Utazós sztorik – nyereményjáték a Járatlan utakon fesztiválon

A fesztivál előtt kiírtunk egy nyereményjátékot, és ajándékokat sorsolunk ki azok között akik a legjöbb történetet írják meg.

Feladat az volt, hogy próbálják röviden !!! Frappánsan megfogalmazni egy utazós történetet. 

Már tavaly is kiderült, hogy nehéz az embereknek tömören fogalmazni, de kísérletnek érdekes volt. 

Szavazz, melyik 2 történet tetszett a legjobban.  Akire a legtöbb szavazat érkezik, az nyeri Rolitúra.hu utat illetve egy fesztiválos 8 gb-os pendrive-ot.

Ütős sztori a 7. fesztivál nyereményjátéka

1 – „Magyarország, Kéktúra

Egy forró nyári napon, egy ösvényen sétálva szóltam a társamnak, hogy megállnék inni. Erre a bokorból kiszólt egy hang, hogy „”Gyertek, pihenjetek meg itt.””. Kicsit meglepődtünk, hiszen egy hajléktalannak tűnő férfi ült a fa tövében, egy border collie (drága pásztor kutya) társaságában. Élve a kaland lehetőségével oda mentünk, és kiderült hogy ő vezeti ott a gazdaságot, és minden területet ameddig ellátunk ő felügyel. Mutatta, hogy a bárányok hogy vágtak maguknak utat a sövényben, és a kutya hogy tereli őket a helyes irányba.Nagyon érdekes felállás volt, hiszen a férfi elvonult a világtól, s magányos emberként már nagyon vágyott vissza az emberek közé, mi meg alig vártuk már a nyüzsgő városból szabadulva hogy ne legyünk emberek között. Igazán elgondolkodtatott, hogy vajon megtalálja e az ember valaha azt az ideális állapotot amiből nem kell többé kimozdulnia, vagy akárhova jut onnan is mindig tovább kell állnia?”

2 –  Észak-Peruban voltam, a kevésbé látogatott Chachapoyasban. Azt terveztem, Iquitosba indulok tovább, ami az esőerdő közepén fekszik, és Yurimaguason keresztül lehet eljutni oda, ahol az út véget ér. Már sötét volt, amikor megérkeztünk, és én voltam az egyetlen gringo az állomáson. Leszállás után egy nagydarab tuktukos megkérdezte, én vagyok-e István, amin eléggé megrökönyödtem. Kiderült, hogy ő Wilson, a hostel tulajdonosa, ahova szállást foglaltam, és kijött értem. Mondta is. Először úgy volt, hogy másnap nem indul teherhajó Iquitos felé, de reggel azzal köszöntött, hogy mégis van hajó. Gyorsan vettem tőle vizet és függőágyat, és délre már fel is volt kötve a hajó felső fedélzetén. Három nappal később szerencsésen, ám egy pár cipővel szegényebben megérkeztem Iquitosba, amit az egyik kikötés alkalmával fújt meg valaki.

3 – 2014-ben Olaszországban éltem. Egyik nap amikor a munkából hazaértem, kinyitottam a bejárati ajtót és már léptem volna be, amikor…. „”Áááá!!!”” – nagy sikoly törte meg a csendet!!!! Egy skorpió, teljes valójában!!! Nem futott el, meg sem moccant… tízig elszámoltam, hogy visszanyerjem a lélekjelenlétem és szép lassan, a tőlem telhető legnagyobb terpesszel beléptem… aztán futottam lapátért… Amikor visszaértem még mindig ott volt, ledermedve… majd lapátra tettem és elvittem a közeli folyó partjára.

4 – Már jó ideje kerestem annak lehetőségét, hogy néhány hónapot külföldön töltsek, de nem akartam ezért felszámolni az életemet. Aztán egyszer csak leesett, és nagyot koppant… hogy az én munkám önmagában is tökéletesen alkalmas erre. A munkám nagyrészt abból áll, hogy könyveket szerkesztek — ehhez csak laptop kell, még folyamatos internetkapcsolat sem. Amikor olvastam a digitális nomád életstílusról, azonnal tudtam, hogy ez az, amit keresek. Brazíliát választottam úti célul, és alapos felkészülés után felkerekedtem. 2017 őszét töltöttem az országban, jártam sok milliós metropoliszokban, párában fürdő esőerdőben és lélegzetelállító strandokon — ez utóbbi helyeken sok esetben a laptopommal együtt, munka közben. Hihetetlen szabadságélményt adott, hogy nem kell egy „kockába” zárnom magam, hanem bárhol „felverhetem” a munkaállomásomat (vagyis leteríthetem a strandkendőmet, és felnyithatom a laptopomat). Csak azt sajnálom, hogy a párom nem tudott

velem tartani — őhozzá hazahúzott végül a szívem. De hát minden történetben kell hogy legyen egy csavar, nem igaz?

