Rizikó menedzselés Afrikában

Dél-Afrika 1. Közbiztonság, Indulás előtt

Választási plakátokon is téma a bűnözés

Dél-afrikai Köztársaság – bevezetés , 2006. március 4.

Intelmek mielőtt elindulsz

3 év világjárás után úgy döntöttem minden ellenérv ellenére belecsapok és kipróbálom. Talán már elég dörzsölt vagyok, hogy túléljem.

A repülőn a U2 koncertje készít fel az afrikai érkezésre és az egyenlő emberi jogokra. Ami – utazók elmondása szerint – annyit tesz, hogy elveszik tőled, ha van valamid, hogy egyenlők legyünk.

Csakhogy ez a folyamat elvét figyelembe véve nem igaz, hisz akkor neki lesz és nekem nem, s az egyenlőség nevében akkor nekem kell őt leütnöm és kirabolnom. S akkor ez egy végeláthatatlan erőszakba torkollik. És tényleg.

Tilalmak Afrikában
Tilalmak Afrikában

 Még az sem zavarja őket, hogy kirabolnak embereket a szállodában, s másnap ugyanazon utcában a lopott cuccokban virítanak. Nincs szégyen érzet.

Negyvenes évei végén járó hölgy ismerősömet pedig megerőszakolták, hiszen ez Afrikában egy hétköznapi történet, s „örüljön”, akit nem ölnek meg utána vagy annak, hogy nem volt AIDS-es az erőszaktevő.

 Egy másik ismerősöm Ugandában élt, míg el nem száműzte a politikai fordulat, holott csak a tiszta víz projekteken dolgoztak, s jó viszonyban voltak a helyiekkel.

Malajziában pedig egy fehér nyugdíjas biológussal találkoztam, akit szintén Afrika déli részéről, Zimbabwéből üldözték el. Csakhogy neki szerencséje volt, mert felmenőire való tekintettel kapott brit útlevelet és nyugdíjat, így abból eléldegél egy malajziai dormitoryban a dzsungel szélén.

Nos, ilyen intések ellenére én azt gondoltam, hogy 3 év világutazás után most készen állok Afrikára. Lehet, hogy elhamarkodtam? Hamarosan kiderül.

A repülőgép a felhők közül ereszkedik alá Johannesburg felé.  A levegőből a nyomor helyett helyre kis házikókat látok.

Az időutazást sejteti az, hogy a gépről egy buszra terelnek minket, mely rögtön kisebb dugóba keveredik. A reptéren. Vízum szerencsére helyben beragasztva, csomagom is egyben, majd veszek egy nagy levegőt, ki a valóságba.

Nem olcsó ország

Dél-Afrikáról tudni, hogy kifejezettem veszélyes és bűn orientált, de ide volt a legolcsóbb berepülni, így itt kezdem el a következő 9 hónapos kalandomat. 

Nincs taxisok tömege köröttem, de lesokkol, hogy 35 dollár bejutni a városba kisbusszal. Taxit meg sem merem kérdezni mennyi? Nincs erre tömegközlekedés!!

Ilyenkor legjobb megoldás egy backpacker (hátizsákos) szállásra menni, mert ők ingyen befurikáznak a városba, ha náluk száll meg valaki. De az is 20 USD / éj. 

A pénzváltó meg maga a lehúzás, mert nagy a marzs (haszonkulcs) és van egy minimumváltási költség, így rögtön 10-15 USD-t bukik az ember. Vagyis kis pénzt nem éri meg váltani, nagyot pedig pláne, mert a városban jobbak az árfolyamok.  Az ATM is sarcol, a saját bankunk költségein kívül. Matt.

Tudtam, hogy Afrika a világ egyik legdrágább kontinense, de hogy tényleg, az most kicsit lesokkol.

Dél Afrika,  Johannesburg
Dél Afrika, Johannesburg
Afrika, trust nobody
Afrika, trust nobody, Ne bízz senkiben

A bűnözés

Mielőtt nekivágok a város felé, a kihelyezett turista infóban érdeklődök a városról, a helyzetről. Felhívják a figyelmemet, hogy tanácsos néhány környéket elkerülni, no meg este sem érdemes bóklászni. Nappal pedig ajánlott nem hülye turistának kinézni, mert szeretik a turistákat (megtámadni).

A prospektus, amit Johannesburgról kapok, ”golden metropolis”nak említi a várost. (Melynek fénye szerintem ‘94 körül, az Aparteid rendszer után megkopott.) A luxusszállodáiról és szolgáltatásairól tartja magát híresnek.

Aranyból készpénz

Értékes turista kincseket is említ az üzleti és pihenni vágyó látogatóknak (akiket ki lehet rabolni?). Hm.., hát nem az jutna nekem elsőre eszembe, hogy a világ egyik legveszélyesebb városában nyaraljak.

Persze tudni kell, hogy a világ legnagyobb arany bányái vannak itt, így a kereskedő közönség meg tudja ezt a luxust fizetni. Konferencia és golfozási lehetőségek, masszázs, vásárlóközpontok, éttermek, 4×4 élmény (dzsip), lovaglás, léghajós utazás, kaszinó, … nem is folytatom.

