2010 nov. Indulás Kenyába!
Mivel is kezdjem? Inkább folytatom. Véletlenségből kerültem ismét Kenyába… Öt év után, de még sok felfedezni való akadt, hát ide repültünk Ománból párommal, Eszterrel, aki később modernnomádként blogolt.
Eredetileg Omán után Jemen lett volna a soros állomásom, de mivel a vízum megszerzése a lehetetlenséggel egyenlő egy átlag utazónak, mint én (katonai kíséret kellett már), így Jemen kimarad a terítékemből egy darabig. Egy jódarabig. Persze ha valakinek van 400-600 dollárja a vízumra, akkor hajrá, mert kevés ilyen érdekes pontja létezik még a világnak, mint Jemen, viszont csak tour agency-n keresztül lehet vízumhoz jutni, gondolom, mindenki tejel mindenkinek, s mindezt a te bőrödről húzzák le.
Az Emirátusokban 2 napot húztunk le a reptéri tranzitban, mert Kenyába csak heti 2x megy gép, viszont ománi vizum lejárt, így el kellett menni, viszont Emirátusokba még vízum kellett, ami kb 100 usd, no meg a szállás, hát itt ragadtunk. De miután sikerült megszerezni a Vip váró password-jét, már internetezéssel és felkészüléssel tudtuk elütni az időt, mert Kenya mint desztináció elég hírtelen jött. Oda volt elérhető áron repjegy.
A tranzitban héderelünk Sarjahban, s egy régi ismerőssel futottam össze. Azt történt, hogy amikor Tádzsikisztánban voltam, több utazó is mondta, hogy van az orosz autóstoppos klubnak (AVP.org) egy háza, ahol lehet aludni, meg találkozni más stopposokkal. Egyik alkalommal én is ott utaztam Tadzsikisztánban, s találkoztam Anton Krotov-val, aki híres blogger, író, az orosz stoppos klub egyik alapítója (AVP) akiknek a projektje, hogy minden évben bérelnek valahol egy házat, és minden utazó betérhet, ingyen aludhat ott. A „ház mindenkié” projekt nagyon sikeres, s sok ember olvassa a blogját. Én is. Hát mit ad isten, kivel futok össze? Hát vele. Anton is éppen várt egy napot a tranzitban, volt egy kis merülőforralója, ott készítette lábaskájában a levest. Örültünk, sztoriztunk, teáztunk és megosztottunk tanácsokat egymással sok-sok vidámkodás közben.
Érdekes, hogy pár hét múlva kaptam egy emailt ismerősömtől, Oroszországból, akivel Kazahsztánban találkoztam, hogy olvasta, hogy reptéri rekordot döntöttem. Kicsi a világ, a mai világban a digitális szálak gyorsan összefutnak. 2010.
Tisztára India hangulat uralkodott a reptéren, mert ugye Dubai és Omán hajtómotorja az indiai munkaerő, aki azért pár évente hazamegy. Több millió ember évente. S nem is annyira drága a kaja.
Kenya megérkezés
Nairobi-ig több órán át sivatagos tájakon repültünk keresztül, gyönyörű vörös vízgyűjtőket láttunk fentről, tényleg, mint az emberi vér rendszer. Alig láttunk lakott helyeket vagy házakat, sivatagos terület ameddig a szem ellát. Na igen, az organikus építészet miatt, akarom mondani a szalmakunyhók álcázó képessége és a kis populáció miatt is így lehet.
Nairobi reptér még a ’70-es évek designját követi, A4-es papírokon lehet követni a kijáratot. Hát igen, felújítják most, s elterelő hadműveleteket kell tenni, pár avítt bolton keresztül átvágjuk magunkat, ahol az eladóknak fel sem tűnik, hogy valaki bement és már ki is ment. Afrikai éberségzónába kerültünk. Semmilyen használható térképéhez nem lehet hozzájutni, de kacatok azok vannak, minden mennyiségben. Welcome to Africa again.
Aztán bestoppoltunk egy amerikai sráccal, aki önkéntesnek jött ide egy garbage slum-be (nyomornegyed), de később, amikor megpróbáltuk felkutatni abban a városban, slum-eknek helyét sem találtuk. A szervezetük weboldala szép, bankszámlaszám van, de telefon elérhetőség vagy cím az nincsen. Afrikában vagyunk megint, semmi nem az, aminek látszik. Lényeg, hogy utalj pénzt.
Nairobi
Kanapészörfös vendéglátónk egy kedves fiú légikísérő és családja volt, lakhelyük minden komforttal ellátva afrikai viszonyokhoz képest. Csak a víznyomással vannak gondok. De legalább van 24 órás áramellátás, internet, sok külföldi a környéken, s jó hangulat. Csak ne szólt volna a rap és a spanyol ária egész nap, de nincs tökéletes.
Első felderítő sétánk során egy zöld (Omán után minden zöld), kellemes fekvésű (1700 m) hatalmas, káoszjellegű (6 millió fő), színes kavalkádról árulkodó város nyílt meg előttünk. A legjobban a színesre festett üzletek és a fantázianeveik tetszettek. A fantáziája az embernek olyan széles spektrumú, hogy ki kellett írni sok házra, hogy: not for sale. Aztán később megtudom, hogy a bérlők úgy csinálnak, mintha övék lenne a ház eladják, aztán eltűnnek a pénzzel. Aztán a tulaj hadakozhat az „új tulajdonossal”. This is Africa my friend.
Árusok még a külvárosban is rengeteg, mindenki próbál megélni, igaz, hogy szépségszalonból több van, mint élelmiszerboltból. De ugye itt a formára, kinézetre ügyelnek az emberek, még ha sáros földúton is kell tipegniük a szépségeknek. Utána pedig betuszkolni kicicomázott önmagukat a zsúfolt , pici tömegközlekedésként szolgáló „matatu”-ba, azaz kisbuszba. S ott jön az igazi csapás egy egyszerű, európai halandónak, mert hangfalra sajnos telik, s a hangos ütemektől csak zsong az ember feje.
Ezt kombinálva az utcán dudáló, furakodó autókkal, dugóval, kipufogógázzal, biztosan, ha volt is az valaki fejében gondolat, az már négynegyedekre tört. Afrikaiaknak ez persze fel sem tűnik, hiszen ők már gázban, zajban és törtrésznyi gondolatokon szocializálódtak életük kezdete óta. S ráadásul az ár egy 5 km-es útért, majdnem 1 dollár csúcsidőben, ami drága a keresetekhez képest. Azon kívül megúszhatjuk 60 centből. De mikor van csúcsidőn kívül ebben a városban?? Alig.
Az úthálózat szó is túlzás, mert van pár fő ütőér, szigorúan egy sávos, sok kátyu lukkal, így ha nem is lenne forgalom, akkor is lassan tudnak csak menni. Mellékutak gyakran estate-ekbe futnak, kvázi lakóparkokba, ráccsal elkerítve, hogy illetéktelenek csak körülményesen jussanak be. Szóval a dugó mindig garantált. Ennek egyik kulcsa a minibusz rendszer, így 6 millió embert 12 fős matatukban le-és fölvezényelni, kincsesbánya az olajvállalatoknak és a busz tulajdonosoknak meg a kleptokráciának. Klasszikus Afrika.
Elvetődtünk egyik nap egy expat partyra(itt dolgozó külföldiek az expatok), ahol találkoztunk egy urbanisztikával foglalkozó önkéntessel, aki elmondta, hogy Nairobi-ban soha nem lesz megoldva a tömegközlekedés, mivel nincs politikai akarat rá, mert 20 ezer sofőr, 20 ezer pénzbeszedő és 30 ezer szerelő maradna állás nélkül, ha hatékony nagybuszos közlekedésre térnének át. Így legalább 50 ezer munkanélkülivel gazdagítanák a másik 3 milliót.
Ráadásul ezek a buszos maffiák, tejelnek az állami hivataloknak, döntéshozóknak, rendőröknek, gyakorlatilag eltartják és konzerválják az életképtelen, működésképtelen hivatali réteget, akinek lehetősége lenne változtatni, de nekik nem éri meg. S ezt ki fizeti meg? Igen, a nép, az istenadta nép. Drága, kényelmetlen, lassú szolgáltatást kapva. Ez akkor válik kérdéssé igazán, ha a napi 4 dollár fizetésből kell kigazdálkodni a 2 dollárnyi utazást, a maradékból megetetni a 4 gyereket otthon. Meg az otthont fenntartani. Hm, ez egy igen-igen kemény világ.. Huh. De jobb, mint amikor először voltam itt 5 éve..
Africa not solving problem, but benefiting from it.- cseng vissza egy itt élő ismerősöm mondata. Vagyis Afrika nem megoldja a problémát, hanem hasznot húz belőle. Páran. Ez pedig az én konklúzióm e témában. Sajnos. Ez különbözteti meg a fejlett demokratikus világot a fejlődő aki kapja marja, erősebb kutya baszik világban.
Étkezés
Persze 1 dollár, az nem több a napi fazék ugali-nál (ugali – vízbe dara, kis sóval megbolondítva – első nap után már szörnyű kaja, s mi meg itt leszünk több mint 2 hónapot). A jobbaknak mehet rá egy kis bab-kukorica keverék, esetleg zöldség, amivel otthon a hörcsögöt etetjük. Itt ez az ünnepi fogás, tiszteletünkre. Végül is kitettek magukért házigazdáink.
A jobb napokon lesz benne hús is, habár vega vagyok, ezt a projectet buktam. A hal pedig 1-2 euro egy darabka, így az tényleg csak az elitnek. A gyümölcs biztos nem a backbone-ja (meghatározó eledele) az étkezésnek, mert alig van és európai árakon.
Javasoltam naivan vendéglátóinknak, hogy ez a puliszka szerű vízbe dara sokkal jobb lenne, ha legalább tennének bele sót vagy fűszereket. Erre kinevettek, hogy ha bármit tennének bele, az csak elrontaná az ugalit. Tehát nekik jobb az egyszerű megszokott, mint a komplexebb, változatosabb. Na ja a tradició hatalma, a fejlődés gátja.
A legfurcsábban akkor néztek, amikor a káposzta torzsáját nyersen rágcsáltam. Úgy merednek rám, mint ahogy te nézed a maszájokat, amikor isszák az élő állat vérét. Ami egy természetes találmány, hiszen a nomádoló pásztorok ritkán jutnak vízhez, így kézenfekvő a nyaki szúrás, szívás, ami begyógyul, s ő is, s az állat is megmarad. Hol van ehhez képest Drakula?
Na de a partynál tartottunk, sok külföldi, sok követségi dolgozó, köztük az algériai is, így tán a vízumom is simábban fog menni a jövőben.
Érdekes, hogy rengeteg önkéntes dolgozik itt, de senkinek nincs residence permit-je (tartózkodási engedélye), mindenki turista vízummal nyomul, mert hivatalossá tenni a státuszukat drága és időigényes szövevény. Pedig segíteni jönnek, de ehhez semmi kormányzati bürokráciai könnyítés. Hát biztos nem törném magam segíteni, ha ők nem akarják!
Vannak lelkes emberek önkéntesként, és tolják a dollár milliárdokat az országba, a fejlett világ adófizetőinek zsebéből, s a helyi kormány ebből is hasznot húz. Africa not solving problem, but benefiting from it. – mantrázom megint.
Messze vagyok a megértésétől, hogy miért is tesszük mi fehérek mindezt? Ráadásul Kenya stratégailag nem is olyan fontos, még nyersanyagai sincsenek igazán, egyedül a tea, meg a virág farmok. White guilt?
Slum túra 1. Muthare
Szerveztem egy nyomornegyed túrát, ahova csak egy angol lány jött el velem, aki szintén az ENSZ-nek fog dolgozni malária projecten, s gazdaságilag kell rentábilissá tenniük a kórházakat.
A Mathare slum itt van a szomszédunkban ahol lakunk, egyen bádogtetős városka, hordókból és sárstruktúrákból épített házak sokasága amíg a szem ellát. Általában egy szoba egy kunyhó, 3-5 ember osztja meg az életteret. A vízért a fő utcához mennek, áramot pedig mindenki lopja ahonnan tudja. A nyomornegyed tele van élettel, árusok, kifőzdék, végre itt olcsó árak, sőt még hulladék válogatókat is láttunk, mert van, aki felvásárolja.
Vasárnap lévén sok volt a templomi nép, az egyik pásztorával beszélgettünk, egy klinikát is grundol. Apja alapította ezt a keresztény gyülekezetet. Itt Afrikában a vallás az nagy üzlet. Még a nyomornegyedben is meg lehet belőle élni. Az ige pénzzé válik. A nagy transzfiguráció. Csak találj hozzá követőket. S ha ígérsz, lesznek is. Az hogy mit ígérsz nem számít, lényeg, hogy reményt adj, cserébe megkapod amit akarsz. Így működik a vallási 1×1.
