Előző részben Bukharában jártunk, ahonnan Khíva fele indultam.
Khiva – silk road destination
Khiva – Késő délután érkeztem, s lenyűgöz a városfalon belül jó állapotban megmaradt, koherens építészeti ízlést képviselő városka. Minden szeglete pompás időutazásra ad alkalmat, tényleg a középkorban érzem magamat, s amint sétálok a sok régi karavánszeráj, medresze és mecset között, átjön a 15. századbeli utazót átjáró érzés, amint végigcsekkolja az összes szerájt mielőtt kiválasztja, hol alszik. Én a történeti múzeumban szerettem volna, de az őr parázott, így az előtte lévő téren tettem le matracomat, s gyönyörű éjszakám volt a nyitott égbolt alatt, ahogy a hold megvilágította köröttem a történelmet látott építészeti remekeket, s sziluettjük ringatott álomba.
Másnap kora hajnalban aktiváltam magam, mert délelőtt tíz óra után már elviselhetetlen a hőség. Utcai ivókutak számát tekintve viszont szomjan is lehetne halni.
Hajdan, mint selyemút állomás, bírt egy rabszolgapiaccal is. Kuhna erőd szintén turisztikai látványosság; Ichon-Qala középkori város fallal körülvéve, belepés az óvárosba asszem 8 dollár körül, de ezzel a jeggyel minden múzeum látogatható. Aki korán kel, 8 dollárt spórol. Vagy érkezz későn. 12. századi mecsetek, medresze – iszlám iskolák, karavánszeráj – szállás, paloták, Kalta minor minaret – 1851, egy masszív torony, amelyet olyan magasra terveztek, hogy a 400 kilométerre levő Bukharaig el tudjon látni Mohammed Amin khan uralkodó, de meghalt közben és az építkezés leállt. Ez maradt, de ez is lenyűgözően szép kék mozaik kavalkád.
Islom Hoja minaret – 57 m magas és felmászhatunk a tetejére, jó kilátást ad az óvárosra.
A reggeli piac éled, hozzák a talicskában a portékákat, vagy vödörből árulják a gyümölcsöket. Ismét ifjúságom emlékei derengenek fel. Próbáltam még az erőd körútra útitársakat tálalni, mert oda csak saját járművel tudunk eljutni, de nem találtam senkit, mert a turizmus elég halott Üzbegisztánban, hiszen bonyolult és körülményes az előírásoknak eleget tenni. Ha valaki választhat Jordánia, Egyiptom és Üzbegisztán között, akkor biztos nem a komplikáltat választja. Érthető.
A visszafele buszúton addig halogatták az indulást, gyűjtögették az utasokat, hogy kifogtuk az esti rendőrtorlaszt és nem értünk át a sivatagon. Este kilenctől lezárják az utakat a buszok elől, így egy sivatagszéli étteremben töltöttük az éjszakát. Egyébként rekordot döntöttem, mert hét órát mentünk pisiszünet nélkül, de ugye a nagy melegben úgy is elpárologtatjuk. Aztán hajnalban sem tudtunk elindulni, mert folyt az olaj a buszból és reggelre elfogyott. Az emberek birkatürelemmel várták, hogy megoldódjon a probléma. Esőt csináltam. Már megint esőt fakasztottam a sivatagban július 14.-én. Hogy mi ennek a matematikai esélye, azt számoljátok ki. Lassan már törvényszerű lesz, hogy ha sivatagba megyek a világ bármely pontján, akkor csepegni fog az eső. Namíbia, Chile, Üzbegisztán, Egyiptom, stb. Lehet, szakmát kellene váltanom, s esőcsinálóként kellene gazdagítani magamat és a természetet.
Persze itt sem fürödtem az utóbbi sok napban, de azzal vígasztalom magam, hogy a víz, amit nem zuhanyzásra fordítok, az legalább megmarad a természetnek.
