A turizmus a 21
Tashkent
Tashkent 2 milliós főváros, földrengés döntötte romba a 60-as években, ezért a nagy, hodály főutcái üresek, allé fasorok, sok szökőkút található, viszont a hatalmas parkokban az életnek semmi jele. De kiépült a metro rendszere: összeköti az új lakótelepeket, illetve buszokat is rendesen szerveztek. Érdekes a Crying Mother Monument, a Timur szobor, az Art Gallery, a History Museum és az Old Town.
Old Town: ami maradt belőle az a Kulkedash Madrasah, 16. században épült. Közelben vannak hegyek, tavak, piknik helyek, s a távolsági közlekedés nem drága. Éjszakai élet gyakorlatilag halott, ha vannak is éttermek, mind üresek, meg hát ugye európai árakon ki akar mulatni? Festők az utcán árulják képeiket, szomorú látvány, hogy értelmiségiként ide jutottak.
Érdekes, hogy van izraeli és palesztin követség is. Úgy tűnik, Palesztinának előbb van követsége, mint országa.
Házigazdám egy orosz zsidó család, értelmesek, kedvesek, nem is értem, miért maradnak itt, amikor majd minden létfeltétel jobb Oroszországban. Itt viszont kedvesek az emberek, ez tény. Figyelmeztetnek, hogy a koreai salátához ízfokozókat tesznek, illetve a dinnyébe is valami vegyi anyag kerül, hogy édesebb legyen. Ilyenről már hallottatok?
Elmentem DVD-t venni, elmondták az irányt, de a boltot nem találtam. Ha az utcán kérdezem valakitől, akkor válaszként megkérdezik, hogy te honnan jöttél? És ezt a kérdéspárt elismételjük még kétszer, majd otthagyom őket. Erre bementem egy fűszereshez a ponthoz közel, kérdezve, hogy hol lehet kapni? Mire maga mögé mutat az árus és mondja, hogy itt van. Internet helyeken van Skype, de vagy a mikrofon vagy a fejhallgató rossz. Feszültségemet egy fagyival hűteném, de a fa pálcikás fagyi lepottyan. Ráadásul földrengés is volt az egyik este.
Van egy mondás: “Az arany agyak elmentek (zsidók), arany kezek elmentek (oroszok), s csak az aranyfogak maradtak (üzbégek).” A mosolygó aranyfogak országa. S nekik ez tetszik.
Amikor mondom beszélgetésünkkor, hogy kérdezzenek Európáról, mindig hasonlóra kíváncsiak: milyen az idő most ott? Hányan élnek ott? Érdekes, miért ez érdekli őket? Egyébként, amikor találkozom valakivel az úton, lehet az bárki, mindig megkérdezi, hogy bicajjal vagyok-e? Úgy tűnik, hogy itt hatalmas számban vannak kerékpárral utazók .
Érdekes, hogy a mai ember gondolkodása a pénztől függ. Régebben úgy gondolták, hogy Istentől függ. Szemléletváltás…
Egy ember havi 30 dolláros fizetést kap, amiből napi egy dollár megy el közlekedésre. Ilyen az, amikor a kommunizmus találkozik a kapitalizmussal. Persze ez így lehetetlen, de állami korrupcióval kombinálva rögtön elképzelhető. Hogyan korrumpálható egy állami alkalmazott? Hivatalnoki pecséttel vagy síppal, gumibottal, orvosi szikével a kézben elég könnyen mehet. De egy tanár?? Nos, ott természetesen az osztályzatok, diplomák kerülnek extra pénzbe. Ezért is szkeptikus a világ maradék része a Közép-Ázsiában szerzett papírokkal szemben. Joggal. Jogásznak lenni is inkább kapcsolatok kérdése, sem mint paragrafusok tudorának lenni. Posztszovjet éra, közelebb a nagy testvérhez, mint gondolnánk. Az oktatás ma katasztrofális, buta képzőnek nevezném, de 30 dollárral nem lehet inspirálni. S az iskolásoknak mind a mai napig állampolgári kötelességük 2 hónapot gyapot szedéssel eltölteni gyakorlatként, még a magán egyetemek hallgatóinak is! Hát ezért nem jut idejük tanulni.
