Malaysia

Malájzia – A toleráns iszlám

MALÁJZIA 1:

Jézus már lekerült a keresztről, mire átléptem a thai-maláj határt. A maláj oldalon stoppolásra adtam a fejem, hadd tudjam meg, milyen néppel állok szemben. A híresztelésekkel ellentétben nem volt olyan egyszerű. Malajzia más. Úgy látszik, hogy a gazdasági jólét automatikusan hozza az elidegenülést és a segítőkészség (megértésének) hiányát. Ez egy öreg tapasztalatom. Habár a helyzet közel sem olyan súlyos, mint Skandináviában, de jelzés értékű, amikor mindenféle visszajelzés nélkül hajtanak el mellettem. S itt véletlenül sem magyarázható azzal, hogy félnek az inzultustól, kirablástol, hiszen fehér stoppos soha nem tett még ilyet Ázsiában. Tehát marad az első verzióm, miszerint a jólét = nem az én gondom, oldd meg te. S még egy érdekesség, hogy egy ausztrál és kínaiak vettek fel, véletlenül sem a lakosság többségét kitevő muzulmánok. Ebből nem szeretnék semmiféle messzemenő következtetést levonni, de a nyitottság még egy rájuk váró feladat.

Annak ellenére mondom, hogy Malajzia talán az egyetlen hely a világon, ahol muszlimok (50%), buddhisták és taoistak (30%), hinduk (10%) békésen élnek egymás mellett. És ez nagy szó! Többek szerint ez annak köszönhető, hogy a muszlimok jóval edukáltabbak, mint a világ többi részen. Bár csak ez lenne a kulcsa a dolognak. No de a muszlim kormány is a progresszív iszlámot támogatja a fundamentalizmussal szemben, s jó kapcsolatokat ápol Indonéziával is (ahol éppen nem tudni, mi van, mert most zajlottak a választások). De a másik oldal is tolárans, hiszen nekem is újra meg kellett szoknom a müezzin decibeljeit, s azt, hogy az internetes bezár az ima idejére: close for prayer.. De itt engedik, hogy fotózzuk őket, a nők is közvetlenek, vidámak, s úgy tűnik, jó helyen vannak. Így kerek itt a lét.

A lakosság 52%-át teszi ki a muszlim közösség. Az iszlám a 14. sz-tól lett domináns az országban, s azon szerencsés országok egyike Malajzia, ahol nem erőszakkal, hanem beolvadással nyert teret. Ezzel egyidejűleg a nők helyzete romlott a társadalomban, de manapság a fejkendő viseletén túl különös hátrány nem éri őket. 1988 óta engedélyezett a sariya, de csak a muszlimokra alkalmazhatják, a többiekre továbbra is a Ptk. és Btk. paragrafusai a mértékadóak. Ezt egész demokratikus elképzelésnek tartom. Viszont a törvény szigorát alkalmazzák is, hisz már 15 gramm kábítószer birtoklása esetén is halálbüntetést szabnak ki, habár ez sem akadálya a kábítószer fogyasztásának. De azért a turisták a „nem árt tudni” rovatba jegyezzek fel és meg.

Penang szigete, volt gyarmati központ.

Majd mindenki beszél angolul, mert az ország felismerte az ebben rejlő erőt. Sajnos, nálunk még ez az általános réteget is érintő szemléletváltás még akadozik, de bízzunk május 1-ben.

Malajzia sok kézen-közön megfordult, de az angolok hagytak itt olyan végzetes nyomokat, mint: parkolóóra, double yellow line és lopós kocsi a mihez tartás végett parkolás ügyben. Jobbkormányos, latinbetűs ország, ahol az autópályák fizetősek, de nem arányosan jó minőségűek. Viszont a vezetési stílusuk nyugodtnak mondható, az ázsiai szokásokkal ellentétben. Büntetés van kilátásba helyezve szemetelésért (120$), s egyéb tiltó táblák is szép számmal, prostituáltak, homlessek és lejmolók. Meglepő, hogy a gazdagabb társadalmak mennyivel szembetűnőbben bírnak ezekkel a jelenségekkel, s az okokról már beszéltem. De a városképhez tartozik az a féllábú kerékpározó is, aki arról tesz tanúbizonyságot, hogy akarattal igenis bármi megvalósítható. Elgondolkodtató. (Az egyik ilyen magyar példaképem az a féllabú hegymászónk, aki egészséges társait megszégyenítve járt-kelt a többezres csúcsokon.