5 – Motorozok a a Mae Hong Son Loop-on Thaiföldön. Rámesteledik, a lámpám pedig már látott jobb időket is. A végcél még 40km. Fényt látok, és letérek az útról. Látom, esküvői készülődés folyik. Cukik, adnak kaját. Belsőség pörkölt. Igaz, félig vega vagyok, de azért tiszteletteljesen elfogadom. Amúgy finom, de lövésem sincs, mit eszek. Kiderül, szállásuk is van. A Go with the flow szellemében gyorsan újratervezek, persze, hogy maradok éjszakára. Reggeli jön. Cukik, adnak kaját. Belsőség pörkölt. Igaz, félig vega vagyok, de azért tiszteletteljesen elfogadom. Megint 🙂 Kézzel lábbal kommunikálunk, angolul nem tudnak. Reggelire mást is adnak. Egy esküvői meghívót. Elolvadok. És kezdődik egy életre szóló autentikus élmény, amit ismét a spontaneitásom szült. Éljen a nyitott szemlélet, ami kötelező útravaló.

6 – India. Ladakh. Lehben, éjszaka hazafele megkerget egy egy utcai kutyahorda, egy el is kap, megkóstolja a vádlimat. Ekkor indul a kihívás, hogy sikerült e az elkövetkező három hétben olyan helyre stoppolni ahol van oltás, illetve ugyanez okból hogyan másztam be egy indiai katonai sivatag közepi kaszárnyába.

7 – Amióta megnyitottam ezt a formot még pár héttel ezelőtt, azóta azon gondolkozom, mit írjak ide. Mi számít ütős sztorinak? Ha valami váratlan, nem tervezett történik az úton? Az orosz-mongol határon például órákra leragadtunk, mert a lengyel útitársunknak hiába magyaráztam az út előtt, hogy milyen vízum kell neki, így egy negyed napunk elment az oroszok szívének meglágyítására. A vonaton orosz katonákkal egyezkedtünk a helykiosztásban pár vodka segítségével, egy bácsi a befőttes üvegben levő uborkáit is alku tárgyává bocsátotta, de ezek semmik azokhoz képest, hogy a barátomat (aki nem beszél még folyékonyan magyarul, ezért sajnos nem fog tudni a tréningre jönni, de együtt adunk elő) ,és a velük utazókat amerikai kémnek nézték és még Voldemorttal is találkoztak a vonaton.

8 – „Iránban egyedül, nőként kalandoztam az országban. Yazdban, a sivatagi városban épp taxit akartam fogni, hogy kijussak a bszpalyaudvarra, de egy nem hivatalos kocsi állt meg. Megalkudtam az árban, beültem, majd a sofőr, aki természetesen nem beszélt angolul, elindult az ellentétes irányba. Próbáltam magyarázni, hogy ez īgy nem jó, de nyugtatott, hogy ok, ok, csak kell vmi segītség… pár perc múlva egy eldugott negyedben beszállt még egy pasi, ekkor már kicsit elkezdtem izgulni, hogy most mi a fene lesz… felmértem a lehetőségeimet, gondoltam, ha kiugrok hátizsákkal a kocsiból a semmi közepén, nem sokkal vagyok előrébb, igyekeztem hát kissé erőteljesebben mondani, hogy bus station, bus station, mondtam azt is, hogy call police, ők meg csak végtelen nyugalommal mondták, hogy ok, ok…

Végül valóban kivittek a buszhoz, annyit kértek, amiben megállapodtunk és minden rendben zajlott:).”

9 – Zakynthoson történt velem, az utolsó komppal érkeztünk meg este, egy egész napos stoppolás után, Athénból. Elég fáradtak voltunk, volt nálunk egy sátor, és gondoltuk, hogy letesszük valahova, és alszunk egyet. Hát, akármennyit gyalogoltunk, nem igazán akadt alkalmas hely, és Görögországban köztudottan tilos a vadkempingezés. Aztán, találtunk egy üres telket, ahol elkezdtük felállítani a sátrat, de nagyon ugattak a kutyák a közelben. Majd egyszer csak megjelent egy görög nénike és elkezdett velünk ordítozni görögül, gondolom azt akarta közölni, hogy tűnjünk el innen. Elkezdtük felszedni a cókmókunkat, és elindultunk tovább, hogy keresünk egy másik helyet. A nyannyer pedig motoron követett minket, és ordítozott, gondolom figyelmeztetni akarta a környéket, hogy itt vagyunk, és ne hagyjanak minket lesátrazni. Elhagytuk a nénit, de azt vettük észre, hogy abban a pillanatban, amikor az útról letesszük a lábunkat a kutyák azonnal ugatni kezdenek. Elég kilátástalannak tűnt a helyzet, és már hajnali 1 óra volt, rettentő fáradtan botorkáltunk. Aztán, ahogy caplatunk, a hátunkon az összes cuccal, hulla fáradtan, arra jön egy biciklis srác, akit valami …. kifolyólag megszólítottunk. Megkérdeztük, hogy van-e kertje, ahol esetleg lerakhatjuk a sátrunkat, mert nagyon fáradtak vagyunk, és szeretnénk aludni. Mondta, hogy sajnos nincs kertje, de a landlordját meg tudja nekünk kérdezni, hogy esetleg megengedi-e hogy ott aludjunk a kertjében. Elsétáltunk vele odáig, ahol lakott majd bement és vártunk. Kijött a landlordja, egy nagyon aranyos bácsi, aki bevezetett minket egy házba, amiről kiderült, hogy a saját vendégháza. Kaptunk ingyen egy éjszakára egy szobát.