A ’klinika’
Az egyik szoba a klinika, nyitva reggelente, ahol fél euróért megvizsgálja a nővér a beérkezőt, amit itt is 3-4 ember látogat csak naponta. A műveleti sorrend a következő: ha valaki megbetegszik, akkor először megpróbál meggyógyulni. Ha ez nem megy, akkor ellátogat a gyógyszertárba, ahol kap valamit. Ha ez sem segít, elmegy a klinikára, ahol egy nővér megnézi. Ha nem tud vele mit kezdeni, akkor beutalja a kórházba. Oda nem lehet csak úgy betérni, kell az ajánlás, hogy fejfájással ne zavarják a kórházat. Ha a kórház sem tud segíteni, akkor a következő lépés a temető.
Van HIV fertőzötteknek a kék ház, szintén nyugat által fizetett AIDS klinika, ahol megkapják az emberek az ingyen gyógyszereiket. Ilyen jó szociális hálója van Afrikának. Csak az a kár, hogy nyugati fonálból szövik.
Orphanage
Egy árvaházba is belebotlottunk, ez már kétemeletes tákolmány, 4 szoba, 300 gyerek, hatalmas nyüzsgés a mini udvaron. Egy ágyon 3-4 gyerek alszik, emeletes ágyak, köztük hely nincs. Iskolázásukat megoldják, van, aki már egyetemre is eljutott a húsz év tapasztalata szerint, akik később adományozóként is fellépnek. Samaritan nővér grundolja az egészet, hiper energiával bíró, mosolygó pulzáló asszonyság, sok tervvel a jövőre nézve. Nagyon cuki, lelkes ezerrel. Bár csak ilyen emberekből állna Afrika.
10 HIV pozitív gyereket is bekevertek a rendszerbe, ami szerintem nem jó ötlet, de így jött. Amit adnak azt elfogadják. Igazi keresztényi vagy buddhista attitüd. Általában kidobják a felesleges gyerekeket az utcára a szülők, értelmesebbje behozza ide, a maradék szülei meghaltak AIDS-ben.
Van szemben egy állatraktáruk, ahonnan a tejet fejik, disznó, kecske, tyúk is akad a sárban. Terve, hogy vesznek egy földet, s ott nem csak oktatást adnak nekik, hanem dolgozhatnak is majd a farmon gyerekek, így elsajátítják a munkát is, meg megtermelik egy részét annak, amit fogyasztanak.
Túl szép, komolyan könnyeimmel küzdöttem, amikor ezzel az asszonysággal beszéltem. Nem sír a sorsán, hanem csinálja, örömmel; esküszöm, ilyennek képzeltem el Teréz anyát. A napomat bearanyozta ez a pár óra amíg velük voltunk.
Egész napra egy helyi hölgy csapódott hozzánk, aki amúgy félt bemenni egyes helyekre, de végül hősiesen követett mindenhova minket. Az elköszönéskor sokszor ismételte, hogy milyen boldog, hogy velünk lehetett, s búcsúzáskor letérdelt a porba és megcsókolta volna a lábunkat.
A vasárnap az mindig izgalmas nap Afrikában, legalább kétszer annyi keresztény felekezet van, mint amennyi emberrel Jézus beszélt életében. Legtöbbjükben táncolnak, énekelnek, a lelkipásztor pedig tüzes, üvöltöző beszédet tart.
Engem is rendszeresen felhívnak a színpadra (milyen helyénvaló szó erre), s nagy a kísértés, hogy az udvarias megköszönés helyett én is elkezdjek üvöltözve, nyál fröcsögtetve beszélni a valóságról, tükröt mutatva nekik a felszínességről, hazugságokról stb. De valahogy a gátlásos énem nem engedte.
Vissza a városba, majd indultunk vidékre.
Kicsit eljöttünk a városból, s laktunk Ngongban is egy ír ismerősömnél (aki egyébként Budapesten élt anno), s egy század eleji fogadóban laktunk, ami most egy NGO (nonprofit szervezet) részét képezi. Vendéglátónk főnöke egy orvos, 20 éve él itt, s klinikákat épít az eldugott maszai régiókban. Fala tele fényképekkel, törzsi eszközökkel, állítom, több van benne, mint egy múzeumban, pedig ez csak egy koloniális ház, koloniális emberekkel. Egyébként a fertőző betegségek tudora, egész Afrikában és Európában oktatja, precíz emberke, nagyon jó humorral megáldva, igen jó beszélgetést folytattunk vele és a neki dolgozó ír sráccal. Hát igen, zongorázni lehet a különbséget életviszonyokban, csend, könyvek, zöld kert, valahogy az ember agyát rendbe teszi a városi káosz és kosz után.
