Sorry, this entry is only available in Hungarian.
2012 Augusztus 7-től szeptember elejéig voltam ott.
A bevándorlási hivatalnál (határnál) lehet kedvezményt kapni diákigazolványra és akkor a vízum nem harminc, hanem csak tizenöt dollárba kerül – tudtam meg egy kicsit megkésve, mert kiírva persze nincs, nem hirdették a határon.
Itt is támadt afférom az immigrációs hivatalnokkal pénzváltást illetően, szóval taktikát váltok és igazi afrikai leszek! Illegális határátkelek ettől kezdve, és mindenféle hivatalos kapcsolatot kerülök velük, felbontom a társadalmi szerződést, mert már elég a lehúzásokból.
Na, de azért Uganda sokkal jobban szerethető, mint nagytestvére, Tanzánia. Ugandában megállapíthatom, hogy alapvetően kedvesek és segítőkészek az emberek. De ne rohanjak előre.
Kampala
Uganda fővárosa, a közelbe érkezett a hajóm Tanzániából. Egy zajos, szmogos, forgalmas, méretében kisvárosba, ahol egy főutca köré sűrűsödik a forgalom. A rendőr hevesen integet a dugóban. Tényleg azt hiszi, hogy gyorsabb lesz a haladás, ha fütyül is hozzá?! A zaj biztos nagyobb lesz. De ez hozzátartozik minden 3. világbeli országhoz.
Kampalában sem létezik jó térkép, ha van is valami, az csak a belvárosról, de a város többi része, mintha nem is létezne, így bonyolultabb volt megtalálni ismerősömet, mert hospitality clubos családnál laktami.
A legviccesebb a minibusz pályaudvar, amely a végtelen káosz szimbóluma. A városban nagybuszok hiányában jórészt minibuszok közlekednek. Van a régi és az új busz pu., de hogy mi honnan s hova indul, azt már nehezebb kideríteni halandóktól. Félisteneket meg nem találok. A kisbuszok tetejére felhelyeznek egy fatáblát, és onnan tudják az utasok, hogy hol a helyük ebben a nagy katlanban. Keresem a logikáját a dolognak, de azt nem itt kell keresni.
Érdekes módon működik a viteldíj rendszere is, hiszen a városból kifelé 700 schilling, míg visszafelé ugyanez az út csak 500 schilling. (egy dollár 1300 sh.)
Kijutni csúcsforgalom idején szinte lehetetlen, mert nem mozdul a kocsisor. Ha esetleg nagy buszokat használnának, kevesebb jármű elég lenne levezényelni a mozgásra ítélt emberek közlekedését.
Nyilvánvaló, hogy nem működik ez a város, de ez Afrikában már fel sem tűnik, így van rendjén. This is Africa. A legstabilabb rendszer a káosz.
Hagyják leromlani a környezetüket. Amikor a gomb leszakad, azt nem odavarrják, hanem odakötözik a ruhához. Ha festenek valamit, ott biztosak lehetünk benne, hogy megfolyik a festés és nem is fogják korrigálni. Úgy jó.
Ha dúgó, akkor dudálás a megoldás, mert legalább addig is történik valami, amíg állnak a szmogban.
Az utak állapota Kampalában katasztrofális, melyeken eső esetén a sarat, napos idő esetén a port kell elviselni és lenyelni. A városi utak csak kevés helyen aszfaltozottak, de ha mégis lehetne haladni, akkor is csak lépésben, a sok mély kátyú miatt, amit nyilvánvalóan nem a kemény tél hozott létre, mert egyenlítő környékén vagyunk éppen.
A külvárosokban a földút a „divat”. Volt pénz egyébként új útra, de a cég, melynek el kellett volna készítenie, egyszerűen lelépett!!. Mondom, nem kivételekről írok, ez errefelé így működik. Azaz nem működik. This is Afrika my friend – mondják itt is és mosolyognak hozzá. Váljék egészségükre.
Házigazdáméknak van egy jegyirodájuk a belvárosban, amit az ex francia nagykövet papájuk révén örököltek. Náluk is hallhattam rémtörténeteket. Saját munkatársuk lelépett 3 ezer dollárral, amit egy kuncsaftjuk adott oda repjegyre. Úgy gondolta, hogy ennyit már megér a becsülete, munkahelyi egzisztenciája – majd felszámolta minden elérhetőségét, beleértve gyerekei óvodáját, iskoláját, rokonokat, hogy ne találják meg. Ilyen az afrikai gerinc. Hajlik, nem törik. S csak a mának él. Trust nobody (ne bízz senkiben) börtöntörvény érvényesül itt is.