10 – Egy spanyol hegyi falucskában, Villarluengoban jártam utam során estefelé, és érdeklődtem az egyetlen fogadóban, hogy merre is lenne lehetőségem sátrat verni, hátha a háziasszony tud valami szuper helyet. Ittam egy sört, közben vele beszélgettem, adott is pár jó tippet, megköszöntem és készülődtem. Ekkor nagyon kedvesen felajánlotta, hogy használhatom az egyik szobája fürdőjét, ha szeretnék a sátrazás előtt egy jó zuhanyt, hát mondanom sem kell mekkora örömmel fogadtam el a kedves ajánlatot. A csodás frissítő zuhany után, ahogy zárta volna utánam az ajtót, eszébe jutott, hogy igazából ha akarok itt is maradhatok éjszakára, neki ez nem okoz semmi problémát. Csak pislogtam, nagyon meghatott az felajánlása, és persze maradtam. 🙂 Alig volt aznap vendég, a család ( a háziasszony: Rosamaria, tunéziai férje, és 1 éves kislányuk) meghívott magukhoz vacsorázni az én szívem pedig csordultig telt a kedvességükkel és a törődésükkel. Reggel Rosamaria még egy erőt adó jó adag rántottát is csinált nekem, majd elkísért a helyi boltba és pékségbe is, hogy bevásárolhassak utam folytatására… Hatalmas mosollyal az arcomon távoztam a faluból, ami már önmagában is bájos és festői szépségű de ez után az élmény után pláne a szívem csücske lett… 🙂

11 – Ománi arab vendéglátónk kérdezte egyszer, hogy milyen nagy családi összejövetelek vannak Magyarországon. Már majdnem mondtam, hogy „disznóvágás”… amikor kicsit elgondolkoztam. Szóval egy jó kis falusi disznóvágáson először is jó sok pálinkát iszunk (amit ők nem), aztán leölünk egy állatot (amit ők nem esznek) majd kifolyatjuk a vérét amit megeszünk hagymával (ami a halal szerint tilos) végül az agyvelejét tojással… szóval inkább csendben maradtam. Maradt a válaszunk az „esküvő” és a „karácsony” 🙂

12 – Japán esküvőre érkeztem. Volt egy reggel és egy másik este. A délelőtti a családnak, esti a barátoknak. A családi esküvőn az ifjú pár munkaadójával ültem egy asztalnál. Ott náluk ő a legfontosabb vendég és a külföldi. Szülők a terem végében.

13 – Azért számos vicces történet is adódott „fehér” mivoltomból, és az utcán állandóan utánam kiabáló emberekről, hogy „muzungumuzungumuzungu….”, milyen mikor felül az ember egy pikipikire amit egy bodaboda vezet polepole…. ami annyira nem is polepole, hanem inkább száguldozás…. De tudok történetecskéket is mesélni, banánt lopó majmokról, motoros kalandokról, kaméleon csókról és a tenger alatti világról ….

14 – Egy alkalommal egy hétfős társaság verődött össze a chilei stoppos határátkelés során. Egy pár napig együtt laktunk, megnéztük a márványbarlangokat, aztán mindenki ment a maga tempójában tovább. Én egyedül folytattam, mert a városkában nem lehetett pénzhez jutni, nálam meg épp annyi pénz volt, hogy a buszra elég legyen. A következő városban pont ugyanabba a hostelbe jelentkeztem be, ahova két lány a társaságból. Volt nagy meglepetés mindkét részről. Hirtelen döntés elé állítottak: vagy visszastoppolok velük, vagy mehetek tovább. Másnap egy kisteherautó platóján elindultunk arra, amerről jöttünk, és estére meg is érkeztünk Villa Cerro Castilloba, ahol épp Mammut Rockfest sziklamászó fesztivál volt.

15 – 2015-ben egy azeri családnál töltöttem 2 napot Bakuban. Ez a hihetetlenül kedves család úgy bánt velem, mint egy királynővel, próbálták a legjobb benyomást kelteni, hatalmas terülj-terülj asztalkámmal vártak, vendégeket hívtak, városnézésre vittek stb. Csak az én tiszteletemre birkafejet készítettek aznap vacsorára, amit sajnos én képtelen voltam elfogyasztani, de természetesen kifejeztem a nagyrabecsülésem és tiszteletem irántuk! Kellemetlen szituáció volt, de jól végződött.

16 – Londonban egy templomot béreltem ki lakásnak a Regents Park mellett. Egy évet laktam ott, legendás bulik voltakPàr ève a Sziget fesztivàl utàn stoppoltunk egyik baràtommal Tatabànyàra de a sok gyaloglas es ujjal mutogatàs utàn sem sikerült..így semmi felszerelèssel (rèvèn,hogy csak egy napot voltunk a fesztivàlon) az egyik autópályalehajtó alatt kellett aludnunk:D nos, rövidnadràgba ès egy poncho esökabàtba meg a tűzön melegetített kövekkel èltük túl as èjszakàt ami akkor már igen hüvös volt:D az àgyunk a kopjafa àgai voltak, napi kaja: 2-2szem sült burgonya.

