Dél Afrika, lányok

Dél-Afrika 2. Johannesburg

Az előző részben felvázoltam, milyen kép volt előttem Dél-Afrikát illetően, illetve kicsit a közbiztonságról és bűnözésről riogattalak titeket statisztikákkal és történetekkel.

Johannesburg – 5 milliós lakosság

Erdélyi Servas-os vendéglátoimnál.

A városban minden jelzőlámpánál (melynek neve: robot) újságárusok, ablakmosók stb. A kocsiajtókat indulás előtt mindenki bezárja, de a piros lámpás trükk ma is működik, miszerint ha az ülésen hagyja valaki a táskáját, akkor betörik érte az ablakot és futás. Persze éjjel a lámpáknál sem mindig érdemes megállni, mert bárki odaléphet fegyverrel, kiszállít a kocsiból, és elhajt vele.

Buszt alig látni, tömegközlekedés gyakorlatilag nincs, csak pár főútvonalon, s ha van is drága. Leginkább kisbuszok (Toyota hyace) járják az egyéb útvonalakat, de rengeteg körzetben nincs egyáltalán  járat, mert mindenkinek kocsija van. Nos, ennyit a szegénységről. Persze ezek jórészt fehér lakta körzetek, akik amugy sem ülnének fel egy buszra. Tiszta Amerika, ahol szintén csak a deklasszált elemek utaznak tömeegközlekedve.

50 km-es körzeten belül nincs megművelt terület sem Johannesbourg körül, mely persze lehet a tünete annak, hogy nem szeretnek dolgozni. De az is lehet, hogy jólét van, nincs rá szükség. Legalább tehenek legelnének, de azt sem láttam. Persze az is drágává teszi az országot, hogy nem hatékony a munka. Miközben a munkanélküliséget közmunkákkal száműzik, de a parkok tele vannak állandóan sziesztázó munkásokkal.

Viszont a külvárosi szupermarketekben majd minden az európai árak fölött van 20-50 százalékkal. Kivétel a benzin, aminek csak 1 dollár literje. Viszont az enteriőrök, a design teljesen jó, s a várost nem öntötte el a kínai gagyi és a giccs.

A belvárosi boltokban a csomagot kint kell hagyni, s kijövetelkor mindenkit automatikusan megmotoznak. Ilyenek a bizalomra, és a morálra épülő afrikai társadalmak hétköznapjai.

De hogy tud hír lenni ez? Az utóbbi száz év legnagyobb földrengése volt Mozambikban, 7,5 -es erősségű. 3 halott. Joburgban minden nap óránként minimum ennyi halott van bűnözésből. Az nem hír, az az alapzaj.

A belvárosban sok árus rács mögül árul a biztonság kedvéért, de minden boltnak van biztonsági őre vagy kettő.

Fél év múlva miután Zambiában kiraboltak, s új fényképezőt akartam venni, Johannesbourg volt az egyetlen civilizált hely ahol pótólhattam kamerámat. Olyan volt itt a használt műszaki kereskedés, hogy egy 150 kilós biztonsági őr beengedett egy rácsos ajtót, rám zárta, átmotozott, majd egy másik rácsos ajtón beengedett az üzletbe.

Nagyon sok az utcai árus, néha csak pár cukorka mellett töltik napjukat. Parkolási helyeken önkéntes kocsiirányítók mutatják az amúgy is látható szabad helyeket egy kis baksis reményében.

Viszont ahhoz képest, hogy Joburg 5 millió lakosú, egyáltalán nem látok sok embert az utcákon. Ja, a közlekedés drága, meg a lakosság egyharmada úgyis haldoklik.

Viszont az tény, hogy a nagy belvárosban járva-kelve egész nap nem láttam többet, mint 6 fehér embert!!!! Egész nap. Elképesztő! Ez alól kivétel volt a Gandhi tér buszvégállomás, ahol civilizált nagy buszok közlekedtek.