Több millió üzbég dolgozik Oroszországban, s Dél-Koreába is szerveznek munkát és vízumot pár ezer dollárért. Viszont fair, hogy a pénzt utólag vonják le a fizetésedből, így, ha lebuksz a határon, ahogy az egyik sofőrömmel történt, akkor azt nem te buktad. Habár érdekes, hogy miért nem kínaiakkal dolgoztat Korea? Mondjuk az üzbég egy dolgos, szerény, s mondhatni művelt nép, az emberek kedvesek, így nekem is szimpatikus kombinációt alkotnak.
Nincsen különösen közvilágítás, de ha esetleg van is, akkor egy 10-es izzó van, ami orientációt ad egy bombázónak, viszont a gyalogosnak, aki éppen a lyukakat kerülgeti, meg pont nem. Ez kombinálva egy kivilágítatlan, száguldó motorossal garantált életveszélyt jelent. Nincsenek házszámok, kiírva legalább is, nagy feladat bármit is megtalálni.
Elmentem az Olej bazárba, ami meglepően drága és nem is tudom elképzelni, hogy valaki az 50 dolláros fizetéséből 3 dolláros szőlőt vesz. Különböző áruk különböző részén a piacnak.
Kamerámat tisztítanám, de 3 nap után is ott maradt a kosz az érzékelőn. Itt a 80-as benzin a legnagyobb minőség, de legalább a fővárosban van benzin, ugyanis félnek, hogy ott könnyebben kirobban egy felkelés a rezsim ellen. Egy falu nem tud úgy szervezkedni. Mindenkinek van mobilja, s ugyanaz a telefonjuk csengőhangja, talán fantázia híján vannak?
Saslik, fejfedők, moszkvics, színes kendők, szőnyegek és kék kupolák az első asszociációnk Üzbegisztánról. Pedig sok egyéb apróság is felkeltette a figyelmemet, például: a kör alakú kenyérbe belenyomnak egy jelet, a sok tűzzománc munka, az érdekes óriásplakátok tea reklámmal: Igyál teát! szlogennel avagy a konkurens palackozott vizet reklámoz s nem söröket. Ja, muszlim világ, a tea ivás így fest: evés után a forró teát beleöntik a kiürült leveses tányérba, így utána a mosogatás csak formális aktus. Nőt nem engednek velem egyedül sétálni az utcán, csak ha a bátyók is vele mennek. Igaz, hogy nemrég még szórták a köveket az asszonyokra. A megkövezés része volt a közéletnek…
Rahman azt jelenti, hogy köszönöm, az arab torzult változata. Minél többször ismételgetik, annál több jó pontot kapnak a Mennyországban.
Közös az üzbégekben, hogy nem hallgatják meg a másikat, csak mondják a magukét. Persze mi is ezt csináljuk, de legalább válaszolunk a feltett kérdésre, mielőtt magunkról beszélünk. S ez nem nyelvi probléma, mert beszélek oroszul. Újra. Nagyon kevesen beszélnek angolul ezen a környéken, innen tudni, hogy üzbégek.
Utak, ha újak is, már rossz állapotban vannak.
Szerencsére a múzeumokban a jegy árát le tudom alkudni azzal, hogy itt élek vagy itt tanulok, vagy hogy a lelkem ide tartozik, mert szeretem ezt az országot. S működik 80%-ban.
Bratsztva = druzsba. Itt mindenki mindenkinek a bátyója. Később jöttem rá, hogy ez a barát szinonímája.
Érdekes, hogy félnek elmondani a véleményüket az országról. Amikor ők kérdeznek engem, akkor így fogalmazok: szeretem az embereket és a történelmi helyeket, de a rendszert nem. Cinkosan bólogatnak erre.
Elkéri egy fotós megnézni a kamerámat, s erre elkezdi nézni a képeimet. Kis képzavar, mely engem zavart.
