koronavírus

Koronavírusról mindent is

Ez egy kicsit olyan mint a szept 11 USA-nak.. Egy álom véget ért..

Felébredtünk.

Európa sérthetetlenségébe vetett hitünk sérült. Azt gondoltuk, hogy a baj csak máshol történhet meg. S minden megállítható  kerítéssel. Az szenvedett csorbát, hogy kiválasztottság érzésünk fenntartható a jóléttel, vagy ha már jólétünk nincs is, akkor a propagandával. S elhittük, hogy:

Mi biztonságban vagyunk.

Egy nagyon jó szimuláció a linken.

Se technikailag (pedig a mai technológiákkal biztos lehetett volna maszkokat gyártani pelenka helyett, teszterekre beruházni, orvosainkat megbecsülni). Se lelkileg.

A bajok eddig mindig ott voltak, nem itt. Odadobunk valami koloncot, csak ne jöjjön ide a baj.  S most erre jött valami, ami fittyet hányt erre, nem ismer kerítést és propagandát. Csendben jött. Ezért hiába tudtunk róla már 2 hónapja, még mindig nem hittük, hogy ide jöhet. Nem is készültünk fel rá.

Lelkileg nehéz ezt megérteni egy olyan európai generációnak, akik  (mint én is) gyakorlatilag itthon nem találkoztunk 56 óta nagy kataklizmákkal.  Se Európa. Persze itt volt a Jugoszláv háború a szomszédban a maga véres, kegyetlen jellegzetességeivel. Ez is mi voltunk, de mégis idegennek gondoltuk. S most tessék, bekopogott a valóság. S ezen most mindenki meglepődik.   Márc 10 körülről pár diagramm és pár adat itt.

Most egy érdekes kísérlet résztvevői lehetünk. Érdekes lesz egy másik komfortzóna elhagyási gyakorlatba kerülni. Eddig is a józanabb populáció tudta mi lesz, mi várható, mit kellene / lehetne tenni… de a többség most ébredt.

Egy kiváló angol összefoglaló itt  sok hasznos linkkel és értelmes leírással.

A víruspánik a klímapánik folytatása, ami sokkal közelebb hozta a jóléti modell végét. Covid 19 tíz-húsz évvel előrehozta a vég kezdetének feltételezett időpontját a közbeszédben.

A koronavírus mint mém lebírta kultúránk immunrendszerét. Korábban a migránshisztéria esetében is láttuk, milyen védtelen a legtöbb ember tudata és a közbeszéd az agresszív virális mémtámadásokkal szemben.

A klímapánik akkor állt be, mikor emberek százmilliói kezdtek szembenézni azzal, hogy a bolygófogyasztói társadalom „jóléti” modellje már az ő életükben globális csődhöz és katasztrófákhoz vezet. A járvány azonban jóval közelebb hozta ezt a válsághorizontot és ma az emberek tömegesen döbbennek rá, hogy akár pár héten vagy hónapon belül hosszabb időre (talán végleg) búcsút kell mondaniuk megszokott fogyasztói életmódjuknak. (itt egy excell hogy lássad mikor érdemes bezárnod.

Ez a hamis (virtuális) mátrix-létbiztonság érzet, evolúciós zsákutca volt, ami miatt az újabb generációk biológiailag egyre életképtelenebb életformában nőttek fel, a biológiai túléléshez szükséges minimális tudást sem sajátították el. Bármiféle természeti adaptációra gyakorlatilag alkalmatlanná váló egyedek lettek. Wifi, net és áram nélkül szó szerint leáll az életük, viszonylag hamar biológiai értelemben is.

evolúciós zsákutca

Egyedül a fokozott éberség és óvatosság bizonyul célszerűnek a vészhelyzetekben.
A legnehezebb azt belátni és kimondani, hogy ami most történik, nem világvége, hanem egy jobb, új világ kezdete.

Egyes városok lakói évtizedek óta nem láttak kék eget a szmog miatt és most olyan tiszta lett a levegő, hogy egyes vélemények szerint a járvány mérlege összességében pozitív lehet, ha a végelszámolásnál jóval kevesebb áldozata lesz, mint amennyi áldozatot szed egyébként a légszennyeződés „alapjáraton”, amikor „pörög” a gazdaság!


