Este náluk alhatok, cserébe egy lecsóval gazdagítom ottlétemet.

Valparaisoval egybenőve van Vina del Mar , s meglepő módon nem a fővárosban található az ország parlamentje, hanem itt a tengerparton, mely egy rusnya betonkolosszus. Itt bukkanok egy Kovacs autókereskedésre, s a bejáraton magyar címer jelzi, ő a konzul is egyben. Itt született magyar, s rajta kívül kb. 300-an élnek a városban magyar eredettel.
A Vina del Mar egy nagy bevásárló-város, miközben beach resortnak hirdetik. Vize hideg, a partja sem a fürdőzésről szól, de van kaszinója, vára, de utóbbiak nem látogathatók. A kiszáradt folyómederben parkolókat és utat nyitottak gépjárműveknek. Este a városból kimenet megismerkedtem egy éppen záró boltossal, aki elhívott családjához, ott aludhattam. Valaha hajós volt, most hentesboltot nyitott feleségével. Egyszerűen étkeznek, élnek, csurgó WC mutat a múlt felé ismételten.

Megunva a hidegeket, elindulok stoppal Észak felé. Először egy ír fiatalember vesz fel a feleségével, akik éppen földbirtokot néznek a környéken, mert bővítenék farmjukat. A legtöbb középfarm a legmodernebb technológiával dolgozik, s jórészt európai piacra dolgoznak, így amikor tél van Eu-ban, tudnak kurrens primör árukat szállítani. Csöpögtetős locsolás technika, ugyanazon a csövön keresztül juttatják a tápszert és a vizet a talajba. Bizony Mo. le van még maradva.
A közelben süteményárusok lebegtetik fehér zászlóikat, hogy megállásra bírják az éhes pilótákat, de nem sok sikerrel. A forgalom minimális, mert jórész kamionok és buszok oldják meg a közlekedést. Benzin kút 100-200 km-ként van a Panamerikai országúton. Estére az út szélén ragadok. A környéken idős ember szánt lóval, cáfolva Chile modern mezőgazdaságába vetett hitemet, de Dél-amerika a kontrasztok országa, így meglepődni még korai lenne.

Végül egy kamionos visz tovább La Serenáig. Erre már sivatagosodik a táj, egyre lakatlanabb, sziklás part és magas hegyek között cammogunk. Egy családnál lakom, ahol a pszichológus feleség családja Pinochet diktatúrája alatt menekült el és élt Venezuelában, majd 5 évvel ezelőtt tért vissza. Érdekes, hogy még az üldözött családok is elismerik, hogy a diktatura alatt a liberális gazdaságpolitikának köszönhetően az ország Dél Amerika legstabilabb és leggazdagabb országává vált, így nem csoda, hogy a felelőségre vonás elmaradozik.

La Serena – Érdekes, hogy a főtér környékén nem kávéházak, hanem bankok vannak. Notórius park tisztogatások mindenhol, miközben az egész város hangulata inkább egy 80-as évek béli lerobbant szlovákiai kisvárost idézett. Épül, szépül egész Chile.
Coquinbo – egybenőve La Serenával, halász-város melynek közepén egy mecsetet építettek. A hegy tetején egy hatalmas betonkereszt, lerobban, koszos külsejű kis városka,.

Pisco Elqui völgy.
Chilének egyik bortermő vidéke. A legmodernebb technikával felszerelt gazdaságok, miközben a faluban agyagházak idézik a múltat. Megáll az idő. Kutyák, unatkozó gyerekek a faluban. Földutak, éttermek, árusok. Nagyszerű kilátás a csupasz meredek hegyoldalak aljában virágzó zöldség, gyümölcs farmokra. Itt van az ország szőlő, és szesz iparának központja, ahol a rideg sivatagi környezetből paradicsomot vásároltak. Este egy állatorvos vesz fel. Megállunk a közeli duzzasztóműnél, ahol a kispatakból tengert csinálnak. Itt várjuk meg a naplementét. Ebben a térségben sok csillagászati objektum található, mert egész évben csillagos égbolt van.

Innen tovább stoppolok É-ra Antofagostáig. 12 óras út É-nak és egyetlen látványosság útközben a 15 m-es emberkéz szobor, mely kiemelkedik a sivatagból. Maga Antofagosta egy piszkos gyárváros és a cementgyárak állandó zajjal és porral lepik el a környéket.

Következő stoppom már a hegyek felé visz.. Egy vízügyes fiatalemberrel utazok tovább, aki elmondja, hogy a helyi víz nagymennyiségű arzént tartalmaz. Sebaj, gondoltam, régen a királyokat úgy védték a mérgezés ellen, hogy hozzászoktatták a szervezetüket a méreghez. Útközben megálltunk egy kacatmúzeumnál ahol az utóbbi 80 év használhatatlan emlékei gyűltek fel. /gramofon, üvegek, ruhák, és fizetési zsetonok, mert akkoriban nem pénzt kaptak a bányászok./ Útközben a sivatag közepén megálltunk egy temetőnél, aminek a különlegessége az, hogy semmilyen településhez nem kötődött. Csak a sivatag közepén egy temető. Innen indulok fel az Andok-ba, s a legmegdöbbentőbb az, hogy szinte kanyarok nélkül jutottunk fel Calamáig, 2400 m. magasra.

