Saigon, Ho Chi Minh, legélőbb történelem

Sorry, this entry is only available in Hungarian.

Vietnam, Saigon
Vietnam, Saigon

Saigon:

Délután megérkeztem a hatalmas metropolisba, amelynek lakossága 8 millió. (hivatalosan 5-6 millió). A különbség abból adódhat, hogy sokan még ma is az új hatalom számkivetettjei. Szó szerint. A háború utáan körzetek lettek gazdaságilag büntetve. A déliek jó része 7-10 év kényszer-munkatáborba kerültek, onnan visszaterve nem kaptak állampolgárságot.

Házuk, vagyonuk pedig elkobozva (minőségi lakáscserét hajtottak végre rajtuk, a fejük felett). Piszkos ügy ez a háború, de a nyertesek írják a történelmet, ezért sok mindenről nem tudunk. Mint az örmény genocidum.. amivel Hitler példálózott.. ki emlékszik 20 évvel később rá!

Vietnám, riksa mint teherautó
Vietnám, riksa mint teherautó

Az amerikai katonák itt felejtett gyerekei is diszkriminálódtak, ők sem kapnak letelepedési engedélyt, tehát nem is járhatnak iskolába, nem lehet vállalkozásuk. Így a déli értelmiség nagy része (700 ezren) időben emigrált,(ha tehette) vagy ma riksáskent dolgozik orvos vagy tanár létére. Szomorú. Az ő lakóhelyüuk az utca, ezért is van sok hajlék-talan. Az Északiak paranoiája az is, hogy Dél elfoglalása után nem bízva déli bajtársaikban sem, saját kádereiket ültették pozicióba. Az már csak ráadás, hogy minden utcát átkereszteltek. A város hivatalos neve Ho Chi Minh City és nem Saigon.

A város szerkezete a franciákat dícséri, allékkal, parkokkal színesített modern nagyváros. Talán ez az összes sármja a városnak, mert középületein kívül nem sok érdekeset találni itt. Esetleg a felhőkarcolókat és a Zen plázát érdemes említeni.. A széles utak éppen elviselik a 4-5 millió motoros forgalmát és ez elgondolkodtat azon: mi is a szegénység. (ha valakinek túl sok vagya van). Egy ilyen Hondához 4-500 $- ért hozzá lehet jutni, és gondolom kínai verziójához ennéel olcsóbban is. Forgalmi dugót csak egyszer tapasztaltam, azt is a kocsik jóovoltából. Mindenesetre maradandó hangulat, amikor zöld jelzésre elindul egy Rákóczy útnyi motoros. Hol vannak ehhez képest a Harly Davidsonos találkozók! Szirénahangot sem hallottam.

Rendőröket leginkább forgalomirányítóként látni, de tudni kell, hogy 75% -uk civilben teljesiti be, korrumpálható mívoltját. De nem igy a sintérek terén. Én neveztem el így azokat az árusitó stand begyüjtő hatóságokat, akik (gondolom) az illegális helyen áruló guruló-fémtárolókat konfiskálják el nagy élvezettel. A tulajdonosnője és gyereke visítottak és bőgtek miközben felpakolták az egyetlen megélhetésül szolgáló kereskedelmi egységüket. Mintha gyereküket vitték volna el.  A sintér gusztustalan reakciója szorítja leginkább a gyomromat, mert még bele is rúgott egyet a bódeba az egyikük. Már látom magam előtt az embert, ahogy egy koncentrációs táborban ugyanilyen érzéketlenül rugdosná a kiszolgáaltatott embereket, avagy éppen a feleségét. Beleborzongtam..

A legolcsóbb szállás a dormitory 3 $, no de drága helyen is vagyunk. Itt is van Thai mintára Khao San road sok külföldivel, étteremmel, utazási irodával és éjszakai élettel. Habár furcsa volt, hogy a net helyek éjfelkor bezártak (0.3-0.6$ /h). Közben a város másik arca is itt van: utcai fodrászok, utcai légkompresszorok a sok motornak, de nekünk ki ad levegőt?? Smog, smog, smog mindenütt, és 4 millió motorkerékpár.

Rengeteg kéregető és földön áruló ember van. Mozgó és portékájukat tukmáló személyelők, (nem házalok!) akik mindig leszólítanak jártadban-keltedben. No de a legidegesitőbb változata a sok zajban a hangosan csorgó-borgó masszázst hirdető buzik. Mindig és mindenhol. Persze a prostitúció, amelynek eltüntetésére az északi kormány olyan büszke volt, ma újra virágzik.