Valaki dolgos népnek értékeli, valaki pedig lelustázza saját népét.
Egy DVD árusnál láttam egy plakátot, Katalin Varga filmje. Érdekes.
Hermann Wamberger – történelem könyv, sokan beszéltek erről az emberről, meg természetesen a hunokról, hogy mi is azokhoz tartozunk.
Az ország még tudati meghasonlottságban él, mivel még cirill betűkkel írnak, miközben üzbégül beszélnek. Korábban az arab írás volt a gyakorlat, de a nagy szovjet olvasztótégelyben majdnem sikerült ezeket a színeket kiölni.
Rendőrök mindenhol megtalálhatóak, de nem a népet védeni, hanem a diktatúra hatalmat. A rendőrt uborkának nevezik, mert olyan zöld színű az uniformisuk. S miért ez a rendőr para? Mert még nem vették észre, hogy Szovjetunió már nem létezik. Még mindig a régi káderek ülnek a pozíciókban, csak átnevezték a rendszert. Gyakorlatilag senkivel nem tudtam érdemben politikáról beszélni, csak utcai siránkozás szintjén. Kicsit egyszerű, jámbor nép. A diktatúra tulajdonképpen bármit megtehet velük, nem egy harcias nomád nép, mint a kirgizek vagy az afgánok.
Parkokban nincsenek padok, nehogy már csoportosuljanak az emberek. És ha van egy nagyobb csoport, a rendőr már ott is van ellenőrizni. De a legdöbbenetesebb, amikor javaslom, hogy üljünk le a fűre, mert nincs pad, akkor mondják, hogy hát az tilos, jönni fog a rendőr és bizony megbüntet. Pedig nincs kiírva sehova. Beszabályozzák saját magukat, már külső szabályt sem kell felállítani nekik. 90 év diktatúra megtette a hatását. A gondolkodásuk inverz lett, minden tilos, ami nem megengedett vagy nem tudnak róla. A jobb félni, mint megijedni elv az életük részévé vált… Aztán meggyőztem ismerőseimet, hogy majd én lerendezem, ha gond van. Jött is egy dühös parkőr vagy akárki, aki illetékesnek érezte magát felháborodni, mire megkérdeztem tőle: mi a baja? Miért fáj neki, ha más emberek jól szeretnék érezni magukat? Mert tönkretesszük a füvet. Elmagyaráztam neki, hogy ettől nem fog tönkremenni, s erre nem volt érve. Elment.
Evés – krumplis tészta salátával, sült padlizsán kaporral avagy plov – étkezési kultúrájuk alfája és omegája. No meg mindenhol kötelező a saslik.
Taxi rendszer – itt nem az a kérdés, hogy hova akarsz menni, hanem az, hogy milyen típusú autóval. Persze az ár eszerint alakul és fontos még a megegyezési készséged. Stoppolni pont ezért nehéz, mert gyakorlatilag minden autó taxiként funkcionál. Busz például egyáltalán nem közlekedik az újonnan készített, jó minőségű úton Tashkent és Fergána-völgy között. Furcsa, mint sok egyéb reguláció az országban. (A jelen történelem előtti időben az Osh-völgyön keresztül mentek az utak, de a 2009-es konfliktus és mészárlások miatt a határokat lezárta Kirgizisztán, hogy ne jöhessen külső segítség a lemészárolt üzbégekhez avagy ne legyen invázió. Vízumot sem adnak ki egymásnak, pedig családok lettek elszakítva, mint Trianon után nálunk.
Kézi kaszálás a parkokban sarlóval. Olcsó munkaerő, rabszolgaság sajátos tünete.