1994-ig a város központja egy élhető, nyugodt, éttermekkel és boltokkal teli negyed volt. A rendszerváltást követően az összes üzlet elköltözött, a városrész lepukkant, lekoszlott, s egyfajta szellemvárossá alakult, ahonnan még a helyiek is sietve távoznak el délután 5 után. Annyira, hogy a buszközlekedés is megszűnik napnyugta előtt.

 A házak körül elektromos kerítések, bennem ezek mindig a börtön képzetét keltik, csakhogy itt az emberek magukat zárják be.

Most értek véget az önkormányzati választások, a “fehér” pártplakátok a “crime stop” lózunggal hirdetik magukat. Az igazsághoz az is hozzátartozik, hogy nekik is vannak fekete képviselőik, és az ANC-nek is fehér, szóval nem minden tisztán fekete és fehér.

A szex.

 Az apartheid alatt a ’fajközi’ szex tiltott volt. S lássuk be a fehérek sem vették emberszámba a feketéket. Kvázi fel sem merült a tiltás tárgya, mert ez volt az alap. Viszont az tény, hogy a fekete (avagy a vegyes) lányok nagyon szépek tudnak lenni. Nagyon. Mondjuk azért az utcán sétálva volt kísértés. Habár lehet gumival sem mertem volna egybekelni velük, habár volt kísértés.

Indiaiak.

A 19. századtól nagy számban érkeztek indiai munkások, akik keveredtek a feketékkel, a statisztikák szerint ma 3 millió ún. ‘coloured’ (színezett, keverék) él az országban.  

A kinézet a minden

Minden fekete ízlésesen és szépen öltözött, s a mű- hajformájukra különösképpen adnak. Zselét biztosan. Mindegyikük úgy néz ki, mintha most jött volna a fodrásztól. Mindenkinek áll, kanyarodik, befont, kiegyenesített, hosszú avagy modern rövid, esetleg színezett. S ez a fiúkra is vonatkozik. Szóval egy szakma biztos nem hal éhen: a fodrász. Az utcákon mindenütt hajsodró, kötöző, rasztásítók, műhajat hozzácsomózók, s egyéb ötleteket megvalósítok várnak kuncsaftokra – nem is hiába, naponta ezrekkel gyarapodik a különleges hajúak tábora. Az számít, minek látszol.

Hétvégén elindultunk George-al a vendéglátómmal vidékre, a kedvemért voltunk szegény negyed környékén, de a kis decens palaházak rendezett városszerkezettel nem arról beszélnek, hogy olyan gáz a lét. Viszont traffipaxok működnek, s természetesen lefizethető a rendőr.

Ettem egy Afrika étterem nevezetű helyen, de egyetlen vega opció a majonézes krumpli rizzsel és céklával. Hogy ebből melyik afrikai, arról fogalmam sincs. Esetleg az, hogy kevés, de legalább drága. Viszont a tányér szépen motívumokkal díszített volt, s kanalat is adtak. Ti nem is tudjátok, hogy milyen jó életetek és ételetek van otthon.

Tourist information – ajánl kulturális programot, de fogalma sincs róla merre, mit, mennyiért, mert a szórólap erről nem tesz említést. Akkor miért is van ott??

 Akár a portás a nagy irodaház alján. Nem lehet bemenni, csak az itt dolgozóknak! – mondja. Kérdezem tőle: kik dolgoznak itt? Erre a kérdésre nem volt felkészítve, így vagy öt percbe telik kihúzni belőle, hogy ez egy állami irodaépület. Huhh.

A másik dolog amin feleslegesen izgatom magam, hogy az utcai telefonfülkékre – de a tel. központokban is – ki van írva, hogy 1 egység az 90 cent, de az ott dolgozóknak sincs fogalma arról, hogy egy egység az ugyan hány másodperc beszélgetésre elég!! Idegesít a butaság.

Ezután megkérdezem, hogy mennyi az internet, mire mondják, hogy 8 rand egy óra. Mire visszakérdezek:- Ennek miért nem egységben adja meg az árát?

