Egy 8 éve elveszettnek hitt anyagomat találtam meg..:) nagy flash volt nekem, elveszett gyerekem..
itt átadom azt az érzést, milyen útra kelni, hogy indult az egész 13 év utazós történetem.. anno 2003-ban.
Ausztrália prológus, gondolatfoszlányok a repülőről:
Indulás előtti nap egy kicsit beleborzongtam azon felismerés alatt, hogy utazom: a föld túloldalára!
Felfoghatatlan, hogy 24 orra alatt a glóbusz túloldalán találom magam, kultúrákat,
Repülés, szabadság, Tengerek, partok,
földrajzi egységeket, földrészeket, éghajlatokat, évszakokat, sőt évtizedeket szelve át.
Belegondoltam, hogy amott fejjel lefele vannak a dolgok hozzánk képest, s az örvény is másfelé forog.
Ez a felismerés annál is sokkolóbb volt, mint amikor az ember Ázsiába készül, hiszen Ausztrália háromszor olyan messze van a térképen, mint India.
Izgalmas volt a reggelem is, ahol az álmos Ferihegyi reptéren pár utas lézengett, majd egy buszra szálltunk, az kivitt a hideg prérire egy pici légcsavaros repülőhöz, ahol fellépcsőztünk a metsző hidegben a gépbe- ahogy ez történt a 80-as években. Időutazás. (Huu, már Krasznodár felé repülünk miközben ezt írom..)
polárszűrőn keresztül a világ…
Tettünk egy kört Budapest felett – ezeket élvezem a legjobban, mert a város minden részletét láthatom innen fentről, igaz csak pár percre, majd a Pilis lankái
felé vettük az utunkat, amelyet a reggeli pára ült meg.
Bécs is inkább egy vidéki reptérnek hat, kávé-izgatott emberek.
Az ablak melle kérem a jegyet, legyen hova lehajtanom a fejem a 20 órás repülés (20.000km!!) alatt. Majd 3 napja nem aludtam, rengeteg dolgot kellett elintéznem indulás előtt.. ezért picit módosult tudatállapotban írom amit itt papírra vetek.. de folyamatosan jönnek az asszociációk a tollamból, nagyon szabadnak érzem magam.. felemelő.
A gép hatalmas, szárnya óriási, miközben mögüle hasonló gigantok fordulnak ki. A turbinájukban elférne egy pesti garzon szobája. Pillanatok alatt a felhők fölé emelkedünk, és bámulok a szikrázó nap fényénél a levegőbe. (10.000 méteren vagyunk, s kint -65 C)
a magasból a folyóvölgyek
Még csak az ebédet hozzák ki a fedélzeten, amikor már Bukarestet elhagytuk, s a Fekete tengeri Jalta felett húzunk el, nemrég itt dölt el a világ sorsa, s most csak pár múló pillanat az égből.. amikor már a borokat kezdik kínálni. Boldog békeévek.. Nekünk egy ebéd, az alattunk levő világban pedig egy teljesen más civilizáció.
Hatása alatt vagyok az élménynek olyannyira, hogy nem az ülésbe épített tv-n felkínált 10 csatorna közül nézem valamelyiket, hanem a repülő pozicióját megjelenítő képre kapcsolok, amely már olyan egzotikus helyeket jelöl, mint Kisinyov, Szuhumi – felderengve általános iskolás orosz- óra élményeim a Földközi tengerről, majd Dnyepropetrovszk, Larnaca – a megosztott sziget, majd Jereván s örmény ismerősünk. Innét már csak 8000 km. és 9 óra Singapore, ahol leszállunk majd tankolni.
Szóval ebédnél Krasznodart és Batumit hagytuk el, mire az
Nekem térkép e táj..
extra desszertet fogyasztom, már Tbiliszi is a múlté.
Már kezd is sötétedni a horizont, megjelennek az első csillagok az égbolton. Addig amíg e sorokat leírtam. Elképesztő. Döbbenetes tudatállapot. Trip. Drog nélküli utazás. Kombinálva a több napig nem alvás állapotával.
Életem legrövidebb napja ez a mai.
A Föld is forog, a gép is halad. (Ha egy irányba kőröznénk a repülővel, akkor hamar megöregednénk? Ha pedig ellenkezőleg, akkor nem öregednénk? (Egyébként, ahogy közeledünk a fénysebesség felé, úgy lassul az idő. Amikor elérjük, megáll? S nem öregszünk?)
Ismét beleborzongtam, hogy a Föld felszínén micsoda őrült sebességgel forgunk a naprendszerhez képest, a kozmoszról pedig nem is beszélve. Közben marad a gép zúgása és a kósza gondolataim sokasága.
A nagy találkozás, folyó és tenger
Boldog vagyok, hogy újra utazom.
Most szállunk el a Kaukázus felett, havas hegycsúcsok sokasága nyújtja nyakát az örökkévalóság felé, közte nagy folyó kanyarog, lent csecsen szakadárok harcolnak függetlenségkert, de mi pár perc alatt átlépünk csöppnyi országuk és problémájuk felett, semmit sem tudatosítva egy háborúban álló ország nyomorából. (már csak 7.5 óra Szingapúrig.)
Zúgnak a turbinák, újból megszelidűlt a táj, Baku fölé érkeztünk. Fiatalkori emlékeim jönnek elő az őrült taxisofőrről, aki hangkürtjében bízva a sikátorokon átszáguldott. Arifékkal (barátainkkal) eltöltött kellemes hét Bakuban, a kommunista Vidám- park, a Basnya Novodevicsi stb. A kocsma helyett teázóban töltött délutánok a helyiekkel, akik élték az iszlámot, elviselték a szocialista rendszer minden hátrányát, de ők mégis ők maradtak: mosolygós, udvarias, vendégszerető nép.
égiek, szigetek, vándorboy a fellegekben jár
Tudom, hogy a Kaukázusba még vissza kell mennem. Ezalatt már Azerbajdzsán is a múlté. A Kaszpi tenger felett már sötétben száguldunk keresztül. Már s csak 6800 km. van a leszállásig.
Elég sok magyar van a gépen, legtöbbjük családot látogatni volt Magyarországon, Europában, amely már szintén a múlté, mert Ázsia partjaihoz értünk, az iráni sah földjéhez.
Irán… Hogy mi lesz ott? A fiatalság reformokat akar, de a hatalom még a konzervatív papság kezében van. Belül forrong az ország, de mi kívülállók, mit sem érzünk hevületükből. De tudom, hogy a perzsa egy nagy múltú míves nép, aki ott járt csak a legjobbakat mesélte róluk. Egy nép, amely helyet kérne miközöttünk, miközben ők az emberség helyén vannak. Fura paradox.
travel air, az új légitársaságom
De közben felbukkant a térképen Buhara, teljesen beleszédülők, hogy gyorsabban forog a fold, mint a tollam.
Delhi-ig már megtettük az út kétharmadát. Tán ott kellene kiszállnom? A szárnyon levő jelzőfényt esthajnalcsillagnak vélem, lent pedig fénykupacok sejtetik milliós városukat.
Ülés szomszédom egy hatvanéves pár, akik a 60-as években 3 évig utaztak a világban! Nekik nosztalgia, nekem a pillanat valósága. Még mielőtt felébrednek, lefekszem, mert valami sivatag felett lehetünk, se fény, se városok. Most felbukkant
Afganisztánban ültem először tankban
Buhara és Kabul, az átnézeti térképen, pedig Kuala Lumpure. – 53 C fok, meg 7 óra. Egy egy falu csillogó fénye , egybemosódik az ég csillagaival. A falu jobban harmonizál az égiekkel.
Vajon mi történik ott lent Afganisztánban? Járok-e majd arra valaha… vagy az a kapu, régi hippi paradicsom kapui végleg bezárúltak? Létezik-e Oszama Bin, avagy csak egy show az egész, ahogy a Ray Bradbury novellájában, a Fahrenheit 451-ben a főhős üldözése, más ember kivégzése a kudarc palástolására?