17 – Öten voltunk a vízben. Az egyik srác épp előttem úszott, nem láttam tőle semmit. Sznorkelezés a végtelen óceánban, adrenalin – és a mélységiszonyom a vízben – a hegyekben. Nem bírtam tovább, erőltetett tempóban mellé úsztam, és akkor megpillantottam. Amiért annyit utaztam, dolgoztam, vártam, repültem, gyűjtöttem, mosogattam, vágyakoztam. A hosszúszárnyú bálnákat. Búvármaszkban nagyon kellemetlen sírni.

18 – Kosovoban, Mitrovica környékén történt, hogy kalandvágyból, 14 évesen a nővéremmel, egy önkéntes munkatábor keretében, a helyieknek segítettünk a vezetékek ásásában. Mi lányok főleg a vizet hordtuk, és a sérüléseket láttuk el. A falubeliek mindig nagyon vendégszeretőek és hálásak voltak a kemény, kitartó munkáért és gyakran kedveskedtek házi süteményekkel, burekkal, és egy ízben forró, cukrozott kecsketejet osztogattak, látva törékeny fiatal alkatunkat. Sugárzó arccal nyújtotta felém az idős néni a gőzölgő, számomra gyomorforgató italt, és én illemtudóan megköszöntem, mégsem sérthettem vérig őket. Ott tartogattam a kezemben és mímeltem az ivást, de ők csak ott álltak és várták az üres poharat. A nővérem mentette meg a helyzetet, kikapta a kezemből s jóízűen felhajtotta.

19 – 2014-ben Jerevánban egy barátommal és három frissen megismert utazóval úgy döntöttünk, hogy élve a rendkívül olcsó (és az 5 személyes limitet lazán kezelő) taxisok nyújtotta lehetőséggel, kivételesen autóval keressük fel Örményország egyik közeli kolostorát. Mivel a helyi taxisok többnyire csak örményül és oroszul beszélnek, megkértünk az utcán egy fiatal lányt, hogy segítsen szót érteni a találomra leintett sofőrünkkel. A sofőr, egy kedves idős úr nagy örömmel fogadta a felkérést, tolmácsunk segítségével megegyeztünk egy szédületesen olcsó árban, amit rögtön ki is fizettünk, majd bepréseltük magunkat az apró autóba. Nekem jutott az anyós ülés, így velem elegyedett activityzésbe a bácsi, kérdezve, hogy van-e nálam kabát ezen a hideg reggelen? Jeleztem neki, hogy nincs, mire igen szomorú lett és elkezdte csóválni a fejét, majd hirtelen megfordult az autóval és elkezdett az ellenkező irányba menni. Nem értettük a dolgot, de hiába kérdeztük, nem is próbált magyarázatot adni amíg le nem parkolt egy örmény mértékkel is szegény városrészben, mutatva, hogy mindjárt jön, várjunk. Már legalább 10 perce eltűnt a sarkon és kezdtük kényelmetlenül érezni magunkat egyedül az autóban, bánva az elhamarkodott fizetést, mire végre visszatért. Arcán ismét széles mosollyal a kezembe nyomott egy meleg kabátot és egy kosár süteményt, amit a felesége csomagolt nekünk az útra. 🙂

20 – Amszterdami nászutunk utolsó napján a várostól 150 km-re lévő Giethoorn-ba kirándultunk több átszállással. A vonat jó 1 órát késett, a helyközi busz balesetezett, ezért visszafele hajnal 2-kor a vonatállomásról taxit kellett hívnunk, mert az autentikus élmény kedvéért egy kertvárosi, sajttermeléssel foglalkozó farmon foglaltunk szállást, ahova ilyenkor már nem indultak buszok. Nem számoltunk ekkora luxussal, mint a taxizás, és az utolsó esténk volt, szóval úgy vakartuk össze azt a 30 Euro körüli összeget, épphogy csak jutott másnap buszjegyre, amivel visszamehettünk a reptérre. Csak hogy legyen majd mit mesélni a jövendőbeli unokáknak, a nap megkoronázásaként az utcai világítás nélküli korom sötét farmon mind a 44 kilóm hatalmas puffanásával sikerült belezanyálnom a tanya körül mindenfelé tekergő, váratlanul mély kanálisba, amit jó vastagon békanyál borított, szóval még másnap a repülőn is mocsár szagom volt 🙂 Egy pillanatra felgyúltak a fények a házban, de végül nagy diszkréten senki nem jött ki. Gondolták még egy bunkó turista, aki csak piálni meg füvezni jött ebbe a szép országba. Pár óra múlva gondosan ébresztettek a lakókocsink előtt kolompoló tehenek, és még a fél pár cipőm is előkerült a kanálisból.

21 – Dániában is kanapészörföltünk volna a kisfiammal (aki 11 éves) európai körútunk alatt. A vendéglátónk már felkészített levélben, hogy fekete a férje. Mondtam semmi gond, kizombázni tanulok, a táncos fesztiválokon gyakran táncolok feketékkel, nincsenek előítéleteim. Ám amikor megmutatta a szobánkat és közölte, hogy azért ilyen kevés a berendezés mert az előző albérlője kurva volt és mikor elment jobbnak látták mindent kidobni, nyeltem egy nagyot és elkezdett pörögni az agyam az éjszakai szállásunk más megoldásán. Végül átvonatoztunk Berlinbe utunk következő állomásra, ahol az ottani befogadók hölgy nagyon kedves vendéglátónk volt.

