Az első részben a megérkezésem és első impresszióimat osztottam meg.
A város egyébként kevés látnivalóval kecsegtet (elkelne egy vietnámi marketinges).
A város kulturális látnivalója a Nemzeti Múzeum, ahol látható mindaz, ami Angkorban nem.
Killing fields.
De ami igazán megérintett, s egyik kötelező gyakorlat az S 21 MÚZEUM, ex börtön. Itt 17 ezer embert tartottak fogságban és kínoztak még a diktatúra évei alatt, majd mindenkit likvidáltak. Maradjunk történelmileg korrektek: 7 túlélő maradt, az egyikük könyvet írt az ott és vele zajlott történtekről. A sors fintora, hogy előtte Buddhista iskolaként működött, de egy kis falazás után tökéletesen megfelelt börtönnek. (reméljük, hogy a stadionoknak is lehet több funkciója).
Milyen is volt ott az élet? Az embereket a kis cellákban a biztonság kedvéért odaláncolták a földhöz, de ellenállni amúgy sem nagyon lett volna erejük, mert a napi kétszeri híg rizslevesen kívül (amiben banánlevél úszkált feltétnek) nem kaptak egyebet. S így aki esetleg egy hónapnál tovább volt bent, az biztosan éhen halt vagy betegség ragadta el, ezzel helyet adva újonnan érkezett, vállalkozó kedvű értelmiségieknek, tanároknak, diákoknak és nőknek.
Persze nagyobb esély volt kínzás közben kimúlni. Az ő tömegsírjaikat lehet a kertben megtalálni. A kegyetlenkedésre a magyar történelemből jól ismert janicsár históriát alkalmazták: fiatal gyermekeket képeztek ki kínzásra. Persze volt erre példa Afrikától Ázsiáig, sőt hazánkban is, mert ez egy jó recept a kegyetlenkedésre hiszen érzel ileg még nem tudják felfogni mit tesznek, viszont mindenre rávehetőek. A helyben hagytakat helybenhagyták, és helyben hantolták – ezt lehetett itt megtekinteni.
A kort jobban megértik olvasóim, ha tudják, hogy az is elég volt a bebörtönzéshez (értsd: sürgős meghaláshoz) ha valaki szemüveges volt, avagy tudott olvasni. Az egész országban tán pár tucatnyi orvos maradhatott életben!! De egyébként nem lehetett tudni kiért jönnek az éjszaka – ismerős képlet az 50-es évekből.
Az egyik épületben a fogvatartottak fotói láthatóak (köztük tucatnyi külföldi). A kínzószobákban az ágy maradt meg ahol az elektromos vezetéket a cicibe vezették, esetleg (a gyengébb idegzetűek lapozzanak) a fogóval a körmeit-ujjukat levágtak precizitástól függően, avagy a szeme folyt ki stb. Volt erről is fénykép, de rossz minőségű, ámbár megdöbbentő. S mindez nemrégen történt!! 20. század!!
Azon elv alapján működött a rendszer, hogy: „itt is better to kill you by mistake than to keep you by mistake”. (Kvázi; csak a halott indián a jó indián). Ily módon lett az országban 167 börtön és 343 killing fields (tömeg mészárhely), ahol karddal vetettek véget a szenvedéseknek lévén a lőszer drága volt. Mindenestre drágább, mint az emberélet. Így sikerült a lakosság létszámát 1.7 – 2 millióval csökkenteni, s ezzel a belső egyet nem értést felszámolni. Sztálin óta mi is tudjuk, hogy a magyar kérdés, vagon kérdés.
Bár Maoista alapú paraszttársadalmat akartak létrehozni, de ezzel még nem az éhezéseknek sem vették elejét. Habár kitelepítették a városi lakosságot vidékre (értsd kényszermunka) mondván: a gyár lustává tesz. A munka pedig nemesít, (ahogy Auschwitz bejáratánál volt kiírva).
Az autókat is kitelepítették egy kupacban, hisz a pusztában mozogni minek. Mindenki kapáljon ahol van. A vörös khmerek eltörölték a pénzt, a szabad piacot, a magántulajdont, módszeresen megsemmisítettek mindent, ami a városi élet része volt, illetve megkönnyítette a mezőgazdasági munkát. Igazi kapitalizmus ellenesség. A járulékos veszteség csupán annyi, hogy éenhaltak az emberek. Hogy ez ne történhessen meg, inkább kivégezték őket – mondatja ironikus énem.
A külvilággal minden kapcsolatot megszakítottak: kivéve Kínával. Nos, egyenlőre ennyi látlelet a Genocide Museum-ról, mely falakon, képeken és szögesdrótokon kívül aligha kínál több látnivalót.
Elmélkedni valót annál inkább. Pol Pot miért élhetett szabadon 2002-es haláláig? Jobb nem bolygatni. De bolygassuk csak: a kisemberek oldaláról ez felháborító, a nagyemberek részéről meg pofátlan gusztustalanizmus, hogy asszisztáltak hozzá. S hogy ez miért van így máig?
Próbálom megérteni Kambodzsa történelmét, de az elmúlt 40 év annyira zavaros és kibogozhatatlan a külső szemlélőnek, hogy nem vállalkozom rá. A belső szemlélőknek pedig semmi indíttatásuk az ügyek tisztába tételére, hiszen jó részük érintett a múltban, sebek szakadnának fel. Kicsit olyan ez, mint Mo-on a szembenézés mentes rendszerváltás. Meg is lett az eredménye.