Egy másik igen fontos megfigyelésem, hogy az itteniek nem mosolyognak, sőt még rám se néznek, semmi szemkontaktus (lehet, hogy éppen vipassana meditációjukat csinálják, csak kénytelenek bemenni dolgozni?).

Egyébként az érdeklődés hiánya tükröződik az arcukon, igen ritkán esik meg, hogy valaki visszamosolyog vagy kérdez valamit az utcán.

Viszont ha valaki nyugalomra vágyik, akkor egy biztos pont van: az Art Gallery. Ez egy hatalmas létesítmény, ahol kortárs művészektől pár klasszikusig terjed a kínálat, de csak egyetlen!!! ember volt rajtam kívül! Egy ötmilliós városban… Hogy egyéb kulturális programok is hiányoznak, ezután már törvényszerű, hiszen este senki nem mer kimozdulni.

Lesz-e jobb az élet ott valaha?

Az urbanizációs problémákról, diszkriminációról, beavatásomról, kultúrális   különbségekről, kultúra sivatagáról, a kirablásomról, a stoppolásról és az indiai negyedről…

Johannesburg

A városban rengeteg utcanév hollandul van, pontosabban afrikaans-ul (régebbi nevén a búr illetve fokföldi holland nyelv). Ez a holland egy módosulása, keveredése, mert a buúr lakosság (boer – paraszt) már olyan régóta volt itt, hogy sok afrikai azt hitte, hogy ez az ősi nyelv, s ezek az emberek már öröktől fogva ott éltek.

Hát igen az emberi emlékezet 100 évnél nem nyúlik messzebbre.

A belváros a hetvenes éveket idéző toronyházakkal van tele. Ehhez adódnak az újabban készült bevásárló központok és hagyományos boltok.

Afrika múzeum – nem rossz múzeum.  A fotókiállítás részén megemlítik, hogy Denis Gabor fedezte fel a hologrammot, habár a magyarságtudatomat piszkálja, hogy miért nem írják oda, hogy magyar volt? Amikor a teremőr nem nézett oda, tollammal én pofátlanul odabiggyeszteem a múzeumi kiíráshoz, hogy magyar származású volt.

Máshol is korrigálták a látogatók a kiírásokon szereplő helyesírási hibákat, így nem fog feltűnni. De azért milyen gáz, hogy egy múzeumban sem tudnak helyesen írni.

 Hát igen, a ’94-es kormányváltással irányváltás is történt: lefelé. Erre szoktam mondani, ha pld. otthon egy öltönybe bújtatott porszívóügynököt, biztosítási ügynököt látok, de viselkedése, nyelvezete, tudása nincs összhangban a megjelenésével, akkor ez olyan, mintha egy majmot öltöztetnénk öltönybe.  Attól még majom marad.

Legalább annyit megtudtam – s most ti is -, hogy Gandhi itt élt 1893-1914-között, s a passzív ellenállás példáját innen vette át (és nem Deák Ferencéktől). Habár – rosszindulatom mondatja – itt ezért semmit sem kellett tenniük, mert egyébként sem tettek semmit, passzívak.

Fotózás – mindenhol kérdezik indulatosan, miért fényképezek, de csak azután enyhülnek, miután kiderül, hogy külföldi vagyok. Minden áruházban, pályaudvaron, bolt előtt biztonságiak törnek rám, amikor fotózni készülök, pedig volt, hogy csak a felvágottat akartam fotózni vagy a menetrendet.

 Nehogy az ellenséges északír terroristák megtudják, mennyi a bontott csirke ára itt a messzi Afrikában és a vonatok merre mennek és mikor. Mert az nemzetbiztonsági kockázat. Meg paranoia. S esetleg kiderülne, hogy én többet tudok, mint ők.

 A törvényhozás épületén hatalmas transzparensek hirdetik az egyenlő jogokat, de letiltanak a fotózásról. Úgy látszik nem büszkék rá, vagy tudják, hogy fordult a kocka és a fehérek rosszabb helyzetbe kerültek most, mint anno a feketék. Megint egyenlőbbek lettek, de most inverzen. Csak ha az értelmiséget félreteszik, és „majmokat” ültetnek pozícióba, az nem működik.  A rendszer a tehetetlenségi erő kapcsán még megy, de szépen amortizálódik, majd összeomlik.  De semmiképpen nem tartható fenn, max az arany készletek beáldozásával. Amíg a készlet tart.