Két kocsi összeütközött a városban, amit mi is láttunk. Ismerősöm megkérdezte a matatu sofőrjét, aki szintén látta, mi történt, hogy ki a hibás? Mire a sofőr így válaszolt: a tudatlanság.
Talán egy afrikai nem azért nem tud elmélyedni a gondolatokban, mert nincs neki, hanem a közeg nem adott, ha állandó rap zene üvölt a fülébe valakinek, szerintem képtelenség két gondolatot egyberakni, nemhogy egyet is megszülni.
De a helyiek állítják, hogy ők a hangos zenét szeretik, és hogy őket nem zavarja. Vagyis a konklúzió, hogy nincsenek gondolataik. Mert a hangos zenének is megvan a maga funkciója, pont a gondolkodás kikapcsolása, beleolvadás valami más harmóniába, de ez akkor lehet probléma, ha van valami más agymunka, gondolatok stb. Ha nincs, akkor tényleg nem zavaró.
A Chat árusok
Mi ez? – kérdezem a mosolygó fiatalt. „Chat” – válaszolt. Az miért jó? Mert egy óra alvás is elég nekem – válaszolta. A hatása, mint a koka levélé, ezért a teherautó sofőrök előszeretettel rágcsálják az országban.
– És a többi idővel mit csinálsz? kérdem. – Hát meditálok, ötletek jutnak eszembe, feleli a tágult pupillájú laza srác.
S hogy milyen bölcsességeket és hiedelmeket gyűjtöttem össze az utam során? Íme, egy csokornyi Afrika:
Ha gyertyát gyújtasz a szobában, az elűzi a legyeket. (Kipróbáltam, nem működött).
Ha egy átlátszó nejlonzacskóba vizet teszünk és felakasztjuk a szoba közepén, akkor az szintén elriasztja a legyeket. (Ebben lehet ötlet, mert csillog, mozog)
Ha a hagymát gyorsan vízbe tesszük, miután levettük a héját, akkor utána nem fogunk könnyezni felvágáskor. (Akkor inkább a búvár szemüveg..:)
Egy észt utazó mesélt az ’egy pohárnyi orgazmusról’, állítólag lecsekkolta, filmek is szóltak róla. Ugandában egy törzsnél a nőket addig stimulálják ujjal a klitoriszuknál ütögetve őket, amíg egy pohárnyi nedv ki nem jön belőlük. Ha nem telik meg a pohár, akkor nem lesznek jó anyák, tehát eladhatatlanok, nem tudnak megházasodni.
A teóriával két baj lehet: hogyan engedik a pasit oda a nőhöz, amíg nem házasodott meg? Illetve azon meleg éghajlaton előbb elpárolog, mintsem megtelik a pohár a nedvvel. De Afrikában (főleg délen) él a száraz szex koncepció is, ami gondolom mindenkinek fájdalmas.
Kis különlegességek, hogyan gondolkodnak errefelé:
Gyógyszerek felírásakor fordított a sorrend: 2×3 ez napi 3×2 gyógyszert jelent. Légy éber.
Jeep 90 dollár mínusz fuel, azt jelenti, hogy a benzint neked kell fizetni.
Idő – Például a délután 17 óra az nekik éjszaka 23 óra, tehát nekik a napnyugtával kezdődik a nap. (6 óra eltolódás a valós és a törzsi idő között, az évszázadokat most nem vesszük számításba.) Gondolom utálták a briteket, hogy megzavarták a természetes ciklusukat (és fordítva is). Pedig logikus egy olyan népnél, akinek nincs karórája.
Szintén klasszikus eset, amikor találkozó van megbeszélve, 1-2 óra késés simán benne van, a dugó mindig jó kifogás, de röhögtünk rajta, mert egy olyan kisvárosban is arra hivatkozott valaki, ahol nincs dugó.
– – —
A folytatás hamarosan, de addig is alul a like ha értékelnéd munkámat..:)
