Lesotho – a mini állam vagyis a mini álom. Sokan csak Dél-Afrikáig jutnak el, mert ott vannak nagy állatok, meg Tábla-hegy és tengerpartok, pedig van egy sokkal izgalmasabb és szerethetőbb állam a nagy ország közepén. Lesotho 1/3 Mo., 2.2 millió emberrel, 1966-tól létezik mint királyság, előtte mint Basutoföld létezett a Brit koronagyarmat részeként, korábban a busmanok lakták. Nevét a most ott élő szoto törzsből hozták létre. Területe 80%-a 1800 méter felett van, így Dél-Afrika Svájcaként is emlegetik. Én is egy 3000 méter magas hágon érkeztem.

2006 – Kalandosan lejutottam Durban-ból, a Dél-afrikai Köztársaságból a Lesotho határig. Kezd hűvös lenni, s szemerkél az eső is. Ha zenét hallgatnál sotho zene itt: https://youtu.be/dCZTg2CxyFQ

Az út felfele a Sani pass 3000m-es hágóig olyan csodálatos, hogy már bánom is, hogy tömegközlekedek és nem vártam egy napot a stoppra, de az eső sajnos kikezdi az embert, főleg ha nincs hol aludnia.

Üde zöld, fátlan hegyoldalak, tetejük közelében törések, amin az évezredek gyűrűznek.

Vagy 18-an zsúfolódunk egy 12 fős kisbuszba, így fel sem tűnik a határőröknek, hogy 6 ember a határ előtt kiszállt, s megkerülve a hegyet útlevél nélkül kel át, akiket aztán később felveszünk. A határon kipakolunk, majd beütik Lesotho pecsétjét. Dumale intate! Isten hozott, jó napot!

Mintha a 40 évvel ezelőtti múltba érkeztem volna, akárcsak a Chile-Bolivia határon. A helyi emberek poncsóba öltözve – mely nem más, mint egy pléd a vállukon átvetve, biztosítótűvel összetűzve, gumicsizmában és szakadt nadrágban, fejükön kalap. Sokan lovakkal poroszkálnak, juhokat hajtanak, gépjárművel csak mi vagyunk. Amit látok, sáros utak, pár kör alakú kunyhó szalmatetővel, benne kis tűz a melegedőknek. Mert ilyen magasan kezd téliesre fordulni az idő.

Kicsit odébb felvesszük határsértőinket. Indulunk tovább, néha megállnak trécselni egy körjurtánál, majd 45 km rázkódás után megérkezünk észak-kelet legnagyobb falujába: Mekhotlong-ba.

Utam térképét itt láthatod.

Jött is a meglepetés, mert a szállásárak megnégyszereződtek másfél év alatt, ami a Lonely Planet legutóbbi kiadásában szerepelt. Hát az sok egy olyan csavargónak, mint én vagyok. Viszont hideg is van, így valalmi alvási megoldás után kell néznem.

Szerencsére egy éjjeliőr megengedi, hogy a fűtött kunyhójában aludjak. Benne felirat: Wonderful security always ready, trust nobody. (csodálatos biztonsági szolgálat. Mindig tettrekész, s nem hisz senkinek! Nekem mégis hitt.

Aki nem tudná, itt Afrikában ugyanaz az alapszabály, mint a börötnökben: ne bizz senkiben!

Középhullámon szól a tranzisztoros rádió, elemről, míg a szomszéd házból Lesotho dinamikus zenéje szól – harmonika, dobgép és sok tanulságos szöveg sotho nyelven, mely újabb csemege a nyelvészeknek – melyet nem értek, de egy-egy szót elcsípek angolul, pl. AIDS.

Beszélgetek a házban lakó fiatalokkal, az angolt éppen csak bírják, de végtelenül kedves, szelíd embereket teremtett ebbe az országba a jóisten. Örülök, hogy itt lehetek velük.

Másnap kicsit eláll az eső, begyalogolok a városkába, a kínaik megjelentek már boltok formájában itt is. A szupermarket előtt lovak parkolnak, – igazán disszonáns a múlt és jövő találkozása – majd mennek vissza a hegyekbe a jószágokhoz.