Át a himaláyán, Ladakh, Nubra Valley
Indiát átaludtam, de az Andamán szigetek felett automatikusan felébredtem. Visszaemlékeztem a földi paradicsomban eltöltött egy hónapomra, ahol a vadászó, gyűjtögető törzsek laknak. (Igaz India már szorítja őket vissza ősi területükről.)
Frissen pattan ki élményeim közül az erdőben találkozásom a sós-vízi krokodillal, illetve amikor egy szűk dzsungel ösvényén egy elefánt csörtet velem szembe. Kié az elsőbbség? Van-e? Meghátrál-e valaki? Ahány helyzet, annyi válasz, de jó szerencsémnek köszönhetően meg mindig élek, és úton vagyok.
Boldog vagyok.
Kicsit a könnyemmel birkózom, s ha a betűket meg tudnám áztatni, akkor a bitek elmosódnának a képernyőn, ahogy a szemem is pár pillanatra elhomályosul. Boldog vagyok, szabad vagyok.
Az úton levés, vandorboy
Újra úton vagyok. Most nagyon úgy rezem, hogy mennem kell. Hontalan, helytelen voltam otthon annak ellenére, hogy ismerőseimtől, barátaimtól sok szeretetet ás elfogadást, biztatást és megerősítést kaptam.
Legutóbbi levelemben Magyarországról írva ennek kevés helyet szenteltem, de tán mert ez a normális állapot. Bárki, aki írt nekem, eljött vetítésre, beszélgetésre, aki segített nekem, azokat titkon szívemmel megöleltem, még ha nem is tudtam tán sok időt eltölteni velük, velem, együtt, és elég figyelmet szentelni nekik. De tudom, hogy néha nem az idő adja meg egy kapcsolat minőséget.
Gleccserek földjén
Maga a tudat, hogy vannak köröttem érdeklődő, segítőkész emberek, már ez is erőt ad nekem. Hogy én tudok-e viszont erőt, biztatást, egyfajta orientációt adni mások életének – azt nem tudom. Tán megírjátok, vagy az idő eldönti.
Mindenki maga rendelkezik életéről, és annak minőségéről. Nekem elemi szükségem volt arra, hogy elinduljak, meg ha sok dolgomat félbe is hagytam (cikkek, könyv, fotók, utazási irodák, weboldal, blog, hivatalos és magán ügyek. A vadon szava hív 🙂 .
Malajzia fölé érve egy zivatarfelhő fölé szállunk 11.500 m. magasságban : a szemünk előtt, a lábunk alatt indulnak a villamosok. Arra a norvégiai élményemre asszociáltam rögtön, amikor egy 2000 méteres hegygerincre másztam fel, onnan gyönyörködtem a szemem előtt előtűnő hegyekben, és a lábam alatt meginduló gleccserekben. Jókai nem vagyok, de nekem ez nem leírható élmény. Katarzis.
A biztonság kedvéért utazáskor kell a kés..
Újra Singapore-ban vagyunk, hajnali álmosság itt is, a dzsessz zenekar sem játszik, a net sem működik, kint meleg, bent ez moderált.
Felszállunk, és pár óra alatt átrepültük Indonéziát, és elértük Ausztrália partjait. A Gibson sivatag felett jutott valakinek eszébe, hogy szívinfarktusa legyen vagy mi, így éles kanyart véve Melbourne helyett Nyugat Ausztráliában, Perth-ben szállunk le,a mely nem hat többnek fentről, mint egy falu. Ezzel a kis kitérővel, 4 órával tovább repültünk, de én élveztem, nekem térkép e táj.. a jó értelemben, beszél hozzám, mondandója, üzenete van.. talán egyszer eljut hozzátok is.. vidd hírét az igazaknak című könyv jut eszembe.
Sydney felé
Gondolom a fedélzetre bezsúfolt többi 500 ember kevésbe, mert nincs ideje. Nekem annál több, mert az utazással az időtlenségbe léptem. (a teremtés pillanata, a lenni örökkévalósága, stb.)
A part közelében óriási farmok, víztározók többszáz km-en keresztül, majd vörös színű sivatag felett haladunk. A hegyeket koszorúér szerűen körbeölelő folyók, a földapa óvó ölelése, és a nagy semmi utána.. 3 óra alatt lehet átszelni Ausztráliát, ez annyi mint Londontól Moszkváig az út.. Egy ország, egy kontinens.
Melbourne reptér
Kiszállás után a folyosón táblák figyelmeztetnek, hogy semmilyen élelmiszert nem megengedett bevinni. Egy disszidens házaspár tanácsát követve jobb bevallani és megmutatni (majd kidobják), mint rizikózni a bírságot.
Az akadályverseny első fele az útlevélvizsgálat. Minden hivatalnok mögött áll egy szúrós szemű bevándorlási tiszt. Nos engem rögtön kiemelnek a többiek közül, és rögtönzött kihallgatásra visznek. Több rizikó faktorral is birok: magyar, egyirányú jeggyel, fiatal, férfi, egyedülálló stb. Zúdulnak a kérdések, de nem ijedtem meg az egyenruhától, láttam már sokfélét. Úgy tűnik, hogy én felkészültebb voltam, mint ő. Egyébként furcsa állatfaj a kihallgatóké, mert pillanatok alatt át tudnak menni állattá. Amit az egyedfejlődés évmilliók alatt produkál, ők képesek pillanatok alatt áthidalni.
Australia, arrival
A másik akadály a vámvizsgálat: minden csomagot kifelé is átvilágítanak. Persze rögtön kiszúrták az ajándékba hozott Pick szalámit, mint klasszikus magyar ajándékot, lévén a paprika őrleményeket kivonták Magyarországon a forgalomból. Röhej, hogy a hírességünket mi magunk hamisítjuk. Régebben ólommal, ma pedig Dél-amerikai akármivel. 200$-ra akartak büntetni, de végén elsimítottuk az ügyet. A mák bejöhetett minden további nélkül. A vicc, hogy elvileg cipő is tiltó listájukon van. (hátha fertőzést hozunk be vele.)
Szóval megérkeztem Ausztrália nem legnagyobb örömére, hát reszkessenek…
Ha tetszett hagyhatsz komentben üzenetet, vagy fejezzed ki like-odat valahogyan..:)
Itt olvasható a többi történetem Ausztráliáról.
Egy 8 éve elveszettnek hitt anyagomat találtam meg..:) nagy flash volt nekem, elveszett gyerekem..
itt átadom azt az érzést, milyen útra kelni, hogy indult az egész 13 év utazós történetem.. anno 2003-ban.
Ausztrália prológus, gondolatfoszlányok a repülőről:
Indulás előtti nap egy kicsit beleborzongtam azon felismerés alatt, hogy utazom: a föld túloldalára!
Felfoghatatlan, hogy 24 orra alatt a glóbusz túloldalán találom magam, kultúrákat,
Repülés, szabadság, Tengerek, partok,
földrajzi egységeket, földrészeket, éghajlatokat, évszakokat, sőt évtizedeket szelve át.
Belegondoltam, hogy amott fejjel lefele vannak a dolgok hozzánk képest, s az örvény is másfelé forog.
Ez a felismerés annál is sokkolóbb volt, mint amikor az ember Ázsiába készül, hiszen Ausztrália háromszor olyan messze van a térképen, mint India.
Izgalmas volt a reggelem is, ahol az álmos Ferihegyi reptéren pár utas lézengett, majd egy buszra szálltunk, az kivitt a hideg prérire egy pici légcsavaros repülőhöz, ahol fellépcsőztünk a metsző hidegben a gépbe- ahogy ez történt a 80-as években. Időutazás. (Huu, már Krasznodár felé repülünk miközben ezt írom..)
polárszűrőn keresztül a világ…
Tettünk egy kört Budapest felett – ezeket élvezem a legjobban, mert a város minden részletét láthatom innen fentről, igaz csak pár percre, majd a Pilis lankái
felé vettük az utunkat, amelyet a reggeli pára ült meg.
Bécs is inkább egy vidéki reptérnek hat, kávé-izgatott emberek.
Az ablak melle kérem a jegyet, legyen hova lehajtanom a fejem a 20 órás repülés (20.000km!!) alatt. Majd 3 napja nem aludtam, rengeteg dolgot kellett elintéznem indulás előtt.. ezért picit módosult tudatállapotban írom amit itt papírra vetek.. de folyamatosan jönnek az asszociációk a tollamból, nagyon szabadnak érzem magam.. felemelő.