A vírus és hatása megmentheti a világot a globális fogyasztó modell pusztításától.
Az emberiség történetében példátlan kiszolgáltatott rendszert hozott ezzel létre a globalizáció, mert nem helyben termelünk dolgokat, s ha hiba csúszik a mátrixba, akkor hihetetlen kiszolgáltatottá válunk. Ez zajlik ma.

Erre egyfajta gyógyulás és az organikus, természetes rend helyreállása lesz amikor visszaállunk önellátásra. (pld tudunk elegendő maszkot gyártani..:) Ha ezt nem tesszük meg, más formákban (klímaválság, a termőtalajok pusztulása, vízválság) fog jelentkezni ugyanaz a problematika: a jelenlegi globális fogyasztói modell akut fenntarthatatlansága.
Vészhelyzetekben még kevésbé lehet szőnyeg alá söpörni ezeket a legsúlyosabb kérdéseket.

Üdvözlök mindenkit a való világban.

Sok cikket olvastam el a fentebbi cikkhez, ragadtam ki belőlük, s született meg ez a szösszenet. A linkeket alább láthatjátok.

Aki még a globális világunkról olvasna további inspiráló cikket, az klikkeljen ide egy másik blogposzthoz.

Mit tehet a kisközösség ebben a helyzetben? Erről is írtam egy cikket.

Illetve rengeteg vicc is született a témában.

Egy 12 ezres mintában készítettem egy szavazást, ami jól mutatja az Eü-be vetett bizalmunkat, amit az elmúlt évtizedben csak rontottak a források elvételével és a kórházi dolgozók elűzésével. Máig nem kapnak megfelelő védőeszközöket, a körzeti orvosok átlagéletkora 65 év! ! ! A rendszert eddig is a lelkes orvosok tartották életben, ez most megroppan. A mátrixból kilépünk a valóságba.

Amiről nem beszélnek hivatalosan Mo-on: meddig fertőzöl, visszafertőződés esélye, vagyis immunitást szerzünk-e fertőzés után?

S akkor emlékeztetőnek pár tény: Tudjuk, hogy a tünetmentesek okozzák a fertőzések 60-70 %-át. Ez akár lehet 1-2 hét is mire tünetet produkálsz. Totál 20-37 napot fertőzőképes vagy. Láz, köhögés, légzési nehézség. Fertőzöttek 20% súlyosabb tünettel bír, 6%-a kerül kritikus állapotba. Mo-on 1000 lélegeztetőgép van, ha ennél több embernek kell, az orvos dönti el ki maradjon életben. Nem pénzfeldobással. Az országunkban 1 helyen tesztelnek, napi 50 teszt. Ennyi. Gyógyszer nincs rá. Pár tünetet enyhíthetnek max. Akinek jó az immunrendszere az túléli. 60 felett hatványozottan romlanak túlélési esélyeid. Mivel több beteg lesz mint lélegeztető gép, ezért a cél, hogy lassítsuk a terjedés felfutását.

virus korona humor

Mit tehetsz? Csökkentsed a kontaktus számot. Maradj távol más emberektől? Ha tüneteket észlelsz magadon önkarantén a megfelelő megoldás. (korházba akkor kerülsz, ha komolyabb tüneted lesz. Értesíted aki közeledben volt 2 héten belül. Persze ez már mind késő, de nem felesleges. Moss kezet ha közlekedtél, közkilincset és közpénzt fogtál. Ez utóbbit úgysem moshatod le..:) Vagy cérnakesztyűben tedd. Fogyassz C vitamint, abból bajod nem lesz. Az immunrendszered véd meg, semmi más.

Lehet kapni SZÁJMASZKOT? Ha nem, akkor CSINÁLJ
Gondolom nem, még Eü-ben is alig.. s ekkor hasznos ha tudjuk, hogyan tudsz kéztörlő higikendőből maszkot csinálni.
Itt látod a videon, hogyan tudsz egyszerűen ötletesen gyorsan maszkot csinálni.

Ha tudtok még hasonló ötleteket, bátran írjátok kommentbe.

Találtam egy elégséges összefoglalót, márc 10 datálásut.