22 – Bangkokban 2015-ben a Songkran fesztivál utolsó napján éjjel nehezen tudtunk taxit/Tuk tukot fogni hogy hazajussunk. Sétáltunk egy darabon, nagyobb kereszteződéshez közelebb jutva. Több Tuktukost leintettünk, mire végül egy elvállalta a fuvart, ugyanis jóbarátom azt mondta neki, hogy Tegnap is 200 Baht-ért mentünk haza 🙂 Úgyhogy ennyivel el is volt intézve, egyből rá is bólintott a sofőr 🙂 Ez volt a varázs mondat és megoldódott a hazautunk 🙂

23 – Sao Miguel szigetét indultam felfedezni bringával egy szép, de esős, szeles napon. A kölcsönzőben már csak városi biciklik közül választhattam, amolyan nehézsúlyú, rossz váltójú csotrogányok közül. Ezekkel próbáltam meghódítani a sziget hegyeit, de tekerés helyett inkább toltam a kerékpáromat, de a meredek oldalakon így is csak nehezen jutottam fel. Megpróbáltatásaim közé beiktattam egy lazulós termálvizes fürdőzést is, az idő elszállt, én meg naplemente előtt 1 órával ültem csak vissza járművemre. Még várt volna rám egy hatalmas hegy és 30km, de fáradt lábaimmal nem jutottam sokáig, meg is álltam az út mellett. Amikor lelassított egy szétesés szélén álló furgon, megkérdezte nem szeretnék inkább vele menni-e, én azonnal rávágtam az igent. Felpattantam a biciklimmel a hátsó platóra és 1 óra múlva már a szállás helyemen voltam. Mellé kaptam a sofőrömtől egy tábla csokit és egy csésze forró teát.

24 – Barcelona gótikus negyedében ütköztettük épp a véleményünket a feleségemmel egy kései órán, hogy merre is kéne menni, hogy kikössünk a betervezett helyen. Betévedtünk egy sikátorba, ahol először csak egy kisebb csoportosulásra lettünk figyelmesek egy gyönyörű templom közelében. Egy tipikus hipszter kinézetű fiatal fiút álltak körbe, akire alap esetben csak hümmögnénk: körszakáll, fehér tornacipő, deszkás sapka. Egy magnót szorongatott, és már vártuk, hogy rákezd valami hip-hop performanszra, ehelyett másodperceken belül elképesztő minőségben, döbbenetes orgánumát megcsillogtatva opera részleteket kezdett énekelni egy társával. Fél órás minikoncertet adtak, fantasztikus volt az akusztika. Örök élmény, amit még sokáig emlegettünk.

25 – Észak-Norvégiában stoppoltam pár napot, és egy október elejei napon kb 250 km út várt rám. Egy kisvárosban kanapé-szörföztem, ahonnan igyekeztem a mindösszesen 35-40 kg csomagommal (amatőr!:P) kikászálódni a város szélére. Kb. fél óra sétálás után kiraktam a stoppolós ujjat még a városon belül, és nem kellett 10 percnél több, mikoris egy kedves nő felvett. Nem vitt sokáig, de eljutottunk a cikk-cakkos útvonalamon egy kereszteződésig, ami irányban megfelelő. Kitett, és elkezdett esni a hó. Nem túl sok autó haladt el ezen a kis országúton, de reménykedtem, hogy mielőtt átfagyok, felvesznek, addig pedig kiélveztem a gyönyörű korai havazás látványát. Ismét nem kellett 15 percnél több, és felvett egy fickó, aki a végállomásomig utazott! Remélte, hogy pont oda megyek én is, mert beszélgetőtársa vágyott. Útközben először kávéra és uzsonnára invitált meg, majd a kellemes beszélgetésért cserébe még egy üveg borral is megajándékozott. A mintegy 3 órás utat én is nagyon élveztem, úgyhogy nekiadtam féltve őrzött, barátaimtól kapott maradék házi pálinkámat. Jókedvűen, egy következő találkozás reményében köszöntünk el egymástól. Életem egyik legjobb stoppolós napja volt.

26 – Az eddigi legmeghatározóbb utazásunk egyértelműen a 3 hetes USA körútunk, amire 2 évig gyűjtöttünk, és minden perce felejthetetlenre sikerült. Mint pénzért meg nem vásárolható élményt kiemelném, hogy teljesült egy régi álmom, hiszen láttam egy igazi amish családot. Nem számítottam rá, mert nem érintettünk olyan államokat, ahol hagyományosan fellelhető lenne ez a közösség. Mégis Utah-ban, a Zion Nemzeti Parktól nem messze, ironikus módon pont egy benzinkút WC-jénél sorbanállva láttam meg őket. A 3 kisgyerek úgy nézett rám, mint egy marslakóra, az anyukájuk kedves volt, és előre engedett. Nagyon extrémen néztek ki, tényleg mintha a „Farm, ahol élünk”-bõl léptek volna ki: földig érő zsákruha, régi pántos cipő, kalácsba fonott haj, és tejfölszőkék voltak, illetve szeplősek. Miután végeztek, stílszerűen egy hatalmas fekete terepjáróba szálltak be 🙂