Próbáltam afgán vízumot szerezni, de megint minden információ elévült, hiába update-eltem magamat neten keresztül. Már az új címről is elköltözött a követség egy hete. Próbálom a rendőröktől megtudni az új címet, de megtestesül gyermekkorom vicce az egyszerű rendőrről, akit Pistike kérdez: Mi az ott fenn? És a Holdra mutat. Nem tudom, nem az én körzetem. Fogalmuk sincs semmiről. Parancs végrehajtók és kenőpénz elfogadásra vannak alapértelmezve. Se yellow pages, se telefonos információ, se taxisofőr nem tud segíteni. Keresd a tűt a szénakazalban. Na de végül megtaláltam, viszont pont záróra után 4 perccel értem oda… alig vagyok frusztrált, pedig csak a kérelmet akartam otthagyni, meg persze infot kapni..
Így a tádzsik követséggel és vízummal vígasztalódom. Vissza a szovjet középkorba, tülekedés a rácsoknál, regisztrálni a rendőrnél, aztán vagy bejutsz még délig vagy nem. Mert a fogadóóra nem az igények szerint van kialakítva. S persze akkor tarolhat a megvesztegetés, hogy bejuss és elintézzék a papírjaidat, aztán persze még külön kérvényt is kell írnod, meg a vízumkérő lapot megvenni egy fénymásoldában. Tilos leülni a követség előtt, illetve állva kitölteni a vízum lapot. Persze az ajtón semmilyen információ nincs kifüggesztve, szóbeszéd az info. A külföldiektől 75 dollárt kérnek, amin felháborodom, mondom nekik, hogy Iránban, Türkmenisztánban 25 dollar, s még a pamir permit is benne van. Végül megegyezünk 50 dollárban.
Másnap simán ment minden az afgán követségen, nem is csodálkoztak, hogy oda akarok menni, hiszen rengeteg teherautó sofőr utazik oda. Vízumra még dombor pecsétet is tesznek, hogy ne lehessen hamisítani. Nem gondolnánk erre, mi? Pedig hatalmas pénzeket lehet ott csinálni, zavarosban lehet a legjobban halászni és ezt sokan ki is használják. Ja és a vízum 31 dollár, miközben Iránban, illetve Türkmenisztánban két-háromszorosát kérik érte, plusz a magyar követségről kell ajánlólevelet vinni, amiért persze 60 dollárt kérnek el ott, konkrétan egy A4-es papírért. Mondom, hogy drága a bürokráciánk, jobb elkerülni őket.
Fergána-völgy
Sztálin keze munkája, szétdarabolta egész Közép-Ázsia területét. Tajikok élnek afgánoknál, üzbégeknél, üzbégek élnek kirgizeknél, kirgizek és üzbégek a tajikoknál, s kazahok, tajikok az üzbégeknél. Enklávék, etnikai szórványok itt-ott, ami milliós népességet is jelent. Ami addig nem is volt baj, amíg egy zászló alatt futottak. Csakhogy most már nem létezik Szovjetunió. Van helyette feszültség.
Fergána-völgy a legtermékenyebb része az országnak. Mint kiderült, jelenleg ez az igazi Üzbegisztán, mert a buharaiakat letajikozzak, Szamarkandot lekazakozzák, a vadnyugat turkmen, s Taskent pedig nagy katyvasz, főképp kazahokkal. Vicces. Aztán Kirgizisztánban is van vagy millió üzbég az Osh síkság környékén, amit Sztálin csatolt oda, miközben hagyott pár üzbég enklávét szigetként.
Kokand
Rendőr konvoj kíséri a tankereket, hogy nehogy ellopják, eladják az oly annyira hiánycikk benzint. Nehezen, de átjutottam, még külön füzetbe is bevezetik a nevemet, mintha határon mennék át.
A városka nagy fejlődés előtt áll, mert az elnök innen való és hálálkodik szülőföldjének. Sok medressa, mecset, sír, illetve a híres Khan Palace (1873-ban épült, 114 szobás) emlékeztet a fényes múltra, de mára csak kicsit avítt házak és utcák maradtak. Este gyűlnek az idősek az imára, majd a fák hűvösében dominóznak és teáznak késő estig.