A szigetre érve (Georgetown) meglepődve tapasztaltam, hogy nyugodt, csendes kikötőváros a thaiföldi forgatag után. Az utcanevek többsége angol hírességek neveit hirdeti, van Kínai és Indiai negyed is, hogy a Londonéhoz hasonló etnikai színesseg reprezentálódjon itt is.

Sétálva Georgetown utcáin leginkabb Dél-Franciaországban éreztem magam, mert nyugodt, rendezett, ahol a jóízlésű modernség ötvöződött a múltbéli megkopott patinával. A régi koloniális épületek többsége már üres, árnyéka önmagának, s a város vezetése hezitál: az enyészetnek hagyja a múltját, vagy felújítva arca maradjon a városnak.

Habár látva a nyugati építészet dominanciáját ezekben a régi gyarmati központokban, elgondolkodom: kialakult volna-e modern ázsiai építészet (s ha igen, milyen), ha nincs a gyarmatosítás? Persze az építészet az a sajátos műfaj, ahol elég pár mérnök tudása-akarata-pénze, és gyakorlatilag egy ország képét meghatarozzák. Nem ilyen tartós a zene, öltözködés, étkezési szokások, nyelv terén, ahol ilyen befolyás sokkal több időt vesz igénybe és sokkal kisebb keresztmetszeten, kevésbé látványos változast ér el az adott kultúrában (persze ezzel lehet vitatkozni, de a századfordulós vagy szocreál Budapest egy kor rajzolata a szemünk előtt, addig a divat jött és ment, s csupán múzeális emlék).

A helyi galériában európai gyerekrajzok (no magyar), s egy másik teremben helyi művészek eklektikus festményei.

A Penang Múzeumban megtudhattam, hogy színesedjen a városkép: örmény betelepülők is voltak (akárcsak Erdélyben). Az ő nevükhöz fűződik a város egyik híres épülete az Eastern and Oriental Hotel, melynek gyakori renitens vendége volt Sommerset Maugham. Nos, ennyi különböző vér beáramlása után született egy helyi vicc: Kik Malajzia őslakosai? A hotellakók faja, akik Penang és Szingapúr dzsungeleit lakják. Este egy épületből zongorán kísért kínai kórus hangjai állítottak meg, s tettek hozzá ehhez a sokszínűséghez még egy színfoltot.

Van angol nyelvű újságuk, a New Straits Times. Benne történések, fókusz, városi élet, utazás, szórakozás, hirdetések, kávészünet (rejtvények), gazdaság, tudomány, stílus, jó étvágyat, természet, s ha sport, akkor nem maradhat ki a lóverseny.

A tv 1 műsorából: Azan subuh and inspirasi pagi, Sinar rohani, berita pagi, Selamatpagi Malaysia, berita sabah Sarawak, berita terbaru,hak kami.

A rádió 1 műsorán: mutakhir BSKL, suri, kapsul agama, murni suci, intisari al Quran, dinamik, Arif it, lapuram trafik.

Viszont nem volt olyan egyszerű lejutni a tengerpartra, lévén gazdag ország és minden magánterület, ahogy azt már Angliában megtapasztalhattam. Jólét – szeparált lét. De hol marad a közösségi élmény?