27 -A legjobb barátom évek óta kinn él a barátnőjével Spanyolországban. Végre sikerült összehoznunk, hogy ki tudjak menni hozzájuk. Életem első repülőútja, szó szerint rohantam le a tengerpartra. Mondták, hogy elvileg néha van medúza, de ők még nem láttak egyet sem. Én még vizet sem értem, jött egy nagy hullám a partra, ami hihetetlen erővel a bokámnak csapott egy polip méretű dögöt. Kb. embrió pózban fetrengtem a parton, két napig sántítottam és éjjel is csak nyüszitve aludtam. Hónapok óta látszik a nyoma. Persze azért nagy élmény volt. :))))

28 – Két éve Iránba utaztunk négyen, hogy a Damavandot megmásszuk, előtte pedig az Alam-Kuh hegycsúcsott megmászva akartunk aklimatizálódni. Ennek a tetején kőomlás volt, így csak 4600m-ig jutottunk és lefele jövet a társaságunk egy tagjának lejött a bőr a talpán. Emiatt le kellett fújnunk a Damavand megmászását, viszont ehelyett úgy döntöttünk, hogy sivatagi túrázunk. Amikor a térképen feltüntetett úton a következő városba akartunk jutni, egy nem várt katonai bázis tárult elénk. Ezt szerettük volna megkerülni, hogy utunkat folytassuk, ami 4 óra sivatagi autózást vett igénybe. Este volt már mire kiértünk az útra, ezért a homokon sátraztunk. Hajnali 2 órakor autódudálásra ébredtem és azt vettem észre, hogy négy katonai autó vesz minket körül és legalább 10 katona fejünkhöz szegezi a gépfegyverét. Így próbáltunk szót érteni velük és egy napunkba tellett kiszabadulni a fogságukból.

29 – 2017 Április 16-án kezdtem el az Országos Kék kört két mankóval. 2 hónapal az indulás után az egyik falúba vásárlás közben szóba elegyedtem az eladóval aki megkérdezi, hogy nem félek (ezt a kérdést sokszor feltették)?   Kérdem mitől?  A sebzett vaddisznótól.  Hasamat fogtam a röhögéstől. 😀  Ezt a mai napig mindenkinek elmesélem akivel szóba kerül a túrám.

30 – „Trabanton szállni élvezet” : A 90-es évek elején, az embargó idején Görögországba mentünk nyaralni négyütemű Trabanttal Jugoszlávián keresztül. Maga a kocsi sem túl nagy 4 fő részére, de a csomagtérbe a ruhák és a májkrémes dobozok közé befért két darab 20 literes benzines kanna is, ami elég volt a bolgár határig, mivel terveztünk egy szófiai kitérőt is. Az üzemanyaghiánynak azért volt némi előnye, hogy szinte semmi forgalom nem volt az utakon így tényleg gyorsan lehetett haladni. Ám egyszer csak megállított minket két fegyveres katona, de kiderült, hogy csak a motorháztetőt szerették volna, hogy felnyissuk, mivel a kíváncsiak voltak, hogy milyen egy négyütemű Trabant Volkswagen Golf motorral (Akkoriban ez még újnak számított). Később egy komppal kellett átkelnünk és ott is megcsodálták a kocsinkat. Ez volt a Trabi első külföldi útja, ma már csak városon belül közlekedünk vele. Utolsó nagy útján még a svájci Alpokat is legyűrte, igaz szegényt felfelé menet megelőzték a biciklisek is, lefelé meg sűrűn meg kellett állni vele, mert a fékek gyorsan melegedtek.

31 – Magyarország, Kéktúra

Egy forró nyári napon, egy ösvényen sétálva szóltam a társamnak, hogy megállnék inni. Erre a bokorból kiszólt egy hang, hogy „Gyertek, pihenjetek meg itt.”. Kicsit meglepődtünk, hiszen egy hajléktalannak tűnő férfi ült a fa tövében, egy border collie (drága pásztor kutya) társaságában. Élve a kaland lehetőségével oda mentünk, és kiderült hogy ő vezeti ott a gazdaságot, és minden területet ameddig ellátunk ő felügyel. Mutatta, hogy a bárányok hogy vágtak maguknak utat a sövényben, és a kutya hogy tereli őket a helyes irányba. 

Nagyon érdekes felállás volt, hiszen a férfi elvonult a világtól, s magányos emberként már nagyon vágyott vissza az emberek közé, mi meg alig vártuk már a nyüzsgő városból szabadulva hogy ne legyünk emberek között. Igazán elgondolkodtatott, hogy vajon megtalálja e az ember valaha azt az ideális állapotot amiből nem kell többé kimozdulnia, vagy akárhova jut onnan is mindig tovább kell állnia?