Nurata – 150 km északra Bukharától a hegyekben, Nagy Sándor fal az egyik látványosság. Vicces elképzelnem, hogy ő is egy backpacker volt, csak hogy neki hatalmában állt összekötni a kellemeset a hasznossal. S ha már elment Indiáig, akkor még is hódította és átszervezte az útba eső országokat. Ő is kíváncsi lélek volt. Érdekes belegondolnom abba, hogy akkoriban milyen egyszerű volt utazni. Fogsz egy adag embert, adsz neki kardot és reményt és elindulsz. 10-20 év alatt eljutsz Ázsiából Európába, úgy, mint Dzsingisz kán tette kicsit később. Pár hullát hagytak maguk mögött a már korhadó struktúrákban (gyenge elbukik). Valahogy ez a Nagy Sándori karakter vonzó, ő folyamatosan visszaköszön a világ általam kedvelt helyeiről. Nagy dolog, hogy 2300 éve tett valamit és még mindig tapasztaljuk az emlékeit. Érdekes, hogy a részegségünkből nem marad sok nyom, a gondolatainkból és kreativitásunkból igen. Ilyenek a nagy uralkodók.
Nurata
Hegyek 2000 méteren, kellemes klímájú helyek. A falunevek a régmúltat idézik. 10. századi mecset, és mellette tavacska, benne szentként tisztelt halak. Még Mohamed unokaöccse járt itt és fakasztott vizet, ezért zarándokhely lett. Zukarnay petroglifek, sziklarajzok, egy kis kirándulásnyi távolságra.
Fura innen a hegyről az illúzió világát néznem, az utazók egyfajta váteszek, jövőbe látók. Ők azok, akik szólnak, hogy nincs már erdő, s csak a tévé álomvilága maradt. Döbbenek, miért is? Mert ezt akarja látni a nép. Az Isten adta. Mint a magyar narancs. Mert ők csak azt látják esetleg, hogy sárga, de azt hogy savanyú, azt sosem élik meg. A tévében úgy is narancsszínű lesz (vagy rózsaszín). Biztosan a tévé a rossz, nem a rendszer, amelyben hisz és él.
Benzin: Hosszú sorok kígyóznak a benzinkutak előtt, az biztosan megfordul a fejükben, hogy mennyit güriztek a kocsiért, s mire megvan adósságokkal együtt, dobhatják is ki, mert nem lesz üzemanyag bele. Ez a világ sorsa… Mire jó lenne mindenkinek, s elérhető távolságba kerül a jólét alapú világ soha nem is létezett. Vagy mindenki egyszerűen él, vagy pár tékozló él sok nyomorgó számlájára. De az erőforrások nem nőnek, hiába van egyre több technológiánk, annak fejlődése nem tart lépést az népesség robbanásával és konzumálási kényszerével.
Nurata esküvő: estére elhívtak egy lagziba. A vendégszeretetük eléggé erőszakos tud lenni pár vodka után, minden asztalhoz odahívnak és erősködnek, hogy igyak velük egy pohárral. A bábszínházban korábban láttam egy esküvőt bemutató előadást, és tényleg igaz, ahogy a feleség szívére tett kézzel hajlong, miközben a konferáló bemutatja a családnak a vendégeket és az ajándékokat, amiket hoztak nekik. S órákon keresztül hajlong a feleség. Aztán jön a pop-szinti, ami inkább gépzenére éneklés. Lányok és fiúk külön táncolnak, de nagyon édes, ahogy az öreg nénikék ropják a táncot. Bár a legtöbbjük csak ül a hangos zene alatt az asztalánál és eszi a szokásos rizs, krumpli, kenyér, padlizsán, hús, coca-cola, vodka egyveleget…
Nuratai vendéglátóimnál pedig a gyerekének első szülinapját ünnepelték és az egész rokonság idejött. S folyamatosan kérdeznek az emberek, de meg se várják, hogy mit felel a másik. Meg szokták kérdezni, hogy mit akarsz, de aztán az úgy is tök mindegy, nem hallgatják meg, mert ők így szokták, ezt kapod. Pl. nem kértem plédet, matracot, de a magyarázatra nem is kíváncsiak, miért nem jó a puha ágy. Szokásaik vannak, amihez akkor is ragaszkodnak, ha a tapasztalatnak ellentmond, s vendéget amúgy sem tesznek földre, így engedtem hagyományaiknak.
Szamarkand
Eljutottam végül Szamarkandba is – Marakanda, korábbi görög nevén, mert ez is fontos állomása volt a selyemúton folytatott vándorlásoknak, fontos kereskedelmi és kulturális központ. Dzsingisz kánig és attól kezdve mindenki járt erre, törökök, perzsák, szeldzsukok, később Timur és csapata, 1868-tól pedig az oroszok zárták a sort és soraikat.