Az éttermekben a sört műanyag kiöntőkbe töltik át és onnan töltik pohárba, jégkockára. Sajátos. De azon sem kell meglepődni, hogy mindenki beviszi a motorját a lakásába, az  üzletébe. Igen a motorlopás itt sem ismeretlen fogalom és azt is hallani, hogy a kölcsönzőkből követnek és egy másolt kulccsal elviszik a motort egy óvatlan pillanatban.

Vietnam sokarcú, de semmiképpen nem elesett. Hajnalban a parkok itt is megtelnek tai chi-zókkal és rugós tollaslabda zsonglőrökkel, no és a nyugat ide is betört.  Reggelente látni szép számmal városi futókat, addig,  amig nem jön a hőség.

Notre Dame cathedral és Post office a két építészeti nevezetesség. Pagodák, többnyire zárva és pechemre a reunification palace is. Itt találkoztam egy őszinte hanggal, aki üvöltözte angolul: go home! Szerencsere előte megkérdezte honnan való vagyok, de nem értette meg. Amúgy is mindegy volt neki, hogy amerikai vagy, vagy sem. Lényeg: a probléma a fehér gyarmatosító mivoltomban lehetett, amit a legnagyobb jóindulattal sem tudok semmissé tenni. Mert nem volt. Biztos sokat bukott a háborún a szerencsétlen, de ki nem?  Ennek máig tartó hatásának adott hangot. Persze egy absztrakt ellenségképnek nem tud üvölteni (pontosabban tud, ahogy a tibetet segitő társaság tüntetői próbálkoznak a Kínai követség előtt), de jó célpontot találni, és arra lőni (kiabálni).

Saigon nevezetessége a War Remant múzeum.  Propaganda ízű, merti a gonosz amerikaiakat és gaztetteiket mutatja be.

 Jórészt fotókiállitás eredeti dokumentációok alapján, ahol gyakran láthatjuk a fotósok utolsó képeit. A magyar származású F. Capa esetében az utolsó mondatait is. A háború, az háború. Megdöbbentő erejű képek gyakran jobb minősegben láthatók, mint 80-as évekbeli társaik. Emellet széles skáláját lelhetjük azoknak a harci alkalmatosságoknak, amelyeket a másik életének a megkeserítésére készítettek: repülők, lövegek, buldózerek és külünbüző aknák. Újitásként bevezették a szögeket kilövellő szerkezetet, hogy nehezebben lehessen kioperálni szögeket. Avagy a szövetbe csomagoltat, hogy a fémdetektor ne észlelje. Avagy a felugróst, amelyik mély, derékmagasságban robban. Fojtathatnám a sort.

A kiállitás folytatja az amerikaiak kegyetlenkedéseivel, kínzásaival (tank után kötve, lefejezve, helikopterből kidobva etc.) kapcsolatos visszaemlékezéseinek bemutatását. Viszont nem vagyok meggyőződve arról, hogy a vietkongok szép szóval kérdezősköodtek hadititkokról és tervekről. Ezt már soha nem tudom meg, túlélőt meg nem hiszem, hogy hagytak volna. Tigriscellákat is láthatunk, ami arra utal, hogy az amcsik nem rögtön végezték ki foglyaikat, ahogy ezt az északiak tették a lakóssággal.

Egy film keretében megismerkedhettünk az agent orange hatásaival, amelyet az amik használtak az őserdők lombtalanitására. Ily módon a déli területek 16%-át tönkretették. Hatásaként torzszülöttek születtek és magas lett a rák halálozási aránya az emberek között. Taglalták a napalm hatásait is hatásos képekkel kombinálva.  Később tudtam meg, hogy többnyire értesítették a lakosságot, hogy ott hadműveleti terület lesz, mindenki hagyja el, és aki marad, azt ellenségként kezelik.

A kiállítás utolsó része a szolidaritási tüntetéseket taglalja. Köztük volt a miskolci rendőröktől származó anyag: „bajtársainknak” felirattal. (Persze Miskolc hibásan írva a jegyzéken). Továbbá még egy magyar propaganda tabló, amelyen a megszokott imperialistázó, kizsákmányoló feliratok taglalják a háborút, amely még a nőket sem kíméli. De a nép akaratát nem lehet megtörni. Az archív filmek alapján a nők és a gyerekek is harcoltak, ezért azokat is érheti a vád, akik őket belehajszolták a fegyveres harcba. Ez a háború mindenkié volt, függetlenül attól, hogy USA, Ausztrál, Thai, Taiwan, Filipin, spanyol és koreai katonáknak semmi keresnivalójuk nem volt ott (700 ezren) Vietnámban.