No igen, egyik opció a mozi. Köszönhető ez az indiai közösségnek, akik rendületlenül ontják a zenés filmeket, s híven őrzik hazájuk kulturáját. Az indiai negyedben megcsap India hangulata, s újra nosztalgiát érzek. (Habár hamarosan elfelejthetjük az angolok által adott India nevet, mert az indiai választásokon a kampányok része, hogy visszaadják az ország régi nevét: Bharata.) Nosztalgiámat megkoronázom egy hamisítatlan indiai (bharati) ebéddel, s bizony ez a gasztronómiai találkozás újra megerősítette bennem, hogy az indiai konyha mellett tegyem le a voksom.

Két napig az ízek állandó eufóriájában éltem, s még most is tart. Délig jórészt dosát, chapattit lehet enni, s délutántól jönnek a rizskombinációk. A zeneboltokból árad az indiai filmzene, s aki a ruha vásárlása mellett döntött, arra divatszabók és szári árusok serege vár. Szóval hoztak magukkal Indiát, mikor az angolok betelepítették őket, de akármelyikükkel beszéltem, mind Indiában kívánja folytatni életét.

A másik domináns betelepülő nép a kínai, akik jórészt a 19. sz-ban települtek be, s az ország lakosságának 30 %-át teszik ki, megőrizve kulturális egységüket. De a kínai negyed közel sem annyira kínai, pl. a templomaikban kevesebb a műanyag giccs, de a feliratok látványosan hirdetik többségi jelenlétüket a szigeten.

S ez a kulturális sokszínűség és tolerancia engem Svájcra enged emlékeztetni. Szinte biztosak lehetünk benne, hogy minden 2-3 nyelven van kiírva, s köztük az angol a biztos kapocs. Ezt majd mindenki beszéli, s kötelező az iskolában, amellett, hogy minden közösségnek van saját nyelvű iskolája. Az is igaz, hogy állami egyetemre diszkriminációs alapon a maláj felmenőkkel bírókat veszik fel elsősorban, s így a többieknek maradnak a magán és külföldi egyetemek. Még szerencse, hogy megtehetik, lévén gazdag ország, s a gazdasági hatalom a bevándorlók kezében. Ezt kompenzálandó a politikai irányítás a maláj muszlim közösség kezében.

A maláj őslakosság a mai populáció (24 millió) 20%-t alkotják, csak 400 éve tértek át az iszlámra. Egyéb őslakos törzsek is élnek félmilliós létszámmal az ország Borneói részén, akik egykor fejvadászok voltak, s sok fejtörést okoztak az európaiaknak. :O) Ezen törzsek közül pár még ma is vadászó, gyűjtögető életformát folytat.

Az időjárás: délután mindig befelhősödik és esővel fenyeget, de ritkán váltja be fenyegetését. Ebből az utazó annyit profitál, hogy délután kellemes idő adatik, de azért a meleg a homlokunkra csal néhány izzadságcseppet. Viszont amikor esni kezd, azt teszi nagy elánnal, s az utakat szegélyező 1 méter mély csatornák pillanatok alatt megtelnek vízzel, s a patkányok is időlegesen kiköltöznek az utcára, hogy az utakat bokáig borító áradat elvonultával visszaköltözhessenek megszokott csatornájukba.

Én pedig elvonulok vipasszanázni megint egy kb. 10 napra, s addig is jó húsvétot és életet.

Csonka Gábor

Malajzia, Georgetown

2004.04.14

MALAJZIA 2.

Még mindig Georgetown, Penang island.

Vipassanámat befejezve egy hármas ünnep elején találtam magamat. Szó szerint, mert csak azt vettem észre, hogy a parkban sétálva majálist idéző hangulat fogad. Jórészt indiaiak transzparensekkel, szórólapokkal és egytál étellel piknikeltek a parkban. Ekkor esett le, hogy itt van május elseje, s dal helyett skandálás köszöntötte, melyben elbocsátott kollegáikért demonstráltak. Egy maréknyi anarhista kapitalizmus ellenes táblákkal ácsorgott és rögtönzott társadalmi vitát adtak elő. De a legtöbb ember csak jött élvezni az időt és a hangulatot.

