Sorry, this entry is only available in Hungarian.
A 4. részben trekkingeltem az Altyn Arasán hőforrások és a kedvenc tavam az Ala Kul környékén. Most pedig a Song Kul a célom.
Kochkor – egy vámos vett fel, szuper Mercedesével robogtunk, szereti Európát. Naná, ha van pénze valakinek, ott nincs diszkomfortja. Persze itt azért jobban keres – a korrupcióval – , mint ott tenné, s ezt nem is tagadja.
Az útelágazásig jutok, ott alszom a hálózsákomban 2000 méter magasan, kellemes az éjszaka, csillagok fényszennyezés nélkül. Tejút teljes kivilágításban. Másnap indulok tovább.
Állatokat terelik vissza a hegyekből a pásztorok, alig tudunk haladni az úton – de nem bosszankodnak a sofőrök, úgy tűnik, él még a nomád spirit imprint Bratyuska attitűd. Meg az állatbarát attitűd, hisz azt eszik.
Nem feltétlenül stoppos barát környék, de egy fasza belevaló nomád lélek csak nem fél egy elkorcsosult európai csökevénytől?! De ez a nomádság mára csak látszat, kirakat, mint a kurucos keresztény magyarság.
Azt érzem, hogy leigázásra szánt nép, s még örül is neki, hiszen fejlődés következett be a gyarmatosításuk kapcsán. Amit persze az oroszoknak köszönhetnek, meg a német hadifoglyoknak, akik építették az utakat, alagutakat, infrastruktúrákat. Ja, és az oroszok is úgy kerültek erre a környékre, hogy a mainstream politika száműzte a nem kvánt karaktereket Kazahsztánba és ide.
Nem kell messzire menni, s mar Dosztojevszki nyomaira bukkanunk. Biza. A cári főhadbíróság halálra ítélte, s a kivégzésen oszlophoz kötötték, de ekkor bejelentették, hogy négy év kényszermunkára változtatták büntetését. A verdikt így szolt: „Mivel részt vett bűnös tervekben, terjesztette Belinszkij író levelét, mely tele van arcátlan kifejezésekkel, melyek az ortodox egyház és a legfelsőbb hatalom ellen irányulnak, és mert másokkal együtt kísérletet tett, hogy házi nyomda segítségével kormányellenes műveket terjesszen.”. A bűn és bűnhődés regénye végén a főhőst száműzik, talán nem életrajzi motívumok nélkül írt erről.
Egyébként Bishkeket is oroszok alapították, eredetileg Frunze volt a neve, oroszok laktak ott, csak idővel jöttek le a hideg elől a helyi nomádok s keveredtek, mert jobb életet láttak ott.
A legváltozatosabb temetők Kirgizisztánban találhatóak a világon. Eredetileg kőhalom, majd idővel rárakódik a sírkő, később sírfallá növi ki magát, kibővülve a mauzóleum spektrumáig, szóval itt minden megtalálható. Még tetős verzió is létezik, fából is, fémből is, rajta hold és csillagok, ötágú, vörös.
A legjobban a fémvázas jurta verzió tetszett, s ennek a befejezett változata amikor már betonharanggá válik a kecses fémstruktúra. S persze ezeknek a közepén mindig egy földhalom, ami maga a sír.
A jurta alakú buszmegálló szinten bejött nekem, valami sajátságos és helyi specialitás, nagyon aranyos.
Song Kul – a hegyi tengerszem Kirgizisztán közepén
Kochkorból tovább indulok, nagyon hideg szél tud lenni októberben, stoppolni is nehéz Jumgal felé, mert itt Kirgizisztán belső területein kevesen laknak. Habár alacsony a hágó, 2600 méter, forgalom alig, Fázom, s majd elvisz a szél! J Szerencsére odafagyok az aszfalthoz, így mégsem. A hágó tetején van egy lakókocsiban nyílt étterem, így itt az út mentén megállnak a kocsik. Mi is. Abból árulják a sült halat, ami a környéken lévő Song Kul tóból származik. Megkajálunk, majd legurulunk a kopár tájon.
