Kínai buddhizmus kultúrája
Kínai mitológia a teremtés kapcsán és a rá ható buddhista elemek vizsgálata
Hogyan keletkezett a világ? Hogyan született az élet? Ez már az ősi idők embereit is élénken foglalkoztatta. Különböző népek kozmogóniai mítoszai igen fontosak a népek hagyományainak ápolásához, de az idő múlásával és az életviszonyok változásával bizony változtak mítoszai is. Erre érdekes példa Kína esete, ahol láthatjuk, hogyan szorítottak helyet maguknak a jóval később érkező buddhista elemek a taoista hagyományba.
Kínában írásbeli lejegyzéseket és utalásokat lehet találni a Csuang-ce c. könyvben, Csu-ce elégiáiban, illetve Csü Jüan költeményeinek gyűjteményében (pl. égi kérdések c. mű),ami egy mitológiai utalás gyújtemény. De sok információt merítettek a San-haj-csing könyvéből (Hegyek és vizek könyve i.sz. 1.sz.) mely egyes helyek isteneit, szellemeit, szörnyeit, legendáit gyüjtötte egybe, és a Huaj-nan-ceből is (i.e. 2.sz.), ami a misztikus taoizmus szellemében keletkezett írás, és amelyben sok mítosztöredék maradt ránk.
Hogy miért említem a konfuciánizmus hatását, azt könnyen lehet magyarázni ‘józan’ világszemléletükkel, melyek morális tanításokkal töltötték meg a már meglevő mítoszokat. Például Huang-ti alakja a korai konfuciánus könyvekben rendszerint ősi bölcs uralkodóként jelenik meg, míg a taoistáknál ő lett Kína történetében először halhatatlan, ő vált a tan legelső védőistenévé a taoizmus megalapítójává. Talán érdemes még azt is megjegyezni, hogy a mitikus alakok a konfucianizmus hatására valóságos személyiségekké váltak.
Ezen kulturhéroszok közül a legfontosabbak valamilyen tárgyat vagy más fontos élettel kapcsolatos dolgot teremtettek meg. Fu-hszi feltalálta a jósló trigrammokat, avagy a halászhálót, ami a vizek környékén élőknek volt nagy könnyebbség, Szuj-zsen a tüzet, Sen-nung a lej ásót, minek segítségével a földművelés hatékonyabbá vált, s ő volt aki a füvek gyógyító erejét megismertette az emberekkel, illetve a cserekereskedelmet megszervezte. Huang-ti találta fel a közlekedési eszközöket, illetve a naptár használatát, s tőle is datálják az írás kezdetét. Természetesen ez nem egyszerre alakult ki, hiszen eleinte ugyanazt a tettet különböző személynek tulajdonították, de később ez vált standarttá. Konkrét példa erre a tűz előállítása fa dörzsölésével, amit Huang-tinak, más írások pedig Szuj-zsennek tulajdonítják.
De ezeknek a kulturális felfedezéseknek korábbi, archaikusabb formája, amikor elorozzák, vagy ajándékba kapják a túlvilági gazdájától. Esetünkben elég ha a fenti példát Prométeusz történetével állítjuk párhuzamba, hiszen ő is így hozta le az embereknek a tüzet, de minden nép mitológiájában találkozhatunk ilyen történetekkel. A kínai mitológiában van egy elbeszélés arról, hogy Ji, az íjász hogyan szerezte meg a halhatatlanság elixírjét Hszi-vang-mutól. Ji látogatást tett Nyugat úrasszonyánál az alvilágban, s ott tett szert az elixírre. Persze azt tudni kell, hogy a nyugat a kínai mitológiában a holtak birodalmának képzetével kapcsolódik egybe, míg a buddhizmus Amitábha szektája szerint Buddha mennyországa található ott, egyszóval a világ határát jelzi, ahol a nap lenyugszik, ahol a világ véget ér, ahol a halhatatlanság és a túlvilág kezdődik.
Természetesen más kultúrákban is keresték a halhatatlanság italát, füvét, és ott is mindig az alvilágba kellett leszálni, ahogyan a legismertebb sumér-akkád mítoszban is elbeszélik Gilgames történetét. Hszi-vang-mu kertjében nőnek a halhatatlanság csodálatos fái, melyek háromezerévente egyszer teremnek gyümölcsöt, s abból készül az örök élet itala. Később az őszibarackkal azonosították ezt a gyümölcsöt, amelyről olvashatunk a Majomkirály történetében is. Egy másik feljegyzés is szól erről, nevezetesen Tung-fang Suoról aki Vu császárnak volt az udvaronca. Az egyik kópésága az a válasz, amelyet a dühöngő császárnak adott, amikor az felfedezte hogy az udvaronc belekostólt a császár számára készített, örök életet adó elixírbe, s nyomban a fejét akarta vétetni: -Vagy hatékony az elixir, s akkor felséged nem tehet semmit velem, vagy pedig nem ér semmit, akkor viszont nem követtem el semmi vétket! Másik csínytevése, amikor a Nyugati Fejedelem-Anya kertjébe belopózva lop az örök élet barackjaiból.
Mindkét tettét beépítetete Vu Cseng-en a Majomkirály történetébe. A Barack-ünnep fő vendégei a Halhatatlanok, amely címhez elvileg bárki hozzájuthatott. Közülük is a nyolc halhatatlan a legismertebb, s az egyikük volt (Lü Tung pin) a boxerlázadás (1900) felkelőinek patrónusa. Ezek a halhatatlanok többnyire történelmi személyek voltak (a taó hívei vagy mágusai), s jellemző Kínára, hogy nem az istenek szállnak le a földre, hanem földi halandőkat neveznek ki istennek haláluk után.
A kínai hagyományokban a halhatatlanság tana elsősorban a Taoizmushoz kapcsolható, aminek a vallásos taoizmus köszönheti népszerüségét. Amikor a Majomkirály kereste a halhatatlanságot, találkozott egy Klastromban Szubhuti pátriárkával, akinek a neve a buddhizmus kapcsán ismerhető, és a regényben egy buddhista mester és egy taoista hallhatatlan keveréke. Tőle kapja a Szun Vu-kung nevet, azaz A Világ Hiuságára Ráébredt Majom, ahol a felébredett buddhista szavára asszociálhatunk. Vagy vegyük példaként a Nagy Arhat halhatatlan nevet, amiben szintén keveredik a két hagyomány. A festészetben a halhatatlanokat legtöbbször bivalypásztor, magányos halász, favágó alakban ábrázolják magas homlokkal, s bölcs tekintettel.
A régi kínai hiedelemvilág legfőbb Istent a hagyományos értelemben nem ismert, csak a személytelen eget (Tien). Sok szövegben az égbolt szerepelt a legfőbb princípiumként. Ez a Tien egyszerre jelent eget és égi istent. De ez Kínán kívül is előfordul, mert az istenségre alkotott sumér kifejezés, Dimgir eredetileg egy égi jelenséget jelölt, azt, ami ‘világos, ragyogó’. A babilóniai Anu-ban az ég fogalom is kifejeződik. Az indogermán legfőbb isten, Dienus egyszerre jelenti az égi jelenést és a szentet. Már az égbolt puszta szemlélete is vallásos élményt vált ki.
Az ég végtelennek, transzcendensnek mutatkozik, amikor tudatosul az emberben a végtelen magasság. A ‘legmagasabb’ fogalma önkéntelenül is az istenség attribútumává válik. Itt lakoznak az istenek, s oda jutnak a kiválasztottak (még visszatérek a halhatatlanokhoz ezzel kapcsolatban), oda emelkednek föl a holtak lelkei. Az ég minden dolog oka, ő hoz létre mindent a földdel együtt.
Az ég uralkodik a világ és az emberek felett. Nagyon kevés az emberhez hasonlatos vonása, összehasonlítva Sang-ti-val, aki inkább megszemélyesített és megjelenített uralkodó, megistenült ős, aki az ég mozdulatlan pontján a sarkcsillagon lakik (lám, ő is az égben lakik), aki lát mindent, és a jókat megjutalmazza, a rosszakat megbünteti (mint egy földi császár), a földi dolgok legfőbb irányítója, ő hozza létre az országokat és királyokat, ő adja a birodalmat a királyi családoknak, minisztereket a fejedelmeknek, s ő vigyáz az emberekre, az ő nevére esküsznek ünnepélyes alkalmakkor, s egy áldozat felajánlása után az ég felé fordulva, hogy az eskü egyenesen eljusson hozzá. De egyben a holtak királya is volt, hozzá folyamodtak az ártatlanul megöltek lelkei. Sang-ti az előidézője mindennek, de ő maga eközben tétlen marad. Itt látható a Tao Te King verseivel párhuzam, hiszen a jó uralkodó az, akitől minden függ, de nem avatkozik be állandóan a kormányzás folyamatába.
A tao hasonló szerepet játszik, de arról még lesz szó az alábbiakban.
A legősibb mítoszok a teremtéssel kapcsolatosak.
- Kezdetben, amikor az ég és a föld még tojás alakú káosz volt, Pan Ku megszületett a tojásban, és ott élt tizennyolcezer esztendeig. (A Nyugati utazás főhőse a Virág-gyümölcs Hegyen született, a káoszból kihasadt szikla szült egy kőtojást, s a szelek legyintésére kőmajommá változott. A tojás motívuma az indiai mitológiában is megtalálható.)
- És ekkor a jang tiszta elemeiből megformálódott az ég, a jin durvább elemeiből a föld. (A mezopotámiai mitológiában Marduk kettévágja Tiámat testét, az egyik felét égbolttá emeli, a másik feléből a földet alkotja meg.)
- Pan ku a középpontban tartózkodott, és naponta kilenc alkalommal alakult át. (Természetesen Kínában a közép kiemelt szerepet kapott, hiszen jellemző az ötös felosztás ahol az axis mundi, a világ tengelye, ahonnan a teremtés ered.)
- Pan Ku az élet kezdete, ő az őse tizennyolcezer élőlénynek. (A világ közepén van az Ősnemző, minthogy ő lelkesíté be a mindenséget).
- Amikor Pan Ku meghalt, fejéből szent szirt lett, szeméből nap és a hold, zsírjából a folyók és a tengerek hajából és a szőréből a fák és a növények. (Ez a motívum, hogy a teremtő belehal a teremtésbe nem egyedi a teremtésmítoszkat vizsgálva, de még így is jelenvalóvá teszi a teremtést, hiszen testéből lesz a földön a természet). Pan Ku volt a jang. (hiszen ez a pozitív, sugárzó, kiáradó, aktív, cselekvő, a teremtő). Így a makro- és mikrokozmosz egynek tekinthető, hiszen belőle lett a világ, azaz világgá lett(te magát).
A buddhista változat pedig így szól:
- Az eget, a földet és mindent, ami él, mozog, létezik, Pan Ku, a mindenség atyja teremtette a semmiből. (érdekes a semmi szó bekerülése)
- Pan Ku hatalmas termetű volt, homlokából két szarv meredt elő, jobb szemében a napot, baljában a holdat tartotta. (itt már megjelenik a személyének a leírása, ami az előzőben lényegtelen volt.)
- A teremtés tizennyolcezer évig tartott, míg Pan Ku létrehozta az eget, a földet és a csillagokat. Teremtő munkája közben magát is alakította, hiszen naponta hat lábbal magasabbra nőtt. (megfigyelhetjük a szemléletváltást, hiszen: magát alakította!)
- Miután befejezte művét, a nap és hold elindult útjára, és a mindenségben rend uralkodott. Ekkor Pan Ku meghalt, és visszavonult a holtak birodalmába. De halála után sötétség borult a világra. (a holtak birodalma most az új elem)
- Az emberek nem láttak a sötétben, és panaszra járultak a földi császár elé. (Nos itt bekerültek a társadalmi funkciók is. A császár volt az, aki személyes kapcsolatban volt az istenekkel, így ők fordulhattak hozzájuk.)
- A földi császár elküldte követét, a földi időt, parancsolja meg a napnak és a holdnak: foglalják el helyüket az égen
A Tao Te King gondolatainak a tükrében is szemlélhetjük a genezist. Kezdetben volt az őskáosz. A káosz sötétjében is megvolt Pan-ku, az óriás (a tao szüli az egyet). A káoszban felemelkedett a könnyű és tiszta (jang), s létrejött az Ég, leszállt ami zavaros és nehéz volt (jin), s létrejött a Föld. (az Egy szüli a kettőt). Maga Pan-ku középen maradt (a kettő szüli a hármat). Több ezer esztendő után meghalt, s a testrészeiből lettek a világ dolgai, s az emberek. (a három szül minden létezőt. 42. vsz.)
Huaj-nan ce 3. fejezetében pedig így alakul a világ:
Amikor az ég és föld nem alakult ki, minden csak ködös derengés és formátlan üresség volt, s ezt nevezzük nagy kezdetnek (tai csi). A tao ebben az ürességben alakult ki, az üresség (a tao segítségével) megszülte a teret és időt, az pedig a leheletet. A leheletben már volt elkülönülés. A tiszta jang jellegű leheletek összesűrűsödtek és éggé lettek, a nehéz és piszkos pedig megszilárdultak és földdé lettek. Az ég lett előbb, mert a finom részecskék egyesülése könnyebb volt. Az ég és föld egyesítette az eszenciáját, így keletkezett a négy évszak, a négy évszak szétterjesztette eszenciáját így jött létre a tízezer dolog….
- fejezetben pedig így ír:
Régen, amikor még nem létezett sem ég, sem föld, egyáltalán nem voltak még formák, minden csupa homály volt, ködös derengés, merő üresség, amelynek senki sem ismerte volna fel a kapuját. Ezután a két isteni erő egyszerre született meg (jin, jang) ezek eltervezték az eget, és megalkották a földet. Ettől kezdve minden elkülönült egymástól a jin és jang szerint. Elvált egymástól a nyolc égtáj, a kemény és a lágy kölcsönösen kiegészítette egymást, s a tízezer dolog ezáltal öltött formát. A zavaros leheletből lettek az állatok, a tiszta leheletből lettek az emberek. Ezért a szellem az ég birtoka, a test pedig a föld birtoka. Így a szellem visszatér az éghez, a test pedig megtér saját gyökeréhez (visszatér a földbe).
A világ megteremtése után az emberiséget katasztrófa sújtotta. Az őskorban a négy világtáj összedőlt, a kilenc tartomány elpusztult. Az ég és a föld megrongálódott. Tűzvész és árvíz keletkezett, a vadállatok rátörtek a békés népre. Erre Nü-kua ötszínű köveket oldott fel, s azzal megfoltozta az eget, aztán egy óriási teknősbéka négy lábával feltámasztotta a négy világtájat, megölte a fekete sárkányt, és nád hamvával gátat vetett az árvíznek.
Nü-kuának tulajdonítják a világ egyensúlyának helyreállítását is. Lényegében az előző verzió megismétléséről van szó, mely így szól: A világ megteremtése után az emberiséget katasztrófa sújtotta, aminek következtében beszakadt a föld négy határa. (Az őskorban a négy világtáj összedőlt, a kilenc tartomány elpusztult.) Az ég és a föld megrongálódott. Tűzvész és árvíz keletkezett, a vadállatok rátörtek a békés népre. Erre Nü-kua öt különböző színű követ oldott fel, s azzal befoltozta az égen keletkezett lyukakat, aztán egy óriási teknősbéka négy lábával feltámasztotta a négy világtájat, (levágta egy hatalmas teknősbéka négy lábát, és azzal támasztotta alá a föld négy sarkán az eget. Megküzdött a szétömlő vizekkel, gátakat próbált emelni, és megölte a fekete sárkányt, a gonoszság megtestesülését.
A világ tökéletlenségére is van magyarázat, miszerint Kung-kung háborúskodott Csuan-hszüvel az uralkodásért, s a vereségtől elkeseredve nekiment az égboltozatot hordozó hegynek (Liu an szerint haragjában odaverte a fejét a Pu-csou hegyhez, minek következtében az ég oszlopa eltörött, s a föld egyik kötele elszakadt. Az ég tehát északnyugaton leomlott, s így a nap, hold, csillagok mind arra haladnak. A föld pedig nem teljes délkeleten, s így a vízfolyások és a por mind arrafelé tartanak.), erre az ég északnyugatnak dőlt, s ettől kezdve a nap, hold és a csillagok mindig arra mennek le. A délkeleti részen a föld leszakadt, azért a folyamok vize keletre folyik.
Nü-kua más könyv szerint az emberiség megteremtője olyan módon, hogy agyagból emberfigurákat gyártott, melyek később élő emberek lettek. Mivel lassan ment a munka, kötelet mártott a sárba, suhintott vele, s a sárcseppekből is emberek keletkeztek. az agyagfigurákból lettek a gazdag és bölcs emberek, a sárcseppekből a szegény egyszerű emberek.
De megint csak észre kell vennünk, hogy mennyire nem elszigetelt elgondolásról van szó, hiszen az egyiptomi teremtésmítoszok közül szó van Hnum istenről, aki az első embert fazekaskorongon, agyagból alkotta. Mezopotámiában Marduk szintén agyagból és a megölt Kingu isten véréből formálta az embert. Vagy vessük össze az Ószövetségi teremtéstörténettel: pára szállott vala fel a földről, és megnedvesíté a föld egész színét. És formálta vala az Úr isten az embert a földnek porából, és lehellet vala az ő orrába életnek lehelletét.
Nos ebből a kis áttekintésben is látható, hogy mennyire összetett és szövevényes a kínai mitológia, és az is érezhető, hogy mennyire változó és nem végleges elgondolások maradtak fent a témát tanulmányozók számára.
Felhasznált irodalom
Tokarev – Mitológiai enciklopédia II. kötet 1988
Lao-Ce – Tao Te King
Mircea Eliade – Vallási hiedelmek és eszmék története I.-II. 1994
Mircea Eliade – Az örök visszatérés mítosza 1993
Vu Cseng-en – Nyugati utazás avagy a majomkirály története 1980
Sz. Vasziljev – Kultuszok, vallások és hagyományok Kínában 1977
Henri Maspero – Az ókori Kína 1978
Miklós Pál – A sárkány szeme 1973
Román József – Mítoszok könyve 1963
Mitológiai ÁBÉCÉ 1970
Edward t. c. Werner – Ancient tales and folklore of China 1986
100 chinese myths and fantasies (chinese-English) 1991
- Randolph Kloetzli – Buddhist cosmology 1989
Csuang-Ce bölcsessége 1991
Tőkei Ferenc – Kínai filozófia ókor harmadik kötet (Huai-nan ce) 1980
Várkonyi Nándor – Az elveszett paradicsom 1994
Csonka Gábor
III. évfolyam
- félév