A buszon szóba elegyedett velem egy fickó, aki amikor meghallja, hogy Magyarországról jöttem, rögtön földijének nevez. Csodálkoztam. Aztán elmondja, hogy a nyolcvanas évek végén Magyarországon szolgált, és nagyon szeretett ott lenni és még emlékszik olyan szavakra, hogy Kecskemét, Kiskunhalas, bor, hús, csirke, Samantha Fox (kis képzavar), cigaretta van?. Dolgozott a konzervgyárban is és ezért kaptak ingyen gyümölcslevet szilveszterre, illetve szépek a magyar lányok. Mesélte, hogy amikor kiszállt a repülőből, azt hitte, hogy visszahozták a Fergána-völgybe, mert a klíma, a termények, a tájak pont olyanok, mint itt. S tényleg, én is tisztára Magyarországon érzem magam. A város egyetlen olcsó szállodája bezárva, így itt sem tudok regisztrációt szerezni, de persze meghív magához. A Szovjetunió ledolgozza a karmáját. Így állnak össze a dolgok. Az emberek egyébként amikor elhívnak, gyakran mondják, hogy sok szobájuk van, nem gond ott aludni náluk. Hurrá. Európában, akinek sok szobája van, azoknál nagyon nehéz éjszakára ott maradni. Érdekes különbség, nem?
Margillon
Innen 80 km-re egy vasárnapi piacáról- Kuntepa bazaar- híres kisváros, rengeteg zöldség, gyümölcs, magvak, állatok vannak, mintha a Paradicsomba kerültem volna. S minden nagyon olcsó. Színes asszonyságok árulnak vödörből, asztalról, édességek sokasága, mi szem szájnak ingere lehet. Igazán jó dolgom van. Yodgorlik Silk Factory a másik látványosság, ahol még az ősi módszerekkel dolgozzák fel a selymet. Este azt hiszem, esküvő zajlik, de csak legénybúcsú volt.
Múzeum – betévedek jobb híján, habár senki nem jár arra. A látogatottságát jelzi, hogy még 20 évvel ezelőtti jegyet adnak a bejáratnál, ráírva: 20 kopejka. 20 év alatt még nem fogyott el a guriga. A külföldieknek négyszeres áron van.
Vallásosság
Szerintem a világ alapesete a rabszolgaság. Egyre kevésbé hiszem azt, hogy az emberiség gondolkodó lény lesz. Egyébként feleségnek is olyat akarnak, hogy ha azt mondja, hogy ülj le, akkor az leül. Így fogalmazta az egyik ember. Amikor kérdezem, hogy a feleségének is jó-e, ha csak a férje utasításait követi, azt feleli, hogy lehet, hogy nem, de a túlvilágon jó lesz neki. S a férfinak miért nem elég csak a túlvilágon megkapni a jót? Persze az én érveim csak a ma kontextusából értelmezhetőek és bírnak súllyal. Régebben ez a rendszer illeszkedett a kor társadalmi, gazdasági viszonyaihoz, egyensúlyban volt. A férfi eltartja és védelmezi a nőt (megadja neki a létfeltételeket), az pedig ellátja az utódokat és a férjet, belső biztonságot ad. Ebbe nem fért bele, hogy a barátnőivel elmegy mulatni, mert ugye akkor a férj nem tudja biztosítani számára a védelmet.
A Fergána-völgy vallásos, s ezért folyton belekeveredek értelmetlen beszélgetésekbe amúgy értelmes emberekkel (pld. orvossal). Az ő cselekvéseinek alapja az isteni utasítás, s ha azt követi , akkor a túlvilágon jó lesz neki. Az én autoritásom a jelen világbeli követelmények és tettek kapcsolata, rendszere. Ha rossz a kapcsolatod a környezeteddel (termeszet- és tarsadalmi nexusaid), akkor pokollá változtatod a vilagodat. S természetesen ez fordítva, pozitív irányba is igaz.
A gyerekek itt el vannak magukkal, nem lógnak a szülő nyakán, de itt nincs az “afrikai, leszarom, mi van a gyerekemmel” érzésem. Valahogy itt harmóniát érzek, nincs akkora szeretethiányuk a gyerekeknek.