A hegy alján a faluban még kenyeret sem lehet kapni, pedig a 2 napos túrámhoz kellene valami elemózsia. Nem értem miért nincs. Hát bekopogok egy közeli házba, rögtön megértem. Hiszen itt meg mindenki maga süti a kovászolt kenyerét. Milyen természetesen élnek itt még az emberek! Igazi múltban utazás.
Kérdezgetem a helyieket, de a faluban alig találni olyan embert, aki tudná milyen messze van a tó! Soha nem jártak arra? Elképesztő. Mintha Vigántpetenden lakna valaki, de még soha nem járt volna a Balatonnál. Na jó, itt felfelé kell menni a tóhoz, ami 3300 m magasan lakozik.
Nekivágok a gyalogtúrának. Fantasztikus zöldellő lankák a faluból kiérve, odébb aranyszínűbe borult kaszálók amerre a szem ellát. Dombok, idilli látvány, amit csak a közelgő viharfelhők árnyékolnak be. De addig, amíg nem ered el az eső, addig mesekönyvbe illő a táj. 2 órát gyalogolok, s az egyik jurta közelében megállok. Szocializálódom velük egy kicsit, mert már késő felindulni a tóhoz, mert legalább 6 óra kaptató lesz.
Kis idő múlva felajánlják, hogy lovagolhatok is. Nem vagyok egy huszár, de miért ne próbáljam meg. Ha adnak fogadd el. Még soha nem lovagoltam igazán egyedül, de bíztatnak, hogy kezes jószág, ne féljek. Náluk már a 3 éves gyerek is lovon közlekedik, így engedek a bátortásnak. S tényleg, kb. 5 perc gyakorlás után már vágtatok szélsebesen. Irányítható a monstre nagy állat. Fantasztikus élmény nekem ezen a tájon, s teljesen simán ülök – a 2 méter magasan, biztonsági öv nélkül, s egyszer csak…! Fokozhatnám, de tényleg semmi baleset nem történt, sőt élveztem, hogy nem ráz a ló mint otthon, hanem simán gördül.
Rám esteledett, behívnak a jurtába. Elfogadom a komfortot, most másképpen nomádkodom. Jurtában. Rám fér a pihenés, intenzív napokon vagyok túl.
Eszünk együtt, a kumiszt immáron kihagyom, hashajtóra nincs szükségem. A jurtában már gázégőjük is van, kézmosó, csap, faliszőnyeg, asztalka és ülőpárnák. S kellemes meleg van bent, kint pedig lassan fagypont körüli hőmérséklet. Vicces, hogy a babakocsi is mar alkatrésze a jurtának. Out of context. Habár a 4 éves gyerek mar ül – a lovon.
Másnap hajnalban elindulok, innen meg kb. még 5-6 óra „séta” – na jó, kaptató – felfelé. Csepereg az eső, s minél magasabbra kapaszkodom, annál hidegebb van, s elkezd esni a hó is, a köd leereszkedik már 3300m körül.
Szandálos felszereltségem nem bizonyul elegendőnek a nedvesség ellen. Így átázva, átfázva, de fel kell adnom a Song Kul tavi túrát, pedig már felértem a hegy tetejére a tóhoz. Csak éppen a köd miatt úgysem látnék belőle semmit, így fájó szívvel de visszafordulok. De szép volt az út idáig is, láttam havas tájat. A hátránya az, hogy lefelé már a sárban csúszkálni kell, s az nem annyira kellemes… átázva, szél, hideg, stb. Biza nyáron kell errefelé jönni. Tanulság. Szeptember vége már nekem tél.
Visszaérek egy másik faluig, ahol olyan idétlen struktúrájú a falu, hogy nem lehet keresztbe átmenni, s egy teljes órát gyalogolok, mire átjutok a falun a főútig. Kerítéskultúra. Bizony ezek mar nem nomádok, hanem f-élő-lények.
Visszastoppolok Kochkor felé, hidegben jól jön a civilizáció. Egy üzbég taxis vesz fel. Érdekes módon az üzbégek soha nem próbálkoznak, hogy fizessél már a fuvarért. Valahogy nagyvonalúbbak, segítőkészebbek. Ezt Üzbegisztánban is megtapasztaltam. Szóval jót beszélgetünk, érdeklődő volt, tudott Magyarországról is.