CALAMA.
A városka drágább, mint általában Chile, mert a bázisát az a 7 ezer ember alkotja, aki a közeli rézbányában dolgozik, átlagosan 2 ezer dollárért havonta. Nagy mall -ok /plazák/ nőnek ki a városban. Prostituáltakkal, net helyekkel, éttermekkel, nagy forgalommal működik a város itt a sivatag közepén 2700 m-el a tengerszint felett. Nappal kellemes idő, estére lehül 10 C-ig.
Itt található a világ legnagyobb nyitott, külszíni művelésű rézbányája. Útközben megállok egy óriás „játék” villanydömpernél. 3 millió dollár/darab a gép ára. Ebből 100 db. dolgozik a bányában!! 3600 lóerős, 5,5 inch egy henger, és 2 liter üzemanyagot fogyaszt percenként, amit villamos áram termelésére fordít. Egy kereke 30 ezer dollár, melyet 4-6 havonta cserélni kell, s melynek a feléig érek és tövében törpének érzem magam. 100 dömper dolgozik a rézbányában, amelynek munkagödre 3km x 4,5 km. Mélysége 870 méter. 17 km.-t kanyarog felfelé a gödör aljából a dömper, amelyet 45 perc alatt tesz meg. Naponta egy Gellért hegynyi követ termelnek ki és 3.1 tonna kőből lesz 10 kg réz. Itt van a világ legnagyobb markológépe, mely 450 tonna és 12 millió dollárt ér. A munka jól szervezett, hiszen 1 perc munkakiesés 8000 dollár veszteséget okoz a cégnek.
A bánya 1915 óta működik, és 3,4 milliárd profitot termelve évenként és így a GDP-nek 4 %-át adja, de a profit 10 %-a a hadseregek megy ma is. A világ rézkészletének 20 %-át birtokolja a Codelco cég. (www.codelco.cl)
Chuquicamata a bánya melletti város, mely hamarosan szellemvárossá lesz, folyamatosan költöztetik ki az embereket Calamaba a szilikózis veszélye miatt, mert minden reggel a szél arra fújja a bányából felcsapódó veszélyes port. De legalább rájöttek.

A bányától visszafelé stoppolva egy munkás vesz fel, aki geológiai méréseket végez, és mint kiderült, valaha filozófiát tanult. Meghív házába és a hétvégén együtt megyünk gyerekeivel a világ legmagasabb gejzírjéhez.

El Tatio gejzír.

4320 m. magasan fekszik, 121 km-re Calama-tól. ahol 85 fokos víz párája szökik a magasba, miután a magmával találkozott a hideg víz. Reggel 4.30-kor indulunk, hogy napfelkeltére odaérjünk. Egy óvatlan pillanatban az ablakspriccelővel rápermeteztünk az ablakra, és a folyadék azonnal ráfagyott az ablakra. Nem kis gondot okozott az eltávolítása. Ilyen magasságban –10 fok körüli a hőmérséklet, de kristálytiszta az égbolt. Napfelkelte, a bugyborékoló forro vízfelületek szélén már a víz meg is fagyott. Ilyen magasan még sohasem voltam! A környéken találkoztam először vikunya-kal, akik a llámák (jama) vad változatai. Édesek, békésen legelésznek, igaz közel nem férkőzöm hozzájuk, de jó nézni ahogy kecses testük beleolvad a rigid, kietlen pusztába. Nagy ajándék volt látni őket. Utána fürdünk az egyik buzgár táplálta tavacskában, kellemes ahogy felenged elfagyott lábam a meleg vizben. Ahogy a Nap egyre feljebb kúszik az égen és melegszik a levegő, ezzel arányosan eltűnnek a gejzír gőzei, de marad a kristálytiszta vulkáni hegyek látványa körülöttem, fürdőzünk, és én csak ámulok a magasodó, 5ezer méteres hegyek látványán. Visszafelé megálltunk még pár hegyi faluban, majd visszatérünk a civilizációba.

Másnap délután elindulunk PURITAMA termál forrásához, mely 3500 m. magasan fekszik. Felveszünk stopposokat is, s egyikük filozófiát tanul. Mivel most éppen sztrájk van az egyetemeken, ráérnek utazni. Aldo, a vendéglátóm ismeri a környéket és a hőforrásoknak egy eldugott helyére megyünk, ott fürdőzünk. Már délután 3-kor árnyékban vagyunk, így a vízből kijőve vacogtató hideget érzünk. A meleg patakban a vízesés alatt masszíroztatjuk magunkat. A környező hegyoldalakon Pejot kaktuszok nőnek, melyet az indiánok szertartásaikon használtak, halluciogén hatása miatt. Itt a hegyoldalban láttam először csincsillát a természetben.