 A lakósság kimélése okán USA kilakoltatta a lakósságot, és a szabad tűz-zónaban tűzzel – vassal mindenre lőttek. Search and destroy akciók. Nagy szárazföldi ütközet sosem volt, annál inkább jungle harc, sok vérrel. A partizánok aknásitottak és csapdákat állítottak. Ők voltak az éjszaka uralói. Persze mindebbőol a lakósság húzta mindig a rövidebbet, ahogy ez lenni szokott.

CU CHI tunnel; a helyiek azt mondjak, hogy aki nem látta, az nem is volt Vietnámban. Nos, én voltam, de kihagyható. Egy filmet néztünk meg, majd egy katona mutatta be a több mint 200 km hosszú alagutrendszer életét azt, ahogyan a déli vietkongok törtek a borsot az idegen imperialista bérencek orra alá. Az alagutak révén bármikor eltünhettek a támadók orra elől, majd hátuk mögül rajtuk üthettek. 1940-65-ig építették a rendszert, és már a franciák elleni háborúban is jól jött nekik. Később is innen inditották szabotázs akcióikat, szervezték az ellenallásaikat a déliek ellen.

Ez inditotta a Johnson kabinetet a háborúba, habár pont egy ilyen alagút mellé tették az egyik bázisukat pechükre. Mit lát a látogató 4 $- ért? Rejtőzhet föld alá, mászhat alagútban, láthat csapdákat, elsajátíthatja hogyan készitették a partizánok a rizspálinkát és a robbanószerkezeteket. Láthatja a kórházukat, étkezőjüket, illetve kipróbálhatja a korabeli fegyvereket élesben (1.- $ töltényenként). Ez utóbbinak a japán látogatók örültek különösen. Végül vendégül láttak teával, és valamivel. (ami nem lett a kedvencem).

Szerencsére a túra nem csak ebből állt, hanem elmentünk a CAODISTA vallás székhelyére is. Ez a vallás a buddhizmus – taoizmus – konfucizmus -kereszténység és egyéb tanok keveréke, akár a templomuk is, építészetileg. A főoltáron egy hatalmas gomb látható, rajta egy nagy szem néz vissza ránk (ahogy az egydollároson szokott). Nos, ők ezt imádják. A felvezetés ellenére nekem egy szimpatikus vállalkozásnak tűnik, amelyben vallások, filozófiák és a helyi spiritualizmusból kinőtt egyveleg sok millió hivőt tett magáévá. Végső céljuk a reinkarnációból kiszállni, és ehhez követniük kell bizonyos szabályokat, ahogy az a buddhizmusban előfordul, plussz meditatíve önművelés és humanitás. Egy Istenben hisznek, és a lélekben. (annak feltámadásáról nem szólt a fáma). Médiumot használnak az ősök szellemvilággal való kapcsolattartására.

Alapitása 1926 volt.  Ngo Minh Chieu nevéhez fűződik, aki aktív kapcsolatban volt a szellemvilággal. Olyan jeles médiumokon keresztül tolmácsolódott a tant illetőleg mint: Lenin, Descartes, Shakespeare, V. Hugo és Pasteur. Egyházuk nyitott mindenkinek, és elég nyitottak a híveik is. Napi négyszer színesbe öltöznek az istentiszteletekre. Hagyományos zenére imádkoznak és borulnak le a földre. A fotósok paradicsoma! Kedves öreg arcok. Sajnos szervezett túra ez, ezért rohanni kell az étterembe, ahol viszont ráérősen hagynak minket költeni.

Végezetül befizettem egy Mekong Delta 2 napos vízitúrára, hogy a határ közelébe jussak és lássak is valamit, mivel egyénileg a hajóbeszerzés költséges egymagamnak, és napjaim is meg vannak számlálva. Még három napot tölthetek itt. Mekong Delta 40-60 ezer km2. Helyén elterülő gazdag mezőgazdasági területek találhatók,  amelynek nagysága 79 méterrel nő a hordaléknak köszönhetően, amelyet Tibettől görget idáig a folyó. A közlekedést milliónyi csatornán keresztül oldják meg motorcsónakokkal. A falvak egymást érik. Ha rátennénk í térképre Bombay-t, akkor ez lenne Ázsia Velencéje.

