Szaud arábia kalandos utazás

Szaúd-Arábia utazás programja

Szaúd-Arábia program 2020 febr. 13 –  A nagy overlanding.

A program és a képek a szerzői jogok alapján csak a szerző engedélyével másolhatóak, vagy felhasználhatóak. Kontaktom a fenti magamról menüben, vagy fb. oldalamon.

A teljes kör min. 5000 km a 17 nap alatt. Itt a térkép.  

Érdeklődésedet ezen űrlap kitöltésével jelezheted, s akkor elküldöm neked a részletesebb tudnivalókat.

21 érv, hogy miért utazz velem?

Magyarországnál 23x nagyobb és teljesen más kultúrájú országba érkezünk.  Első meglepetés, hogy udvariasak és kedvesek az emberek. Emellett relatíve rövid írott történelmük ellenére sok világörökségi helyszín is van az országban, így azokat is megnézzük.  Illetve a természeti látványosságok is merőben mások mint amit itthon megszoktunk, hisz az ország jó része sivatag, félsivatag, illetve kopár hegyek és kanyonok, viszont a vízi élővilág búvárkodóknak a világ top helyei között szerepelnek, mivel a turizmus még nem rombolta le ahogy a világ többi részén ez már megtörtént.  Szóval egy egzotikus, különleges országba invitállak titeket, amiről nemrégiben lebbent fel a fátyol.  

UNESCO Világörökségi helyszínek

  • Turaif régészeti terület
  • Al-Ahsa oázis
  • Dzsidda történelmi része, Mekka kapu
  • Hail régió sziklarajzai
  • Madáin Szálih régészeti terület

Pegasus air kb 120 ezer ft-ért retur visz.

  1. nap  Indulás Bp-ről, Dammam

Menetrend szerinti járattal, Isztambuli átszállással repülünk Szaúd-Arábiába.  Érkezés hajnali 1h körül (pegasus).  Vízum, beléptetés, kocsi felvétel után indulunk szállásunkra.

  • 2 . nap Dammam, Al Qatif, Olaj múzeum

Dammam – egy liberális város az ország keleti részében. Ami érdekes lehet nekünk,  az Etnográfiai múzeum, illetve a King Abdulaziz center for World Culture. 1931-ben itt fedezték fel az első olajat, s azóta már kinőtte magát Dhahran-ban az Aramco cég,  ahol az olaj központja és olajipari múzeuma is van. Ezután kis történelmi emlékekért a közeli kis településre autózunk. 

Másik érdekes pont, Al Qatif , hangulatos siíta negyedek, régi épületek, és a tengerpart, ahol időzhetünk.  itt van a  Qasr Ibrahim –  citadella, benne mecsetek, barakkok, kutak, hammam, na és persze a  Souq (bazár). Minden csütörtöki teve piac is van.

 Este alvás Dammamban.

  • 3. nap  Al Hofuf Oázis,  Qarah hegy, Sárga tó – Riyad

Ma egy kicsit hosszú nap lesz, ezért a müezzin fog ébreszteni minket, s korán indulunk Dammamból.

2 óra autózás után az első úticélunkhoz érkezünk,  az Al Hofuf (Al Ahsa) Oázishoz.  Ez régen a  karavánok megállóhelye volt, a világ legnagyobb oázisa, 3 millió datolya pálma is zöldel itt, s mellesleg világörökségi helyszín.  Ibrahim erődje, amit nemrég állítottak helyre megér egy rövid sétát. Qaisariya piac szintén 10 éve lett helyreállítva egy tűz után. Teve piac itt is van csütörtökönként.

Szaud-Arábia, Yellow lake
Szaud-Arábia, Yellow lake

A fő attrakció amiért ide jöttünk mégis a  Qarah Mountain Top, ami kicsit kappadókiát idéző homokkő kúpok, formák. Barlangok, szűkületek között bujkálunk át, felmászunk a domb tetejére, és igen jól érezzük magunkat.

Végül, a Sárga tó ott van a közelben, befizethetünk egy 4×4 jeepes safarira, s akkor garantáltan el tudnak vinni a legjobb dűnékhez, kilátópontokhoz stb.

Utána még 4 órát autózunk este a főváros fele, ahol az éjszakát töltjük majd.

