Sucre
Az előző részben a Potosi fesztiválra és a bányába kalauzoltalak el.
A következő úticélom 160 km, de már 2000 m-el lejjebb található. Így folyamatosan lefelé ereszkedünk és egyre jobb lesz az idő is.
Ha helyi zenét hallgatnál olvasáshoz, akkor itt indítsad el.
1538-ban alapították a várost, központja volt a Kelet spanyol területeknek. Itt hirdették ki 1825-ben a függetlenséget és az új köztársaságot Simon Bolivárról nevezték el. A város a nevét Sucre tábornokról kapta, aki a függetlenségi harcot vezette. Mára a legfelsőbb bíróságon kívül nem sok kormányhivatal működik itt, de a helyiek még mindig ezt tekintik fővárosnak és néha itt ül össze a parlament.
Állandó vetélkedés folyik La Paz és Sucre között, hogy melyiket tekintsék fővárosnak.
Itt már kellemes az idő. A 130 ezer fős egykori főváros tele van régi hangulatú épületekkel és múzeumokkal. Itt is a legtöbb templom zárva van, vagy múzeummá alakult nekem drága belépővel.
A környéken mostanában fedeztek fel dinoszaurusz lábnyomokat és ezért nem meglepő, hogy a helyi telefonfülkék is dinoszaurusz formájúak.
Érdekesek a láncra fűzött mobiltelefonok, melyek kvázi mozgó telefonfülkékként működnek. Az utcán ha látunk ilyen embert, oda mehetünk és telefonálhatunk a telefonjával. Nem ritka az utcára kivezetett telefonzsinór, mely szintén a szolgáltatóipar része.
Rengeteg a mozgóárus, és természetesen az elmaradhatatlan koldus, valamelyik zenél is. A legötletesebb az a vak volt, aki kis táskarádiójából szóló zenére karaokézott, majd amikor a ’Danubiuson’ elkezdenek beszélni zene helyett, egyszerűen csak átcsavar egy másik ’Sláger rádióra’ és arra énekel tovább. Feltételezem ebből, hogy a repertoárja a rádióknak itt elég egyhangú.
Sucre egy nagyon élő hely, nyüzsgő piac és először találkozom főtt kukoricával. A piacon a szokásosat eszem. Krumpli, tojás, saláta, majd kimért joghurtot, poharakba öntött íztelen pudingot. Szerencsére sajtból sokféle van, mert hiába láttam kifőzdéket, minden csak hússal készül. Ha megegyezek is, hogy ne legyen benne hús, mindig kerül bele.
Érdekes, amikor mondom, nem kérek húst, visszakérdeznek akkor csirkét? halat? Itt nem nyelvi nem értésről van szó, hanem kulturális különbözőségről.
Érdekes jelenség, hogy nehézségekbe ütközik csak sültkrumplit kérni, mert a csirke integráns része a krumpli. Így az külön nem értelmezhető, nem kérhető. Ahol ’rugalmasak’ és adnának külön, azt pont annyiért adják, mintha csirke is lenne a tányéromon. Érted? Lo-gi-ka. Tudod?
Hofi után szabadon. Viszont örömmel fedezek fel egy vegetáriánus éttermet és az étlapon még gulyást is találok! Ennyi.
Falco és Berlioz MP 3. Pár papucsra kiírják, hogy nagy kiárusítás. Gyerekek ugróköteleznek. Hotel Jeruzsálem, bazár Elohim, s Lada Samara a nagy szolidáris időkből.
A dormitory (hálótermes) szálláson vagyok szokás szerint, az a legolcsóbb. Itt találkoztam egy amerikai fiatalemberrel, akinek a kedvenc helye Budapest volt. Őt, La Pazban fojtogatni kezdték, hogy elrabolhassák tőle a holmiját, de a gitárját nem vitték el. A dormiban egy idősödő katonatiszt mesél afrikai élményeiről, amikor Kongóban harcolt zsoldosként. Érdekes arcok olvasztója a szállás.
Cochabamba
Éjszakai buszt választok, mert kvázi a szállás áráért akár buszozhatok is. Érdekes, hogy Dél-Amerikában illetéket szednek az autóbusz pályaudvarokon. A következő célpontom 370 km-re van, viszont a 11 órás buszút csak 4 dollárba kerül. A buszon van video, egy klasszikus kínai karate filmmel indítanak, ahol az alulról jövő parasztlegény leszámol az alvilággal. Közben síró csecsemők mellettem. Nyugis út.
Magas sziklafalak között haladunk és ereszkedünk lefelé az éjszakában. Gyakran földút, hogy összerázódjanak a gondolatok a fejemben. Hosszú utazással módosult tudatállapothoz lehet jutni – bevenném a drogok sorába. Sok gondolat kószál bennem.
Hajnali ötre érek a városba, már éppen lecsengőben van az éjszaka. Kétes arcok bukdácsolnak haza és lassan ébred a város. Megjelennek az első ránézésre is kihagyható minőségű prostituáltak.
