Ivory Coast, Elefántcsontpart – valószínüleg nem a turisták paradicsoma. Hogy miért? Hát tessék pár élményt megosztok úgy 4 év után.. Guineából sikerült kilépnem… A határ túloldalán szedett-vedett népség. Van aki katona ruhában van aki pólóban képviseli Elefántcsontpartot.. Van aki katonaruhát kombinálja egy műanyag szakadt szandállal. Elkérik az útlevelemet, beírják egy vonalas füzetbe az adataimat, illetve pénzt kérnek. Odaadom neki, Guineai pénzemből fél dollárnyit. Nagyon elégedetlenek, de mondom nekik: ez van. Aztán egy másik asztalhoz kell mennem. Ugyanez a játék. Ő 10 dollárt kér, nem kispályás. Sajnos nincsen apróm, adok neki 2 dollárnyi CFA pénzt. Nagyot néz.. mondhatni megsértődik, de végül is lerendeztük, elfogadja. De sehol nem kaptam pecsétet, s nem volt csomag vizsgálat sem. De szerencsémre vízumot se kértek, mert az nem is volt. Még egy határ vízum nélkül… mázli… a lázadók által irányított területnek ezek szerint ez az előnye, hogy nem adnak sokat a paírokra.. hanem csak a papír pénzre.. nos elvégtére megértem, ők is a piacból élnek..
No de aztán csak most jött a neheze a motoros maffia. Ők szerényen – na jó, pofátlanul – 30 dollárt kérnek egy 65 km-es útért. Erre kinevetem őket, én a 10 dollárt is soknak tartom. Elvonulok, kérdezgetem az embereket..de állítólag ennyi a tarifa. Persze mert fehér (holló) vagyok, de azért nem pelyhes a hátam.. Ehhez képest nekem 13 dollárra sikerült lealkudnom üvöltözés és anyázás után!! Ráadásul az első falutól még valakit felveszünk harmadiknak a motorra. Tele kocsi fele költség.. ötödik sebesség… (az idősebbeknek ez még mond valamit..)
Aztán innentől kezdve még 5 darab ilyen katonai ellenőrzési ponton kell átmennünk. Az elsőnél a főnök az beszél angolul, egy libériai ember, aki jönne az EU-ba ezért el is kéri a címemet. Biztos gondol a jövőre, hogyha a választások elsöprik őket, akkor legyen egérútja menni valahova. Ő is megadja a számát. Azt mondja, hogy ha problémám lenne, akkor hívjam őt nyugodtan, mert ő itt a környéken a főnök. Persze ez nem derült ki az uniformisából, mert ő is csak pólót és szandált viselt, mint a többi lázadó itt északon… fegyvert meg egyáltalán nem látni náluk. Viszont sokkal több a függő ágy és a vízszintesen alvó fekete lény. Aztán innen tovább kell menjek egy kockás füzetbe regisztráló fickóhoz, aki szintén pénzt kér, de most kijátszva a frissen szerzett ismerősöm aduját, mondom neki, hogy én a címemet adtam , ő az átkelést adja ingyen. Megegyeztünk. Hurrá! Mehetek továbbb.. nem is olyan rossz idáig..
Erdőirtásokon haladunk keresztül motorunkkal. Gondolom ők is érzik, hogy kevés idő alatt kell kizsigerelniük az országot, hát a fát (jövőjüket) könnyű eladni.
A következő ellenőrző pontnál nagy graffitik vannak a falon. A legnagyobb egy géppisztoly és függőlegesen lógatott halszelet. Ennek a barlangrajznak a jelentése valószínűleg az, hogy itt fegyverrel lövik a halat. Itt is követelik a lázadó katonák a pénzüket. De az utolsó apróm 200 CFA. Ezt tudom nekik nyújtani. Húzzák a szájukat. Mondtam nekik, hogy váltanom kell pénzt és itt a határon nem lehet. A következő ellenőrzési pontnál már nincs pénzem, s mivel kérdeztem a katonákat miért kell nekik pénz.. mondják ennivalóra.. kapva kapok az alkalmon, s fájó szívvel a sajtkészletemet ajánlom fel. Magamban persze azt gondoltam, hogy menjen el dolgozni, kapálni és ne zsigerelje az embereket, mert mint később kiderűlt, nem csak engem sarcolnak, hanem minden kit aki mozog..
A legutolsó ellenőrzési pontnál a fickó simán megmondta, hogy 200 CFA-t kér. Szerencsére ekkora már volt nálam apró, mert egy falun is áthaladtunk, ahol piacnap volt és felváltottam a nagy pénzemet hála istennek.
Hát igen, ezt egyébként nem nevezném többnek mint anarchia, a rabló csőcseléknek az uralma, izmusok nélküli szimplán haszon és hatalomélvezetből. És hogy mennyire ideiglenes ez a hatalom, azt az is mutatja, hogy a lázadóknak a főhadiszállása egy hotel az ország szívében. Szóval semmiféle komoly szándékaik nincsenek így az országgal kapcsolatban, kivárnak. Az országon belül is van úgy, hogy páran gondolnak egyet és úttorlaszt állítanak föl, hogy ott zsigereljék ki a népeket.
Végre megérkeztünk Denané-ba, az első városnak nevezhető helyre. Szóval az a hír se volt igaz, hogy a rendőrségen majd kapok pecsétet, ahogy azt korábban mondták. A kapitányságon is csak annyi történt, hogy cigit kértek tőlem a rendőrök.
Ennyi. Motorral kivitettem magam a városból, mert halott az egész hely. Viszont tökéletes aszfalt utak voltak innentől, de nincs rajta forgalom egyáltalán, mert a csőcselék mindenhol úttorlaszt állítottak és megsarcolják az autósokat. Tökéletes módja, hogyan öljék meg a gazdaságot és a kereskedelmet, hogyan tegyék drágává ezt az országrészt. Ghánából , Togoból, Beninből Burkina Fassón keresztül jönnek ide az autók meg a teherautók. Itt is eljutni Man-ba 71km út, 5 dollár lett volna. Ezért kapásból stoppal megyek tovább. Szerencsémre az egyik mobil cégnek a karbantartó munkásai vettek föl. Megállunk útközben az akkumlátorokat ellenőrizni a tornyoknál.
Megállunk egy falunál is, ahol vizet nagyon nehéz szerezni, viszont a banán nagyon olcsó. Már esteledik, és azt javasolják, hogy a város feletti támaszpontnál aludjak. Ezt a helyet bangladesi Ensz katonák ellenőrzik. Beszélgetek velük, nagyon édesek. Azt se tudom elképzelni róluk, hogy valaha ezek lőnének valakire. A tankok bástyaként vannak beépítve az erődbe. A támaszpont kerítésén van egy vízcsap ahova a helyiek járnak tiszta vízért. Az is biztos, hogy ezt az egész békefenntartósdit nagy pénzkidobásnak gondolom. Itt amúgy is béke van, feleslegesek, illetve ha konfliktus van, akkor pedig úgysem lőhetnek. Nem engednek be a támaszpontra, így aztán a szembelevő bokrok között alszom, de hajnali 2-kor jön a vihar. Ébredés, pakolás pár mp. alatt… Sikerül találnom egy tetőt, de akkor vettem észre, hogy az mp3 lejátszóm kint maradt. Annak annyi. Másnap nem is működött.