Szaudi üdvözlés

      4. nap   Riyad, Nemzeti Múzeum, Masmak erőd, Najd, Teve piac

Tágas, szélesen elterülő város Riyad. Miután rácsodálkoztunk a felhőkarcolókra, visszanézünk egy kicsit a múltba.  Először a Nemzeti Múzeumhoz megyünk, mely a Közel-Kelet legjobb múzeuma. Szaúd-Arábia első királyáról elnevezett központban megnézzük a legfontosabb történelmi emlékeiket és a természet tudományi részleget, ahol megértjük az evolúciót Allah jóvoltából. Murabba palota  -inkább kívülről érdekes megnézni, sétálgatni.

Utána irány a Masmak erődje, mely 1865 ben épült, mely a 18-19. században a Szaudi-dinasztia politikai és vallási központja volt, ma a Nemzeti Történeti Múzeum működik benne. Belül régi mecset, fogadó szoba, udvarok, kút, és a kis kiállítás.

Najd falu-t is megnézhetjük 24 km-re innen, mely  a hasonló nevű központi régió elnevezése is, ahonnan a jelenlegi királyi család és a wahabitizmus is származik. 1744-es felemelkedésük és a wahabita vezetővel való szövetségük után létrejött az első szaudi államalakulat, mely csak 1824 után erősödött meg igazán. Vályog erődjüket helyreállították, s lehet az épületekben barangolni, kis kiállítás is van mellékelve.

Teve piac  – A várostól 30 kilométerre található a Közel-Kelet legnagyobb tevepiaca. Egy igazi arábiai élmény, ha éppen van futam.  Itt a csütörtök – péntek az ünnep, így akkor valószínűbb egy délutáni verseny megcsípése. 

Este kicsit autókázunk  a felhőkarcolók között. 2000-ben épült Al-Faisaliah torony – üveg földgolyóval a tetején emblematikus jelképe a fővárosnak.  A Kingdome tower (királyság tornya) – nyakláncot formál, híd íveli át a 99. emeleten, a sky bridge felhőkarcoló látkép felülről. Megspékelve egy (alkoholmentes!!) itallal, lehet szép lezárása a napnak.

Alvás Riyadban

  • 5. nap   Dirayah, Skanzen város, Hail

Ma reggel is a nappal kelünk, mert hosszú napunk lesz.

Dir Aiyah (Diriyah) 25 km-re a várostól, a legnagyobb méretű fallal körbevett oázis város, a főváros nyugati részén található régészeti terült mely ma világörökségi helyszín. A Szaudi család szülőotthona, a 15. századtól datálhatóak emléke. Innen indultak hódító útjukra, s terjesztették el a wahabita vallást később az egész országban. Vályogból épült oázis falu volt, amelyet most próbálnak helyreállítani, s már látogatóközpont is van.  Látjuk a családtagok palotáit, mecsetet, tornyot, fürdőt, de a legnagyobb rész még mindig romokban.

vörös homok Szaud-Arábia

Innen még laza 450 km, hogy elérjük Hail városát. A táj kitartóan félsivatagos, sivatagos, így nem is baj, hogy este érkezünk meg. ( ha lesz félúton szállás, akkor oda tervezem)

Innen irány Észak-Nyugatra indulunk Útközben már dűnék mellett haladunk el, a vörös homoknak nevezet rész is erre található kicsit beljebb a sivatagban, ahova a fővárosiak kijárnak dűnézni (dune bashing) és piknikezni.  Nekik még a sivatag a hazájuk, ott sátoroznak és élvezik a homokot,  a napsütést…

A  fővárostól kb.  2 órányira található egy szép dombság közé ékelt skanzenváros.  Zarándokútvonalon fekszik, annak egyik megállóhelyeként szépen fejlődött. A Tmim törzs élt erre, és gyönyörűen megmaradt vályogvárost találunk itt is, ahol vagy 2 órát érdemes bolyongani, felszívva a régi idők hangulatát a kis utcácskákon.

Este alvás Hail városába

6.  nap  Hail, erődök, múzeum, bazár

A város a környék régészeti lelőhelyein feltárt közel tízezer éves sziklarajzoknak köszönhetően felkerült a világörökségi listára. Hail régi karavánutak pihenőhelye, Al Rashid törzs központja volt. Tavasszal itt vonulnak át tömegével a pártásdaruk. 

Aránylag sok látnivaló van itt.  Al Qashala fortress (erőd), illetve nem messze tőle a 11. században is állt Airif kastélyba. Mindkettő decens vályog erőd, 1930-as építmény, de szép kilátás az alatta elterülő városra.   Utána a 19. század elején épített Barzan palotába megyünk el. A piac limitált órákra van csak nyitva a szieszta miatt, de itt is kicsit szétnézünk.  Főleg a kézművesek miatt érdekes, kovácsok, rézművesek kopácsolnak a kis műhelyeikben. Hail múzeum nem érdekes, de rátekinthetünk. (délelőtt van csak nyitva).

