Az előző részben a megérkezésem viszontagságairól írtam.
Van Vieng csodálatos backpacker paradicsom. Pár utcányi falu, olcsó szállásokkal, s a környéken rengeteg karszt kúp és barlangok, érdekes falvak, vízesések. Szóval itt akár 1 hetet is érdemes eltölteni. Hamarosan erről is írok.
Innen megyek tovább. Észak Laosz – ahová senki sem jut el.
Legalábbis turisták biztos nem. Másnap elindulok stoppal Észak felé (Nang Khiaw) a hegyekbe, de itt már kevés a jármű, s egyre gyakrabban pénzért gondolják a stopot, és ebben eltér a nézetünk, hát kiszállok.
térképen itt: https://goo.gl/maps/xpgcEESEg8oAz8Ms8
Egy motoros is felvett, aki nálam akarta a perui pénzeit beváltani, és igen nehéz volt neki elmagyarázni, hogy Peru nem Magyarország felé van. Ez egy folyóparti pici falu, nagy hegyekkel, barlangokkal övezve körben, és reggel 10-ig párában a környék. Nyugi van, forgalom nincs. Napi egy bizonytalan busz, és ennyi a forgalma. Végül egy teherautó vesz fel, lábamnál egy elütött nagy macska teteme, nekik vacsora, nekem sajnálat.
Várok. Nincs mozgás.. fura.. erre nem laknak? Végül arra zörög egy söröket szállító teherautó, s 3 órát ültem platójának a szegélyén, és nyeltem az út porát. (Mert a sörnek mindenhova el kell jutnia, miden áron.. ez a globalizáció ám, de milyen utakon az már kit érdekel!)
Kihalt utak. A mai 5 órás utamon, az ország 1-es számú főútvonalán, mindösszesen 4 !! szembejövő autóval találkoztunk!! Útközben letarolt erdők voltak, (egyesek gazdagodására) mert az ország nem sokat lát ennek a hasznából, ilyen a laoszi kommunizmus kísérlete. A közvagyon mindig utat talál a hatalmon levőkhöz, ha nincs társadalmi kontrol. hiába neveznek valamit népi-nek az csak a díszlet, nem a tartalom.
Van itt nemzeti parkjuk is, de erdőirtás után könnyű az erdők bántásáról lemondani. Képmutatás. Aztán 30 év múlva egy rendelet módosítással leirtják megint. Estére lehűlt az idő a hegyekben, de nagyon. Eddig csak a port nyeltem a plató szélén kapaszkodva, most már át is fagytam. Kapaszkodom a plató végén, jégcsap lett a kezem, de nem engedhetem el a vasat, mert abba kapaszkodom.
Nulla forgalom van erre, ha gyenge vagyok és feladom, s ezt a járművet elengedem, akkor fagyos éjszaka vár rám, meg ki tudja, mikor jön a következő jármű másnap, hisz napi 4 jár erre. Inkább összeszorított fogakkal, de kitartok a következő nagyobb faluig.
Itt vagyok a világ végén.
Megfagyva érkeztem Vien Thang-ba, tranzitfalu keleti utamon, amely egyetlen nevezetességgel bír: egy hőforrással. Pár kilométer gyalogútra van innen, de nem bánom a mozgást, mert merő por vagyok, ráz a hideg, mennem kell. A cél pedig a megváltás.
Újjászületés volt a meleg vízben ücsörögni éjszaka távol minden lakott résztől. Bámultam a fényszennyezetlen eget, mert a 2 km-re levő falu közvilágítása 4 izzó lehetett maximum. Fekszem a meleg tóban, elmélkedem millió csillag alatt, telik az idő, és így valósággá vált, hogy forog a Föld. Éreztem, ahogy a világegyetemhez képest elfordulok. Pedig nem ittam alkoholt, habár party volt a faluban, mint megtudtam később.
Igaz furcsa, mert katonatisztek isszák le magukat és büntetik a lakosságot hamis éneklésükkel. Ez a buli más, mint amiket megszoktam. Mint egy pártállami elit csapatépítő partija, NER party. Helyiek nincsenek, maximum a tanácselnök, meg pár biztos egzisztenciára pályázó lány. Egy motoros katonatiszt megállt mellettem, szigorúan kérdezett valamit, amiből én csak annyit értettem, hogy bűzlik az italtól az ürge, majd elhajtott a dülöngélő motorján. Megérkezik-e? Ki tudja.
Az ország legelmaradottabb vidéke ez, és itt tálalhatóak az átnevelő táborok (értsd Gulág, Recsk stb.) Gondolom így akad munkaerő a fairtáshoz is, szökésről pedig ilyen forgalmi helyzet mellett gondolni sem lehet.
A helyiek mondták, hogy itt csak napi 1 busz ( teherautó) megy keletre, reggel 7-kor. De nem hittem el, biztos lesz valami stop, gondoltam akkor még optimistán.
Így másnap hajnalban még egyszer kimegyek a hőforráshoz kiáztatni magam, de mire visszaérek 9-re már lekéstem a nap egyetlen járművét, amelyik reggel hétkor elment!! Délelőtt 10-től kint ücsörögtem a falu legvégén egy étteremnél, és költöttem el az ebédemet abban a biztos tudatban, hogy jármű biztos nem zavarja emésztésemet. Ez nem vicc. Tényleg nincs forgalom. Itt vagyok a világ végén. Nincs kiút. Laza 372 km-t Ponsavan felé nem gyaloglom le az biztos. Marad a türelem, ülök a hátizsákomon.
Egyetlen jármű jár egész nap az ország főútvonalán, ami sztrádának van jelölve a térképeken, holott szűk kétsávos út, és innentől gyakran csak egysávos lesz. Minden viszonylagos. Mindenesetre csatlakozik hozzám egy kedves amerikai párocska, jókat röhögünk reménytelen helyzetünkön.
Rögtön megfogalmazódik a fejünkben a teherautóra várva egy színdarab, a Godo-ra várva alapján. Körülöttünk hegyek és a forradalmi ifjúság, mögöttem a szeszfőző helyi törzs tagjai üzletelnek a pálinkával. Lábamnál tyúkok takarítanak, macska nyávog, légy zümmög. De hogy ne teljen eseménytelenül a nap, forradalmi ifjak jártak körbe a faluban Zil-teherautóval zászlót lengetve és jelszavakat skandálva. No, mi van? Elért ide a forradalom? Kicsit késve, jegyzem meg. No de periférián vagyunk… Nekem a Moldova – Hitler Mo-on (titkos záradék címen találjátok) örökbecsű szatíra novellája jutott eszembe, amikor Hitler 30 évvel később feltámad. és éppen egy háborús film forgatásába csöppen, s azt hiszi ez a valóság…
https://konyvtar.dia.hu/xhtml/moldova_gyorgy/Moldova_Gyorgy-Titkos_zaradek.xhtml
De letölthető itt.
Látjuk, amint UAZ-on megérkezett a helyi főbaka, akin annyi kitüntetés volt, hogy Brezsnyevet is megszégyenítette volna, és ő már külön poncsón viselte hadi (párt??) ereklyéit, amely gondolom már golyóálló mellényként is funkcionál. A főmufti (ezredes vagy ki) tartott (felolvasott, hisz mit várjunk el egy katonatiszttől?) beszédet a közeli hegytetőn, ahonnan engem gumi-papucsos fegyveresek tartottak távol, mintha a szent mannájukat veszélyeztetném.
Úgy tűnik, nem tartanak érdemesnek arra, hogy forradalmi eszméiket megosszák velem, és terjedjen nyugatra. „Ideológiailag biztos képzetlen vagyok”, dereng fel a kép a Tanú c. filmből. Tényleg időutazás az egész, és elég abszurd.