Ez tipikus történet bármely afrikai országban, ha valaki egyszerre egy nagyobb összeget lát, elvakul, s lenyúlja. Képes feláldozni egész addigi életét, ismerőseit, kapcsolatait az összegért, melyet valószínűleg hamar felél. Aztán így munkája sem lesz, de hát, mint tudjuk, a viszonyuk hozzá amúgy is kérdőjeles. Ennyit az afrikai barátságokról, bizalomról. Ha nem hiszel (hiszed), járj utána!
Persze Afrikában a rendőrség tehetetlen bármely ügyben, hisz az emberek jórészének még személyi igazolványa sincsen, de még, ha lenne is, akkor sincs nyilvántartás, vagy ha van, akkor nem igazodnak ki rajta, így nem mozdul előre az ügy.
Itt csak akkor működik az igazságszolgáltatás, ha te magad kapod el, és te magad bünteted meg az arra érdemest. Mert rendőrség van, de nem működik. S kialakult a társadalmi önbíráskodás, önvédelem – a lincselés.
Ahogy az elkapott tolvaj esetében, hagyományosan csak meztelenre vetkőztetik és úgy kergetik át a városon, de ha a helyzet úgy hozza, akkor halálra verik. Mindjárt kisebb a városban a bűnözés, mert itt van rizikója a bűnözésnek. Ennyi.
Afrika déli felében, ahol az elmúlt 6 hónapban utaztam, Kampala az egyetlen nagyváros, ahol este is van élet a belvárosban!! Látni nyitva egy-két kifőzdét a buszpályaudvar környékén, minimális, de van. Frissítő érzés.
Ellenben a külvárosban, ahol vendéglátóim laktak, este hazamenni rizikós, mert a helyiek megverik azt, aki nem ismerős arc, mert az valószínűleg bűnöző! Ez a bűnmegelőzés, az önvédelmi csoportok. Más opciót nem ismernek ezek szerint. Hát tudod…?! Ezért telefonálnom kellett, mikor elindultam a városból, s kiküldték értem az egyik gyereket, hogy hazakisérjen.
Kampalában akiknél lakom, elmondták, hogy egy háromszobás ház bérleti díja 100 dollár körüli, a vízdíj 8 dollár/hó. Relatíve jól élnek, üzletük van, de taxira mégis tőlem kérnek pénzt, és amikor kikapcsolták házukban a vizet, akkor azt is tőlem várták el, hogy én fizessem ki a több hónapi hátralékot. Azon kívül, hogy én vásárolok az egész családnak ennivalót kérés nélkül, mert tudom Afrkiában ha vendégül látnak, elvárják ezt. Ez nem zavar, mert vega vagyok, így főzök nekik is… de a vízdíjat már nem gondolom magamra nézve kötelezőnek.
A gyerekek taxival járnak iskolába évközben az természetes, de vízért fizetni, az nem. No, de mondom, hogy itt más szelek fújnak.
Ha a gyerekük könyvet akar olvasni, akkor egy dollárért kell beutazni a városba, az iskolába majd vissza, amely pénzből akár le is fénymásolhatta volna az iskola ideje alatt, amikor úgyis ott van. De mint mondottam, Afrika „gazdag”, s nem előre gondolkodik. Persze szerintem a szegénység nem elsősorban a pénz hiánya, hanem a gondolkodásé, nem tudják megtervezni életüket, beosztani, azt amijük van.
Egyik nap a vendéglátóm 17 éves (egyébként nagyon szép) lányával sétáltam a városban, s útközben mindenki megjegyzéseket tett, hogy milyen jó neki, hogy fehér pasija van, mert akkor tud külföldre utazni. Voltak fiatal hímek, akik beszóltak neki, hogy: Mi miért nem vagyunk jók neked? Erre Ő meglepő érettséggel és csípősséggel válaszolt nekik: Mert felelőtlenek vagytok. Hát igen, rámutatott az afrikai férfiak alapkarakterére, habár erről már sokat írtam.