Ma is autózunk eleget. Első állomásunk 130 km-re Jubba lesz, ahol 7 ezer éves sziklarajzokat nézünk meg. A városban van egy kis múzeumuk is, Naif palace of heritage, ahol egy 800 éves kút is található, itt kell engedélyt íratni a nyílt színi terület meglátogatáshoz.   A városkától nem messze levő kő vésetek jól ábrázolják, hogyan éltek az elődeink több ezer évvel ezelőtt.  Megebédelünk, és nekivágunk a maradék 300 km autópályának. Egy hatalmas vadrezervátum mellett autózunk végig. Célunk eljutni Sakaka kisvárosába, ahol sok látnivaló vár ránk.

7. nap Jubba, Sakaka

Alvás Sakaka-ban  

8. nap   Sakaka, Rajajil, Dumah Al Jandal

Sakaka egy kisváros, ahol egy 19. századi jó állapotú erőd (Qasr Zaabel) tetejére mászunk fel. De a tövében is ráakadhatunk pár 2500 éves sziklarajzra.

Mosque of Omar –  a legkorábbi megmaradt mecset, a 2. Kalifa alatt épült a 7. században, mikor Jeruzsálem fele megállt itt.  Emellett van egy vályogházas városrész is. Még nabateus feliratokat is találni.

Rajajil 10 km-re a várostól szintén világörökségi helyszín, érdekes archeologiai terület,. Álló kövek, falloszkövek, bronzkori kultikus hely maradványai találhatóak itt. Legendák szerint a férfi hűtlensége miatt kövé dermedtek. Nyílhegyeket is találni a környéken . Kell engedély a városból.

Domat (Dumah) Al Jandal 45 km-re van Sakaka-tól. A  Qasr Marid egy romos vár, egy erőd, és egy múzeum vár itt felfedezésre, ha még ezt is meg akarjuk nézni. .  

9. nap  Sakaka – Taima,  Al Ula (Mádáin Szálih)

Ma kb. 800 km-t autózunk, hogy elérjük Al Ula-t mely zarándokok állomása volt, Mecca és Pera kötzött helyezkedik el féluton.  Mára inkább Madain Saleh nabateus romok, Petra ikervárosa miatt ismertebb a világ számára, ahol szintén templomok és sziklába vájt sírok láthatóak. Szintén világörökségi helyszín.

Útközben lesz Taima városkája.  A „kertek labirintusa” volt ebben az oázisban, ma is gyümölcsöket termesztenek it. Továbbá a 3 ezer éves 18m széles, 12 m mély kútjáról híres, mely ma is működik, története a babiloni időkre nyúlik vissza.  Van a városkának egy múzeuma is, hisz a karavánutak állomásaként részt vett a történelemben.

Este fele érkezünk meg Al Ula városkájába, mely vörös homokkövek és kanyonok földjén található.

10. nap   Al Ula – Mádáin Szálih

A mai nap megnézünk mindent, amit lehet a környéken.

Mádáin Szálih  a nabateusok városa, Petrához hasonló sziklasírokkal és templomokkal tarkított világörökségi helyszín. A régészeti területen 131 kőből kivájt sírhely található, melyek közül 94 Petrához hasonló díszített homlokzattal rendelkezik. A romaiak 106-ban foglalták el, így a kereskedelmi útvonalak áttevődtek a tengerre, ezért a hely elvesztette jelentőségét. Később az iszlám zarándokutak megállóhelyeként találta meg ismét a helyét a térképen, ahol  a vonat is keresztűl haladt, s ma is megtekinthető a Hajez vasútállomás.

No de kezdjük el a hatalmas területet áttekinteni.  131 sír található, amiből 45-ön arámi feliratok is találhatóak. Csak felsorolás szerűen pár kiemelt hely, de távolról  a látvány impozánsabb, mert belül általában üres terek vannak. A kanyon tetejéről belátni a terület jó részét.

Qasr Al Saneh – 50-ben épűlt, a Nabateus sír építészet minden elemét megtalálhatjuk rajta és benne.

Al Khuraymat –  a legjobban megmaradt sír, ahol 200 sírhely van belefaragva a kőfalba. Érdekes élőlényeket ábrázoló figurák is vannak a kőbe belevésve.