A gép hatalmas, szárnya óriási, miközben mögüle hasonló gigantok fordulnak ki. A turbinájukban elférne egy pesti garzon szobája. Pillanatok alatt a felhők fölé emelkedünk, és bámulok a szikrázó nap fényénél a levegőbe. (10.000 méteren vagyunk, s kint -65 C)
a magasból a folyóvölgyek
Még csak az ebédet hozzák ki a fedélzeten, amikor már Bukarestet elhagytuk, s a Fekete tengeri Jalta felett húzunk el, nemrég itt dölt el a világ sorsa, s most csak pár múló pillanat az égből.. amikor már a borokat kezdik kínálni. Boldog békeévek.. Nekünk egy ebéd, az alattunk levő világban pedig egy teljesen más civilizáció.
Hatása alatt vagyok az élménynek olyannyira, hogy nem az ülésbe épített tv-n felkínált 10 csatorna közül nézem valamelyiket, hanem a repülő pozicióját megjelenítő képre kapcsolok, amely már olyan egzotikus helyeket jelöl, mint Kisinyov, Szuhumi – felderengve általános iskolás orosz- óra élményeim a Földközi tengerről, majd Dnyepropetrovszk, Larnaca – a megosztott sziget, majd Jereván s örmény ismerősünk. Innét már csak 8000 km. és 9 óra Singapore, ahol leszállunk majd tankolni.
Szóval ebédnél Krasznodart és Batumit hagytuk el, mire az
Nekem térkép e táj..
extra desszertet fogyasztom, már Tbiliszi is a múlté.
Már kezd is sötétedni a horizont, megjelennek az első csillagok az égbolton. Addig amíg e sorokat leírtam. Elképesztő. Döbbenetes tudatállapot. Trip. Drog nélküli utazás. Kombinálva a több napig nem alvás állapotával.
Életem legrövidebb napja ez a mai.
A Föld is forog, a gép is halad. (Ha egy irányba kőröznénk a repülővel, akkor hamar megöregednénk? Ha pedig ellenkezőleg, akkor nem öregednénk? (Egyébként, ahogy közeledünk a fénysebesség felé, úgy lassul az idő. Amikor elérjük, megáll? S nem öregszünk?)
Ismét beleborzongtam, hogy a Föld felszínén micsoda őrült sebességgel forgunk a naprendszerhez képest, a kozmoszról pedig nem is beszélve. Közben marad a gép zúgása és a kósza gondolataim sokasága.
A nagy találkozás, folyó és tenger
Boldog vagyok, hogy újra utazom.
Most szállunk el a Kaukázus felett, havas hegycsúcsok sokasága nyújtja nyakát az örökkévalóság felé, közte nagy folyó kanyarog, lent csecsen szakadárok harcolnak függetlenségkert, de mi pár perc alatt átlépünk csöppnyi országuk és problémájuk felett, semmit sem tudatosítva egy háborúban álló ország nyomorából. (már csak 7.5 óra Szingapúrig.)
Zúgnak a turbinák, újból megszelidűlt a táj, Baku fölé érkeztünk. Fiatalkori emlékeim jönnek elő az őrült taxisofőrről, aki hangkürtjében bízva a sikátorokon átszáguldott. Arifékkal (barátainkkal) eltöltött kellemes hét Bakuban, a kommunista Vidám- park, a Basnya Novodevicsi stb. A kocsma helyett teázóban töltött délutánok a helyiekkel, akik élték az iszlámot, elviselték a szocialista rendszer minden hátrányát, de ők mégis ők maradtak: mosolygós, udvarias, vendégszerető nép.
égiek, szigetek, vándorboy a fellegekben jár
Tudom, hogy a Kaukázusba még vissza kell mennem. Ezalatt már Azerbajdzsán is a múlté. A Kaszpi tenger felett már sötétben száguldunk keresztül. Már s csak 6800 km. van a leszállásig.