Május 2.-án a muzulmánok ünnepelték a próféta születésnapját díszes körmenettel, melynek végén ételt osztottak a résztvevőknek és élénk közösségi élet alakult ki a mecset környékén, melyet egy kis vásár koronázott meg muszlim kompatibilis ételeikkel és ruháikkal.

Felmentem a torony pláza 58. emeletére megnézni mit látnak a madarak. A magasság mindig lenyűgöz. Az alagsorban nyelvkurzusokat hirdetnek, szerbhorváttól lengyelen keresztül wellsi-ig, s az izlandi és az ír is a kínálatban szerepel. De hol a magyar?

Böngészem a napilapokat, vadászok az uniós csatlakozásról szóló cikkekre, de csak a cseh és a lengyel eseményekről tudósítottak bővebben, mi csak felsorolás szintjén vagyunk jelen. Ez az ország imázs.

Május 3-án Veszakh ünnepe, amikor a buddhisták ünneplik Buddha születésének, megvilágosodásának és halálának a napját. A környékbeli 34 közösség és templom képviseli magát a díszes zajos körmenetben, melyben feldíszített virágos, buddhás járgányokat követett a közösség. A templomokban ételosztás, a hívek részéről felajánlások: dől a füst és dől a lé.

Egy cseh sráccal ellátogattam a bolhapiacra, ahol minden kapható, ami kell, és ami már nem. Már stoppolnunk sem kellett és egy pakisztáni emberke felvett minket, s elvitt egy hatalmas kínai temetőbe, ami több km kerületű. A patakparton láttunk két méteresre termett gyíkot (vagy mit). De hogy lássuk, milyen kicsi a világ, este egy indiai étteremben ismét összefutottunk vele (félreérhető az alany), s megígérte, hogy nekem adja Nusrat Fateh Ali Khan cd-jét. Ezt teszi a közös zenei ízlés és a bharath-i jó szív. Igaz, addigra én már távol leszek, de a gesztus a fontos. Pakisztán sem csak terroristákból és fanatikusokból áll.

Este a felvonulás utan benézünk egy 50 éve működő ausztrál sörözőbe, amely az ausztrál katonák törzshelye. Hogy miért maradt vissza a vietnámi háborúból a katonai bázisuk, arra nincs válasz, de mindenesetre sajátos interiőr az állandóan változó turnusok emléktáblái a falon. Katonai plakátok, repülők, 1951 óta vezetett vendégkönyv s egy “megáll az idő” típusú zenegép adja meg az ízét a helynek. (szept 11-re csak egy bejegyzes volt: BOOM.)

Kissé odébb beültünk a Café Tai Wah-ba, ahol egy lerobbant maláj cowboy próbálta magát Tom Waits stílusban előadni. Hangszálait lazítandó, néha áttért helyi slágerekre, melybe a helyiek is beszálltak, sőt ők énekeltek, s volt, hogy a vendég gitározott kedvére. Kellemes estét töltünk el, míg a túloldalon transzvesztiták kelletik és sminkelik magukat idegesen. 4 óra alatt összesen 3 indiai vendégük akadt. Próbáltunk szóba elegyedni velük, de amikor világossá vált számukra, hogy csak kérdezősködünk, rögtön elhajtottak onnan, hogy ne zavarjuk a munkájukat. Közelebbről nézve öregek és csúnyák, s mellesleg idegbajosak és exhibicionisták. Jó ez nekik?

Másnap pedig a hinduknak van nagy ünnepük, ahol is átszúrt arccal aznap ők veszik birtokba a főtereket, s vezeklik le ily módon a rájuk rakódott karmát.