Az egész város műhelyek sokaságából áll, ahol a járda mellett vasakat vágnak vagy fát fűrészelnek, vagy használt autóalkatrészeket halmoznak fel. Minden az utcán zajlik. Mulatságos, amikor az autótengelyre forrasztott fogaskerekeket áruljak súlyzóként. Végül is „recycling”.
A piacon már hajnalban napfelkelte előtt nagy nyüzsgés van. Csapatiba sütött tojás a reggelim általában. Itt láttam Afrikában először, hogy a tojás sárgája az fehér színű. Nem is merek belegondolni szerencsétlen mit evett, vagy milyen kínai termék volt.
A piacon ráérős emberek „Ki nevet a végén”-t játszanak nagy komolyan, s hangosan dobálták a kockájukat. Habár, amikor dominóznak az emberek, akkor is csapkodják a lapocskákat, az erőt mutatni kell.
Mit ad Isten, összefutok egy izraeli sráccal egy könyvesboltban, (hol máshol?!) akivel több, mint egy hónappal ezelőtt Malawiban találkoztam. Elmondta, hogy kimenekült Tanzániából, túl sok a lehúzás, ellenséges ember, s itt békesebb vizeken folytatja inkább utazását.
Művészet és kultúra
A Nemzeti színházuknak ugyan nincsenek programjai, de neve az van. (A brossúrákban jól mutat). Helyette egy turistás gagyi és szuvenírárus falut telepítettek oda kultúrális program helyett. Meg fél dollárért lehet pisilni is. Lehúzásból nekik sem kell a szomszédba menni tanácsért. Ez Afrika.
Próbáltam művészeti galériát találni, de ahányszor elkísért valaki, hogy megmutatja, mindig egy turista “faluban”, árusoknál kötöttünk ki, mert olyan, hogy művészet, mint kiderült, nemigen létezik számukra. Ugye, nincs művészet csak úgy önmagáért, hanem csak, ha pénz is lesz belőle. No és ez lesz a kézműves vásár, habár ott is inkább a gagyi az úr, sajnos. (Vagy csak én vagyok túl nagyigényű?)
A Néprajzi Múzeumuknak egészen jó az anyaga, (igen dícseret is van), de még jobb a könyvtáruk, ahol 1932-től éves periodikákat olvashatunk a kultúrájukról. A Múzeumban még élő zenét is prezentálnak, illetve egy fotókiállítás is nyílt egy múlt századi lengyel utazó ugandai képeiből. Bizony nekik is volt utazójuk.
Ha valaki szereti a diszkriminációt, akkor annak itt a helye.
A mzungu (fehér) árat elkerülendő, általában a helyben levőket kérdezem meg, hogy ezt vagy azt mennyiért vették. Nem képesek válaszolni az általuk éppen fogyasztott étel vagy zsömle áráról, hanem ők is megkérdezik a tulajt. Ekkora a tudatlanság, esetleg összejátszanak a mzunguk ellen? Vagy csak nem az ő dolguk, hogy elárulják?
Egyébként nem a kérdeseimre válaszolnak:
Mennyibe kerül az internet? – kérdezem egy számítástechnikát tanult fiatalt. Megmutatom neked – kaptam a választ.
Ez az út vezet a tóhoz? Válasz: El tudsz menni oda taxival.
Járt már az erdőben? Nem, az már egy másik körzet. (Mint a vicc a magyar rendőrről.)
Beszédük
A legérdekesebb jellemzője, amikor iskolás módon visszakérdeznek önmaguktól. Demonstrálom. Mit csinálsz? Hogy mit csinálok? Főzök. S hányszor jársz iskolába a héten? Hányszor járok iskolába? 5x járok iskolába a héten. Vagyis magának feleli meg a feltett kérdést.
A tanárok is így beszélnek. Hogy? Hogy nem mondanak el mindent egy mondatban. Nem mondanak el mindent, hanem mit csinálnak? Mindig visszakérdeznek az előző mondatra, s megválaszolják maguknak.
Hitélet
Kampala utcáin a városi hangzavarban üvöltő hittérítők próbálnak lelki üdvöt varázsolni az emberekbe. Úgy érzem, pusztába kiáltott szó, de hát az örömhírt meg kell osztani.