Elég sok magyar van a gépen, legtöbbjük családot látogatni volt Magyarországon, Europában, amely már szintén a múlté, mert Ázsia partjaihoz értünk, az iráni sah földjéhez.
Irán… Hogy mi lesz ott? A fiatalság reformokat akar, de a hatalom még a konzervatív papság kezében van. Belül forrong az ország, de mi kívülállók, mit sem érzünk hevületükből. De tudom, hogy a perzsa egy nagy múltú míves nép, aki ott járt csak a legjobbakat mesélte róluk. Egy nép, amely helyet kérne miközöttünk, miközben ők az emberség helyén vannak. Fura paradox.
travel air, az új légitársaságom
De közben felbukkant a térképen Buhara, teljesen beleszédülők, hogy gyorsabban forog a fold, mint a tollam.
Delhi-ig már megtettük az út kétharmadát. Tán ott kellene kiszállnom? A szárnyon levő jelzőfényt esthajnalcsillagnak vélem, lent pedig fénykupacok sejtetik milliós városukat.
Ülés szomszédom egy hatvanéves pár, akik a 60-as években 3 évig utaztak a világban! Nekik nosztalgia, nekem a pillanat valósága. Még mielőtt felébrednek, lefekszem, mert valami sivatag felett lehetünk, se fény, se városok. Most felbukkant
Afganisztánban ültem először tankban
Buhara és Kabul, az átnézeti térképen, pedig Kuala Lumpure. – 53 C fok, meg 7 óra. Egy egy falu csillogó fénye , egybemosódik az ég csillagaival. A falu jobban harmonizál az égiekkel.
Vajon mi történik ott lent Afganisztánban? Járok-e majd arra valaha… vagy az a kapu, régi hippi paradicsom kapui végleg bezárúltak? Létezik-e Oszama Bin, avagy csak egy show az egész, ahogy a Ray Bradbury novellájában, a Fahrenheit 451-ben a főhős üldözése, más ember kivégzése a kudarc palástolására?
Át a himaláyán, Ladakh, Nubra Valley
Indiát átaludtam, de az Andamán szigetek felett automatikusan felébredtem. Visszaemlékeztem a földi paradicsomban eltöltött egy hónapomra, ahol a vadászó, gyűjtögető törzsek laknak. (Igaz India már szorítja őket vissza ősi területükről.)
Frissen pattan ki élményeim közül az erdőben találkozásom a sós-vízi krokodillal, illetve amikor egy szűk dzsungel ösvényén egy elefánt csörtet velem szembe. Kié az elsőbbség? Van-e? Meghátrál-e valaki? Ahány helyzet, annyi válasz, de jó szerencsémnek köszönhetően meg mindig élek, és úton vagyok.
Boldog vagyok.
Kicsit a könnyemmel birkózom, s ha a betűket meg tudnám áztatni, akkor a bitek elmosódnának a képernyőn, ahogy a szemem is pár pillanatra elhomályosul. Boldog vagyok, szabad vagyok.
Az úton levés, vandorboy
Újra úton vagyok. Most nagyon úgy rezem, hogy mennem kell. Hontalan, helytelen voltam otthon annak ellenére, hogy ismerőseimtől, barátaimtól sok szeretetet ás elfogadást, biztatást és megerősítést kaptam.
Legutóbbi levelemben Magyarországról írva ennek kevés helyet szenteltem, de tán mert ez a normális állapot. Bárki, aki írt nekem, eljött vetítésre, beszélgetésre, aki segített nekem, azokat titkon szívemmel megöleltem, még ha nem is tudtam tán sok időt eltölteni velük, velem, együtt, és elég figyelmet szentelni nekik. De tudom, hogy néha nem az idő adja meg egy kapcsolat minőséget.
Gleccserek földjén
Maga a tudat, hogy vannak köröttem érdeklődő, segítőkész emberek, már ez is erőt ad nekem. Hogy én tudok-e viszont erőt, biztatást, egyfajta orientációt adni mások életének – azt nem tudom. Tán megírjátok, vagy az idő eldönti.
Mindenki maga rendelkezik életéről, és annak minőségéről. Nekem elemi szükségem volt arra, hogy elinduljak, meg ha sok dolgomat félbe is hagytam (cikkek, könyv, fotók, utazási irodák, weboldal, blog, hivatalos és magán ügyek. A vadon szava hív 🙂 .
