Tadzsikisztán – Közép Ázsia szíve, de nevezik a világ tetejének is.
Kis epilógus. Másfél Magyarországnyi területen 7.3 millió ember él, egyszerűen. Jórészt hegyekből áll, pásztorkodnak, bányáik vannak, meg korrupt diktatórikus vezetője.
Ha oda tervezel utazni, érdemes elolvasni az utazási programomat https://vandorboy.com/tadzsik-pamir-korutazas/
Ha érdekel ez az utazás, kérlek szándékodat jelezzed felém itt az űrlapon.
Tadzsikisztánba 2010 őszén érkeztem;
Azt kell mondjam, hogy ez is időutazás, tán jobban mint Afganisztán, ahonnan beléptem. Időutazás visszafelé, mert az afgánoknál legalább van élet (igaz halál is), de valahogy ott megélt az élet.
Itt inkább vegetálás van, hibernálódtak a 80-as évek Szovjetuniójába.
Dushanbe
Elvannak, beletörődnek, amiben vannak, no de ne tessenek félreérteni, szeretem a tadzsikokat, mert tényleg vendégszerető nép, folyton meghívnak családjukhoz, inni, enni, teázni, még a legeslegszegényebbje is. Márpedig abból itt van elég, több mint gondolnánk. Akár megkockáztatom azt a kijelentést is, hogy rosszabbul élnek, mint az afgánok.
Dusanbe reptér – Mivel a vízumot meghatározott napra adjak ki, 45 nap, de 30 nap után 25 dollárért regisztrálni kell, mivel nem akartam bukni egy napot sem, így este 23 h-kor, amikor megérkezett a gép, leültem a váróban. Már minden turista elment, már minden vámos határőr hazament, zárják a repteret, én meg ülök a váróban.
Az utolsó határőrnek elmagyaráztam, azért nem indulok, mert várom az éjfélt, hogy másnapi belépő pecsétem legyen. Kiegyeztünk, hogy ő hazamehet korábban, csak át kell pörgetnie a pecsétet a következő napra. Végül megteszi. Igaz, amikor már az utcán sétálunk, baksist kér. Felajánlottam egy összeget, de kevesellte, így ennyiben maradtunk, harag nélkül elváltunk.
DUSHANBE a főváros
Kint a városban az egyik bolt előtt a rádióból a Modern Talking ’85-ös slágerei szóltak a tranzisztoros rádióból. Időutazás… és tényleg a 80-as évek szovjet- gorbacsovi időkben találtam magam. Régi orosz járművek dominálják az utcaképet – Moszkvics, Lada, Volga, néha Zaporozsec – és mint látom, itt mindenki taxis, akinek kocsija van.
Az emberek éjjel isznak az utcán, lepukkant épületek körben… és a repülő gyakorlatilag a belvárosban landol. Igaz, elég ritkás a forgalom. Nos, egy épülő házban húztam meg magam éjszakára szúnyogokkal egyetemben, mert a reptér közelében mindig biztonságosabb, s a parkban alvást ellenjavallták a helyiek. Bűnözés létezik itt is.
Másnap gyönyörű napsütésre virradtam. Körülöttem trolibuszok, magas fák, sugárút. Buszon segítőkész emberek. Máris kaptam egy meghívást éjszakára. Két nő volt. Ja, na azért ne induljon be a fantáziátok, mert ők Teréz anya nővérei voltak, Etiópiából! Meghívtak, hogy nyugodtan aludhatok a központjukban. Lám van egy igazi, élő, álszent-mentes irányzata a kereszténységnek. (Az is igaz, hogy az katolikusok Anyaszentegyháza nem támogatta annak idején Teréz anyát missziójában! Csak akkor kellett neki, amikor már elért nagy ismertséget, meg Nobel békedíjat kapott.)
Aztán sétáltam Dusanbe egyetlen főutcáján. Ez sugárút, fákkal, sok régi épülettel. Láttam végül egy külföldi srácot. Az öltözködésükről rögtön ki lehet szúrni, hogy ki a külföldi. Megszólítottam, hogy helyi infót kapjak a Pamírról, trekkingekről, stb. Kb. tíz perc után eljutottunk a: Honnan jöttél? – kérdésig, és kiderült, hogy szlovákiai, innentől magyarul folyt a beszélgetésünk.