32 – Januárban már nincs monszun Thaiföldön, ugye? Bár nehéz elhinni, amikor a reggeli jógaóráról derékig érő vízben kell hazagyalogolni, és 3 napig nincs áram.  Ha pedig az ott töltött másfél hétből 7 napig zuhog az eső, és hiába cipelted a SUP deszkádat oda Magyarországról, akkor igencsak kedved lenne jó sokat szentségelni.  Alig sikerült megismerni az országot (vagy legalább azt a szegletét ahol voltunk) az időjárás miatt, áztunk, és 7 nap ázás után már fáztunk is. A világ bármennyire próbálta velem megutáltatni az utazást, ekkor kapott csak el igazán az a bizonyos utazási „vágy” vagy „kényszer”, esetleg „függőség”, nevezzük aminek akarjuk. A zuhogó esőben, Koh Phanganon.

33 – Egyik első couchsurfing élményem Jeruzsálem külvárosában volt, ahol egy középkorú férfi szállásolt el, aki jelezte, hogy csak este 11 körül ér majd haza. Amikor már éjfél is elmúlt és nem tudtam, hogy jó ház előtt várok-e egyáltalán, megkértem a kevés járókelők egyikét, hogy hívja fel a hostom, mivel az én telefonom valamiért nem találta a hálózatot. A telefonszám bediktálása után a járókelő felnevetett és a mögöttem álló óriásplakátra mutatott, hogy miért nem azzal kezdtem, hogy a kerület híres politikusát keresem, akit mindenki ismer? Szerencsére sikerült is elérnünk és újabb 1 óra várakozás után már szállásadóm házában találtam magam, aki elég furcsa benyomást tett rám az összesen kb 10 perces éjjeli beszélgetésünk során. Nagyon fáradtak voltunk, és hostom másnap (aznap) hajnali 4-kor tervezett indulni egy közeli szent helyre, hogy imával indítsa a reggelt, így csak gyorsan körbevezetett a maga által tervezett házban, utoljára megmutatva a föld alatt található szobát. Biztosított róla, hogy itt nyugodtan alhatok, mivel ezt a helységet tulajdonképpen bombatámadás ellen építette; ablaka nincs, vastag acéllemez van körben a falakban és az ajtóban is, ami egyébként légmentesen zár. Ezzel jó éjszakát kívánt és becsukta az ajtót. 😀 Ürügyet keresve, hogy kinyissam az ajtót még gyorsan kimentem a mosdóba, majd olyan tágra nyitottam az ajtót, amennyire csak tudtam és éberen bámultam a plafont a sötétben, azon merengve, hogy vajon megtalálna-e valaha bárki is ebben a bunkerben, ha az ajtó alvás közben véletlenül örökre bezáródna. 2-3 óra nem alvás után el is jött a hajnali 4 és együtt indultunk a szent helyre. Reggel már sokkal jobban szót értettünk és hamar összebarátkoztunk. Végül egy kis palesztin kitérő után további két napot töltöttem kedvenc szállásadómnál.

34- Norvégiában stoppoltam, amikor is felvett egy öreg, nyugdíjas néni, aki bár nem tudott angolul én meg norvégul, mégis végigbeszéltük azt 4 órát amíg együtt utaztunk mutogatással. Közben elmentünk családlátogatóba a fiai családjához, akik mint egy régi barátot befogadtak, megvendégeltek. Az első fiánál tradicionális halas ételt ettünk, a másiknál lefürödtöm  miközben elintézték nekem,  hogy ingyen kompozhassak és elláttak 1 hétre való elemózsiával.

35 – Baszkföldön, életem legelső egyedül utazós élményét úgy kezdtem, hogy nem foglaltam magamnak szállást arra az 5-6 napos időtartamra, amelynek közepén egy konferencián adtam elő. Késő este érkeztem a városba, ahol ráadásul bikaviadal volt a hétvégén, így minden teli volt. Egy kedves baszk család – gyerekek, nagyi, minden – vacsora után sétált haza, amikor megláttak és közölték, hogy márpedig ők addig nem hagynak egyedül, amíg nem lesz hol aludnom! Így egy óriás családdal sétáltam az utcán, óriás hátizsákom a hátamon 🙂 Felcsengettek minden hostelbe a belvárosban, mígnem találtam egyet, ahol legalább aznapra volt egy szabad ágyikó a részemre. Elköszöntünk jókedélyűen, de mivel a hostel nekem drága volt, és több napra szerettem volna szállást találni, végül nem maradtam, hanem tovább kerestem. Ekkor már éjjel 11 körül lehetett, és a legutolsó ötletemhez csengettem be, ahol olcsón találtam magamnak szállást minden napra, amikor szükségem volt rá. A slussz poén, hogy megismerkedtem ott egymás után 2 emberrel is, akikkel végül minden szabadidőmet együtt töltöttük és végleg eldőlt bennem: egyedül utazni is szuperjó!