Nabateus kút és Al – Mahajar.  A Diwan – hegyoldalba vésett, de nem temetés jellegű épület.  A válytokban korábban nabateus istenségek álltak. Áldozati oltár is található itt, meg szűk átjárók, fent csatorna rendszerek, A közelben van az Amfiteátrum.  Qasr Al – Bint – a női palota, illetve a déli részen található a legnagyobb sír a Qasr Farid, amit egy hatalmas monolit sziklába véstek. Ez egyben napnyugtás pont is.

Esténket a sivatagban is tölthetjük, ahol sólyombemutatóval és tradicionális táncokkal fűszerezett igazi beduin vacsorára szmíthatunk, ha befizetünk arra.

11. nap  Al Ula környéke,  Yambu, Dzsidda

Ma is hosszú napunk lesz, kb 700 km-t autózunk. 

Alvás ismétt Ala Ula-ban

Ami kimaradt, azt megnézzük még ma délelőtt.  Al Ula történelmi hely, délelőtt még időzünk itt egy kicsit.  Pálmaligetek, vályogházas városrész maradványok, és kő-feliratok tanúskodnak az elmúlt 2000 év civilizációiról. A bibliai Dedan helyére épült. (Ézsaiás 21.13) Az itt látható 500 ház a 70-es években még lakott volt! Bolyongásunk során találunk majd pálmatörzsből faragott ajtókat, szemöldökfákat és más szépségeket. Egy arheologiai múzeumot is megnézhetünk, ha lesz hozzá kedvünk.

11 km ÉK-re a várostól az Elefánt szikla, szép fotókat készíthetünk  a hatalmas szikla alatt.

Ha mindenki úgy dönt, megnézhetjük ezt a 2 helyszínt is még, de ha nem akkor indulunk a tengerpartok felé.

Um Al  Daraj –  a város ÉNY-i részén  korai civilizációk áldozati oltárai találhatóak. sziklafeliratokkal és rajzokkal. De nem legutolsó sorban kiváló kilátás nyílik a wádira (kanyon) is.    ÉK-re a várostól Al Khuraibah – Lyhian (Dedan) kultúra emlékei, egy szervezett arab királyság fővárosa volt anno.  Jelentős sírokat tártak fel, melyet korábbi civilizációk feliratai is jelölnek. Az oroszlán sír is erre van.

Aztán laza 370 km-t autózunk  a tengerparthoz.

Janbu beach (Al Lith) –a tengerparti úton megmártózhatunk a Vörös tengerben, majd irány délnek még 330 km-t. Al Nakheel – Jedda felet 40 km-re, szintén egy beach resort, ott is megállhatunk.

Alvás Dzsidda

12. nap Dzsidda

Dzsidda – egy nyüzsgő nagyváros. Al Balad negyed a híres kagyló házaival,  a Souq al Alawi piac és a bevándorló negyed színes kavalkádja, illetve a hal piac érdekes, ahol hasonlóan Ománhoz, aukción adnak tovább a halakon, mely 50 fajt is felölel a piacon.

Ha inkább kedvünk van kultúrához, megnézzük a Nasif házat, majd az Abdul Raouf Khalil Múzeumot, ahol az Oszmán Birodalom történetéről, s a Szaudi-dinasztiáról látunk leleteket. Különleges még a Fahd királyról elnevezett szökőkút, mely 312 m magasra lövi ki a tengervizet és ezzel a Guinness Rekordok könyvébe is bekerült. A Művészeti Múzeumba is ellátogathatunk.  Levezetésként korzózhatunk  a tengerparti sétányon, a Kornison.

13. nap  Dzsida, Taif

Ez egy lecsatlakozási pont lehet a csoportról, ha valakinek rövidebb a szabadsága.

Az Asir hegység Dzsiddátol keletre 70 km-re Mekka mellett található.  Innen tovább haladunk még 140 km-t Taif  fele. Taif – 1700 méterrel a tengerszint felet található, végre kellemes hűst is ad nekünk.  Rózsa és gyümölcs termesztő helye az országnak.  Így egy 120 éves  rózsavíz készítő üzemet is meglátogathatunk. (Al Kady rose factory)

Shubra palace –  ugyan 20. századi, lakkozott fából készült balkonokkal, de impozáns. A márványa Carrarábol származik.   Van egy piaca is, mely a királyságban a legnagyobb, ahol mézkaptárakat árusító emberek a különlegesség.  Beit Kaki – egy gazdag kereskedő háza,  a legrégebbi épület, faragott ajtajai, ablakai ami figyelemreméltó, igazi Hejaz körzetét szimbolizáló épület.

Alvás Taif után Abha fele félúton.