De egy dolog volt biztos: a vörös khmerek véresek. A helyzet azóta csak az elnevezésekben változott, s csupán mundért és címkét cseréltek. Amikor pert akartak(?) indítani a vezetők ellen, az utolsó pillanatban mindig meghiúsult (vagy valaki odaszólt nekik, hogy ti is sárosak lesztek..) Szóval jobb nem bolygatni. Mindösszesen eddig 2 ember került bíróság elé, 2 öreg… nos ennyit ért 2 millió ember élete.
Ahogy azt sem érdemes firtatni, hogy később Thaiföld segítségével került Kínából fegyver és élelem a hegyekbe szorult Vörös Khmereknek, s gondolom nem a király két szép szeméért, hanem az ellenőrzött területeken bányászott legkeményebb valutáért: drágakövekért. Így lesz a világ legnagyobb drágakő exportőrévé Thaiföld, aki segít egy véres diktatúrát. De még ha csak egyet, de ott van még Burma is.
S ezzel mit üzennek a jövőnek? Azt hogy becstelennek, gazembernek kell lenni, mert az él túl, s nem büntetik meg!
A politikai döntés, miszerint a fegyvereket be kell szolgáltatni az új kormánynak, szintén a polgárháború továbbélését tette lehetővé. Mert csak azoktól a vidékiektől tudtak elvenni a fegyvereket, akik eddig érdemben harcoltak a vörös khmerek ellen. Azután senki, mert a hadsereg nem szándékozott! A vörös khmerek pedig nyilván nem adták le. Ebben mit lássak, mintsem az összefonódást?
A hivatalos sereg korrupt, sőt még el is adtak fegyvereket a vörösöknek, gondolom azt amit elvettek korábban. Elég abszurd. Ezután már meg sem kell lepődnünk, hogy a katonatisztek pedig nem létező katonák zsoldjait vették fel.
Valahogy mindig a maffia jut eszembe a rendszerükről. Jobb nem bolygatni, mert sok mosolygó és „tisztességes” közéleti személyiség (lehet az összes?) lenne érintett. Ők inkább fapofával állják a nép hallgatólagos elégedetlenségét, mely nem tör felszínre. A félelem nagy úr(alkodó).
Azt figyeltem meg, hogy többekkel még ma is csak négyszemközt lehet beszélni politikáról, hiszen a börtönökben maradt elég szoba kiadó. S azon vannak, hogy besúgók révén a hangadókat elnémítsák. Pol Pot is sok titkot vihetett magával, de szabadon halt meg 1998-ban a támaszpontján, abban az országban, ahol milliókat öletett meg. 1997-ben legközelebbi embere, Ta Mok őrizetbe vette, és egy kirakatperben elítélte. Pol Pot hátralevő fél évében egyfajta „házi őrizetben” volt. 1998-ban, hat hónappal halála előtt interjút adott egy amerikai újságírónak. Ebben kijelentette: „Lelkiismeretem tiszta. Mindent, amit tettem, csakis a nemzetért, az emberekért, Kambodzsa népéért tettem. Bár ne tette volna.
Az idő majd minden sebet begyógyít. Talán, 50 év múlva. A lakosság 50 %-a fiatal, akik csak a mával törődnek. Így ne csodálkozzunk azon se, hogy itt a választásokat az nyeri meg, aki több szavazatot tud megvásárolni. A készpénz az úr, a biztos. Eladják jövőjüket, de ilyen történelem után nehéz lenne az egyszerű emberek szemére vetni, hogy eladják voksukat, mert nekik a jelen a realitás. Ők már nem hisznek az ígéreteknek, hisz tudják mindenki korrupt és a saját érdekét nézi, nem az országét. Ők miért tennének másképpen? S a kör bezárult.
A harmadik fő érdekesség a Királyi Palota, igen királyság van itt mai napig. Impozáns felújított thai stílusú tetőzettel, trónteremmel és fényképezni tilossal. Mellette a nagy túlélő: a Silver pagoda a 19. sz.-ból, mely nevét onnan kapta, hogy padlóját ötezer kg ezüst borítja, s az egyetlen templom az országban melyet meghagytak, bizonyítandó, hogy ők – a vörös khmerek – törődnek Kambodzsa kulturális örökségével.
Azért van más ötletem is: amikor már mindenkit eltett láb alól (aki mást gondol), akkor ő, pol pot (szándékosan kis betűvel) ülne a trónra, megalapítaná saját vallását, melyet visszadatálna, s a bizonyíték ez az épület lenne.) Ma a templom arany Buddha szobrokkal, drágaságokkal megtöltve, s az egyik életnagyságú aranyszobor majd 10ezer gyémánttal kidíszítve, idézve az ország régmúlt fényét, gazdagságát. A külső kerengőn freskók Rama Jana epizódokkal (azért a hindu múlt csak körbeveszi a buddhista országot), míg a külső részen egy skanzen és egy etnográfiai kiállítás teszi kerekké a 3$-t kóstáló élményt. (A kameráért külön kell fizetni.)
Aki egy jó filmet nézne a korról, annak – mily meglepő – a Killing fields c. filmet javaslom. Megrázó.
A következő 3. részben Mekongi hajótúrám kaladnjaihoz vezetlek.
Egyik nap maradék HVG-met olvasgatom – mert 10 kg. olvasnivalóval szoktam Mo-ról elindulni – és zenét hallgatok, mikor mellettem egy fiatal pár megáll, és csak mosolyog. Kiderül, hogy a magyar betűk voltak a különleges ismertetőjegyeim. Rajta pedig egy Bp. póló. Hát ilyen módon kicsi a világ. Kedves pár, éppen hazaúton Taiwan-ról, ahol angolt tanítottak. Pár napot itt lesznek, kellemes időt töltünk együtt.
A képre kattintva a nyíllal lehet a fotó albumban lapozgatni:
