Az előző 4. részben érkeztünk a Pamírba.
Első kiruccanásom a Wakhan völgyön keresztül indult, amelyik Afganisztánnal határos, kb. 200 km hosszú, de sok izgalmas látnivalóval. Magánautó szinte nincs, a tömegközlekedésre rendszeresített dzsip vagy minibusz pedig drága, ráadásul rossz minőségű autóval többe kerül ugyanaz az út! Itt nem a kényelmet fizetjük meg, hanem az odajutás költségét. Logikus, ha kétszer annyit fogyaszt, akkor fizess kétszer többet! Viszont ha van választási lehetőség 2 jeep között, akkor miért választják az öreg lerobbant autót? Talán mert az ma indul..:)
Első állomásom a Garam Chasma hőforrás, magasan a hegyekben, férfiak- nők külön időben mártózhatnak gyógyulást várva. Kerestem egy másik forrást, de az kicsi lötty, ráadásul csak bőrhibás embereket láttam, ezért nem volt sok kedvem velük ücsörögni egy vízben. Lefelé gyalog mentem az elágazásig, majd apránként tovább stoppolgattam. Egy piciny faluban ért az este. Három házba is meghívtak éjszakára – kiterjedt vendégszeretet. Tény, itt mindenkinek nagy háza van. Mindenki kedves volt, igaz láttam utcai veszekedést is, de ugye az alkohol mindenhol rombol.
Ishkasim piac (afgán piac) a következő érkezési pontom. Kéthetenkénti szombati piac vonzza ide a látogatót. Ez egy sziget az afgán határon, idáig átjöhetnek kereskedni a határ mellettiek, habár a piac nem több 10 perc körbesétálásnál. Viszont élő, érdekes, hogy mi minden kacatot árulnak és vesznek.
Yamchun erődje a közelben található, 12. századbeli. Majd felkapaszkodtunk stoppommal a Bibi Fatima hőforráshoz, amelyik állítólag a nőknek termékenységet hoz. Persze fantáziám beindult: biztos azért, mert tiszta a nő/ férfi, és így szívesen hálnak egymással. Ennyit a csodákról.
Vrang faluja még keletebbre van, ott több látnivaló is van a környéken. A hegyoldalban egy buddhista sztúpa együttes található, no meg egy korábbi vallásuk maradványaként egy zoroasztriánus tűztemplom, s remete szerzetesi cellák, barlangok, és pár vízimalom a látnivaló.
Egy közeli másik faluban egy kőre vésett napóra (kalendar) található. A temetőben érdekes, hogy a sírokra különböző vasdarabokat helyeznek, javarészt régi gépjármű alkatrészeket, csapágyakat stb.. Sokáig nem jöttem rá, hogy miért. De már tudom. Ha érdekel, s kérdezel megírom e-mailben, de te is ötletelj.
Langar falu – tradicionálisan kifestett házak a hegyoldali sziklákon. Több mint 6000 barlangrajz látható, továbbá Shoh Kambari Oftab sírhelye, aki ide hozta az iszlámot.
Itt véget ér a völgy, semmi közlekedés nincs tovább. Innét 2-3 nap gyaloglás következik a hegyeken keresztül, a Karakorum highway-hez. Elindultam gyalog, de ismét szerencsém volt, stoppoltam négy német utazó lányt, akik dzsippel tettek párnapos körutat a környéken. Csatlakoztam hozzájuk, önkéntesek, ők is low budgeten, így fizettem a részem. Egyébként itt dolgoznak önkéntesként különböző oktatási projekteken, később Khorogban meglátogattam még őket utam vége felé.
Felkapaszkodtunk a Khargush hágóhoz (4 344 m magas). Teljesen kihalt vidék,csak a kopár letisztult Pamír,minden kanyarja bámulatba ejt. A Chokur-kul sós tónál találkoztam egy orosz hátizsákossal, aki bandukolt a semmiben, s korábban szinten az autóstoppos házban szállt meg. Kicsi a világ, avagy Tadzsikisztán. Mindenki mindenkivel összefügg. Egy szál műanyag papucsban, széles mosollyal köszöntött. Pici hátizsákja volt, sőt még kamerát sem vitt magával, de megmászik mindent, elalszik bárhol, neki nincs hideg parája mint nekem, orosz medve, mondják az ilyen emberre. Az orosz stopposok a legvagányabbak, ez tény.
Innen már nem messze volt a pamír highway, ahol elbúcsúztam a németektől, és irány megint egy hőforrás. Forgalom a Pamír highway-en gyakorlatilag nulla, mert a kínai kamionok (napi 15 is jár erre) nem vesznek fel utasokat, az egyéb jármű pedig fehér holló. Végül étkezik egy UAZ. Amikor lestoppolok egy ilyen matuzsálem minibuszt, akkor mindig ott a dilemmám, hogy felgurul-e a hegyekbe? Hol ragadunk le? Avagy hallgassunk-e a helyiekre?
Hol tegyenek ki, indul-e onnan marsrutka /kisbusz/ egyáltalán, és ha igen mikor? Nos, ez a járgány párszor leragadt útközben, majd szerelték, beindult újra. Hátul a csomagtartóban rugdalózott egy szegény bika. Aztán 20 km után végleg feladta a sebességváltó. S jön az este, hűl a levegő, s mi ott állunk a semmi közepén 4 ezer méter magasan.Nem jó kilátások..azaz a kilátás pompás, csak a helyzetünk nem.
A főút mellett, szerencsére egy Niva autóba felvettek harmadik utasnak, az első ülésre. Szemem előtt lebegett, hogy rövidesen a fagyos lábaimat már a kellemetes forró vizekben áztathatom.
Jelandy hot Spring (thermál fürdő)
A kis túlzással településen (1 ház) lévő szanatóriumban együtt étkeztünk egy spanyol csoporttal, infót cseréltünk, majd elmentünk a mellette levő ingyenes forráshoz, ahová a helyiek is járnak. Megváltás volt belemerülni a meleg vízbe. De ki kell jönni, s aludni a hidegben… brr.. nos megvártam, míg elmegy az utolsó vendég is, s a kis fabódéban tettem le a földre hálózsákom, ahol a melegvíz párájamiatt nem mentfagypontra a hőmérő. Megváltás!
Másnap kora hajnalban indultam napkelte előtt, mert hosszú túra vár rám. A Turuntai –kul -hoz (kul= tó) trekkingeltem a mai nap. Azt terveztem, hogy a hegyekben élő pásztorok jurtájában éjszakázom 4 ezer méter környékén, s másnap a hegy túloldalán megyek le a Shokh Dara völgybe. Kicsit szemerkélt az eső, de én pedig optimista vagyok, nekivágtam.
Az út 6 óra volt felfelé menetben, majd megérkezek a tóhoz, amely 3800 méter magasan békésen kéklett, körben gyönyörű lecsiszolt kőformák, még a fű is zöld volt, de az olvadás miatt kicsit mocsaras a tó környéke. Sajnos pásztoroknak se híre se hamva.. így 1 nap alatt kell megtennem a túrát, de közben már eleredt az eső. Fázom. Vissza nem akarok menni, mert már „csak” a hágóigkell felmenni, utána csak lefele. De melyik a hágó a sok közül???
A térképem megint nem igazított el, hát elindultam a legmeredekebb úton a legközelebbi hágón át. Persze utólag derült ki, hogy amit ösvénynek véltem az megszűnt, de már esik az eső, vissza nem fordulok. A meredeken ismét a laza talajjal küzdök. A szomszédos hegyek mögül a felhőkből következtetve vihar készülődik. Rövidesen már dörög, villámlik. Szinte mellettem is csapkod már a villám. Félelmetes! Hangos. Marad az ima, meg a tempó. ’Bízz istenben és tartsd szárazon a puskaport’ cronwelli mondása átíródott, bizz istenben és fokozzd a tempót! Hát más választásom nem lévén, csak előre menekülhetek. De ne már, pont most? Itt a semmi végén csapjon agyon egy villám?? Na ne…!
Az eső után felerősödött a szél, majd hóviharban küzdöttem az elemekkel, meg a magassággal, mert ugye oxigén ilyen magasságban már nem látja el úgy az izmokat sem. Mindezt egy szál szandálban. Mezítláb.
Felértem végre a hágó tetejére, hóban tapodva. Hogy lefele is kihíváslegyen, ott olyan meredek az oldal, hogy mászni is kellett. Ez az az út, amit a térkép jelöl???? Hát más standardok, az biztos. Lejjebb már csak eső esett, átfagytam eléggé, így csak száguldottam vagy 6 órát lefelé, egészen az első településig. Megváltás.
Ázott veréb az enyhe kifejezés volt rám a mai 14 óra menetelés és 1400 szintemelkedés után. Be is hívott az első tanyasi ember aki meglátott, bármi pénzt megadtam volna egy szélmentes, száraz helységért. Kínált nekem egyszerű ételt, amit jó étvággyal elfogyasztottam. Még a hálózsákomban is sokáig dideregtem, látták ezt, mire adtak még egy pokrócot. Életmentő volt.
Másnap sütött a nap, simogatott a meleg, kb. 2500 méter alacsonyan vagyok. A falu nevét máig sem tudom. Egyébként érdekes, hogy mind a mai napig a google map nem képes itt falvakat találni, sem km-t számolni.