Sokan még most is az állatok között élik át első szexuális élményeiket. Persze ez a pásztor társadalmaknál nem ritka, cask nekem urbánus 21. századi embernek Az biztos, hogy ingerszegény környezetben élnek, mert még egy fát is alig látni a távolban. Lesotho – Skócia az egekben. Csak legelők mindenhol.

Vannak nyilvános telefonkészülékek egy-egy konténerben elhelyezve, ahol egy beavatott alkalmazott betárcsázza a kívánt számot. Ennek extrém változata, amikor egy budi méretű bádogbódéra van ráírva, hogy communication centre. Az áram is ritkaság errefelé, így a készülékek akkumulátorról működnek.

Egy rozoga bádogsor a piac, átgaloppozó lovasok, iskolai egyenruhában fiatalok, folyóban mosó asszonyok, a pusztában álló tartály a benzinkút, mindez megspékelve a zöld lankákon felszálló párával: ez Lesotho shármja.

Az országnak van egy kvázi M0-a, persze egyszerű kátyus aszfaltút, még nem tudom merre induljak el, de a sors eldönti helyettem. Arra indulok, amerre stoppal előbb felvesznek, hisz olyan gyér a forgalom, hogy dilemmát nem okoz hova álljak. Végül egy éneklő fiatalokkal megrakott teherautó megy el mellettem, megállt, hát felkéredzkedem. A fiú kórus túlénekli a lányokat, néha táncolnak is hozzá, s végig vidám a hangulat, integetnek a földeken dolgozóknak; körben hegyek és kellemes idő.

Mapholaneng faluban van a területi atlétikai bajnokság, ide jött a lelkes fiatal csapat. Természetesen nem finom pázsitos focipályát kell elképezelni, de a lényeg, hogy a hangulat hamisítatlan afrikai, folyamatos éneklés és tánc a versenyszámok között, melyet az iskolás gyerekek művelnek.

Nagyon sokan mezítláb vágnak neki a két kilométeres távnak is. Tisztára amilyen az ókori görög olimpia feeling lehet.

A futó versenyzők felkészültsége közötti különbség olyan nagy, hogy lekörözik egymást a célig. Van olyan aki kiáll, mert elfáradt, de hát nem a győzelem a fontos, hanem a részvétel, s hogy jól érezzék magukat.

A pásztorfiúk is lejönnek az eseményre, végre történik valami a hegyekben, hadd lássanak nőt. A faluközponti kocsmában pénzbedobós zenegépből szól a zene, arra táncolnak a fiúk. Enni nincs sok minden, hát itt is kelletlenül, de maradok a fánknál és a knédlinél (gőzgombóc), a kínai szupermarketből pedig elvből nem vásárolok. Nem siránkozom, csak döntöm a tőkét, meg ami mögöte van.Ilyen idealista vagyok, igen.

Nehéz volt kideríteni merre is vagyok, mert térképek itt nem segítenek, de 2006-ot írunk, még digitalis valóság nem ért utol. Végül megállt egy kamionos, megegyeztem vele a fuvarban, mert ritka az ingyen stopp. Igaz, a taxis felhajtóember jött reklamálni, hogy azért van a taxi (= a minibusz), mert azzal kell utazni, és ő azért van, hogy felhajtson egyet, s nekem azzal kell mennem.

Logikai érvelése sántított, no meg a fenyegetése is elég szánalmas volt, ahogy a kamion lépcsőjéről reklamált, miközben már haladt a kamion. De mit csináljak, ha olyan drágán mérték a kisbuszt, hogy úgy gondoltam élek a szabadságommal és döntök saját életemet illetően. A rendszerükkel szemben. Én már cask ilyen vagyok.

Ezt a jelenetet a jófej raszta sofőröm úgy kommentálta: jött sírni a csávó. Szóval kiderült, hogy északra megyek vele. Átvágunk az ország közepén, 3200 méteres hágókon és csodaszép tájakon keresztül vezet az utunk, szép lassan. Közben raggie zene, kátyúk és köröttünk gyémántbányák mindenfele.

Néha olyan a köd és az eső is, hogy csak sejteni lehet az utat. Ilyen a fellegekben utazni. Aztán kilométereken át csak lefelé motorfékezünk. Jókat beszélgetünk, s mivel barátjává fogad, ezért elengedi az árat, amiben korábban megegyeztünk. No ez Lesotho. All right my friend.