Kérdeztem az Osh konfliktusról, az ő verziója az volt, hogy a tanácsháza bérelt fel terroristákat (értsd. bűnözőket ), hogy lőjék az egyik oldalt, majd a másikat is, s utána már a pokol magától is elszabadult. Annyi verziót hallottam már, a történelem lesz a megmondhatója, hogy mi is történt, vagy az sem.
Kochkornál már besötétedett, hideg van, eső jön, kicsi érdektelen városka, délre reménytelen haladni, végül úgy döntök tovább stoppolok. Egy fiatal vesz fel, megy partizni Bishkekbe. 240 km távolságra??, Nagyszerű, így legálabb tenger szintben lejjebb leszek, hőfokban pedig feljebb – csak ez számít.
Lecsatlakoztam tőle Bishkek előtt, mert a hegyekben van egy hőforrás. Nálam az hívószó, mert túl sokat fagyoskodtam életemben, gy az egy kompenzáció, mondhatni jutalomfalat. Alszom a vadonban kis hálózsákomban.
Másnap egy kiruccanást tettem ezekhez a termál forrásokhoz nem messze Bishkektől. Thomas egy holland utazó is csatlakozott hozzám. Ő is 8 éve utazik a világban, kiadja Amsterdami lakását, s abból a pénzből utazgat.
A Bishkek közeli Koi Tash falu melletti hőforrásokhoz terveztünk eljutni, ami sikerült is, csak éppen a hőforrások nincsenek meg. A szanatórium még áll, benne hatalmas medencével, csak éppen víz nincs benne. Ígérték a munkások, hogy két óra múlva jöjjünk vissza, addigra befejezik a hegesztést, s lesz víz.
Mi addig elmentünk kirándulni a közeli havas hegyek felé, a folyóvölgyben, kellemes séta, beszélgetések a világról a világban. Egy világutazó számára nincs ismeretlen kérdés, érdekes látni hasonszőrű embert kívülről, hogy hogyan látjuk a világot, magunkat, a folyamatokat, hogyan vonunk le következtetéseket a jelenségekről, emberekről. Az utazás a bölcsességek tárháza – konklúzióra jutottam.
Visszaérve a szanatóriumhoz, persze nincs víz most sem, ráadásul a másik épület is zárva van. Mint mondtam gazdag ország ez is, megengedhetik maguknak, hogy üresen álljon egy ekkora létesítmény.
Választások
Az utcán mindig vannak pártaktivisták, brosúra osztogatók. Itt is bemártják a már szavazottak ujját egy uv-ra reagáló láthatatlan tintába, habár ezzel a csalásoknak nem lehet elejét venni. Nincs is nagy érdeklődés, sorban állás a szavazófülkéknél.
Az egyik egyetem rektora egyébként pártelnök, így a gyerekek kötelezően kell osztogassanak párt nyomtatványokat, agitáljanak a főnök mellett érvelő szórólapokat, s cserébe kapnak majd egy hét szabadságot a választások után. Dupla rombolás. Diákmunka újabb változata, mert ugye régebben a kommunista időkben 1-2 hónapra krumplit, gyümölcsöt, gyapotot szedni vittek a diákokat. Abban a rendszerben jellemző volt, hogy aki tanult (tanulnia kellett volna), az nem tanult, aki dolgozott az nem dolgozott. Pelikán elvtárs kontextusában. Gyanús aki nem gyanús! Sebaj tudjuk, a nemzetközi helyzet egyre fokozódik.
Hallom a hírekben, hogy Magyarországot is elöntötték a vörösök – iszap formájában. Csak pár túlélő maradt Kirgizisztánban…J Köztük én is, még egy hétig.
Gábor Csonka, Vandorboy 2010 okt. 12
Ha tetszett bátran fejezzed ki alul egy like-al.
Ha utaznál arra, akkor itt olvashatsz mikor megyünk újra.
fotógaléria alul:
