Az első sztori blokk után jönnek a további utazási történetek
Burmai váratlan találkozás a kolostorban.
Burmában egy erdei kolostorba mentem meditációs elvolnulásra. Mivel Buddhista Főiskolán tanultam, sok Vipassana meditáción voltam már túl, de Burmában maradt csak fent érintetlenül a hagyomány amit kerestem. Érkezés után az apáthoz kellett mennem kihallgatásra, meglepetésemre másik 200 szerzetes jelenlétében. Az újonnan érkezőket letudta 1-1 mondattal, fura módon velem 5 percet is beszélgetett, vélhetően a zen-es válaszaimnak köszönhetően. Végül maradhattam a kolostorban. Kaptam egy cellát, napirendet, s elkezdtem gyakorolni.
Az erdei gyakorlók 1-2 naponta jöttek le a közösségbe 1x enni. 2 nap múlva egy ilyen étkezéskor odajön hozzám egy szerzetes és leszólít, hogy
– Te ugye Mo-ról jöttél?
Mondom igen.
Akkor megismersz?
– ŐŐŐŐ, miért is??? Találkoztunk?
Nagy örömmel bólogat, hogy persze Indiában.
– Ugyan, mondom, Indiában 1 millió emberrel találkoztam.
– De de, erősködött tovább.. veled utaztam a 10 évvel ezelőtt az Andamán szigetekre a hajón… én vagyok Flórián, a hegedűművész Németországból.
Elhívott házikójába, sokat beszélgettem vele meditációs tapasztalatairól, hiszen ő vegyítette a keleti szellemet a nyugati elmével, és elég plauzibilesen át tudta adni tapasztalatait nekem.
Legnagyobb megdöbbenésemre még a 10 évvel korábbi beszélgetéseinkre is emlékezett, igaz Lajkó Félix nevére nem emlékezett, de a zenére amit mutattam neki igen. Élete nem átlagos. Gazdagokat tanított hegedülni Indiában, majd egy szerelmi csalódást követően elment a szádukhoz a Himalájába, s befalaztatta magát egy évre. A végén problémája volt, amit a száduk nem tudtak feloldani, s mondták, hogy a közelben van egy buddhista kolostor, menj el oda, azok is meditációval foglalkoznak, biztosan tudnak segíteni. S valóban. Onnantól kezdve Thaiföldön, majd a vizuma lejártával Burmában folytatta a meditációit, hiszen ott van meditációs vízum. Így sikerült véletlenül összefutnom egy különleges ismerősömmel.
–
A fagyos hágó
Tadzsikisztán, Pamír. Kellemes termálfürdőtől indulok egy 2 napos trekkingre hajnali 5-kor.
Persze szandálban, mert nincs is másom, kb ez az egyik különleges ismertető jegyem. Amint már felérek a tengerszemhez, romlik az idő, elkezd esni a havas eső.. elhatározom, hogy éjszakára itt nem maradok, mert szétfagyok. Már csak egy 4100-as hágó van hátra. Igaz a térkép alapján nem tudom kideríteni melyik az átjáró, de elindulok felfelé. Mellettem csapkodnak a villámok, hóban gázolok, erős szél, nekem persze nincs téli cuccom. Lefelé még 5h-t kell vizesen gyalogolnom. Amikor leértem a völgybe az első falusi beinvitált. 4 pléd alatt is dideregtem még pár órát. Mintha a Titanicból mentettek volna meg.
Afganisztáni meglepetés taxis
2011 Balkh városa mellet egy törzsi faluba akartam ellátogatni. Gyalog vágtam neki, de a városkából kifele mindig megállítottak a helyiek, hogy ne menjek abba a faluba mert veszélyes. De csak mentem, de amikor már a 3. család állított meg, akkor elkezdtem hinni nekik és visszafordultam.
A város taxi állomásán a taxisok gyűrűjében kellett kiválasztanom kivel megyek vissza Mazari Sharif-ba. Kérdezgették tőlem honnan jöttem. Mondom Mo.-ról. Az egyik mondja- Ah, én voltam ott! Mondom neki, te akkor voltál ott amikor én a Mont Everesten. Na, hol voltál? Mire ő mondja nekem: Bicskén. Erre leesett az állam. Aztán – folytatja – 1 év után átszökött testvéréhez Németo-ba, dolgozott 4 évig, majd onnan hazament 5000 Euróval, vett egy kocsit, s azóta taxizik itt. Nyilván vele mentem.