Úgy tűnik nem az én országom lesz… Egy szó sem esik törzsekről, művészetről, zenéről és más kulturális eseményekről stb.

.A biztonságról is szó esik a brosúrában, ahol írják: segíthetek csökkenteni a bűnözési statisztikákat, ha teszek pár óvintézkedést. Mármint én. Eddig azt hittem, hogy ez fordítva történik, A normális szerintem, ha a hatalom tesz meg mindent a köz-ért, s én azzal kooperálok, ha nem vagyok teljesen bugyuta. De legalább nem mondhatom, hogy nem szóltak.

Érdekes táblák

Egyébként ‘94 előtt is volt bűnözés, csakhogy akkor a fekete közösségen belül zajlott. A fehér negyedekben kijárási tilalom volt este 8h után a feketéknek. Így a fekete szolgálóknak is addigra vissza kellett érniük. A cselédek jó része ugyanis birtokon belül lakott, mert így volt lakásuk és élelmük.

Erről szól az egyik vicc: a rendőr fél nyolckor lelőtt egy fekete kerékpárost. A társa kérdezi: – miért tetted ezt? – Azért, mert tudom, hogy nem ér haza 8h-ig.

A rendszerváltással egyetemben a feketék magasabb fizetéseket harcoltak ki, de meglepődve tapasztalták, hogy a háziurak pénzt kezdtek kérni a lakásért, áramért, stb. Így gyakorlatilag anyagi helyzetük nem változott. Szabad rabszolgák lettek.   A kommunisztikus idők elmúltak, jön a társadalom felnőtt kora. Ha jön..

Beszélgettem feketékkel a bűnözésről, s nem tartják jónak, hogy lövöldöznek, megerőszakolnak lányokat.

Mit ne! DINAMITOT SE! kérlek.

De mint kiderült, mindenki ismer kétes elemeket, gyakran családon belül is, de valahogy ösztönszinten nem ítélik el az ilyen cselekedeteket. Része a mindennapi életüknek, (mint a gmk és a maszekolás volt nálunk annak idején). Szóval ez is jelzi, hogy nem fog elmúlni egyhamar.

 Sérült a morál. Nem a szegénység ’kényszeríti’ rá őket, mert Ázsiában sokkal szegényebbek az emberek, de valahogy az erőszakos bűncselekmények ott a minimum szinten vannak. Az is igaz, hogy az itteni rendőrségnek elég a gyilkosságokkal  (30 ezer/ év) , és a megerőszakolásokkal foglalkozni. A Dél-Afrikai köztársaságban 13 percenként 1 nemi erőszak van! A látens esetek nélkül.

Így ha valakit kirabolnak, akkor csak azt mondják, hogy örüljön, hogy nem ölték meg. Öööö, akkor örülni fogok, ok.

Egy rab, közmunkán
Egy rab, közmunkán

Korrupció

Ha valakit pedig elkapnak kisebb üggyel, akkor az lefizeti a nyomozati szerveket és már kint is van. Ezért csak ha valaki fegyverrel követ el rablást, büntetik hivatalosan szigorúan – minden golyó plusz egy évet nyom a latban.

A börtönkörülmények nyilván nem ausztrál színvonalon működnek, de mint tudjuk, a körülményeket illetően nem az infrastruktúra a döntő, hanem az, hogy kikkel vannak összezárva, milyenek ott a farkastörvények.

Itt az érkezőknek beavatásként adnak egy számot, amit rátetoválnak a testükre, s eszerint fog eltelni a következő pár évük. Ha szerencséje van nem a csicska kasztba kerül, – vagyis nem mindenki használja szexuális kielégítőszernek -, de ezért valószínűleg meg kell harcolnia.

Afrika, Aids, HIV, óvszer
Afrika, Aids, HIV, óvszer

Viszont az újságok címoldalon tárgyalják, amikor elrabolnak, megerőszakolnak gyerekeket. Sőt még az ország első embere is érintett volt! Pont vezető hír mostanság az ANC elnökéről, Jacob Zuma-ról, a leendő elnökről, hogy megerőszakolt egy nőt. Most éppen bíróság előtt próbálja mentegetni magát. Ráadásul a nő mondta neki, hogy HIV+, ő pedig úgy védekezett ez ellen, hogy utána megmosakodott.  He stated in court that he took a shower to try to reduce his risk of infection. S mondom, ezután megválasztották az ország elnökének! Atya ég! Ha ilyen a vezetőjük, akkor milyen a népe?

Hajléktalanokból is sok van

Azt hiszem, a johannesburgi turistahivatal és egyéb utazási ügynökségek nem fogják megsimogatni a fejemet a fentebbi oldalakért, de most ezek jöttek ki.

Habár Joburg’ turista ajánlatai közé én ajánlottan bevenném az “adrenalin túrát”: esti séta egyedül a belvárosban. Vagy bárhol. Ilyen előkészítés után az embernek tényleg nem marad kedve bemenni a városba. Pedig érdemes.

Van egy nemzetközi békeszervezet amelynek tagja vagyok, (Servas.org), s itt Johannesburgban egy erdélyi zsidó család fog hosztolni, akik a 80-as évek óta itt élnek. Érdekes kombináció, kíváncsian várom a találkozást. 

Világlátott és világér(t)ett, tájékozott ember George és felesége. Fontos, korrekt információkkal szolgáltak jövőbeli Afrikámat illetően.

Nagyon hálás vagyok nekik, hogy befogadtak, és kiváló metszetét adták annak, amiben ők is élnek lassan 20 éve.

Érdekes szabályok vannak errefelé. A parkolóból kijövet például a sorompónál ki kellett kapcsolni a motort, s újraindítani, s csak utána engedik ki a kocsit. Biztos nem találod ki, miért.  Hát hogy a tolvajlásnak elejét vegyék!

Útközben mindenhol magas kerítések, szögesdrótok, decens házak, utcán alig látni embereket, s ha igen, akkor csoportosan, vagy párban, de fegyverrel.

Nemi erőszakot szüntessék meg
Dél Afrika érkezés Víz
Dél Afrika érkezés Vízminősége jó

Egészség és HIV

De egy jó hír van a várossal kapcsolatban: iható a csapvize, nincs malária, lévén majd 2000 méter magasan vagyunk (ahol nincs szúnyog), és egész évben napsütés van, rövid záporokkal tarkítva. Ez utóbbit cáfolni látszott az elkövetkező pár nap, de reméljük a többi igaz.

Akkor se hagyjuk a csomagunkat őrizetlenül, mikor a hotelbe becsekkolunk. Ne sétálj egyedül! De ha párban sétál valaki, az az AIDS kockázatát vállalja, hisz a fekete populáció 30%-a HIV pozitív. (No már ha tudnak róla, bizonyára  több, ha elmennének vérvizsgálatra). Hátborzongató érzés tudni, hogy minden harmadik szembejövő ember mozgó halálraítélt, zombi, s pár éven belül meghal az életmódja miatt.

 Igaz, buddhista szemüvegen keresztül mindenki állandóan potenciálisan a halál kezén van, de valahogy itt életre kel és szemlélhető az elmélet a gyakorlatban.

Stoppolás sem könnyű műfaj itt
Dohányzás, Afrika, Johannesburg
Dohányzás, Afrika, Johannesburg

A probléma pedig sokszorozódik, hisz újabb lányok kerülnek be a szexuális hexaéderbe (itt már nem is háromszög van). Akarva vagy erőszakolva, minek kapcsán gyerekek születnek, akik árvák lesznek, s másrészről tovább hatványozódik a fertőzöttség. Erre még ráerősít az a hiedelmük, hogy egy szűz nő megerőszakolása kigyógyítja őket az AIDS-ből. Ráadásul a száraz szexet részesítik előnyben, ami több sérüléssel jár.

Persze az újszülöttek megmenthetőek lennének, de a teljes vércsere nem megoldható, hiszen a feketék potenciálisan ki vannak zárva a véradók köréből, mivel a fertőzöttségi ráta túl magas, ellenőrizni mindenkit pedig költséges. Illetve a vér is, amit adnak többnyire fertőzött.

Ha valakit műtenek és vérre szorul, akkor vinnie kell a donorokat. Még jó, hogy a szikét és az ágyat nem.

Régebben volt nagy kampány az AIDS megelőzésére, de túl szemérmesek lévén egy seprűnyélen demonstrálták az óvszer használatát, s a rossznyelvek szerint a feketék úgy védekeztek, hogy felhúzták a seprűre a kondomot, s megdöngették a lányt.

Másik történet az ingyen osztogatott egymillió gumi óvszer esete, ahol a használati utasítást tűzőgéppel csatolták a csomaghoz! Okos.

Dél Afrika Welcome
Dél Afrika Welcome

Egyébként sem igen használjak a gumit szerintem, mert drága, kb. 1 dollár darabja. Szóval lényeg a lényeg, hogy az AIDS beborítja a lakosságot.

De azért értékelendő, hogy az ország nyersanyagkincsének egy része/részét orvosi ellátásra fordítják, mert közgyógyellátásban jók. Ezt el kell ismerni.

S állítólag még azokra is érvényes, akik bevándorlóként érkeztek. S megkapni az állampolgárságot állítólag könnyű a feketéknek, csak két ember kell, aki igazolja, hogy ők dél-afrikaiak.

Ha érdekes volt a poszt alul kedveld, vagy osszad meg bátran. Hozzászólni alul a koment részben lehet.

Nos, ha sikerült kedvet csinálnom Afrikához, akkor csapjunk bele, indulj velem Johannesburgba!

About the author

Világlátott, világjárt, jártas a világban, mert világot járt.
Alternatív világjárás, alternatív világlátás.
155 ország, sok élmény, rengeteg tanulság, és végeláthatatlan történetek. Itt a blogomban.

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *


*