Előző részben Laosz északi területére kalauzoltalak el titeket.
Végre megérkeztem úti célomhoz, jól elgémberedve, de végre már nem dideregve. A környék bombatölcsérektől tarka, köszönhetően az amerikai légierőnek. A fel nem robbant bombákat a helyiek kreatívan beépítik kerítésnek. Egy picit elgondolkodtam, hogy mennyi selejtet, azaz fel nem robbant bombát gyártott az iparuk. Ciki. De a többszáz millió tonnából azért lazították a talajt rendesen. Még ma is, ha a környéken beletúrnak a talajba, rengeteg harci hulladék kerül elő, amelyet a MÉH-ben gyűjtenek.
Sok dolgot kreatívan felhasználnak, pld kerítésnek, vájunak, saslik sütő helynek, virág kasponak stb. Az élelmesebbek eladjak a turistáknak, habár érdekes lehet átmenni a határon egy kétméteres bombával.
Plakátok figyelmeztetnek mindenkit, hogy ne szedjük szét, ne gyújtogassuk, ha találunk stb. habár azért a padláson is akadhat sorozatvető. Igaz ugyan, hogy a belső ellenállás minimális, mert a forradalom után a lakosság 10%-a (a városi 25%-a) disszidált. Ők biztos nem a nép voltak, hanem akiknek volt eszük. Sztem ez nálunk is igaz volt, többre lehetett vinni külföldön. Hogy ma is? Nem én mondtam..
Phonsavan – A táj Magyarországot idézi, dombok körben, legelők, amelyet a felégetés módszerével nyírnak, gondolom félnek a bombáktól. Átsétálok a „site 2”- re (archeológiai terület).
A hely nevezetessége a környéken fellelhető hatalmas kőkorsók, melyek valószínűleg temetkezési célokat szolgáltak. Három, a turistáknak kiépített helyszínen lehet ezeket a különleges, több tonnás kőedényeket felkeresni. A tágabb környezetben még sok helyen fordulnak elő a több mint 2500 évvel ezelőtt készített urnák.
Látok kígyót, kaméleont, kilőtt orosz tankot, és kedves helyieket, akik itatnának, etetnének savanyú bogyóval. Egy kislánnyal angolozok közben. A faluban a villamosvezeték egy bambuszrúd tetején fut, és csupán egy csupasz vezeték. Villanyórát sehol nem láttam, úgy tűnik, hogy felesleges, úgysincs áram.
Visszafelé egy aknakereső csapat (Unexploded ordnance unexploded bombs (UXBs) vesz fel, a platón az aznapi trófeákkal, tele a pick up hátulja. Nem lennék a helyükben, mint tűt a szénakazalban keresni és folyamatosan aggódni, mikor hibázik. A csapatot svéd kutyák segítik. Habár Afganisztánban ezt megoldották egy Allah Akbar rohammal, s a hősök (értsd vakmerők) előreszaladtak és testükkel aknamentesítették a csapatok előtt a területet. Fair enough. Máshol erre hadifoglyokat vagy a lakosságot használták. Lám, ott még vannak erkölcsök.
Majális januárban
A városkában egy majálisnál tesznek ki, amelyet géppisztolyos civilek biztosítanak. Saslikosok, körhinta, sok zaj-zene, van lufi, darts, lehet forgatni repülőgépet a nyerés reményében, de a legviccesebb, hogy lehet téteket helyezni fényképekre (mikrobusz, teherautó, híd, épület stb), ha a húzott borítékban van olyan, akkor megkapod – a fényképet.
Aki pedig a számok világát szereti, annak ott a bingó. Igazi hazárd május 1, berúgott emberekkel. Este szétnézek a piacon, ahol madarak, rágcsálok, békák, hiúzok, rákok, piócák várják a gasztronómia kedvelőit– főleg kínaiakat.
Utolsó napom Laoszban: elstoppolok egy hadirokkant faluba, ahol mindent bombamaradványokból készítettek a falusiak. Egyébként mozgó MÉH járja a falvakat mind a mai napig, 30 évvel a háború után, elképesztő. Felvásárolja a fémhulladékokat és tankmaradványokat! Valódi szegény falu, akiket akaratlanul ért a háború. De melyiket nem?
Laosz már csak ilyen, a hadseregek átvonultak rajta, és több bombát kapott, mint Vietnam, és erről a világ keveset tud, mert titokként kezelték. Amikor pedig egyezség született, hogy amerika kivonul, akkor nem történt egyéb, mint a CIA katonák átöltöztek civilbe, és úgy indultak bevetésre. A pilóták kaptak méregkapszulát, hogy ne legyen bizonyíték, ha lelőnék a gépet. Így lesznek az eltűnt katonák, akiket amerika azóta is keres, vagy elcserélne.
Ezzel a kitérővel sikeresen lekéstem a napi egyszeri buszt, hogy izgalmasabb legyen az életem, mert másnap lejár a vízumom. Sebaj, ma megalszom itt, s másnap indulok Vietnámba. Nehogy már 100 km-t ne tegyek meg egy nap alatt egy főúton. Du. 4-kor zár a határ, adig kell odaérnem. Hát nem ment könnyen, mert a helyközi platós 20 km/h-val ment, minden falunál és háznál megállt. Ez még belefért volna, de útközben fát pakoltak, majd egy kecskecsaládot kényszerítettek a kipufogó fölé (ez nem olyan könnyű feladat ám !), de megcsinálták.
De arra már tényleg nem kalkuláltam, hogy egy feldőlt teherautó lelki békéjét kell helyreállítanunk. Az utolsó 15 km-en 0 forgalom volt. Egy platós teherautó felvesz, de a marokkói modell szerint működik, és a végére az ár tízszeresét akarja. Ebbe soha nem megyek bele, mert nettó lehúzás, kihasználás. Ez önmagában még nem lenne baj, de mivel ez a határ, ő a határőrökkel összejátszik, akik addig nem akarnak pecsétet adni, amíg nem fizetek. Ha ma nem jutok ki, akkor másnap lejár a vízumom, tehát határzárás után már lehet büntetést is kell fizetnem. Ki tudja, mi lesz? Szorult helyzet. Mert lehetne vízumot hosszabbítani a fővárosban, de oda vissza 3 nap, és bukom Vietnámot, vagy a büntetés ki tudja mennyi itt egy ilyen intro után. Vagy le kell fizetnem? Sehogy nem jövök ki jól. Lutri. Valamit meg kell játszanom. Habár a hatalom játszik velem. megint.
Huza-vona, tola-kodás, végül fizettem valamennyit a sofornek, de a lelkiismeretem rendben, mert adtam annyit, amennyiből a benzinre bőven futja 15 km-re és vissza. Aztán jön a főhatárőr, újra kezdődik a hajcihő a sofőrrel, de az érveit megsemmisítettem ékes Laoszi tudás híján is, amire a főhatárör elzavarta, de a sofőr sem tűnt olyan levertnek. Ő mindent megpróbált, nem rajta múlt, hogy nem tudott többet kihúzni belőlem (hanem rajtam).
Nos, ezzel a feszült epizóddal zárult laoszi tiszavirág életű, 1 hónapos látogatásom. Egy fénykép emlékül, hogy létezik ez a határ, majd nagy boldogan átsétálok a latyakos földúton Vietnamba.
A távolból már hangulatos zene fogad, a határörök ping-pongoznak és mosolyognak. Ez egy vidámabb barakk.
Hamarosan a folytatás Vietnámról itt.
Utam Térkép linkje: https://goo.gl/maps/Yt6KpcwtjQycGWK3A kb. 2560 km.
Ps. Még pár dolog Laoszról:
Átlag 3 évet járnak iskolába a gyerekek. 70%- uk befejezi a 6 elemit, de 40 % írástudatlan marad. (matematikailag ez lehetséges?? Van 10% aki írástudatlan és befejezi az iskolát?)
1980-ig a költségvetés 78% -a külföldi segély volt, ami a GDP 6%-a. A költségvetés 20%-a megy a szociális szférába.
80%-a mezőgazdaságból él, 10%-a katona!!!, 10%-a munkanélküli. (itt, azaz érdekes adat, mennyi az iparban dolgozók aránya?!!!)
1989 óta van magánszféra engedélyezve (glasznoszty?)
Alkotmányuk 1990 óta van. 1998-ban félmillió turista látogatta az országot.
1975- ös forradalom után a városi lakosság 25%-a elhagyta az országot, az összlakosság 10%-a!! (jórészt az USA-ba távoztak).
Laosz ma a világ 3. legnagyobb ópiumtermelője (még ez sem húzza ki őket a válságból??). Évi 100-200 tonna a termelés, melynek fele helyben lesz fogyasztva. (Európában jóval több kábszeressel találkozni – vagy ott kicsiben nyomják). Ára 30-120 $ /per kilója, évjárattól függően. A termelő falusiak 11%-a használja, 0.5%-uk már függő.
A háború alatt a CIA is benne volt a drogüzletben, idefele hadianyagot hoztak, vissza sebesülteket és ópiátokat. Ezzel fedezték a háborús kiadásokat és így járultak hozza a heroin világméretű elterjedéséhez és saját népük tönkretételéhez. Persze nem kell ezen meglepődni, hisz sok vegyszert saját katonáikon próbálják ki..
üdvözlettel
Gabor Csonka
Hanoi, 2004.01.29 este 10.25