Először láttam a pottyantós wc-ben külön helyet a pisilésre is. Iskolai matek füzet lapjai adják az alapot a segg törléshez. Tudományos alapon törlik a feneküket. Végre egy ország, ahol a matematika gyakorlati alkalmazást nyer az átlag emberek körében.
Mindenki kérdezi tőlem: honnan jöttem? Mondom nekik: Vengrija. Erre mindig visszakérdeznek, hogy Anglija? Máskor már csak úgy felelek, hogy az ország, ahol az Ikaruszt gyártották. Ah, Vengrija! S rájöttem, hogy ezek mennyire Kant gondolatai, hogy a valóságtól függetlenül csak az megy be az emberek agyába, amilyen korábbi tudati formákat már létrehoztak (anglija). Abban a struktúrában képesek felismerni. Úgy, ahogy a dobozon kivágott lyukak háromszögűek, négyzetesek, úgy tud a gyerek beletenni csak háromszögű vagy négyzet alakú dolgokat. Anglija. Ilyenek vagyunk jórészt, s ilyenkor felmerül a kérdés, hogy a tanulás hogyan működhet egy ilyen struktúrában? Hogyan lehet új formájú lyukat vágni tudatunkba? Vagy mégis létezik a priori tapasztalás? Miből csírázik a kreativitás? Miért van, s miért nincs egyes népeknek?
Amikor találkozom valakivel, mindig megkérdezi, hány éves vagy? Hogy házas vagy-e? Majd hogy, miért nem? Mindig. Nem tudják elképzelni, hogy valaki nemi életet él házasság nélkül vagy esetleg gyereke születik így. Persze amikor kifejtem, hogy a házasságokban csak szenvedő alanyokat látok, illetve – pozse zsenisszja, bolse zsivjos – később házasodsz, többet élsz, akkor nevetnek egyet és azt mondják, hogy bizony te csinálod jól! Ilyen a kultúra hatása, nyomása az individuumokra, de erről már korábban érkeztem. Aztán kísérleteztem emberekkel (azt úgy szeretem), mindig másik kort hazudva, s kb. a 28 év volt az a határ, ahol már nem kérdezték meg, hogy miért nem házasodtam meg.
Egyébként az egyik hostom is panaszkodott, hogy muszlim házasságban a férfi engedélye kell az utazáshoz. Még a süvöltöző gyerekek is ott van tetoválásként, amit húsz évig hordasz. S a terveidről, vágyaidról, kvázi egódról is le kell mondanod. Nehéz. Főleg egy férfinak.
Stop – Margillonból egy lisztet szállító minibusz vesz fel, 20 dollárért veszi és 22-ért adja el zsákját, s viszi ki falukba. Amikor végez, elhív a falujukba egy esküvőre; leültetnek, megetetnek plovval, azaz sült rizzsel, majd halavaval (édesség tejből és tojásból), aztán sör, bor, vodka s a hangos zene mellett üvöltve folytatott beszélgetés a férfiakkal. Kimegyek a kertbe fotózni a mulatságot, mire a kapatos konferansz odahív. Köszöntőt mondok, majd táncolni kényszerülök az élő zenére, mert állítólag ez így szokás. Derekamra kötnek egy kendőt, s táncolok, mint ahogy Perzsiaban láttam, mert itt is úgy teszik. Aztán vége, s rögtön kitessékelnek, amit nem értek, túl éles váltás. Kint a sofőröm elmondta, hogy az egyik rokon félt, hogy kém vagyok (milyen?), s beárulom őket a rendőrségen (milyen kepzavar, ugye?). Régi szovjet reflexek mélyen beivódtak, amit a mai diktatúra sem segít felszívódni, s a természetükben rejlő vendégszeretet és jóság így lesz felülírva a félelemmel. Ez a legnagyobb bűne a diktatúráknak, hogy a természetes jóra való ösztönt kiégeti az emberi közösségekből. Mindenkinek drágább rongy élete, mint a belső etikai törvényei. Félelem lesz az úr a jó emberi ösztönök, gondolkodás és emberség felett. Kettő generáció alatt kialakítják ezt a reflexet. Ilyenné kondícionálták az emberiséget, a modern rabszolgatartó kapitalizmus is ezt éri el, de az nem szavakkal, félelemmel tilt, hanem már nem lesz elég szusz benned (lelked), hogy jó legyél.
Shakhrisabz
Kiejthetetlen nevű városka a következő állomásom. Hajnalban átstoppolok a hegyeken, forgalom nulla, de a szerencse az mindig mellém szegődik (a türelemhez párosul!). Kisváros, hétvégi piac nap, nyüzsi, feltankolok, s próbálok vadászni egy olcsó szállást, hogy adjanak nekem papírt, hogy regisztrálva legyek, ha esetleg a határon kérik. Kellemes kisváros, csomó látnivalóval, ami Timur uralkodó nevéhez fűződik, 14. századi, itt volt az Ak Saray Palace – Timur nyári palotája -, csak tört része maradt meg, de ez is ad egy képet arról, hogy milyen csodákra volt képes Ázsia. Klasszikus mozaikok, tégla díszítések, ahogy az már Üzbegisztánban kötelező, már megszokott, de még mindig nem unalmas. Timur sírja (1392) is a közelben található, a 60-as években találtak rá nehezen, ugyanis nem éppen minden út oda vezet. Khazrati Imam Complex, illetve mausoleumok mutatják be, hogyan zajlott itt a kulturális és a hatalmi élet, aminek mind a mai napig gyönyörködhetünk a nyomaiban.
Aztán még pár száz km az afgán határig, rossz utak, ellenőrző pontok, s az egyik helyen a rendőrök megbüntetik, mert idegent szállít a kocsijában. Hiába mondják, hogy a másik rendőr posztnál kérték meg a rendőrök, hogy elvigyék, nem segített semmi, csak a kenőpénz. Klasszikus esete, hogyan ölik ki az emberséget. Semmi belső morál nem tud a pénzéhségen felülkerekedni. Pedig milyen szép lenne az a társadalom, ami nem pénz tőkével működik, hanem barátság, szívesség tőkével. Ott az vagy, aki leszel. Nincs átváltási arány, csak emberség.
Termiz
Afgán határ város, hajnalban bestoppolok, majd a piacon felszerelkezem élelmiszerrel, mert Afganisztánban biztosan drágább az élet, meg ki tudja, mit esznek ott az emberek. Itt a minibusz áruval van megpakolva, amit a határ előtt tesznek ki. A határnál már sorakoznak a kamionok, a határt csak 9 óra után nyitják ki. Átbattyogok a forróságban pár hoppon maradt afgánnal, mert a taxisok 50 dollárt akartak kérni, hogy elvigyék a családot a maradék 4 km-re. Az üzbég határállomáson alig vannak emberek, de órákig tart átjutni, mert kipakoltatják a csomagokat, de ami a legjobban érdekli őket, hogy mennyi pénzed maradt. Amikor beérkeztünk, nyilatkozni kellett, hogy mennyi valutánk volt kimenetkor, hogy mennyit költöttünk. Ha nem stimmel, akkor elkobozzák a plusz különbözetet. Én készültem, így nem fogtak ki rajtam, így tova mehettem pecsételésre. Igaz, azt már nehéz volt megtalálni, mert abban már nincs üzletük. Hát, megkönnyebbültem, hogy ezeken a hiénákon is túl vagyok, nem is kérték a szállás regisztrációmat, ami a legtöbb embernek fejfájást okoz. Aztán lassan átsétálok a km hosszú Amu-darja folyó felett átívelő hídon Afganisztánba, ahol rögtön egy amerikai tankkal találom szembe magam, meg egy laza amerikai katonával, aki “how are you doing?” –ot köszön.
De arról a kalandról már írtam, így most egyelőre ennyi legyen.
Gábor Csonka
Világpolgár, Vandorboy
“Ipari mennyiségű embert csak ipari termékekkel lehet kielégíteni, meg kiírtani is.”
Natural born photographer