Malajzia fölé érve egy zivatarfelhő fölé szállunk 11.500 m. magasságban : a szemünk előtt, a lábunk alatt indulnak a villamosok. Arra a norvégiai élményemre asszociáltam rögtön, amikor egy 2000 méteres hegygerincre másztam fel, onnan gyönyörködtem a szemem előtt előtűnő hegyekben, és a lábam alatt meginduló gleccserekben. Jókai nem vagyok, de nekem ez nem leírható élmény. Katarzis.
A biztonság kedvéért utazáskor kell a kés..
Újra Singapore-ban vagyunk, hajnali álmosság itt is, a dzsessz zenekar sem játszik, a net sem működik, kint meleg, bent ez moderált.
Felszállunk, és pár óra alatt átrepültük Indonéziát, és elértük Ausztrália partjait. A Gibson sivatag felett jutott valakinek eszébe, hogy szívinfarktusa legyen vagy mi, így éles kanyart véve Melbourne helyett Nyugat Ausztráliában, Perth-ben szállunk le,a mely nem hat többnek fentről, mint egy falu. Ezzel a kis kitérővel, 4 órával tovább repültünk, de én élveztem, nekem térkép e táj.. a jó értelemben, beszél hozzám, mondandója, üzenete van.. talán egyszer eljut hozzátok is.. vidd hírét az igazaknak című könyv jut eszembe.
Sydney felé
Gondolom a fedélzetre bezsúfolt többi 500 ember kevésbe, mert nincs ideje. Nekem annál több, mert az utazással az időtlenségbe léptem. (a teremtés pillanata, a lenni örökkévalósága, stb.)
A part közelében óriási farmok, víztározók többszáz km-en keresztül, majd vörös színű sivatag felett haladunk. A hegyeket koszorúér szerűen körbeölelő folyók, a földapa óvó ölelése, és a nagy semmi utána.. 3 óra alatt lehet átszelni Ausztráliát, ez annyi mint Londontól Moszkváig az út.. Egy ország, egy kontinens.
Melbourne reptér
Kiszállás után a folyosón táblák figyelmeztetnek, hogy semmilyen élelmiszert nem megengedett bevinni. Egy disszidens házaspár tanácsát követve jobb bevallani és megmutatni (majd kidobják), mint rizikózni a bírságot.
Az akadályverseny első fele az útlevélvizsgálat. Minden hivatalnok mögött áll egy szúrós szemű bevándorlási tiszt. Nos engem rögtön kiemelnek a többiek közül, és rögtönzött kihallgatásra visznek. Több rizikó faktorral is birok: magyar, egyirányú jeggyel, fiatal, férfi, egyedülálló stb. Zúdulnak a kérdések, de nem ijedtem meg az egyenruhától, láttam már sokfélét. Úgy tűnik, hogy én felkészültebb voltam, mint ő. Egyébként furcsa állatfaj a kihallgatóké, mert pillanatok alatt át tudnak menni állattá. Amit az egyedfejlődés évmilliók alatt produkál, ők képesek pillanatok alatt áthidalni.
Australia, arrival
A másik akadály a vámvizsgálat: minden csomagot kifelé is átvilágítanak. Persze rögtön kiszúrták az ajándékba hozott Pick szalámit, mint klasszikus magyar ajándékot, lévén a paprika őrleményeket kivonták Magyarországon a forgalomból. Röhej, hogy a hírességünket mi magunk hamisítjuk. Régebben ólommal, ma pedig Dél-amerikai akármivel. 200$-ra akartak büntetni, de végén elsimítottuk az ügyet. A mák bejöhetett minden további nélkül. A vicc, hogy elvileg cipő is tiltó listájukon van. (hátha fertőzést hozunk be vele.)
Szóval megérkeztem Ausztrália nem legnagyobb örömére, hát reszkessenek…
Ha tetszett hagyhatsz komentben üzenetet, vagy fejezzed ki like-odat valahogyan..:)
Itt olvasható a többi történetem Ausztráliáról.