A háború utáni kollektivizációnak köszönhetően éhinség pusztított ezen a gazdag vidéken. Ezt belátva 1986-ban visszaadták a farmereknek a földjüket. Így lett Thailand után a világ 2. legnagyobb rizsexportőrje Vietnam. A túrára leginkab a hajóutak miatt fizettem be, de mint várható volt, abból volt a legkevesebb. A hajó motorja gyakran elakadt, ilyenkor a kapitány vízbevetette magát, a propellerről leszedte a rácsavarodott zöldségeket. A Mekong tele van növenyekkel, mint a Gangesz halottakkal..

Útközben gyakran megálltunk költeni a hagyományok megismerése cimszó alatt. Először egy rizspalacsinta üuzemnél, majd egy kókusz -karamell manufakturánál, ahol puffasztott édes rizst is készítenek. Miután jól laktunk, viszik el az étterembe a látogatókat Ebéd után énekelnek nekünk hármat, mellé gitárkíséret jár, hamiskásan. Ennyi az első nap. Ja, és egy kétcsillagos szállóban lakom ám! Így volt szerencsém először csótánnyokkal találkozni. A luxushoz ez is jár. Cantho-ban sétalok egy kicsit, de a rendőr elzavar a Ho szobor mellől. Nem nekem való látvány, tudja Ő.

Másnap reggel a Chai Rang floating marketer visznek minket, ahol a fő deal már over. Ennyit a szervezett útrol. Annyit azonban megtudunk. hogy rúdra akasztjak az eladandó árut, az cégérként hirdeti, mit rejt a tat. Körbe pedig büfé-csónakok kőröznek kávét és szenvicseket kínálva. Még egy rövid csatornatúrával folytatjuk útunkat, és végezetül egy rizsmalomnál állunk meg. Ezután a 14 $- os utazás lejárt. A guide-unk lelkes emberke, aki őszinte és nem rejti véka alá, hogy a déliek azért jobbak, mint az északiak. Ecsetelte azt is, mi mindent követtek el a múltban. Persze neve legyen inkognitóoban, mert még ma is működik a besúgóhálózat. Teljesen nyíltan még ma sem lehet szidni az egypártrendszert a gazdasági enyhítések és nyitás ellenére sem.

Innen autóval utaztam a határfaluig (Chau Doc, ahol a helyiek nem beszéltek nyelveket, de még arra sem voltak képesek, hogy elmondják merre a kikötő. Csak a motorostaxijukat kinálgatják, mint egy autista. Még a buszállomáson sem lehet kideríteni, mikor indulnak buszok a szomszédos falu felé. Fárasztóak. Ideje lelépni az országból. Reggel még megnézem az úszó falut, majd a környező Sam Mountain forgatagát, (hegység: 260 méter magas!! Ez aztán a marketing) amely hely egyébként vasárnapi piknikelő vallási zarándokhely.

Majd ismét dupla vagy semmit játszom. Próbálkozom a szárazföldi határátkeléssel. Stoppolok és megy is gyorsan, szívesen elvisznek. Így a rámragadt pénzt próbálom elkölteni, de nem könnyű, mert semmi értelmes dolgot nem lehet venni. Így a hajam esik áldozatul a kalandnak egy szögesdrót mögötti tükör előtt. (mintha egy kivégzésről írnék..) Szóval a határ nyitva, igaz a vietnámiak itt sem engednek fotózni, de azért megörökítem a történelmi pillanatot. Még a vietnami követségek sem említik átkelőnek a helyet, de tudjuk a követségek mennyire informáltak. Ezek után csak azt nem értem, hogyan tudnak hírszerzőket működtetni, amikor egy egyszerű emberke előbb rájön dolgokra, mint ők.

Szóval pecséet kerül az úti levelembe, és átballagok KAMBODIA-ba. Útlevéll-VÁM-, és SARS ellenőrzésen esek keresztül. Ez utóbbi egy adatlap kitöltéséből áll, amelyben nyilatkozom, hogy nem vagyok Sars-os. Habár gondolkodtam, hogy szólni kellene nekik, hogy már csirkevész az aktuális veszélyforras. De gondoltam, hagyom őket, mert még pár ezer nyomtatványuk maradt, el kell azt is használniuk.

Üdv nektek és hazátok népének:

Gabor Cs

Phnom Penh 2004.02.28

About the author

Világlátott, világjárt, jártas a világban, mert világot járt.
Alternatív világjárás, alternatív világlátás.
155 ország, sok élmény, rengeteg tanulság, és végeláthatatlan történetek. Itt a blogomban.

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *

*

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.

Facebook Like Button for Dummies