Ő is elhívott egy ingyenes szállásra. Van az orosz autóstopposoknak egy klubja, http://avp.travel.ru/ . Minden évben a világ több helyén bérelnek 4 hónapra helyet, ahova az összes stoppos beérkezik, aki errefelé utazik. House for all. (Ház mindenkinek.) Gyönyörű vállalás, rögtön tudtam, nekem is meg kell néznem őket, hisz sorstársak, stopposok ők is.
Ez egy nagyon élő kommuna, és a legjobb információforrás a független utazóknak. Az itteniek sok országból jöttek, mindenhol jártak, másztak, a poszt szovjet térségben, stoppoltak, és az összes vízum és határátkelési sztorit meghallgathatjuk Dél Afrikától Kamcsatkáig. Rengeteg érdekes ember gyűjtőhelye egy ilyen ház, jó közösségi érzés van itt, de rájuk még visszatérek történetemben.
Végül nem a nővéreknél és nem is itt AVP-ben aludtam, hanem az eredetileg lebeszélt francia hospitalityclub-os vendéglátómnál. Ez egy szervezet, ahol vendégül láthatjuk egymást, s egy klassz közösség részesei és megismerői lehetünk így. Ő klasszikus ínyenc a zenében, hajdan volt kalandozó, aki még lelkében továbbra is utazik. Igazi ajándék ilyen emberrel találkoznom. Elmegyünk teniszezni. Este már a kertjében kivetítőn filmet nézünk, jókat eszünk… klíma tökéletes…szóval paradicsom.
Másnap találkoztam egy „hazánkból kalandvágyból ideiglenesen külföldön tartózkodó” magyar párral, akik önkéntes száműzetésként Tadzsikisztánt „választották”. Nekik ez kevés fizetést és rossz körülményeket jelent mint önkéntesek. Mi is a rossz? Pld. a vizekben bővelkedő fővárosban jórészt nem iható a víz.
Az áramellátás is rendszertelen a hálózatban, nincs fűtés, így a téli mínusz 30 fokban lehet dideregni a hálózsákban. Mindezért cserébe olyan munkákat lehet végezni, aminek látszata kevés, a helyi élőerők nem tudják felszívni azt a tudást, amit kaphatnának. Mintha egy Commodore gépen akarnánk futtatni egy komplex programot. Marad az önkéntes lelkesedés.
Rengeteg ország önti a pénzt a fejlődő világba, elég sikertelenül. Nincs meg az infrastruktúra és a képzett humán erőforrás, akik képesek ezt hatékonyan felhasználni. Én már öreg vagyok az ilyen önfeláldozáshoz. A tanárokat is mindig tiszteltem, hogyan is képesek egy többségében érdektelen diáktömegnek bármit is átadni. Szerintem a tanitás inkább a motivált emberek tovább irányítása -igazgatása kell legyen. De hogy ébresszük fel a kíváncsiságot? Na az a tudomány, azt pedig nem tanítják. Az benned van. Vagy nincs.
Szóval egy dinnyézős, borozós estén eszmét és tapasztalatot cseréltünk, és megbeszéltem a magyar párral, hogy majd Közép-Ázsiában valahol újra összefutunk. InshaAllah. S pár hónap múlva így is lett, együtt másztunk hegyet Kirgizisztánban.
Hétfőn megpályáztam a kirgiz vízumot, mely 50 dollár lesz, két hét alatt kész, árból nem, de időből tudtam alkudni. Így már péntekre kész lesz.
Addig irány északra a Fergana völgy felé és a „Fann Mountains” vagyis a Fann-hegység felé!
A vadregényes Zeráfsán-hegység szívébe stoppolok, a 2295 m tengerszint felett fekvő Iszkander-kül (Nagy Sándor-tó) partjaihoz. Csipkézett hegygerincek és páratlan szépségű és tisztaságú vízesések.
Előtte még a Fergana völgyet is felfedezem, mert ott is van egy ismerős. Stoppolásom során, a nagy, 3400 méteres Shakhristan és az Anzob-hágókon kell átvergődnöm. Ez földrajzilag is elválasztott terület, az üzbégektől csatolták el Sztálini időkben, s lett Tadzsikisztánnal egy országba gyúrva. A határok mesterségesen lettek megteremtve Sztálin alatt (értsd a történelmi főút a síkságon, a mai Üzbegisztánon vezet keresztül, ami manapság problémás terület e miatt az etnikai megosztottság miatt).
1929-ig Tadzsikisztán autonóm terület az Üzbég köztársaságon belül! 1 millió ember kellett az önálló státuszhoz. Egyszerűen a Khojand régiót hozzácsapták üzbégestől, így önálló köztársaság lett. Ez egyben kompenzáció is volt, mivel Bukhara és Szamarkand környéke az üzbégek kezén maradt. Sztálini „szarkeverés” része.
Stoppolás. Egy Afganisztánban szolgáló helikopter pilóta vett fel, érdekes és intelligens ember. Volt laptopja és érdeklődése is, így másoltam neki is jó filmeket, amíg zötykölődtünk a földúton. Van egy nagy 5 km-es alagútjuk is, amely lerövidíteni hivatott a veszélyes Anzob-hágón való átkelést, amit az irániak készítettek nekik ajándékba (tadzsik nyelv a fársziból(perzsa) eredt, innen a barátság), de a technikai bravúrjuk elárasztódott vízzel.
Sebaj, ajándék lónak nem kell nézni a fogát,… csak másik kivitelező után kell nézni. Lám Kína itt is kéznél van, segít, és az meg is lesz építve. Lesz is ára, kínai termékek formájában, amik jönnek az országba. Addig pedig marad a négy órás kitérő a 3-4 ezres hágókon keresztül. Welcome to real world.
Stoppal megyek itt is, de hát nem egyszerű, mert ugye annyira mohó-korrupt állami-maffia ország, hogy 10 km-enként van egy rendőrposzt, és mindenkit megállítanak a rendőr ruhába bújt állami rablók, akik 1-2 dollár összegre levesznek minden autóst!!
Ez a Khojand-ig tartó 300 km- es úton 3o dollár összeget jelent, miközben egy tanár havi keresete 70-100 dollár körüli itt is! Plusz még autónként útdíjat is kell fizetni. Ráadásul elég hosszan rossz minőségű a földút. Így ingyen senkit sem visznek el szívesen. Nehéz itt a stopposok dolga… ezért nehéz a diktatúrákban, mert hiába lennének jók az emberek, félnek segíteni, s korrupció miatt a végletekig kizsigerelik őket, mert nincsenek kontrollok a rendszerbe. Központi dirigálás van. Még egy ok, hogy utáljam a rezsimeket.
Percenként 5 autóval számolva ez nem is olyan rossz kereset a hatalomnak. Így az államnak gyakorlatilag rendőrségre költenie sem kell, sőt esetleg még ők tartják el az államot, hisz lehetővé teszik (kvázi törvényesítik) számukra a szabad rablást. Egyszerűen csak nem értem, hogy miért fizetnek az emberek! Mindenkinek szabotálnia kellene, és akkor nem tudnak mindenkit megállítani, ekkor 10-20 percig vizsgálnának egy autót, és elbuknának 50 autót aki korrumpálná őket.
Ez a nép is sajnos birka, behódol bármi rendszernek, elnyomatottságra hivatott. Mindenki arra hivatkozik, hogy nem jól van ez, de legalább nincs háború. Elviselik a totalitárius állami maffiát.
Milyen ez a polgárháború amitől félnek? A fővárosra és a környékére korlátozódott néhány évig. Ekkor mindig az afgánok jutnak eszembe; mennyivel karakteresebb nép, sokkal egyenesebb, van tartása, képes meghalni vélt vagy valós igazáért. A rendőr ott nem is állítja meg, és vegzálja őket feleslegesen, nem azért van ott. Van egyéb dolga, túl kell élnie a napot. Már majdnem azt mondom, hogy Afganisztánban egy működő rendszer van. Majdnem. Csak pont a karakterességük miatt nem kormányozható az ország. De ez egy másik történet, erről már írtam.
Volt, aki úgy jellemezte a tadzsikokat, hogy tekintélytisztelők, ami az én olvasatomban megalázkodó, alávetett, alávethető népet jelent. Van, aki azt mondja: udvarias nép, nálam ez pedig őszintétlent jelent, aki nem mer konfrontálódni, kiállni érdekeiért és inkább elodázza a probléma megoldását. Továbbra is hangsúlyoznom kell, hogy szeretem őket, vendégszerető nép, csak nekem mások a karakterbeli prioritásaim, s van az a szintje az udvariaskodásnak, ami már nem belülről jön.
A Fergana-völgyi folytatáshoz klikk ide. A Fann-hegység trekkingről itt írok. A Nyugat- Pamirhoz ide.