A lüktető kereskedőváros, a piac egy egész városrészt foglal el. Utcán, földön áruló asszonyok hada. Zaj, buszok, rikkancsok zajától hangos a légtér. Érdekes, amint talicskából árulják a narancsot, citromot, pattogatott kukoricát. Foltozzák a műanyag rizseszsákokat.
Az egyik Servas-os ember elhív születésnapi bulijára. A helyi ’Mc Dovals’-ba! Véletlenül sem amerikai, mert ugye azokat nem szabad szeretni. Ez a közép-osztálybeliek összejövetele, bohóccal, zenével, eszem-iszommal. Óvodástársaitól, műanyagból készült torz játékfigurákat kap. Az ízlést itt sem pénzzel osztják. Brrr.
Bolíviában van diszkrimináció az indiánok ellen. Az oktatás alapfokon ingyenes, de így még a gyenge állami egyetemekre sincs esélyük bekerülni. Magánegyetemek itt is az elitnek vannak fenntartva.
A nők helyzete, mint mindenhol a világon kiszolgáltatott és igen gyakran maradnak egyedül a gyerekáldással. Családot, mint egységet fontosnak tartják, de az előbbi válási statisztika ez ellen szól. Bolívia borúlátó nép és a történelmünk is hasonló, nem büszke eredményeire. A politika korrupt. Sikeresen herdálják el az ország gazdagságát. Hasonlatos Mo-hoz.
De itt legalább zúgolódik is a nép. Blokádolják az utakat, a köztársasági elnök lemond. És akkor mi van? Lesz másik.
Az ország déli csücske gáz és olajmezők révén a leggazdagabb része az országnak.
El is akarnak szakadni Bolíviától. Közben pedig a nép tüntet a gázeladások ellen, mert azt Chilén keresztül vezetnék a tengerparti kikötőkhöz. Még mindig tart a háborúban szerzett trauma. Mert az ország egy részét Chile elfoglalta. Ez az ő Trianonjuk.
Vidámpark
Megengedem magamnak a hullámvasutazást. Ebben a rozoga építményben bárki átélheti, hogy milyen kiszolgáltatott az ember egy zuhanó repülőgépen. A kamikáze fantázianévre hallgató körbeforgó hajóhinta pedig előkészítés a kanyargós La Pazi autóbusz útamra. Állok sorba, egy apa odajön hozzám, és megkér menjek a lányával, mert ő nem mer felülni. A kislánnyal együtt sikítozunk zuhanáskor. Körülöttem is üveghangon sikítoznak a lányok. Ezért megyünk oda.
Hétvégén a szálló előtti parkban nagy tömeg. Ismét egy tüntetés. Mozgalmasak a városok. A lovasszobornál meg a tűz fújó. Kicsit odébb önkívületben papoló mikrofonos hittérítő. Olyan mint a Nyugati pályaudvarnál nálunk volt, de sokkal színpadiasabb, és itt még sírnak is hozzá. Majd hirtelen váltás és rászól a kéregetőre, hogy menjen tovább. Színház az egész világ.
Az igehirdetés után pedig kiűzi a gonoszt az emberekből a csodaolaja segítségével. Egy néni fekélyes lábával megy oda, hát ő is kap a hókuszpókuszból. Én sem kerülhetem el sorsomat, engemet is ördögtelenít. Habár inkább öregtelenítene..:)
A lovasszobornál rögtönzött műterem, ahova a fényképezésre váró fiatalok állnak mosolyogva. Ugyanaz mű lóval, mexikói kalappal is lehetséges.
Kicsit odébb bolíviai egyház popra táncoló asszony hívek és egy bibliával a kezében Jézust hirdető nő az esemény.
A park közepén pedig a Fix rádió Dj-je kever bolíviai tánczenét a majálisoló, vagy rádiót hallgatók szűk csoportjának, akik egy nagy serleg körül táncolnak. A pár-táncnál zsebkendő híján WC papírral helyettesítik ezt. Engem is odacitálnak egy asztalhoz, és valami gyenge házi alkohol készítménnyel kínálnak.
Na, úgy érzem kimaxoltam ezt a várost, mehetnékem van. Este megveszem a másnapi buszjegyemet.
Reggel meglepődve tapasztalom, hogy nincs is ennek a busztársaságnak járata. A pultnál a nő átmegy egy másik társasághoz, és fele áron megvesz egy éppen induló járatra szóló jegyet. Ügyes. Megint tanultam valamit, prompt és ott kell jegyet venni.
Egy buta, verekedős filmet kell megnézni a buszon, de legalább volt némi önirónia benne. Viszont 4 órán keresztül nem áll meg a busz. A hugyhólygom a végét járja. Amikor a rendőrségi ellenőrző pontoknál megállunk, én ki, az árusok pedig be és megszállják a buszt. Mindenféle ételt és haszontalan csecse-becsét árulnak.
A 4. részhez klikkelj ide, ahol La Paz és egy magashegyi trekking részesei lehettek az inka ösvényen.