Afrosiab múzeum – ősi Szamarkandot mutatja be, az ásatások során 11 rétegben mutatta civilizáció a nyomait. De az ószövetségi időkig is vissza lehet nézni, mert itt van Dániel próféta sírja, i.e. 5. sz., igaz már láttam egyet Iránban is.
Bibi Khanym mecset, 14. század, ez is a top mecseteim között van hangulata, struktúrája és díszítése miatt, kora legnagyobbja volt, 35 méter.
The Registan a fő attrakció, medreszék, üzleti negyed, bazár volt a 17 századig, minden négyzetmétere bámulatos művészeti remek.
Shah I Zinda – mausoleum avenue, a temető része, sok híresség sírja fölé építettek impozáns épületet, Timur feleségét is ide temették. De erre van Mohammed rokonának a sírja, aki elhozta ide az iszlámot a 7. században. Ulugh bég obszervatóriuma – büszkék rá, 1420-ban híres asztronómus és egyben uralkodó is volt.
Szamarkandban találkoztam valakivel az utcán, aki Magyarországról három dologra asszociált: Neoton, Tenkes kapitánya, Rizling. De legtöbben az Ikaruszra, Globus konzervre szoktak gondolni, ha meghallják országunk nevét. Esetleg Puskás.
Khoja ismail, híres zarándokhely 30 km-re Szamarkandtól, szintén megéri az erőfeszítést eljutni oda, egy híres sufi szent sírja, s köré gyönyörű arabeszkekkel díszített medresze, palota építve, benne egy piciny múzeum míves kézimunkákkal, koránnal.
Urgut piac – Szamarkand után kijövök megnézni a vasárnapi urguti piacot, mely csak 50 km-re délre található. Volt egy stoppom, olajcégnek dolgozó gyanakvó ügyvéd, aki még a csomagomba is belenézett. Kérdeztem, mint illetékest közel a tűzhöz, hogy miért van benzinhiány Üzbegisztánban? Elmondása szerint ez a kirgizek miatt van, mert lezárták a hagyományos vasútvonalakat előlük, melyen keresztül kapták az olajellátást. Persze az előzmények is érdekesek, mert Üzbegisztán reklamált, hogy Kirgizisztán fog építeni egy vízerőművet, emiatt a vízellátás pár évig, míg feltöltődik a tározó, sokkal kevesebb lesz, s így veszélyeztetné a gyapotföldek vízellátását. Ezért politikailag teljesen elhidegültek, s a szélsőségesek aktiválták magukat, mely jó ürügy volt basztatni a másikat. Aztán erre habként került az Osh konfliktus 2009-ben, klasszikus fotóim vannak, csonkolt vagy felégetett tetemek, a politikai bujtogatások áldozatai.
…Este a falu közeli mezőn alszom, s jó látni, ahogy a dolgos nap után szamaras szekéren még kapával a vállukon baktatnak haza a népek. Tisztára gyerekkorom köszön vissza. De a faluból szól a hangos tuc-tuc zene, mert már van áramuk. Csacsigoló emberek, fogatok vidéken, s faragott képek sokasága a házakban.
Sajnos egyre inkább az áruk piaca van, és a szolgáltatások kihalnak, nincsen már szabó, kovács, asztalos, pedig a gazdag osztály megtehetné, hogy kézművesekkel készítteti el saját ízlésének megfelelően használandóságait. Ez is jelzi, hogy mára már az úri osztály is megszűnőben van. Marad a tömegtermelés, az egyenruha, amibe vagy beleillesz, vagy lefogysz… Zenében is azt eszed, amit kapsz.
Volt olyan stoppom, ahol a sofőr felvett, kedves volt, vettem neki fagyit, minden ok, de amikor később átült a főnöke egy másik teherautóból, az rögtön pénzt akart bezsebelni, mert ugye a stoppolás, mint olyan, itt nem igazán értelmezett gondolat. A mosoly valuta, vagy érdekes társaság deviza az nem működött. Elfogadtam, s kiszálltam egy rendőrblokknál, amivel tele van az ország. Pedig nincs is háborús helyzet, de ezt is még az orosz időkből örökölték, s még nem változott a rendszer szelleme azóta, csak a neve… Stoppolni jó hely, egy útszéli piac, ahol a farmerek árulják elkepesztően olcsón gyümölcseiket. Hát igen, mindig a dolgozó rétegek szívják meg minden társadalomban, hívjuk azt akár kommunizmusnak vagy bárminek.