CAMERON HIGHLAND

Május 4. Fájó szívvel indulok tovább a már túlzottan is belakott városkámtól. Stop könnyű, s egy kedves indiai muszlim autójában száguldok tovább. Jót beszélgetünk terrorizmusról, vallásról. Palesztin reménytelenség és 50 év sebei nem gyógyíthatóak be nagyon gyorsan. Értem az elkeseredésüket, de emögött azért jókora politikai megvezetettség is kell, amit a vallás köntösébe bújtatnak. Így lesznek az önrobbantók. Megértem a folyamatot, ami lejátszódik bennük, de nem értek vele egyett. De mint említettem a vallási és politikai tolerancia itt is csak addig tart, amíg nem kellene beengedni az országba izraeli állampolgárokat. Ők nem tehetik be a lábukat ebbe a szultánságba sem, holott nem sok dolguk volt egymással. Ez aztán a szolidaritás.

Az autópályán előttünk kettővel száguldó kocsira zuhant egy kamion pótkereke. Tud plasztikázni egy mázsás kerék felnivel. Felfelé kanyarok, hogy utána bár szokatlan, nem vagyok éhes egy darabig.

Viszont itt 1500 méter magasan, Tanah Rata-ban már kellemesebb a klíma, sőt estére a két pléd is elkél. A falu hétvégi üdülőközpont, egész KL ide jön hétvégére. Sok szállodával és alpesi jellegű házakkal, de a zöld fövön kívül más nem emlékeztet az Alpokra. Guesthousunk korábban a brit sereg kaszárnyája volt, ma az egyház birtoka, ahová visszavonult papok töltik utolsó éveiket. Kellemes hely. Az ajtó a hegyekre és madárcsicsergésre nyílik, s este a dzsungel békái és ciripelői uralják az étert..

A dormitoriban él egy Zimbabwei menekült, aki a 98-as fehérüldözésnek esett áldozatául, elveszítve birtokát. Egyébként jó humorú bogaras english man, aki a vegyszerek rovarokra gyakorolt hatását tanulmányozta főállásban. Most főállású hontalan, pénze nem elég lenni Európában, hát ingázik Thaiföld és Malajzia között.

Itt jórészt egyet tehet a természetkedvelő utazó, ha nem pihen és élvezi az indiai ételeket: JUNGLE TREKKING. Minden nap zuhog az eső, majd másnapig csepeg le a fákról. Ez az esőerdő. A talaj süllyedős, az út mászós néha, a levegő friss, s hamar megtelt a zsákom műanyag flakonokkal. Az emberek egyformák ebben a tekintetben. Persze az utazási irodák riogatnak, hogy könnyű eltévedni, meg hogy emigránsok rabolhatnak ki, s erre egyetlen gyógyír a túravezető (jó pénzért persze). Részemről bízok a szimatomban. Tény, hogy a helyiek mindent megtettek, hogy ne legyenek nyilvánvalóak a jelzések. Nos, a környéken majd minden útvonalat bejártam, sőt el is tévedtem, de nem igazából, mert tudtam, hogy tőlem balra van valahol a főút, s szúrós ágakon átvergődve és pár óra kitartó őserdőmászás és patakban gázolás után tényleg ráakadtam egy farmra, ahol nepáli vendégmunkások neveltek a babokat. Onnan már laza kirándulás volt az egész.

Egyik nap egy nagyobb lélegzetű gyalogtúrát tettem deep into the jungle, hogy az őslakos ORANG ASLI-kat láthassam, hogyan élnek. A faluk neveit és irányát egy helyi segélyszervezet aktivistájától tudtam meg, a többi rajtam múlott. Éppen egy epidémia közepén tartanak, s már hat gyerek meghalt, okát még keresik. Hajnaltól estig gyalogoltam, kinizsi 100-at idézve, s amikor falut értem időztem velük egy kicsit.

Elég félénk és szégyenlős típusúak, volt, hogy a kisgyerek meglátott és sírva rohant anyjához. Az arcuk-hajuk negroid, cigiznek, énekelnek, semmit tesznek. A fiatalok zöldséget termesztenek, a nők mosnak, főznek és közben cigiznek, miközben a gyerekek a falucskában játszanak, húzzák egymást műanyag zsákokon. Az aslik méterrel a föld fölött falábakon álló, szalmatetejű, bambusz struktúrájú házakban laknak, melyben semmi nincs, csak középen egy tűzhely, illetve felakasztva pár bögre és edény. De a modernitás ide is beszivárog, út, áram (melyet nem használnak) és iskola formájában.