Egyre többen kiiratkoznak a katolicizmusból, mert túlzottan toleráns a megmaradt afrikai szokásokkal! Van, aki azért, mert nem tetszik neki, hogy a katolikus pap nem szól arról a híveknek, hogy a boszorkányság rossz, illetve nem nehezményezi, hogy valakinek több felesége van, vagy italos, drogos életet él, mely nem fér meg a katolikus tanokkal. Így sokan áttérnek egy “born again”– be, ahogy itt nevezik a reform egyházakat.
Pentecostal church
Gitár és dobalapú zene kíséri az erősítőből szóló, Istent dicsérő dalokat. Színpadias előadás, majd jön egy play back is, amire brékelnek a fiatalok.
A tagok a gyülekezet előtt nyilvánosan vallanak istenélményükről, hogyan segített nekik Isten, amikor hozzá imádkoztak. Hozok pár példát, hogy megértsük a lelkületüket az afrikaiaknak:
Valaki elmesélte, hogy szeretett volna egy mobil telefont, és lett neki. Később kisebbet akart, és most már az is van. Halleluja. Taps.
Egy másik történet elmesélője szerint, tumora volt a hölgynek, de ő imádkozott és elmúlt. (Arról nem vallott, hogy volt-e orvosnál.) Taps.
Egy másiknak balesete volt, és túlélte. Halleluja.
Volt, aki 100 dollárért tudott házat bérelni, azért, mert imádkozott. Halleluja.
Egy hölgy elpanaszolta, hogy gyomorbaja volt, így nem tudott elmenni egy buliba, mert akkor ott nem tud enni. (Ezért megy buliba?) Ekkor sírt, majd imádkozott Istenhez, s elmúlt a gyomorbaja, halleluja.
Egy másik nő tanúságtétele szerint ő köszöni szépen – jól van, és hiába hiszik azt az emberek, hogy van pasija, de nincs. Halleluja. (Hogy mi van???)
Egy másiknak ellopták a pénzét, de imádkozott, és valaki adott neki pénzt. Thank you, Jesus.
Egy másik ember imádkozott, s azután valaki adott neki pénzt tandíjra. Halleluja. (Nem is tudom, mi lenne, ha az állam fizetné a tandíjat, vagy lenne jó fizetésük, akkor mit köszönnének Istennek?
És természetesen ezek a beteljesülések azért történtek, mert fohászkodtak Istenhez. Ezekből azt hiszem, kiderül, hogy Afrikában elsősorban mit is értenek hitélet alatt. Money, money, money, kell a money.
Hit TV
Azzal bolondítják el az embereket, hogy „Jesus, coming”! (Pedig itt van! Nem látják? Vagy jobb várni, mint látni? )
A 24 órás Hit TV-ben az egyik amerikai prédikátor adatokat sorakoztatott fel, hogy Afrikában és Ázsiában a keresztények száma sokkal jobban gyarapszik, mint Európában vagy Amerikában. Nem említi persze, hogy a minőség nem feltétlenül a mennyiséghez kötődik. Meg azt sem, hogy a lakosság növekedésével egyenes arányban növekszik a vallásosok aránya. De hát a statisztikában ez a szép, hogy bármit igazzá tehetünk, csak tudni kell fogalmazni.
Zene
Tradicionális zene. Egy amerikai barátommal, Zen-el is összefutottam Kampalában. Malawiban találkoztunk, kiváló utazótárs volt, ő zenész. Így együtt mentünk el a Ndere centre-be, ahol Uganda leghíresebb tradicionális együttese játszik. A Ndere Troupe a helyi sztár, mindenki ismeri, habár kevesen látták őket. (5$ a beugró) A központban egy osztrák lány is dolgozik, szervezi (életre kelti) a színházi életet, mellesleg Magyarországon élt előtte, és szereti országunkat.
Szabadtéri koncert, kellemes idő, hagyomanyos ételek, turisták jórészt. Vagy 30-an beöltöztek törzsibe, a férfiak zenéltek, míg a nők prezentálták a táncokat. Volt születésnapi Happy birthday zene is afrikai dobritmusokra. A közönséget is lehívják táncolni, amikor az egyik angol srác elkezdett brékelni az egyik zenére, ők is meglepődnek. Hatalmas sikert aratott.
Volt egy korsós tánc is, ahol 8 db korsót tettek a fejükre a lányok, egymás tetéjére, és úgy folyt a tánc. Afrikában a tánc általában vad fenékrázás dob ritmusra, ami korsókkal már nem annyira heves. A köz előtt általaban pulzálnak, fittek és mutatósak az emberek, de otthon félhalottak, még felállni is fáradtak. Ez Afrika. Minden a küllem, a látszat, most a táncosoktól függetlenül.