Furcsa, amikor egy rendszer még magának sem hisz. Lehet, hogy ők szorulnak átnevelő táborra? Erről jut eszembe, hogy itt vannak ilyen táborok, meg példák a múltból a jogállam hiányáról.
Egy ember 92-ben azt javasolta, hogy vezessék be a többpártrendszert. Azóta is a börtönben ül. Valakit ilyenért 17 évig tartottak előzetesben, mielőtt életfogytiglanira ítélték. Habár ilyen tempóban mire kivégeznék, már végelgyengülésben biztos meghalna.
Talán a katonatisztek is tudják, milyen rendszer részei, és ezért nem szeretik a külföldieket, mert ők tudják, hogy mi tudjuk. Abszurd nekem, hogy emberek kiszolgálnak rendszereket, amelyekben maguk sem hisznek. A gyűlésről érdemi infót nem tudtam szerezni, mert amikor erről kérdeztem, akkor az angol tudása rögtön nem működött az adatközlőmnek. A félelem nagy úr. Minden diktatúra tudja, és él is vele. Minél jobban ütöd, annál kevésbé ugrál, annál tovább tart a rezsim. Abtiéd! Plusz tartsd tudatlanságban a népet, vagy manipuláld azt amit hall-lát. (Ismerős ugye?) Kíváncsi vagyok, ez meddig marad még fent.
Az Lonely Planet útikönyvem-elvesztettem (igazából eltűnt), de ez már tradíció, hogy három nappal azelőtt, mielőtt elhagyok egy országot, elvesztem tanácsadómat, a könyvet. Sebaj, már úgyis kiolvastam. Marad az élet, mint tanácsadó. Így jártam.
Térkép linkje: https://goo.gl/maps/Yt6KpcwtjQycGWK3A kb. 2560 km.
Jan 21.-én szerdán már vigyáztunk, nem késtük le a teherautót, már reggel 6.30-kor kint dideregtünk a főutcán, s tényleg beállt egy ponyvás teherautó.
Nam Noen városka (230km) felé indultunk el. 60 km, 3.5 óra úttalan utakon megállás nélkül, vacogtunk, még hó is szállingózott. Budapesten sem lenne jobb az átlagsebesség csúcsidőben. J Érdekes, hogy 8-10 kilométerenként egy 40 méteres szakaszt aszfalt borított. Újabb rejtély, amely bevonul „ az, amire nincs magyarázat” könyvébe. A teherautón didergő 30 ember, köztük csecsemők, akiket törölközőbe bugyoláltak ugyan, de valamelyik testrészük mindig kilógott. Rossz volt nézni, mert tényleg 2500-méter magasakon mozgunk, felhőben, esőben, és szélben, mert ugyan busszá avanzsálták a teherautót, de szélvédelemről nem gondoskodtak.
Egy falunál a hágó után forró váltás volt. Egy pick up várt minket, és indultunk le a hegyekről Phonsavanh-ba, kacskaringós utakon, amelynek következtében a kis hátizsákomat sikerrel hányta le egy csecsemő. Szerencsére vega volt, de így is száműzni kellett a tetőre a zsákomat. (nem a gyereket, sajna). Mindenki igyekezett egy szélcsendes pozíciót felvenni, és így váltunk jégkockává. Negyvenes fejjel már nem csinálnám végig. Mikor megálltunk, akkor kiszálltak az utasok hányni. Szerencse, hogy addig visszatartottak. Csodás képesség. Biztos az aranyfoguk miatt volt. Sokuknak van. Ez lenne az értékállóság titka? Ki tudja?
Körbe letarolt hegyek, kíváncsi vagyok, mi marad a rendszerváltóknak majd, ha ugyan lesz? Errefelé egyre több Volga gépkocsi, legutoljára Moszkvában láttam ennyit, de már ott is kifutófélben van. A szocializmus jelen van a múltjával itt.
A folytatásban Phonsavan felé megyek, majd elhagyom az országot egy kis affér után.