36 –   „2012-ben a lányommal kitekertünk a Londoni olimpiára és vissza.  Valahol Németországban megáltunk egy étteremnél és beküldtem a gyerköcöt, hogy kérjen hideg vizet. Mivel nagyon szomjas voltam hirtelen fel se tünt, forró vizet kapott. 😀

37  Strasbourgba beültünk a mekibe. Evés után illemtudóan a szemetesbe borítottam a szemetünket és abban a pillanatban hangosan kijelentettem „”Be dobtam a kulcsot!””   Ugyanis a lakatkulcsot sikeresen kidobtam. 15 percel késöbb megtaláltam az alján kicsit se néztek hülyénk, hogy mit csinálok de azért kesztyüt kaptam a pakoláshoz. 😀”

38 „rabanton szállni élvezet” : A 90-es évek elején, az embargó idején Görögországba mentünk nyaralni négyütemű Trabanttal Jugoszlávián keresztül. Maga a kocsi sem túl nagy 4 fő részére, de a csomagtérbe a ruhák és a májkrémes dobozok közé befért két darab 20 literes benzines kanna is, ami elég volt a bolgár határig, mivel terveztünk egy szófiai kitérőt is.  Az üzemanyaghiánynak azért volt némi előnye, hogy szinte semmi forgalom nem volt az utakon így tényleg gyorsan lehetett haladni. Ám egyszer csak megállított minket két fegyveres katona, de kiderült, hogy csak a motorháztetőt szerették volna, hogy felnyissuk, mivel a kíváncsiak voltak, hogy milyen egy négyütemű Trabant Volkswagen Golf motorral (Akkoriban ez még újnak számított). Később egy komppal kellett átkelnünk és ott is megcsodálták a kocsinkat. Ez volt a Trabi első külföldi útja, ma már csak városon belül közlekedünk vele. Utolsó nagy útján még a svájci Alpokat is legyűrte, igaz szegényt felfelé menet megelőzték a biciklisek is, lefelé meg sűrűn meg kellett állni vele, mert a fékek gyorsan melegedtek. „””Trabanton szállni élvezet”” : A 90-es évek elején, az embargó idején Görögországba mentünk nyaralni négyütemű Trabanttal Jugoszlávián keresztül. Maga a kocsi sem túl nagy 4 fő részére, de a csomagtérbe a ruhák és a májkrémes dobozok közé befért két darab 20 literes benzines kanna is, ami elég volt a bolgár határig, mivel terveztünk egy szófiai kitérőt is.  Az üzemanyaghiánynak azért volt némi előnye, hogy szinte semmi forgalom nem volt az utakon így tényleg gyorsan lehetett haladni. Ám egyszer csak megállított minket két fegyveres katona, de kiderült, hogy csak a motorháztetőt szerették volna, hogy felnyissuk, mivel a kíváncsiak voltak, hogy milyen egy négyütemű Trabant Volkswagen Golf motorral (Akkoriban ez még újnak számított). Később egy komppal kellett átkelnünk és ott is megcsodálták a kocsinkat. Ez volt a Trabi első külföldi útja, ma már csak városon belül közlekedünk vele. Utolsó nagy útján még a svájci Alpokat is legyűrte, igaz szegényt felfelé menet megelőzték a biciklisek is, lefelé meg sűrűn meg kellett állni vele, mert a fékek gyorsan melegedtek. „

39  -Caminoteca

Épp utrakeltünk Pamlonából Santiago de Compostela felé, amikor eszünkbe jutott, hogy be kellene szerezni, és lepecsételtetni a zarándok útlevelet. Épp egy Caminoteca elnevezésű zarándokbolt előtt álltunk meg, jókor, mert az eladó (tulaj?) épp nyitott. Gáspárral eszmecseréltünk, hogy mit és milyen nyelven kérdezzünk, mire a srác magyarul hozzánk szólt, hogy miben lehet segítségünkre.

40 -Két viharos éjszaka a tengeren

A 2012-es Saharun Adventure tengeri átkelése minden volt csak sima nem. Ki jobban, ki kevésbé jól viselte a Tirrén-tenger hullámait. Szerencsére éjszaka tudtunk aludni, de a hullámzás reggelre sem csökkent. Így futottunk be kilenc órakor Palermo kikötőjébe, ahol hamar kiderült, hogy maradnunk is kell egy ideig, mert Siracuzánál zátonyra futott egy teherhajó, és ezért átmenetileg egész Szicíliában lezárták a kikötőket. De nem bántuk, mert kimenőt kaptunk este hatig, így körülnézhettünk a városban. Végül este kilenckor futott ki a komp a kikötőből, így egy második hajón töltött éjszaka után, reggel hétkor kötöttünk ki Tuniszban.

Érdekes adalék a történethez, hogy beültünk egy kis pizzázóba enni. Kérdeztem a pincért, hogy va-e wifi. Mondta, hogy az sajnos nincs, majd fél perc múlva a kezembe nyomot egy laptopot, amin volt mobilnet.

41 -Élményautózás katonáknak

Elhagyni készültünk a Dél-Tunéziai Tiltott Zónát, ám az előzetesen megbeszéltekkel szemben a sorompónál katonák állítottak meg, és közölték, hogy az új utasítás szerint a teljes mezőny egyszerre kell kihajtson. A túra kategóriában induló autók lassan összegyűltek a sorompó környékén, de a versenyző csapatokról semmi infónk nem volt, ők a dűnék között keresték a GPS pontokat, a CB rádió  hatókörén kívül. Beszélgettünk egymás közt és a katonákkal, akik nagyon barátságosak és érdeklődőek voltak, és örömmel éltek a lehetőséggel, amikor Köváry Barna többszörös rallybajnokunk felajánlotta, hogy kicsit megautókáztatja őket. Nos, nem mindegyiknek volt őszinte a mosolya, amikor az autózás után kiszállt a terepjáróból.

és még várunk történeteket…