A lant basszusa a dél-amerikai síkság zenéjét idézte fel bennem. (No igen, a rabszolga-kereskedelemmel vitték a zenéjüket is az új vilagba.) Csörgőkkel is kísérik a zenét, amelynek ritmusa a tücskök zenéjének a ritmusára hangolódott az évszázadok során, ami itt a koncerten megélhetőve vált, mert napnyugtával a tücskök is beszálltak a zenélésbe, míg a mezőn világító bogarak sokasága adta a hangulatvilágítást. (Az Ausztrál aboriginok táncmotívumaiban is felfedezhetünk amúgy állatoktól vett mozdulatsorokat.) Ez egy szép megtestesülése annak, amikor a természet és az ember egymásra hangolódik.
Média
A nigériai filmeket, szappanoperákat szeretik legjobban az emberek, mert mint mondják, az „az élettel foglalkozik”. Amikor kérek egy példát, akkor ezt mondják: pl. a legjobb barátodról derül ki mindig, hogy ő az, aki átver. This is Africa.
Hát köszönöm ezt az életet, nekem nem kell.
A TV-ben vannak 5 perces filmek a HIV-vel kapcsolatosan, természetesen ezek is az EU támogatásával keszültek, mint majd minden Afrikában. Úgy tűnik ez a probléma is (az emberek problémája) nekünk európaiaknak fontosabb, mint a helyi fekete kormány(ok)nak. Ez is tünet Afrikáról, ennyire érdekli a vezetőket a polgárok sorsa.
A rövidfilmek nagyon didaktikusak (de hát arra valók).
Az első történetben egy gazdag ifjú akar megházasodni és jólétet ígér a lány apjának, aki persze így odaígéri a lányát a fiúnak, pedig egy korábbi álmában a papa figyelmeztetést kapott az AIDS-vel kacsolatban. (Persze ők a pénzt mindenhatónak gondolják akkor is, amikor milliók halnak meg AIDS-ben- De ugye a pénz előrébb való, mint a jövő, s az egészség.) A következő kép egy év múlva játszódik, megszületett a gyerekük és kiderül, hogy HIV pozitiv, mert a srác fertőzött volt. Vége.
Második történet. A nő sírva rohan barátnőjéhez, drámai hangulat,- és bejelenti, hogy HIV pozitív. Ekkor a barátnője leülteti, s megnyugtatja, hogy ő már 1 éve HIV pozitív. A nő csodálkozik, hogy nem is látszik rajta és hogy milyen erős. Erre azt feleli a baratnője: Legyünk együtt erősek. Lehet így is teljes életet élni. (Tény, hogy lehet, csak rövidebbet, mint azt gondolnánk. Igaz, hogy a halállal egészségesen sem számolunk.)
Harmadik történet. Egy fiatal pár már két éve együtt jár. A lány felmegy a fiú lakására, aki szép ruhát és nyakéket ajándékoz a lánynak. Már vetkőztetné is a nőt (látjátok, ez nem az én sztereotípiám Afrikáról, pénz, nő, “szerelem” összefüggését illetően!!), de az visszautasítja, mondván: csak házasság után lehet szex. Pedig a fiú óvszert is prezentál érveiben, nemcsak anyagiakat, de ez egy öntudatos nő. (Tudatos, mert tudja, hogy szex után a lány már nem kell).
Hír 1: Az Aruha börtönből 480-an szöktek még múlt héten, lerombolva a börtön falait. Építészetből mindenesetre kettes. Még aznap a rendőrség az Arua Night Club-ban letartóztatta őket, amely mellesleg egy korábbi parlamenti képviselő tulajdona volt. (Valószínűleg a börtönőrök ott mulatták el a lefizetesként kapott pénzüket, míg a rabok valószínűleg új munka után néztek. Korrupcióból ötös, képviselői tisztaságból hármasra vizsgáznak nálam.) Hát hol is keressenek a bűnözők menedéket, mintsem kormányzati körökben?
Hír 2: Egy másik börtönből 12-en szöktek meg egy részeg börtönőr segítségével. (Miért, csak egy börtönőr volt?)