14. nap   Khamis, Abha, Rijal Alma

Akik tovább jönnek, azokra ismét egy hosszú autózás vár.  550 km délre lesz a következő látnivalónk.

Khamis Musai –  kö, vályog építészet remeke a hegység oldalában. A kúpos épületek még afrikai hatást is mutatnak. (sziklarajz, erőd a közelben)

Abha –  2200 méterrel a tengerszint felett, kellemes klímával bír. lenyűgöző szerpentinek, kilátás, majmok. Shada Palace és a keddi piac ami érdekes erre.

Innen egy rövid letérő Rijal Alma – szépen felújított, Jement idéző épületegyüttes, ma kvázi múzeum skanzen, de környezete pompás.

https://goo.gl/maps/6dVsbcTNG8mHU4698  550 km

illetve a környéken: https://goo.gl/maps/mx2jgXdCDcKtgM6N7

15. nap  Abha, Al Khamasin (Wadi  Al Dawasir), Al Faw, Riyad

Ha valamit előző nap nem néztünk meg azt ma pótoljuk. Utána

1 –  (Abha- Najran – Hima  Al Faw, Wadi  Al Dawasir felé is mehetünk, s ott alszunk. Ebben az esetben:

Najran az ország egyik legérdekesebb, mégis kevesek által látogatott települése. Az Al-Aan palota, az erőd és a számtalan múzeum jelenti a város vonzerejét. Erőd (Qasr Al-Imara), Al – Ukhdud ásatási terület (permit kell), Al Aan palota , tradicionális házak,  és a bazár (Ash Shaabi).  

Al Faw – anno kereskedelmi központ, tevekaravánok központja, zöld mezőgazdasági terület, oázis,  régi hangulatos városmaradványok, városfallal körbevéve.

Ha nettó homoksivatagot akarunk látni az autópályáról, ez erre, de 800 km Dawasirig   https://goo.gl/maps/P3MzTAkdohDY7Gg69 )

Így Alvás Dawasir kanyon mellett lenne

https://goo.gl/maps/6c9ZdDmUZLUZ4kip9  –  1040 km

16. nap  Érkezés Riyad, másnap hajnal ind. Budapest

Ma Dawasir-tól 600 km-t autózunk Riyad fele, ott még búcsúvacsora, transzfer a reptérre, ahonnan hazarepülünk.

Akik hosszabbítanak, azok Riyadban alszanak, és másnap kocsival indulunk Bahrein fele. Lásd hosszabbítás programja.

17. nap indulás Mo-ra

Hajnal géppel indulás menetrend függvényében. Érkezés 13h körül.

Érdeklődésedet ezen űrlap kitöltésével jelezheted, s akkor elküldöm neked a részletesebb tudnivalókat.

Hosszabbítás:

Előhosszabbítás lehetséges Bahreinbe,  2 éj, 1 nap

1. nap   Rijad – Dammam – Bahrein

481 km utazás Bahreinig, Dammamban leadjuk  az autót, s onnan busszal át a szigeten fekvő Bahreinbe. Vizum 30 usd, busz 16 usd, vagy űber 60 usd+ hídpénz 15 usd). Ott felvesszük az autót, elfoglaljuk a szállást.

Alvás Bahrein

2. nap  – Bahrein városnézés

Reggel ébredés után elindulunk városnéző körutunkra.  A városkapu Bab Al Bahrain és piaca amivel kezdünk. Nagymecset, Erőd  Qal’at al-Bahrain, Muharraq souq,  Nemzeti múzeum, Olaj múzeum, Bahrain International Circuit épület, teve farm, életfa a sivatagban, 4000 éves királyi Dilmun Burial Mounds, historic village of A’Ali közelében, ahol agyagedény készítők is vannak.

Este zenei show műsor opcionális  (50-70 usd)

Alvás reptéren ha hajnali indulás lesz.

3 nap   Bahrein- Budapest

Feltételezhetően hajnali gép indulás (pegasus air) , így lehet szállás se kell.

Repülés haza Mo-ra.

21 érv, hogy miért utazz velem?

Ami kimaradt:

Nairiya (dammamtól északra 400km) – beduim piac csütörtökön – -jórészt állatvásár, de szőnyegeiről is híres

Farasan szigetek –  török erőd, mangrove erdők, és pár tengerpart mártózni.

About the author

Világlátott, világjárt, jártas a világban, mert világot járt.
Alternatív világjárás, alternatív világlátás.
155 ország, sok élmény, rengeteg tanulság, és végeláthatatlan történetek. Itt a blogomban.

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *


*