A város este hatra kihal, szellemvárossá avanzsál. Még szükségállapotra sincsen szükség, mert a félelem eltünteti az embereket. Erdélyi vendéglátóim a lalkemre kötik, hogy 17 órakor már a buszon legyek, s sötétedésre pedig otthon. Biztos tudnak valamit.

A szellemvárosi szegénylegényeknek az új hatalom pénzt nem íger, de hatalmat igen, így fegyverrel a kezükben bármire képesek, hisz az az egyetlen kiemelkedési lehetőség. S lőn a bűnözés.

Végül is a félelem, mint mondtam, az egyik húzó iparág, mert a harmada biztonsági őr,  harmada bűnöző, s a maradék termeli a GDP-t. A szögesdrót, elektromos kerítés és figyelőrendszer gyárak hatalmasat kaszálnak a félelmen. Ez az új szabadság, amikor mindenki börtönbe teszi magát.

A városban gyakorlatilag a buszközlekedés nem létezik, s minden hatalmat a kisbuszosok birtokolnak. Persze összeesküvés elméletem azt mondatja velem, hogy a maffia fizeti a politikusokat, mert iszonyú drága kisbusszal utazni a városban. S mindig a kisembereken csattan az ostor, akik írd és mondd,  a fél fizetésüket arra kell költsék, hogy bejussanak a munkahelyükre. Miért nem vesznek öten egy autót?? Vagy akinek van, bevihetné a szomszédait, vagy váltsák le politikusaikat stb!! Miért is nem csinálnak forradalmat?? Bosszant az emberi tehetetlenség, hogy maffiák kezükben tartanak népeket, országokat.  S az emberek tűrik. Ok, ne nevezzük őket akkor annak. A rabszolga lelküek. Ahogy nálunk is van erre példa.

Kora reggel megyek a városba. Az ébredező piac lehangoló képet nyújt. Az éjszaka meleget adó tüzek reggelre elszunnyadnak, sok szemét, kétes elemek támasztják  a falakat, lerobbant úttest – ez Joburg látlelete. 1994 után minden lepusztulóban.

A buszpályaudvaron nehezen, de kideríteem, hogy melyik az enyém a Jan Smutz-on. Tudjátok, a búr nemzeti hős. Repteret is neveztek el róla. Hol is vannak a fekete hősök?? Még Desmond Tutu béke Nobel –díjasukat is kirabolták, míg Mandela temetésére ment, pedig az apartheid megdöntésében vastagon benne volt. Ez náluk a „tisztelet”.  Semmi nem szent, csak mindenki egója. Abból viszont nincs hiány.  Azt gondolják, hogy megcsinálták a rendszerváltást, s akkor mindent lehet nekik. Gyalázat.

Rákérdeztem, lehet-e jegyet venni a buszon? – mondták, hogy igen. De akkor miért állnak sorba az emberek kicsit odébb? Nem tudjuk – volt a válasz.  Persze nem azzal a céllal jött mindenki a világra, hogy tudjon vagy értsen abból valamit ami körülötte zajlik. Végül is végesek a emberek agyi kapacitásaink s mindenki törődjön a maga dolgával. Nem sok jövője van egy nem kooperáló társadalomnak. Elindulok Pretoria felé vonattal.

Meglátogatok slam-eket, s amikor visszajövök fél év múlva Afrikai körutamról Jobourgba, akkor Soweto nyomornegyedébe is ellátogatok, mert tanulságos és érdekes volt ott lennem.

About the author

Világlátott, világjárt, jártas a világban, mert világot járt.
Alternatív világjárás, alternatív világlátás.
155 ország, sok élmény, rengeteg tanulság, és végeláthatatlan történetek. Itt a blogomban.

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *

*

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.

Facebook Like Button for Dummies