San Pedro de Atacama. /Atacama sivatag/

Calamából egy helyi vámost stoppolok, aki az argentin határhoz ment szolgálatba. Hibás térképeknek köszönhetően egy fél napot ülök a 2700 m magas sivatag közepén, mert rossz kereszteződésbél tett ki és erre naponta csak pár autó közlekedik, annak ellenére, hogy egy kitűnő aszfaltút vezet a határig. Egy gyönyörű 4 ezer km/2 -es völgyben vagyok, köröttem 6 ezer m-es vulkánok tornyosodnak. Délután már feladom hogy a Laguna Chaxa felé eljussak, stoppolnék vissza San Pedro-ig, amikor az autós mondja, korábban volt az elágazás. Így újra nekivágok. Eső errefelé nincsen, de a hegyekből néha jön víz, mely felhalmozódik ebben a tóban, melynek különlegessége, hogy teljesen sós. A kőből kimosott ásványok kicsapódnak a párolgás során, gyakorlatilag sókövekké vált a tó környéke, mely jelen állapotában csak a közepén tartalmaz vizet, de ez épp elég, hogy flamingókkal teljék meg a környék. Impozáns.

Az estémet 2600 m. magasan lévő piciny Tocanó faluban töltöm, ahol a hegyek közé lebukó nap gyönyörű színekkel tölti meg a temetőt, sivatagot. Sivatagba menetelő katonák idézik fel Rejtő Jenő történeteit s az egész olyan mesebeli érzés.
A falu temploma 1750, gyarmati templomokhoz hasonlóan agyagból készült és különálló harangtornya van. A templomból hangfalakon szól a zene a főtér felé, és legnagyobb meglepetésemre apácák vezetik a szertartást. Igaz, csak 8 hívő vesz részt a szertartáson.
Mivel szállást nem találok, ezért az apácáknál rákérdezek, hogy tudnának-e szállást ajánlani. Egy kis tanakodás után ajánlják az egyik asszonyt, aki felajánlja vendégházát, így az esti 5C-t már falakon belül vészelem át.
Reegel együtt reggelizek az apácákkal a templomban, s búcsúzóul kapok egy fotót a főnökükről. Kedves.

San Pedro – a környék volt a központja az Atacama-i kultúrának az inkák előtti időben, amely egy kis oázist teremtett ezen a végtelen kősivatagon. A múzeumban a fő attrakció a korsóban zsugortemetett indián, de mint a dél-amerikai múzeumok többségében itt sem jutunk sok információhoz angolul. Érdekes, hogy ezt a múzeumot egy belga jezsuita misszionárius alapította. A falu temploma 1641-ben épült agyagból és a tetőszerkezetét szög nélkül állították össze.
Valle de Luna. Elsétálok a sivatagon keresztül a 15 km-re lévő kihalt völgybe. Köves táj, hegyek, és egy hatalmas homokdűne, kicsit Kappadokiát idézi. Itt futottam össze egy holland fiatalemberrel, aki elmesélte hogyan rabolták el egy taxival Peruban és égették a lábujját a pin kódért.

CHILE. Szeretnek kereszteket telepítenek a hegytetőre, az utak mentén mindenütt keresztek, kápolnák virágokkal. Amint elhaladnak mellette, rögtön keresztet vetnek. Szabálybetartók, a főúton értelmetlenül elhelyezett stoptáblák ellenére is megállnak.
Rengeteg egyirányú utca, parkok a város közepén és mindegyiket Plaza de Armas-nak nevezik.
A buszok alternatívája a collectivo /taxi/, mely 4 utas megléte estén indul el.
2004- évig tilos volt a hivatalos válás, de persze mindig voltak kiskapuk.
Gáz áruló autó kolompolással jelzi érkezését. /de jó hogy nem a family porst idegesítő dallamát használják /.
Pinochet megítélése politikai tettei ellenére ma is kedvező, mert gazdasági téren liberális gazdaságpolitikával talpra állította, és biztos pályára állította az ország gazdaságát. Hivatalosan 4 ezer, de valójában 20-30 ezer ember tűnt el a diktatúra alatt.

Gábor Csonka, Vandorboy
Bp. 2005. 10.10

One Response to “Chile – az uj – vilag..”

  1. Túró szerint:

    Szia. Én most tértem haza Chiléből. Jártam már néhány kimondottan gyönyörű helyen, de az Atacama valahogy mindent felülmúl. Ilyen különleges, színekkel teli sivatag nemigen létezik még egy. Egyszerűen nem találok rá szavakat…biciklizni az elképesztő kanyonokban, majd fentről csodálni azokat, fürödni egy sós lagúnában és 4300 méteren a gejzíreknél, flamingókat és vikunyákat fotózni a sóvidékeken, éjjel a milliónyi csillagot bámulni…ah egyszerűen nem térek magamhoz még most sem! 🙂

Leave a Reply

*

Panorama Theme by Themocracy

Facebook Like Button for Dummies