A TV-ben leadnak egy rövid reklámfilmet is egy észtországi IT sikersztoriról (Vajon tudják mi is az az Észtország?) A fiatalok ott északon optimisták a jövőt illetően és ingyen lehet használni az internetet. (Itt kb 1$/ ora)
TV hirdetés: all people have right to be safe. Azt, hogy „minden embernek joga van a biztonsághoz”, esetleg nem hirdetés formájában kellene a nép tudomására hozni, hanem a népnek a kormányéra, hogy tegyen valamit a közbiztonságért, mert rengeteg betöréses lopás van és egy átlag halandó szögesdrótok és bezárt lakatok fogságában él,.
Hír 3: A district education officer became a man (a kerületi oktatásért felelős tisztviselő „ember lett”), azaz megházasodott. A kerület elnöke (district chairperson) annyira izgatott lett az esemény kapcsán, hogy az új feleségét előléptette vezető tisztviselővé és megnövelte a fizetését a hivatalban. Hoppá. És ezt leírják az újságban hírként! Azért ez is sokat elárul Afrikáról, hogy az előmenetelben mennyit nyom a latba a tudás, kitartás, munka stb, és mennyit a kapcsolatok. (Ha bármi hasonlóságot véltek felfedezni Magyarországgal kapcsolatban, az nem a véletlen műve.)
Hír 4: Bűnösnek találták az Uganda Christian University (keresztény egyetem) igazgatóját, mert eladott 8, az egyetem tulajdonában lévő malacot, egy kertnyi burgonyát, és eltulajdonított 11 ezer dollárt, amiből egy thaiföldi konferenciára kellett volna utaznia. (De miért vesződött a malacokkal? Biztos azon bukott meg.) Pedig már 1994-ben szintén lenyúlt pénzeket, amikor is Spanyolországba kellett volna mennie egy konferanciára, de ehelyett Nairobiban lányokra költötte a pénzt. Ehhez képest továbbra is hivatalában maradt! Ennyi a kockázata egy lebukott bűnözőnek itt. Ja, meg az egyetem nem könyveket tart, hanem malacot és krumplit. Ugye milyen más ez az Afrika?
A TV híradóban volt egy kis színes, rendőrségi hír, ahol valakit elítéltek, mert közösült a kutyájával. (Akkor már inkább ez, mintsem nőket erőszakoljon meg. )
Újság
Tanács egy újság életvezétes rovatában a munkahelyi kapcsolatról: Jól jön előremenetel szempontjából is, habár ne számíts mindig tartós kapcsolatra. Ne nyomakodj a főnökre, mert akkor véged. (Azaz legyél a kurvája, amikor jónak látja, aztán majd csak csurran-cseppen valami. A szex az előremenetel titka, hát nem is csoda, hogy annyit adnak a küllemükre, hajukra, cipőjükre stb.)
Az olvasói levelek rovatban az egyik ember arról panaszkodikhogy a nője csak misszionárius pózban szeretkezik vele. (Micsoda gondok! De mit is várjon a nőtől, amikor tényleg csak kelléknek kellenek, hogy kielégítsék a férfit, akkor mit is erőlködjön különböző pózokon?)
Ugandában 1 millió 15 év alatti gyerek él árvaházban az AIDS-nek köszönhetően. Kenyában csak 550 ezer ezeknek a száma. És mégis a malária a legtöbb embert elpusztító fertőzés Afrikában. Hogy van ez? Fura. Igaz a malária inkább a kisgyerekeket tizedeli, mert fel sem ismerik, miért bőg a gyerek, későn viszik őket orvoshoz, meg ugye, ha egy AIDS-es malariát kap, akkor abba a rublikába kerül. De tény, hogy az átlagélettartam itt is 38 év körül van. Nem hosszú jövő.
Élet
A középosztály élete. Pl. a TV a dobozában várja a 220 volt érkeztét. Ilyet gyakran látni Afrikában, hogy megvették a hűtöt, és egyéb háztartási gépeket, csak még az áramot nem vezették be a településre. De biztos tudnak valamit, meg fogyasztani kell, azt megtanultak hamar.
A legkíméletlenebb lény, az újgazdag fekete, mert abban a bűvöletben él, hogy a pénz minden, és akinek van, az az isten. Európában úgy gondolom, van egyfajta társadalmi kontroll, ahol az értelmiségi lenézi a gazdag embert, ha kultúra nem társul mellé. Itt a tudás, az intelligencia, az nem érv, csak a pénz.
Ugandában az áram 24 órás váltásokban nincs, de így legalább kiszámítható hogy minden második hétvégén élvezhetik csak teljes hangerővel a gépzenét. Állítólag azért nincs elegendő elektromos áram, mert nagyszerű mérnökeik megterveztek egy víztározót, melyet nem sorosan kapcsoltak egymás mögé, hanem párhuzamosan, azaz ugyanazt a vízmennyiséget osztották kétfelé. Védegylet, dolgoztass saját haverral!
Egyébként keleten a víz is 24 órás váltásban érkezik. Egy nap van, egy nap nincs. De legalább tervezhető, és ez jó.
Érdekes a fém lakásajtókon van egy négyzet alakú lyuk, és azon kinyúlva lakatolják be magukat a családok kívülről. Furcsa logika. Az országban jobbára kőházakat találni, de azért még akad facövek oldalú, szalmatetős ház is. A toalett szigorúan házon kívül található. A zuhanyozó is csak egy ágakkal elkerített hely, ahol egy nagyobb kő biztosította, hogy ne süllyedj el a sárban.
Kerékbilincs, mint egy házilag barkácsolt vasdarab, egy darab lánccal. A hatóságok színvonala itt tart.
Azania: amikor kérdezgetem az utca emberét, hogy tudják-e mi az,, senkinek nem volt fogalma róla!! Azania*, (ókorban használt név), azaz később a szubszaharai Kelet-Afrika gyarmati kori elnevezése. A határok a függetlenség “kivívása” után ugyanolyan mesterségesen lettek meghúzva, ahogy azt a trianoni döntésnél tették Európában. Így egyazon törzsek több országban is élnek.
Étel
Betévedtem Kampala legelegánsabb szállodájába, ahol az étterem napi ajánlataként a gulyás szerepelt. Melegség járta át a szívemet, hogy lám, lám! A jobb helyeken tudják, mi a magyar.
peasant pea: borsó; a matoke: zöld, főtt banán; kvankali: (millet) köles; ugali (pap): puliszka, vízbedara; komooja/binyebwa (gnut sauce): mogyoróvaj szerű, földimogyoró mártás, amit ráöntenek a borsóra, babra (ez egész jó).
Afrikában a chili „a fűszer”, a só az só. Mást nem is ismernek. Mit írjak még az étkezesükről ezek után?
Egy liter Cola 140.- Ft, 1 perc telefon 60.- Ft, 1 napi bér kb. 250 Ft körül mozog, míg a sörnek is ez az ára. (2006-os árak) Azt hiszem, hogy az Afrika olcsó sztereotípiánkat leépíthetjuk lassan. Gyorsan.
Rasszizmus
Az indiaiakat utálják, mert szerintük, ha valaki az indiaiaknál vásárol, azok általában elfelejtik, hogy fizettek, és a vásárlóknak úgy kell bizonygatniuk, hogy már kifizették az árut. (Szerintem ez inkább legenda, az afrikai próbáloznak, hogy már odaadták a pénzt. Az indiai nem hülye, az afrikai viszont dörzsölt.)
Ha indiai a munkáltató, akkor az sokat dolgoztatja a szegény feketéket kevés pénzért és még fizetésemelés sincsen. (Honnan nézve sok a munka? Vannak ott annyi időt, hogy fizetésemelést kapjanak? Mennyit lopnak el a fizetésen felül?)
Ha pedig otthagyják munkahelyüket a feketék (szóval ők hagyják ott), akkor durván bánik velük a főnökük. (Miért, tapsoljon?)
Ezért, ha egy indiai jelentene fel valakit, vagy kapna el egy tolvajt, akkor a rendőr kesőbb elengedné a tettest. (De mi a garancia, hogy ez utóbbi holnap nem a rendőrhöz fog betörni?) A lényeg, hogy nem szeretik az indiaiakat, mert az munkát követel, nem lebzselést. S mivel viszi valamire, ezért irigyek rá és kibeszélik.
Ugye Kenyában klasszikus történet, hogy elűzték a kínaiakat, és a gazdaság összeomlott, mert nem maradt senki az országban, aki dolgozott volna.
A korrupcióról egy postai tacepao: National water and severage coopporation and Post Uganda the least corrupt in the country! – a legkevesbé korrupt. Miért, fizetni kellene a postáskisasszonynak, hogy ne dobja ki a leveleimet? Habár levelezési kultúra gondolom nem fejlődött ki, ha lesz valami a jövőben, az már úgyis email lesz. Így vesződniük nem sokat kell a levelekkel.