Csányi Vilmos is hozzászólt. A cikkből egy rész a hatalom döntési lehetőségeiről:

Két modellje ismert a védekezésnek. Az angol eljárás a nyájvédelem elvén alapul, és arra szólít fel, hogy szigorúan izoláljuk a legveszélyeztetettebbeket, vagyis az öregeket. A populáció többi részét viszont hagyjuk békén dolgozni, mintha mi sem történt volna, járkáljanak, kapják csak el a vírust, körükben a mortalitás minimális, a döntő többség tünet nélkül vagy enyhe tünettel megússza a fertőzést, védettséget szerez. A járvány elvonultával előbújhatnak az idősek, addig meg tessék kibírni. A kínaiak és az olaszok és még sok más nemzet viszont arra helyezi a hangsúlyt, hogy mindenki mindenkitől tartson távolságot, akár olyan áron, hogy maradjanak otthon az emberek, kockáztatva ezzel, hogy padlóra kerül a gazdaság, amiből később rengeteg további baj származhat. És eközben teszteljük tízezerszám a populációt, derítsünk fel minden esetet, védőruházatba burkolt kommandókkal eredjünk nyomába minden kapcsolatnak, izoláljunk minden egyes gócot; lassítsuk, tegyük hosszú lefolyásúvá a járványt, ezzel érve el, hogy az egészségügyi rendszer talán kibírja a nyomást, valamint így nyerve időt a vakcina kifejlesztéséig. Egyelőre maga az Egészségügyi Világszervezet, a WHO sem tudja, melyik módszer eredményez kevesebb halottat.

Egy másik szavazáson az intézkedésekről kérdeztem a követőimet. Ők is azt gondolják, hogy mielőbb kellett volna 2 hétre minden mozgást megszüntetni. Ehhez képest operatív törzs félmegoldásokkal lavíroz. Még mindig.

Megkésve bár, de legalább létezik valami állami tájékoztató oldal, de valósabb dolgokat olvashatunk a nemzetközi sajtóból. Linkeltem olyanokat is az alábbi részekben. Ennek van egy állami Fb-os oldala is. Végre.

Létezik egy csetlőbotló operatív törzs, ami eltitkolja, majd utó-követi az eseményeket, de nem ők fogják megoldani a helyzetet- ez kiderült, hanem a tudatosan gondolkodó és cselekvő emberek.

Érdekes ez az ábra is:

Az ábra azt mutatja, hogy minél nagyobb egy adott országban a sajtószabadság (a Riporterek Határok Nélkül rangsora alapján), jellemzően annál több az egymillió főre vetített igazolt eseteik száma. De pár összehasonlítási tény, kritérium itt is.

Ami szerintem járható út az a mikróközösségek összefogása.  Ha tudnánk használni értelmesen a közösségi médiákat. Pld Fb. profilon jeleznénk, mint a Charlie Hebdo esetében, ki az aki lázas. Vagy a
https://miutcank.hu/hu.html ahol a közel lakók segítenék egymást.

Mivel az operatív törzs nem merte beszüntetni az óvodákat, iskolákat, mert ugye a szülők mit csináljanak a gyerekkel? Otthon kellene maradniuk.. az meg árt a GDP-nek.. Így inkább kiteszik a populáció még nagyobb részét a fertőzésnek. operatívan. ( frissítés – azóta már bezárták az iskolákat végre) Ezt megoldandó, lehetne 1-1 szülő, aki elviszi a többi gyereket is kirándulni pld. Vagy bevásárolhatna az időseknek, hogy a legveszélyeztettebbek ne menjenek köztérbe. stb stb.

Dr. Gödény gyógyszerész mondja el miről is van szó.

Itt egy 30 ezres mintán kértem szavazást arról, hogy hasznos lenne-e ha a közösségi médiában is jeleznénk ha valami betegedés van éppen valakinél.

A lentebbi videó a terjedés matekja. Ha 2 tényezőn kicsit változtatunk (kontakt szám és kézmosás,) akkor 61 nap múlva az eredmény 400 ezer vagy 105 millió fertőzött.

Koronavírus online térkép:

A terjedés és távolság megtartása mint terjedési  arány grafikonokkal:

https://medium.com/@tomaspueyo/coronavirus-act-today-or-people-will-die-f4d3d9cd99ca

A tudomány jelenlegi állása szerint a vírus akkor fertőz, ha valaki két méteren belül ránk köhög. Erről itt olvashatsz bővebben egy másik cikket a médium linkjén.

Viszont a vírus órákon, vagy napokon keresztül képes tovább élni (de még akár hetekig is) a legkülönfélébb (fém, fa, kerámia) felületeken. Ez azt jelenti, hogy a kilincsek, az asztalok vagy a lift nyomógombok nagyon hatékony fertőzés-átvivők lehetnek.

Mivel egy utazó közösséghez tartozom, 2 hete, amikor még nem volt magyar beteg, kitettem egy szavazást utazási attitűdünkről a vírus európai jelenléte tudatában. 30 ezres közösségből 522 elutazott volna, 122 nem tervezne újat most, 40 lemondaná. Ez utóbbit a légitársaságok tették meg helyettük.

Illetve ha már járatlemondás stb. akkor egy hasznos google táblázat, melyik légitársaság hogyan kezelte a helyzetet.

Egy orvos is kapjon szót a sok laikus vélemény után:

A Zállatorvos legjobb, vicces de informatív videója arról, hogy mi is ez

Puzsér és FAM : apu azért iszik mert te sírsz is beszélgetett ezekről:

S milyen hatásai lesznek?  Ezt a tőzsdék már beárazták, zuhannak,  az arany ára az egekben.. kipukkadni látszik a rendszer, pedig semmi más nem történik,  a dolgok visszakerülnek a helyükre. Nincs spekuláció,  a tények beszélnek majd.

Erre már megjelentek a fogadóirodák is:

https://www.thesportsgeek.com/blog/you-can-now-bet-on-coronavirus-results-online/amp/%F0%9F%98%89/

Pár nagyon hasznos cikk

Ha még mondhatunk valami jót, hogy a közlekedés hatása a globális károsanyag kibocsátásra most kedvezően alakul majd.

http://nrgreport.com/cikk/2019/08/14/miert-nehez-feladat-leallni-az-uveghazhatasu-gazok-kibocsatasaval

Ami tanulság még, hogy a nagy természeti katasztrófák összehozzák az embereket,  a nagy fertőzések elidegenítik őket

Illetve utazó blogger kollegina backpacker.hu bejegyzése a témához

Itt pedig egy kis ismétlés:

Terjedése:   A fertőzés cseppfertőzéssel terjed főként. Először az orr és a felső légutak nyálkahártyájának hámsejtjeit támadja meg. Akkor maradnak enyhék a tünetek, ha az immunrendszer már itt el tud bánni vele, és a fertőzés nem jut el a tüdőig. Ha lejut a tüdőbe, akkor ott gyulladást vált ki, amelynek oka részben a vírus gyulladáskeltő hatása, részben pedig a szervezet immunrendszerének túlzott és már káros hatású reakciója.

Amikor a vírus, illetve a túlzott immunreakció hatására károsodik a légutak felső felületét borító sejtek ellenálló képessége, azok a baktériumok, amelyek természetes módon is jelen vannak légutaink felső részében, de normál esetben szinten tudjuk tartani őket, és nem okoznak problémát – illetve az antibiotikum-rezisztens baktériumok –, megtámadják a tüdőt. 

Ha a gyulladás elpusztítja a tüdő regenerációjában, illetve a légcserében szerepet játszó sejtjeit, akkor a szervezet nem jut elég oxigénhez, ami minden más szervrendszert is károsít. A fertőzöttek néhány százaléka egy idő után átjut azon a ponton, amely után a károsodások végül halállal végződnek.

Tünetek: lázas, köhög, légzési nehézségek.

Mikor és meddig fertőz? Itt egy videó erről

Az új koronavírus-fertőzés az esetek 80 százalékában legfeljebb szokásos megfázásnak, náthának tűnik, köhögéssel, orrfolyással, esetleg lázzal jár – ha egyáltalán okoz bármiféle észrevehető tünetet. A fertőzöttek 20 százalékánál alakulnak ki súlyos tünetek, amelyek legfőképpen a tüdőt érintik – tipikusan tüdőgyulladás alakul ki.

A fertőzöttek 6 százaléka kerül kritikus állapotba, légzési nehézségeik lesznek, egyes szervrendszereik működése is súlyosan károsodhat, illetve az opportunista bakteriális fertőzés következtében szepszis is jelentkezhet náluk. 

Ha Magyarországon a már igazolt koronavírus-fertőzöttek minden közvetlen kapcsolatát, és a velük egyenként szintén szoros kapcsolatba kerülő embereket letesztelnék, még időben megállítható lenne a járvány terjedése. De Mo-on csak 1 helyen tudnak tesztet csinálni eddig 700 emberen a 2 hónap alatt. Az napi 24 db. Koreában ez a szám napi 10 ezer!! USA-ban 166 ezer!! per nap!

 Az ezeknél bevett gyorstesztek általában a vírus fehérjéjének kimutatásán alapulnak, az új koronavírusnál azonban ez még nem ismert, bár több kutatóközpont dolgozik rajta.

Müller Cecília közlése szerint az új koronavírus azonosítására jelen pillanatban csak az a biztos eljárás, ha a vírus örökítőanyagát mutatják ki a torokváladékból vett nyálmintából. A vírus egy egyszálú RNS-t tartalmaz. Ebből az RNS-sorból két gént mutatnak ki egy pontosan meghatározott metodika alapján. A WHO is ezt fogadja el érvényes eredménynek. A vérvizsgálatnak nincs akut diagnosztikus jelentősége.

A szokványos, minden évben „tiszteletét tevő” influenza sokkal több ember életére van hatással, mint ez az aktuális celeb, a koronavírus. A Központi Statisztikai Hivatal jelentése szerint az influenzaszezonokban csak Magyarországon a lakosság 15-25%-a fordul orvoshoz influenzaszerű panaszokkal.   Ez minden egyes évben 2 millió embert jelent.

Az egészségügyi Világszervezet (WHO) hivatalos jelentése szerint a szokványos, minden évben menetrendszerűen megérkező influenza évente 290 ezer és 650 ezer közötti számban szed halálos áldozatokat.

Az orvostudomány szerint Magyarországon csak akkor beszélhetünk járványról, ha a megbetegedések száma átlépte a járványos méretnek tekintett 15-20.000 küszöböt.  Ha ezt nézzük, akkor Magyarországon valójában még nincs is járvány.  Eddig mindössze 13 koronavírus-megbetegedést észleltek.  Ezt a számot kell a 15-20.000 küszöbhöz viszonyítani.

Európai Unióban naponta 540 ember hal meg gyógyszermellékhatás következtében. Mo-on napi 20.  

 A daganatos betegségekben meghaltak száma Magyarországon a legrosszabb az OECD országok között, így ebben is 30 éves lemaradásunk van a fejlettebb országokhoz képest.

Tudjuk, hogy mire számítsunk, tudjuk, hogy mivel állunk majd szemben, azt is tudjuk, hogy Magyarországon a halálozási mutatók magasabbak lesznek, mint a közzétett kínai adatok, részben az egészségügy állapota miatt, részben a lakosság egészségi állapota miatt. Még azt is tudjuk, hogy Magyarországnak nincsenek olyan erőforrásai, kapacitása, mint Kínának, itt elképzelhetetlen egy kórház felhúzása pár nap alatt, ennyi idő alatt a nálunk a zárójelentés sem készül el.

A kínaiak Kifejlesztették a mobil telefonok helyzete alapján működő vírus lokátort. Vagyis, ha valaki regisztrált fertőzött, látják a mobilok helyzete alapján kivel találkozhatott, s ezek alapján kapsz piros , sárga meg egyéb figyelmeztetéseket.
https://www.voanews.com/student-union/phone-apps-china-track-coronavirus
Vagy ha a BBC-re jobban rááll a szemed:
https://www.bbc.com/news/technology-51439401

Pár összegző jó cikk:

https://mfor.hu/cikkek/makro/koronavirus-ezt-rontotta-el-a-vilag-es-ezt-tehetjuk-hogy-mentsuk-a-helyzetet.html?

Konklúzió: azok az országok (Kína esetében Hupejt leszámítva minden tartomány), melyek felkészültek a járványra, kb. 0,5 százalék és 0,9 százalék felé tendálnak majd, míg a felkészületlenek 3-5 százalékos halandósági rátával kell, hogy szembenézzenek. Tehát a gyorsan reagáló, felkészülésben aktív országok tizedére is csökkenthetik a halálesetek számát

Az eddigi tapasztalatok azt mutatják, hogy a megfertőződések 20 százaléka igényel kórházi ellátást, 5 százaléka intenzív osztályos ellátást, és 1 százalék nagyon komoly segítséget, melyekhez lélegeztetőgépet vagy ECMO-készüléket kell igénybe venni. 

Az intenzív osztályokon a legrosszabb a helyzet, ahol a betegeknek osztozniuk kellene a lélegeztetőgépen vagy az ECMO-készüléken, mert nincs belőlük elég. De ezeket nem lehet megosztani, így az orvos vállát nyomja az elképesztő teher: neki kell eldöntenie, melyik beteg használhatja a gépet. Vagyis arról kényszerül dönteni, hogy ki marad életben, és ki hal meg.

A hatékony intézkedések meghozatalára az egyik legjobb példa Tajvan, amely ugyan ezer szállal kapcsolódik Kínához, ám kellő időben lépett, és – gyakorlatilag a teljes – elszigetelődésre helyezte a fő hangsúlyt. Ez érintette az anyaországgal való viszonyt éppúgy, mint az azonnali intézkedések megtételét az országon belül. Széleskörű tájékoztatás, tízezer számra kiosztott ingyenes szájmaszkok, az orvosi ellátás teljes átszervezése, azonnali tanítási szünet a teljes oktatási vertikumban, a tömegrendezvények betiltása, stb. Az ország inkább vállalta, hogy egy időre teljesen megbénul, semhogy kockáztassa a tömeges járvány kitörését. Az eredmény is igen beszédes: mindössze 50 fertőzött.

Ehhez képest itthon zavar van az erőtérben, nem konzekvensen döntenek, hazaküldik aki vírusos, vagy eltitkoltatják vele, a japán turistacsoportot pedig szűrik (gondolom biztosítójukról pénzt gombolhatnak le), holott nem indokolt, hisz tovább állnak.

Egy járványt sokféle módon lehet kezelni, ám jelen esetben a megelőzéshez és a következmények kezeléséhez Európában már túl késő van. Jelenleg már csupán az elszigetelés és a következmények enyhítése lehetséges.

https://index.hu/techtud/2020/03/12/koronavirus_pandemia_jarvany_fertozes_jarvanyugyi_vedekezes

Az elszigetelés akkor igazán hatékony, ha az összes eset azonosítása megtörténik, kontroll alatt tartják és elkülönítik. Szingapúr, Hongkong, Japán és Tajvan így is tett, és ez volt a siker záloga.

Szingapúr, Hongkong, Japán és Tajvan : Nagyon gyorsan korlátozták az országba való beutazást, azonosították az eseteket, és azonnal el is különítették őket, minden kapcsolatukat nyomon követték, karanténba helyezték őket, ezenkívül komoly védőfelszereléssel látták el az egészségügyi dolgozókat.

The only thing to fear , is the lack of fear itself.   Az egyetlen dolog mitől félni kell, hogyha nem félünk (vagyis felelőtlenek vagyunk).

A sorskérdésekre a válaszok keresése fontos, ebben a cikkben van a ilozófiai megközelítés:

https://azonnali.hu/cikk/20200309_milyen-valtozast-hozhat-az-eletformankban-a-virusvalsag

Azt egyelőre senki nem tudja ma megmondani, hogy a karanténba kerülő milliók miből fognak élni, milyen fizetést vagy táppénzt kaphatnak egy várhatóan elhúzódó válságban.

A karanténban még inkább bezárkóznak az emberek a virtuális világba és még inkább azonosulni fognak online avatarjukkal, de attól még a hosszabb távú evolúciós feladat ezzel pont ellentétes!

Természetesen ezt mi Kelet-Európaiak humorral oldjuk..

Miért nincs Mo-on regisztrált koronavírusos? Mert augusztusra kapott időpontot.

Mi a koronavírus ellenszere? Hát a palacsinta, mert mindenki olajat, lisztet, cukrot vesz.

A másik megoldás a MÁK. Miért? Mert akinek mákja van annak nem lesz vírusa.

Aztán a politikai fennhangokkal: Kár, hogy a koronavírus nem közbeszerzés útján terjed. Mert akkor nem aggódnánk ki kapja el.

About the author

The most traveled Hungarian

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *

*

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.

Facebook Like Button for Dummies