Vallásuk a helyi tanár szerint nincs, de szerintem ezalatt csak azt értette, hogy nem Allah-ban hisznek, hanem animisták. Van ezeknek a törzsi embereknek egy közös iskolájuk, amit az állam dotál, jó körülményeket biztosítva a lurkóknak, s az alaptantárgyakon kívül az etikát is tanítják, ami tulajdonképpen az iszlám fedőneve.

Gyalogoltam sokat és messze, jól bent voltam a rengetegben egy folyót követve. Egyszer csak egy igazi csimpánz/majom menekült jöttömre mélyen a dzsungelbe. Talán ez volt az első főemlős, aki semmilyen formában nem függvénye a civilizációnak, hanem igazi erdőn elő. Madárvilága gazdag a környéknek, a pillangók sokasága lepi el az utat, míg a talajt a különböző típusú rovarok uralják. De repülő alkalmatosságokból is millió fajta szorult az arasznyitól a miniig, mindenféle színekben. Viszont a szúnyog és a légy mindenütt ugyanaz. Az esős napok számához képest a gombák mennyisége elhanyagolható, gyümölcsfák pedig elvétve. Kivételt képez a banán, mely gazként funkcionál és levelei elérik a 2-2.5 métert, s a bambusz, mely erdőként, s eléri a 12-17 métert! Óriások földjén járok, mert az igazi fák sem akarnak lemaradni a fényért való versengésben. Este pedig békák, madarak, ciripelők tartják fogságban a csendet. Éjszaka lövések is hallatszanak, állítólag a majmok rovására (no és mi van az emigránsokkal?).

Malajzia híres a teájáról, melyet az itteni idillikus lankákon termelnek. Fotogén környék, s csak egy ugrás a 2000-es csúcs. A farmon nyomon követhetjük a tea útját szedéstől, szárításon és fermentáláson keresztül a szelektálásig. Videó előadáson tudhatjuk meg, hogy mire is jó a tea: gyomorpanaszok, vérnyomás, rák! ellen. Egy munkás kb. 200 kg levelet takarít be naponta, s két nap alatt filteres teává képezheti ki magát a levél. 10 kg levélből 2 kg tea lesz. Kb. 300.000 csésze tea fogy naponta percenként a világon, melynek jelentős része az itteni (angol kézen lévő) ültetvényekről kerül ki.

Egyik stopom alkalmával egy fuvaros ócska dzsipjében tettem körutat a környező zöldségfarmra. Ez a hegység Malajzia zöldséges kamrája, s az ehhez kapcsolódó erdőirtásoknak köszönhetően a klíma is változik a helyiek elmondása szerint. A kertészetük modern és intenzív: jórészt csak olyan növényeket termelnek, amelyek 2-3 hónap alatt pénzt hoznak. A biodiverzitás addig tart, amíg a profit. Így eszünk hamarosan legyet. Az eperültetvényen több emeletben voltak a tapzsákok elhelyezve, melyet Hollandiából importáltak, s mindegyik too-hoz műanyag csövecske vitte a tápoldatot. Hol vagyunk mi ehhez??

Egyszer megcsalom az indiai konyhát egy kínaival és egy malájjal is. Nasi Lemak-nak hívják, ő egy kókuszban főtt rizs rákocskákkal, mogyoró és curry szósszal. Kiegészítésként mangó és licsi a piacról. Lehet kapni egy pudingszerű édesseget, melyet piskótával ízesítek. De a környéken vannak méh telepek, hát azokat is végigkóstolom a biztonság kedvéért.

About the author

Világlátott, világjárt, jártas a világban, mert világot járt.
Alternatív világjárás, alternatív világlátás.
155 ország, sok élmény, rengeteg tanulság, és végeláthatatlan történetek. Itt a blogomban.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


*