Ma a Shokh Dara völgyön gyalogoltam vissza Khorog felé, kb. 140 km maradt hátra. Ez mind semmi ahhoz képest, ami az oroszokkal történt 10 nappal ezelőtt a Sarez-tó túra után. Mivel az eső elmosott egy hidat, ezért még 80 km-t kellett extra gyalogolniuk. Nekik rendes felszerelésekkel.
De mivel már 10 napja úton voltak, már élelmük sem volt. Sarez-tó (víztározó) hegycsúszamlás révén jött létre földrengéskor 1911-ben, olyan 60 km hosszú, 505m a legmélyebb részen, ha kilyukadna a gát, akkor Türkmenisztánig elmosna, elpusztítana mindent az útjából. Időzített bomba, mint kínában a gátak.
De itt most süt a nap, füves a rét, körben havas hegyek, piciny faluk. Idilli kívülről; itt élni már keményebb életforma, mert a krumpli sem terem meg ilyen magasan, és a nyár olyan rövid, mint Finnországban. 2 nap.
Meglátogattam a falvakban a helyi iskolákat is, ahol még lenini tanulni tanulni tanulni szlógenje maradt kint a pártállami időkből. Útba esett egy vár is, mellette pedig egy természetes hőforrást láttam meg. A Pamírban úgy tűnik mosdásra nincs gondom.
Ebben a völgyben hetente egyszer jár ide egy mentőautó az orvossal. Szerencsém volt, pont ma volt az a nap. Felvettek. 40 km után Deruj falu közelében szálltam ki, mert a közeli hegyekben van két csodás tó, amit meg akartam mászni… kis képzavarral élve. De itt a Pamírban csak hegyek vannak, meredekek.. így a tavakhoz is mászni kell. .
Durum kul trekking
Egy másik tengerszemre vetettem szemet a térképen, amely csak pár óra trekkingnek tűnt, a térképen, hanem lenne szintemelkedés… Szintén lélegzetelállító a völgy, kopasz magas, hegyes hegyek övezik, öntözésre szolgáló vízcsatornák az út mellett, már évezredek óta látja el vízzel a hegyoldalakat és a lent lakókat.
A tónál összefutottam egy öt éve Tibetben élő ausztrál párral, akik turizmusfejlesztésen dolgoznak itt helyi NGO-sokkal, filmet is készítenek. Nagyon konstruktív beszélgetést folytattunk Tibet ügyben. Ők sokkal optimistábbak, mint én, az idő eldönti kinek lett igaza. Bár ne nekem. Az afgán útjukat törölni kellett, mert Amerikában valami idióta keresztény szektavezető Korán könyvégetést jelentett be, válaszul a meggyilkolt NGO-s munkások miatt a Wakhan korridorban.
Később kiderült, hogy ezek bibliákat akartak osztogatni a muszlimoknak, naná, hogy zokon vették, s valami arra tévedtszélsőséges lelőtte őket. Erre a könyvégetésre persze a mérsékelt Észak-Afganisztánban is zavargások törtek ki. Hát tuti, hogy az égető papot elküldtem volna Kabulba könyvet égetni, ha olyan bátor, mert könnyű onnan USA-ból szónokolni. Nem látja be, hogy sok ember életét és munkáját is veszélyezteti egy buta, meggondolatlan tettel.És nem is fogja soha belátni. Ezek miatt nem egyenesedik ki a világ.
Estére egy helyi tanár hívott meg magához vendégségbe, aki nagyon felvilágosult volt, sőt még angolul is megtanult magától önszorgalommal, szótárból!! Nagyon tisztelem az ilyen lelkeket.
Másnap elnéztem az iskolájába, ahol még Lenin idézetek ékesítik a folyosó falát. Na de tényleg, ebben az országban mindenki visszasírja a régi szép időket. Közelben volt egy vízesés is. Itt is a helyiek meghívtak teázni, beszélgetni, majd nekivágtam újra gyalog a folyó mentén utamnak. Az idő is remek, útközben mindenki joghurttal, kenyérrel kínált, tényleg töltődtem lelkileg is.
Roshtqala – a vörös erőd. A legenda szerint annyi embert mészároltak itt le, hogy vörös volt a fala. Mára csak rom. Itt ismét összefutottam az ausztrálokkal, akiknek még van egy vizitjük egy másik hegyi faluba. Csatlakoztam hozzájuk, hogy körülnézek a faluban. A helyi boltokban semmi használhatót nem kapni. De elvittek egy szent sírjához, meg egy családhoz ebédelni. Innét tisztán látszanak a korábban említett évezredes öntöző és vízvezető csatornák a messzi hegyoldalakon.
Akkor a köv. 6. részben irány a Kelet Pamír