Fénymásolás: amikor odaviszem a térképet másolni, akkor azt mondja a nő, túl nagy, nem tudja lemásolni. Fel sem merül benne, hogy összehajtható és részletekben is másolható egy térkép. Lám, ezt teszi az iskola. Gondolkodás megszüntetve.
TV híradóban láttam egy hírt, hogy a Viktória-tó apad. Képbevágásként látni, hogy a parlamenti képviselők a helyszínen meredten nézik a víz szintjét, s úgy tesznek, mintha most tudnák meg, és meglepődnének. (Mit csinálhattak addig, amíg a kocsiban ültek és mentek a tó felé?)
Amikor kérdeztem valakit, hogy a világon hova utazna legszívesebben, ha rengeteg pénze lenne, volt, aki Angliát emlegette, mert szereti a focistákat. (Azt innen is lehet szeretni, nem kell oda utazni). Mások azt mondták, mert ott jó.
Vagy USA-t mondták, és amikor kérdezem miért, a válasz: Hát csak.
Ha választanak egy országot, általában az azért van, mert él ott ismerősük, vagy azért, mert az messze van, vagy lehet jó pénzt keresni. Véletlenül sem azért, mert valamit tudnak az országról, vagy kíváncsiak rá milyen ott az élet, ne adj isten, a magas kultúra.
Európáról kértem asszociációkat és általában a gazdag szót társították hozzá. De volt egy ember, akinek tetszett, hogy a fehérek milyen erősek és kitartóak. Példaképpen Livingston-t és a többi utazót említik, akik nagyon messzire jutottak el hazájukból.
Mit nem szeretnek az ugandaiak? A politikát, azt, hogy az iskoláért fizetni kell, és hogy állást is csak pénzért tudnak szerezni.
Afrikában nehéz elviselni azt a terhet, hogy nem lehet változtatni a helyzetükön. Nincsenek civil mozgalmak, az emberek csak a választások idejéig fontosak, s általában a vezetők megvásárolják a szavazatokat (rizs, bab, mosószer). Az emberek a jövőben, meg a változásban nem bíznak, eladják a jövőjüket, 4 évet 2 napnyi élelemért, mert így kényelmesebb. S ez a biztos így legalább két napig nem kell babra költeni. Ez az ő választásuk, zéró öntudat.
Laziness is a killer disease – mondják erre a felvilágosultabbak.
Viszont szeretik a politikai rendszert (a demokráciát, de nem a politikusokat) és azt, hogy a sok törzs békésen tud egymással élni egy zászló alatt.
Az idősek tisztelete is állítólag fontos számukra, meg, hogy kedvesen beszélnek egymással. (Igaz, hogy nem őszinték, de mint tudjuk, a formalitás a lényeg.)
Trükkök
Itt is eljátsszák a pénz elvesztős trükköt. Az egyik ember elhagyja a pénztárcáját, majd a mögötte levő felveszi. Mivel ez a szemed előtt zajlott, ezért felajánlja, hogy osszátok meg a pénzt vele. Ekkor az első visszajön és keresi az elveszett millióit. Első alkalommal úgy reagáltam, hogy felszólítottam a második embert, hogy adja vissza az elsőnek a pénzét, de mivel az első nem reagált erre, nem erőltette, hogy visszakapja, így világossá vált előttem, hogy ezek összejátszanak.
Ezért, amikor ilyet láttam legközelebb, megkérdeztem tőlük, hogy mi ebben a trükk? Természetesen rögtön elfelejtettek angolul és már odébb is álltak. A kampalai házigazdám este elmondta, hogy amikor félremész velük (nem a „megtalálóval”, a másodikkal?) megosztani a pénzt, akkor vagy kirabolnak, vagy kikiáltanak tolvajnak, és akkor jön a beépített rendőrük, aki csak pénz ellenében fog szabadon engedni. Welcome to Africa.
Nos, induljunk el a fővárosból, miután ideológiailag felvérteztük magunkat, s induljanak a kalandok, ha eddig nem volt elég.
Folyt. köv.
* 2011-ben kikiáltásra került egy Azania nevű (Jubaföld területén elhelyezkedő) autonóm régió Szomáliában.
